2015. június 30. kedd

jún. 30
11:44
Ha nem tetszik a munka, akkor idén nyáron többet nem dolgozol (Privátbankár)
Ezentúl közfoglalkoztatottakat is lehet alkalmazni egyszerűsített foglalkoztatásban.
jún. 30
11:46
Máris újít az állam a Budapest Banknál (Privátbankár)
Tegnap jelentette be az állam, hogy megvette a Budapest Bankot, ma már be is jelentették, mit újítanak.
jún. 30
11:48
Júliusban négynapos részleges sztrájkot tartanak a légiirányítók Spanyolországban (ProfitLine)
Júliusban négynapos részleges munkabeszüntetést tartanak a légiforgalmi irányítók Spanyolországban, ahogy azt tették júniusban is - közölte a spanyol sajtó kedden.
jún. 30
11:50
Nyáron megszűnik a bírósági végrehajtói kamara (ProfitLine)
Nyáron megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a végrehajtóknak jogi végzettséget kell szerezniük, pályázat útján elnyerhető kinevezésük pedig határozott idejű, hét évre szóló lesz a bírósági végrehajtásról szóló törvény és hozzá kapcsolódó más törvények módosítása alapján, melyeket kedden szavazott meg az Országgyűlés 147 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett.
jún. 30
11:51
Karcsúsít a Microsoft (Portfolio)
Karcsúsít a Microsoft, a lépések elsősorban a veszteséget termelő online szolgáltatások üzletágát érintik - írja a Reuters. Most a térképfejlesztő alkalmazás és a display hirdetések üzletága került...
jún. 30
11:51
Újabb nagybank lett az államé (Pénzcentrum)
Már idén megkezdődhet az összeolvadás az MKB-val....
jún. 30
11:53
Csökkent az infláció az eurózónában (Portfolio)
Az első gyorsbecslés szerint a májusi 0,3 százalék után júniusban 0,2 százalék volt az infláció az eurózónában - közölte kedden az Eurostat. A maginfláció 0,8 százalékon állt a beszámoló szerint. ...
jún. 30
12:00
Pár órája maradt a görögöknek - de mi lesz holnap? (Privátbankár)
Mielőtt az óra elütné az éjfélt, Európa tesz egy utolsó erőfeszítést a görögök irányába. Ha ez nem hoz eredményt, éjfélkor beáll a csőd, nézzük, mi történhet akkor.
jún. 30
12:09
Elbocsátás Gattyán luxusáruházánál (HR Portál)
Az Il Bacio di Stile nevű luxusáruházban dolgozó közel száz emberből egyeseket továbbfoglalkoztatnak a Docler csoport más cégei - írja az Index.
jún. 30
12:09
Változás az autók besorolásában: lesz környezetkímélő kategória (Portfolio)
Egy rendelettervezet szerint bekerül a környezetkímélő gépkocsi fogalma a magyar jogba, ilyennek számít majd az elektromos, valamint a légszennyező anyagot ki nem bocsátó, azaz "nulla emissziós"...
jún. 30
12:09
Melyik a legolcsóbb strand Budapesten? Melyik a legdrágább? (Pénzcentrum)
Egy négyfős család 10 ezer forint felett költ egy-egy strandolós napon....
jún. 30
12:18
Vasfüggöny helyett az embercsempészetet kellene durván büntetni (Privátbankár)
Vasfüggöny állítása helyett, mellett az embercsempészekkel szembeni komolyabb ítélkezési gyakorlat is elrettentő lehetne - a bíróságon jelenleg általában a Btk. alsó tételéhez közeli ítéleteket hoznak, s a legtöbb esetben ekkor sem kerül sor elzárásra, hiszen az ítélet végrehajtását felfüggesztik.
