Jelentősen felfelé módosította a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi központi bank (Bundesbank). A Bundesbank félévente összeállított prognózisának pénteken megjelent...
Londoni pénzügyi elemzők szerint a felülvizsgált idei első negyedévi növekedési adatok is arra utalnak, hogy 2015 egészében 3 százalékot meghaladó növekedés várható a magyar gazdaságban.
Az európai tőzsdék egész héten esnek, és a mai nap sem csökken az eladói nyomás. A kötvények is lefordultak az elképesztő magasságokból, vagyis hozamaik elmozdultak nulláról. Véget érni látszik az európai őrület, melyet az EKB idézett elő későre maradt pénznyomtatási programjával.
Elfogadhatatlannak nevezte a személyi jövedelemadó jövőre tervezett egy százalékpontos csökkentését Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, mivel szerinte a kormány az így kieső 120 milliárd forintból 30-40 százalékkal emelhetné az egészségügyben dolgozók bérét, továbbá jelentősen rövidíthetné a kórházi várólistákat.
A görögök megint kiakasztották a világot, Orbán az EU hibás programjáról beszélt, ingyenes lesz a csekkbefizetés, mennyire drága a drog és kik az igazi fejőstehenek? Napi hírösszefoglaló.
Ellenzéki szavazatokra is szükség van ahhoz, hogy elfogadhassa a parlament azt a pénzügyi törvényjavaslat csomagot, amely a felügyeleti jogosítványokat a befektetési cégek megfelelő ellenőrzése...
Kártyás vásárlásnak minősül, így a befizetőknek ingyenes a bankkártyával történő csekkbefizetés júniustól a postákon, az eddigi költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett.
A gyógyszereket szabályozó testület, az FDA megadta a támogatást a Palatin Technologies egyik készítményére, amely a női egészségért felelős. A gyógyszeripari cég részvényei elszálltak, az árfolyam...
A Magyar Suzuki (MS) Zrt.-nél 156 millió eurós tőkecsökkentést hajt végre a tulajdonos, aminek következtében a jegyzett tőke 30 százalékkal csökken. A Suzuki Motor Corporation (SMC) a tőke átcsoportosításával más gyáregységeiben kíván fejlesztéseket megvalósítani - jelentette be pénteken a Magyar Suzuki.
Végre eltűnik a hazai bankkártya-használat egyik anomáliája: nem minősül majd pénzfelvételnek, ha a postákon sárga csekk ellenértékét fizetnénk a plasztikkal. A Miniszterelnökség államtitkára a pénzügyi rezsicsökkentés részleteiről nyilatkozott.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal visszavonta a West Tour Holiday Utazási Iroda utazásszervezői és utazásközvetítői engedélyét és az utazási vállalkozót pénteken törölte a hatósági nyilvántartásából, továbbá a tevékenysége folytatásától egy évre eltiltotta - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Egész Európában pesszimista volt a hangulat, a görögök ugyanis kitolták a ma esedékes IMF-hitel törlesztőrészletét június végére. A vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adat miatt kissé mérséklődött...
Gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken, délután öt órakor az eurót 312,65 forinton, a dollárt 281,38 forinton, a svájci frankot 297,24 forinton, a japán jent pedig 2,2398 forinton jegyezték.
Az esést jelentő piros szín öntötte el a tőzsdéket Európában, a magyar papírok viszont kissé emelkedtek, főleg az OTP. Az OTP-ről és a Richterről lepottyant az osztalékszelvény. A forint ismét gyengélkedett, a dollár délután hirtelen nagyot erősödött. Nem változtat az OPEC, rángatják az olajat.
Bizonyítással folytatódott a NAV főosztályvezetőjének a Népszabadság és a Népszava ellen indított személyiségi jogi pere a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
Megszületett a bérmegállapodás pénteken a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között, így nem lesz sztrájk a közlekedési társaságnál - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz tartozó Főgáz felkészült mintegy 1,3 millió fogyasztó átvételére, így a Főgáz lehet Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés...
Egy ötmilliárdos pályázatot már meghirdettek, azonban a következő, 80 milliárdos kapacitásbővítési pályázat lehet az igazi nagy durranás a kis- és középvállalkozásoknak. Vannak azonban olyan kötelező vállalások, amiket mindenképp meg kell valósítaniuk a pályázóknak - és persze önrészt is kell szerezni.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a felülvizsgált idei első negyedévi növekedési adatok is arra utalnak, hogy 2015 egészében 3 százalékot meghaladó növekedés várható a magyar gazdaságban.
Megújul július 1-től az EY Magyarország menedzsmentje. A vezérigazgatói tisztséget Rencz Botond, a cég Adótanácsadói részlegének közép-európai és egyben magyarországi vezetője veszi át. Havas István...
Hiába jelent meg kedvező adat pénteken az amerikai gazdaságról, a részvénypiaci befektetők ezt negatív üzenetként értelmezik, így többségében oldalaznak az amerikai részvények a pénteki kereskedésben...
A gazdasági tárca bízik abban, hogy az ellenzéki képviselők is megszavazzák a pénzügyi törvényjavaslat csomagot, amely lehetővé tenné, hogy a jegybank gyakrabban vizsgálhassa a befektetési cégeket.
