Pont, mint a rajzfilmfigura, sokáig kalimpált a szakadék szélén az olaj árfolyama - véli Fellegi Tamás, a Privátbankár.hu elemzője. Tavaly még úgy tűnt, a nagy zuhanás elől még vissza lehet mászni, és ez részben sikerült is: 60-70 dollárig korrigált az árfolyam. Azonban a napokban újra esésnek indult a kurzus és benézett a lélektani 50 dolláros határ alá is. Van még fogás a szakadék szélén?
A nemzeti jogtartalékból hektáronként 50-150 ezer forintért vásárolható szőlő újratelepítési jog - a földművelésügyi miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A Jobbik szerint a kormány mulasztásos alkotmánysértést követ el azzal, hogy a törvényi felhatalmazás ellenére nem alkotja meg az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásának helyi szabályrendszerét.
A múlt évi költségvetés kötelezettségvállalással terhelt maradványainak, illetve a kötelezettségvállalással terhelt, de időközben meghiúsulás miatt kötelezettségvállalással nem terheltté vált költségvetési maradványok felhasználásáról döntött a kormány - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Nincsenek könnyű helyzetben a nagy európai olajcégek, legalábbis ez derül ki a Nomura frissen publikált iparági elemzéséből. Bár a vállalatok az olajár esésére reagálva visszafogták beruházásaikat,...

A tegnapi esés után ma kismértékű emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, délután pedig tovább emelkednek az indexek. A jó hangulat a hazai részvénypiacra is átragadt. A befektetők a görög...
A múlt évi költségvetés kötelezettségvállalással terhelt maradványainak, illetve a kötelezettségvállalással terhelt, de időközben meghiúsulás miatt kötelezettségvállalással nem terheltté vált költségvetési maradványok felhasználásáról döntött a kormány - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az Európai Uniótól közvetlenül elnyerhető támogatásokról indított magyar nyelvű honlapot a Magyar Fejlesztési Központ - jelentette be Kiss Antal, a központ ügyvezető igazgatója, a közvetlen közösségi forrásokkal kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos.
A hazai blue chipek közül idén is a Richter jelent elsőként, a társaság a héten teszi közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit. Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján az üzemi...
Az amerikai tulajdonú BorgWarner TTS Kft. átadta kedden hétmilliárd forintos beruházással Oroszlányban épült hajtóműgyárát, amely induláskor 160 embert foglalkoztat. A gyár Jászberény mellől,...
A devizahitelesek 5 százaléka reklamált a bankjánál az elszámolás miatt - 1 százalék alatt maradt a rövid magyar hozam - a rendőrség rászállt a parlagfűre - a görög tárgyalások nem kezdődnek valami fényesen - durva biztonsági rést találtak az androidos okostelefonokon. Napi hírösszefoglaló.
A hazai blue chipek közül idén is a Richter jelent elsőként, a társaság a héten teszi közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit. Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján az üzemi...
A hétvégi viharok miatt 857-2200 kárbejelentés érkezett a nagyobb biztosítókhoz, a károk értéke az egyes biztosítóknál eléri a 100-300 millió forintot - közölték a biztosítók kedden az MTI-vel. A...
A legfőbb tőzsdei mutató, az S&P 500 az év elején igen aggasztó jeleket mutatott, amiből úgy tűnt, hogy idén komolyabb esés következik. Ezek aztán falsnak bizonyultak, jöttek a csúcsok, maradt a bika. Most ismét egy egész komoly vészjelzés rajzolódott ki, lehet hogy mégis megjön a mackó?
A júniusi mélypont óta átlagon felüli forgalom mellett mintegy 25 százalékot emelkedett a PannErgy részvényárfolyama, különösen az utóbbi napokban gyorsult fel a rali. Hasonló ralira már volt példa a...
Megvesztegetés elfogadásával gyanúsítja több onkológiai klinika és kórházi részleg vezetőjét a román korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely kedden hét megyében és Bukarestben több mint hatvan házkutatást végzett.
A hazai blue chipek közül idén is a Richter jelent elsőként, a társaság a héten teszi közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit. Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján az üzemi...
A hazai blue chipek közül idén is a Richter jelent elsőként, a társaság a héten teszi közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit. Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján az üzemi...
Hétfő után ma már erősödni tudtak az európai tőzsdék, a jó hangulat pedig a magyar tőzsdére is átragadt. A befektetők elsősorban a görög kormány és a hitelezők közötti tárgyalásokkal kapcsolatban...
Járatkimaradást okoz a munkaerőhiány az osztrák Austrian Airlines (AUA) légitársaságnál, ezért a cégvezetés a munkaerő átszervezését és személyzettel ellátott járatok bérlését tervezi.
A dollár néhány devizával szemben kismértékben erősödött az elmúlt éjszaka, miután a kockázatviselési hajlandóság kismértékben javult a new york-i zárásra. A kínai részvények is túlélték (egyelőre) a kétszáz napos mozgóátlag ismételt kóstolgatását, és enyhén erősödtek a tegnapi zárásban - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában.
A Környezet- és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében kiírt pályázatok célja, hogy 2017 végére Magyarországon bezáruljon a víziközmű-olló, az ivóvízellátás és a csatornázottság lefedettsége közötti különbség megszűnjön. Erre összesen több mint 300 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre – jelentette ki Szabó Zsolt kedden Erdőtelken.
A hétvégi viharok miatt 857-2200 kárbejelentés érkezett a nagyobb biztosítókhoz, a károk értéke az egyes biztosítóknál eléri a 100-300 millió forintot - közölték a biztosítók kedden az MTI-vel.
Elveszik a munkahelyeket, nagyarányú közöttük a bűnözés, sokba kerülnek, simán hazamehetnének, képzetlenek. Mindez egyáltalán nem igaz – írják a németek, akik Magyarországgal ellentétben pedig nem tranzit-, hanem valóban célország.
Erősödnek az amerikai részvényindexek, a befektetők feltehetően optimisták a görög adósságrendezés miatti tárgyalásokkal kapcsolatban, de a Fed ma kezdődő ülését is figyelemmel követik és a vállalati...
Több nap után végre emelkedtek az amerikai tőzsdeindexek, nálunk is jó volt a hangulat. Erősödött a forint, négyből három részvényünk drágult. Az olaj zuhanása egyelőre megállt, a réz is magához tért kicsit.