jún. 30
12:21
Alig nőtt az infláció az euróövezetben (ProfitLine)
Júniusban kissé csökkent az euróövezeti infláció, de pozitív maradt - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
jún. 30
12:27
Németh Lászlóné: új szolgáltatást indít a Budapest Bank (Infostart)
Új szolgáltatásokat vezet be vállalati ügyfelei számára a hitelezés élénkítése érdekében a Budapest Bank - mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
jún. 30
12:27
Új vezetők Kósa Erika biztosítási cégénél (Portfolio)
Július 1-től új vezérigazgató irányítja a Consequit Groupot, Bosnyák Attila helyét Körtvélyesi Zoltán veszi át. Bosnyák Attila nemzetközi pozícióban folytatja munkáját - közölte a társaság. ...
jún. 30
12:29
Erősödni kezdtek a nyugati tőzsdék (Portfolio)
A tegnapi pesszimista hangulat után az európai tőzsdék ma is eséssel nyitottak, a fókuszban ma is a görög események vannak. A kora délutáni órákban azonban több nyugati index is ledolgozta délelőtti...
jún. 30
12:31
Mégis van esély a görög megállapodásra? (Portfolio)
Hétfő reggel óta nincsenek nyitva a bankfiókok Görögországban és estére az is biztossá vált, hogy az ország nem fogja ma átutalni a szükséges 1,6 milliárd eurót a Nemzetközi Valutaalapnak. Ezzel...
jún. 30
12:36
Az eurózóna vagy Ciprasz? Ez is a szavazáson múlhat (Privátbankár)
Távozhat a Sziriza miniszterelnöke, hogyha igennel szavaz a görög lakosság a hitelezők programjára.
jún. 30
12:39
Reverenda és társasági adózás? Az egyházi jogi személyek gazdálkodása (Adózóna)
Az egyházi jogi személy céljai megvalósítása érdekében jogosult gazdasági-vállalkozási tevékenységnek nem minősülő tevékenységet, valamint elsődlegesen végzett tevékenysége (vallási) mellett gazdasági-vállalkozási tevékenységet folytatni, az után viszont társaságiadó-fizetésére kötelezett. Cikkünkben példákon keresztül mutatjuk be, hogyan kell az adóalapot megállapítani.
jún. 30
12:45
Ledolgozták a délelőtti esést az európai tőzsdék (Portfolio)
A tegnapi pesszimista hangulat után az európai tőzsdék ma is eséssel nyitottak, a fókuszban ma is a görög események vannak. A délutáni órákra azonban több nyugati index is ledolgozta délelőtti esését...
jún. 30
12:47
Ezt is megértük: egy százalékon a magyar rövid hozam (Portfolio)
Újabb rekordmélységbe csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegyek hozama a keddi aukción, az ÁKK 1 százalékos átlag mellett adta el a 30 milliárdnyi papírt. Az előzetesen meghirdetett 30...
jún. 30
12:49
Arany, olaj, réz - Erre készüljünk, ha nagyot szólna a görög válság (Portfolio)
A görög válság illetve annak eszkalálódása a tőkepiacok mellett egyes árupiaci termékeket is érzékenyen érinthet. Az ING elemzése szerint a mélyülő és szélesedő görög probléma elsősorban az arany, az...
jún. 30
12:54
Sosem hittük volna, hogy ennyiért is lesz magyar állampapír (Privátbankár)
Két és félszeres túljegyzés mellett rekordalacsony, 1 százalékos átlaghozammal vitték a befektetők a magyar állampapírt kedden.
jún. 30
12:54
Emelkedésnek indultak az ipari termelői árak (ProfitLine)
Az ipari termelői árak 1,0 százalékkal voltak magasabbak májusban, mint egy évvel azelőtt, mivel az exportárak 2,2 százalékkal emelkedtek, a belföldi értékesítés árai viszont továbbra is csökkentek, 1,2 százalékkal - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 30
12:56
Ciprasz lemondással fenyeget, ha a görögök igennel szavaznak (ProfitLine)
Lemondását helyezte kilátásba Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök arra az esetre, ha a görögök többsége igennel szavazna a nemzetközi hitelezők által Görögországgal szemben támasztott feltételekről tartandó vasárnapi népszavazáson - számolt be róla kedden a BBC brit közszolgálati televízió honlapján.