Új fejezet nyílt a magyar-egyiptomi kapcsolatok történetében - mondta az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfővel folytatott pénteki budapesti megbeszélése után Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a most kötött megállapodások lendületbe hozzák a két ország gazdasági, politikai kapcsolatait. Az egyiptomi elnök szorgalmazta, hogy Magyarország vegyen részt Egyiptom fejlesztésében.
Közel háromszázezer euró névértékű hamis pénzt foglaltak le és hat embert, köztük öt magyar és egy osztrák állampolgárt vettek őrizetbe pénteken az osztrák hatóságok. Az APA osztrák hírügynökség...
Az orosz Gazprom Nyefty szerbiai leánycége, a NIS és az osztrák RAG magyarországi érdekeltsége, a RAG Hungary közösen tesztelnek olajkutakat Magyarországon - közölte Markus Mitteregger, a RAG vezérigazgatója.
A WunderCar hasonló szolgáltatás, mint az Uber: becsületkassza alapon kérhetünk fuvart másoktól. A közösségi autózás két szereplője elérhető Magyarországon is, és ahogy az összes többi államban, itt is heves ellenérzéseket vált ki a taxisokból, akiknek a megélhetése forog kockán, ugyanakkor kitiltani sem érdemes az új cégeket az országból. A WunderCar alapítója, Gunnar Froh azt mondja, van…
A banki elszámolás és forintosítás utáni hitelkiváltás, bankváltás ingyenessége csak arra a bankra vonatkozik, amelynél az ügyfél felmondja a hitelét. Néhány bank azonban pénzt kér a hitelkiváltáshoz szükséges, a fennálló tartozásról szóló igazolásért, ami az MNB szerint egyes esetekben jogos, ám a jegybank álláspontja szerint tágan kell értelmezni a vonatkozó rendelkezéseket az adósok érdekében.
A Standard&Poor's pénteken este bejelentette, hogy egy fokozattal felfelé, A+ kategóriába sorolta át Írország államadósságát. A hitelminősítőnek erre két pozitív fejlemény adott okot: a csökkenő...
Klaus Iohannis román államfő csak abban az esetben függesztheti fel hivatalából a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által meggyanúsított Victor Ponta miniszterelnököt, ha a képviselőház hozzájárul a politikus elleni bűnvádi eljárás lefolytatásához – mutatott rá pénteken az egyik román hírtelevíziónak nyilatkozva Gheorghe Iancu alkotmányjogász, volt ombudsman.
Elkészült az e-mobilitás terjedését segítő Jedlik Ányos Terv, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül, és megkezdődik az abban foglaltak megvalósítása - közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Június 16-tól a nyári menetrend lesz érvényes a Budapesti Közösségi Központ (BKK) járatain. Emellett ettől a naptól kezdve megállnak majd az új Rudas Gyógyfürdő megállóban az arra közlekedő villamosok, és egyes autóbuszoknak is több megállójuk lesz.
A magyar állam a keleti és a déli nyitással megnyitotta a politikai, diplomáciai ajtókat Magyarország legfontosabb külpiaci partnerei felé, most az a feladat, hogy a világszínvonalú termékekkel, szolgáltatásokkal, innovációs kapacitással rendelkező magyar vállalatok üzleteket kössenek, ténylegesen is profitáljanak ebből - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős…
A mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban vagy akár a vendéglátásban is végezhetnek alkalmi, illetve idénymunkát a közfoglalkoztatottak, akik évi 120 nap fizetés nélküli szabadságot kaphatnak. Erről...
Több mint ötvenmillió forint áfa elcsalásával gyanúsít egy Heves megyei bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tájékoztatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
A kormány támogatja a kis és közepes családi gazdaságok gabonatárolóinak építését, mivel csökkenteni szeretné piaci kitettségüket - mondta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár pénteken a Jászkarajenői Mezőgazdasági Zrt. újonnan épült szemestermény-tároló és -tisztító üzemének átadásán.
Magyarország és Ukrajna földgázszállítási rendszerüzemeltetői, az FGSZ Földgázszállító Zrt. és az Ukrtransgaz egy új együttműködési megállapodást írt alá május 29-én, amely szabályozza a földgázszállításokat a magyar-ukrán határkeresztező ponton, Beregdarócnál - közölte a Mol-csoporthoz tartozó FGSZ pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Hajdúnánás közelében majdnem 13 millió forint értékű csempészcigarettát találtak úgy, hogy felismertek egy korábbi cigarettacsempészt az autópályán.
Nem szakmai, hanem egzisztenciális viták zajlanak ma a felsőoktatás átalakítása körül, mert sokan nem szeretnék a beágyazott struktúrákat, jövedelmi lehetőségeket megváltoztatni - jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pénteken Nagykanizsán.
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz tartozó Főgáz Zrt. felkészült a mintegy 1,3 millió fogyasztó átvételére az egyetemes szolgáltatói engedélyének visszavonását kérő két társaság ellátási területén - közölte az ENKSZ és a Főgáz pénteken az MTI-vel.