Fej-fej mellett vannak az igen és a nem szavazatok - derül ki a legfrissebb görög közvéleménykutatásból. Az igenek most éppen többen vannak, de egyik tábor sem éri el az 50%-ot. Eközben a görög...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft., valamint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. 2010. és 2013. közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését és kisebb hiányosságokat állapított meg gazdálkodásukban - közölte az ÁSZ pénteken az MTI-vel.
Idén összesen 150 millió forinttal támogatja a kormány a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat, míg a Nagyon Balaton 337 milliós állami támogatást kap - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy utasok nélküli turistabuszban mintegy 35 ezer doboz csempészcigarettát találtak. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás.
Kutatófúrást végez a Mol a Csongrád megyei Forráskút közelében, a kút végmélysége 2950 méter lesz - közölte Székely Szabó Tamás, a Mol-csoport kútmunkálati menedzsment vezetője pénteken a helyszínen.
Szombat estétől helyreállítási munkákat végeznek a Tímár utcai HÉV-megállónál, változik a szentendrei (H5-ös) HÉV közlekedése is, torlódások várhatók - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
A miniszterelnök Friedler Ferencet nevezte ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettesévé - az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.