jún. 30
13:03
Több mint százmilliárdot költünk évente lakásbiztosításra (Portfolio)
A villámcsapások okozta elsődleges károk száma évi 23 ezer, ezekre 1 milliárd 670 millió, míg a 29 ezer másodlagos kárra 2,3 milliárd forintot fizettek ki tavaly a biztosítók, a károk több mint fele...
jún. 30
13:05
Egyre többen ellenzik a vasárnapi boltzárat (Portfolio)
Kijött a Medián legújabb felmérése a vasárnapi zárva tartásról, mely szerint egyre inkább visszasírják az emberek a nyitva tartó boltokat - számol be az Index. Idén kora tavasszal egy magánember...
jún. 30
13:12
Új frontot nyitott a Lidl a dinnyeháborúban (Privátbankár)
Mától kizárólag Magyarországon termett görögdinnyét vásárol a Lidl - közölte a társaság.
jún. 30
13:21
Már a Telekom boltjaiban is áll a sor, nem csak a Telenornál (Pénzcentrum)
Van, ahol már az utcán állnak, 20-30 percet is kell várni....
jún. 30
13:27
Nőtt az elektronikus fizetési módok forgalma az első negyedévben (ProfitLine)
Nőtt az elektronikus fizetési módok forgalma 2015 első negyedévében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, a legszembetűnőbb növekedés az érintőkártyák és az érintéses fizetést lehetővé tevő terminálok számában volt megfigyelhető.
jún. 30
13:29
Európának jó lenne ha Ciprasz veszítene a népszavazáson (ProfitLine)
A spanyol miniszterelnök szerint "jó lenne" ha az igenek győznének, és Alekszisz Cipasz veszítene a vasárnapi görögországi népszavazáson, mert egy új görög kormánnyal Európa tárgyalhatna - Mariano Rajoy ezt a Cadena Cope nevű rádióadónak adott interjújában mondta kedden Madridban.
jún. 30
13:30
Átalakul a szakképzés - itt is az egyik változás (Privátbankár)
Július 1-jével 44 szakképzési centrum jön létre. Mire lesz ez jó?
jún. 30
13:32
Igazából mindegy, hogy mi lesz a görögökkel? (Privátbankár)
Görögországon kívül kevés erőteljes változást hoz majd a görög népszavazás.
jún. 30
13:39
Öthavi mélypont körül szédeleg a forint (Portfolio)
Óvatos erősödéssel kezdett kedd reggel a forint a bankközi devizapiacon miután hétfő este 316 közelébe gyengült az euróval szemben. Várhatóan továbbra is a görög hírek lesznek a fókuszban, bár egyre...
jún. 30
13:48
Vezetőváltás a magyar Microsoft élén (Privátbankár)
Július elsejétől Szentkuti Gabriella a Microsoft magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója.
jún. 30
13:57
Új vezető a magyar Microsoft élén (Portfolio)
Július elsejétől Szentkuti Gabriella a Microsoft magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Az elmúlt négy évben Papp István vezette a céget, aki mostantól a ázsiai és csendes óceáni régiójának...
jún. 30
14:00
Görög adósság - Nincs pánikhangulat Athénban (ProfitLine)
Nincs pánikhangulat Athénban, az emberek fel tudják venni a napi 60 eurót a bankautomatákból - tapasztalta Athénban Gantner Barnabás, az M1 aktuális csatorna tudósítója.
jún. 30
14:06
A nap grafikonja: ki bukja a legnagyobbat, ha bedőlnek a görögök? (Privátbankár)
A németeknek, franciáknak nagyon sok pénze bánná, ha a görögök nem tudnák visszafizetni kintlevőségeiket. Ha viszont jobban a számok mögé nézünk, rögtön látjuk, ki kapja a legnagyobb pofont, és miért van kiborulva Szlovákia és Szlovénia azon, hogy Görögország esetleg újabb mentőcsomagot kapjon.
jún. 30
14:15
Júliusban huszonöt új busz áll forgalomba Budapesten (Infostart)
Júliusban újabb 25 új, alacsonypadlós, környezetbarát, légkondicionált utasterű busz áll forgalomba Budapesten, a járműveket a VT-Arriva Kft. üzemelteti - tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal kedden.
jún. 30
14:15
Villámokkal jönnek a nyári szuperviharok (Pénzcentrum)
Az elmúlt 5 évben 265 ezer villámcsapás okozta kárt jelentettek be a biztosító társaságoknak....
jún. 30
14:24
Kell-e félnünk újabb botránytól? Így vágtak oda a brókercégeknek (Privátbankár)
Kihirdették a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésére hivatott jogszabálycsomagot. Alaposan megregulázzák a brókercégeket, számos új ellenőrzési lehetőséget kap a felügyelet és a kártalanítási értékhatár is nő.
jún. 30
14:26
Ennyire lett elegünk a vasárnapi boltzárból (Privátbankár)
Egy friss felmérés szerint egyre inkább nem tetszik a kötelező zárva tartás.
jún. 30
14:33
Új szolgáltatást indít az állami kézbe került Budapest Bank (ProfitLine)
Új szolgáltatásokat vezet be vállalati ügyfelei számára a hitelezés élénkítése érdekében a Budapest Bank - mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
jún. 30
14:33
Ciprasz Brüsszelbe repül az utolsó pillanatban (Portfolio)
Hétfő reggel óta nincsenek nyitva a bankfiókok Görögországban és estére az is biztossá vált, hogy az ország nem fogja ma átutalni a szükséges 1,6 milliárd eurót a Nemzetközi Valutaalapnak. Ezzel...
jún. 30
14:35
Joseph E. Stiglitz: a görög demokrácia a tét (ProfitLine)
A görög adósságtörlesztésről kitört csatározás valójában sokkal inkább a hatalom és a demokrácia viszonyáról, mint pénzről és gazdaságelméleti kérdésekről szól - írja a Project Syndicate blogjában Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, a Columbia Egyetem professzora.
jún. 30
14:35
Már csak ez hiányzott a bankoknak: nem törlesztenek a görögök (Portfolio)
Egyre nagyobb hatással van a görög helyzet az ország banki ügyfeleinek viselkedésére is. Megszaporodtak Görögországban a jelzáloghitel-hátralékok - hívja fel ennek egy elemére a figyelmet elemzésében...
jún. 30
14:37
Ezért zuhant ma a Sony (Portfolio)
Több mint 8%-ot zuhant ma a Sony árfolyama, miután a japán elektronikai óriás közölte, hogy több milliárd dollár értékben bocsátana ki részvényeket és átváltható kötvényeket. A pénzből egyrészt a...
jún. 30
14:39
Új vezérhelyettest neveztek ki a CIB-nél (Portfolio)
Szabó Istvánt nevezték ki vezérigazgató-helyettesként a CIB Bank vállalati üzletágának élére. Új feladatkörében a CIB Bank nagyvállalati, KKV, lízing és treasury divízióiért felel - olvasható a bank...
jún. 30
14:42
Rémálom az álomnyaralásból – ide fordulj, ha gond van (Privátbankár)
A magyar fogyasztók durván nincsenek tisztában a saját jogaikkal, ezért kiállni is kevésbé tudnak magukért.
jún. 30
14:44
Varga szerint ezért erős a magyar gazdaság (Privátbankár)
Nyolc pontba foglalta a magyar gazdaság erősségeit a Nemzetgazdasági Miniszter. Varga Mihály az AmCham fórumán jelezte: Magyarországnak Görögországgal szemben sikerült a reorganizáció - ezt csak a hitelminősítők nem látják.

Keresés