Hatalmat a népnek, nem az európai trojkának - írta hétfői bogbejegyzésében Beppe Grillo, a legnagyobb olasz ellenzéki párt, a populista 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére. A népszavazást meghirdető athéni kormány melletti kiállásának adott hangot a többi olasz ellenzéki erő is.
Franciaország azt szeretné, ha Görögország az eurózónában maradna, ezért kész a párbeszéd újraindítására a hitelezők és Görögország között, feltéve ha megvan rá a közös szándék - hangoztatta hétfőn Francois Hollande francia államfő a görög válság miatt összehívott rendkívüli kormányülés után.
Mára bebizonyosodott, hogy az eurózóna létrehozása egy végzetes hiba volt, de Görögország számára még mindig jobb bent maradni ebben a rossz rendszerben, mint kilépni belőle - írta Paul Krugman...
Hétfő hajnalban a görögök bankszünnapról és tőkekorlátozásokról döntöttek, amelyek egész héten érvényben lesznek és ezzel párhuzamosan a görög tőzsde is zárva tart. Közben az Európai Bizottság...
Még a nyári főszezonban is előfordul, hogy egy-egy desztinációba olcsóbb eljutni repülővel, mint saját, vagy itthon bérelt autóval, főleg ha a kinézett célpont szigeten, vagy több ezer kilométerre...
Nagymértékben javulhat az önkormányzati tulajdonban lévő hulladékgazdálkodási és távhőszolgáltató cégek szabályozottsága az elvégzett számvevőszéki vizsgálat nyomán, az első eredmények már látszanak - mondta Horváth Margit, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felügyeleti vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Nincs megállapodás a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, holnap lejár a hiteltörlesztés kifizetésének határideje, Görögország pedig nagy valószínűséggel csődbe megy. Emiatt a befektetők...
A görög hátterű szerbiai leánybankok tranzakcióira adott ki korlátozó döntést ma a szerb jegybank azért, hogy megakadályozza a Görögország felőli esetleges pénzügyi fertőzést Szerbiára. Szerbiában...
A hétvégén kibukott a görögökkel kapcsolatos tárgyalások valódi természete: a hitelezők nyilvánvalóvá tették, hogy az egyeztetések sokkal inkább az erőről és a demokráciáról szólnak, mint a pénzről...
Bemutatták a vízgazdálkodás minden területére kiterjedő új vízügyi stratégiát, a Kvassay Jenő Tervet hétfőn Budapesten, a stratégiát várhatóan év végén terjesztik a kormány elé - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Hétfő hajnalban a görögök bankszünnapról és tőkekorlátozásokról döntöttek, amelyek egész héten érvényben lesznek és ezzel párhuzamosan a görög tőzsde is zárva tart. Közben az Európai Bizottság...
Kiugróan jó évet zártak tavaly a sütőipari – pékipari, cukrászati – gépek forgalmazói. A teljes piac forgalma 2014-ben több mint négymilliárd forint volt – mondta Kocsis Csaba, a hazai piacvezető Kogép Kereskedelmi Kft. ügyvezetője. A fellendülés elsődleges oka, hogy több pályázati forrást is igénybe vehettek a vállalkozások.
Ikonikus épület, folyamatos és innovatív fejlesztéseknek, tágas, alakítható tereknek, magas szintű, a bérlői igényekre szabott szolgáltatások – többek között ezért népszerű az irodapiacon régi és bérlők számára egyaránt Dél-Buda meghatározó irodaháza, a Dorottya Udvar.
A reggeli ijedség hamar eloszlott a magyar kötvénypiacon, így délutánra csak mérsékelt emelkedés volt tapasztalható a referenciahozamokban. A rövid hozamok változatlan szinten voltak, a hosszúak...
Vasárnap népszavazást tartanak Görögországban, ahol a megállapodásról döntenek a polgárok. Hétfőn hajnalban tőkekorlátozást vezetett be Alekszisz Ciprasz kormánya, egy nap csak hatvan eurót vehetnek fel az állampolgárok. Sokan elkezdtek élelmiszereket felhalmozni és készülnek a kilépésre. Mindeközben a hitelezők próbálják megoldani a kialakult helyzetet.
Az MFB csoporthoz tartozó Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. kifizette a Budapest Bank Zrt. 100 százalékos üzletrészének ellenértékét, 700 millió dollárt a General Electric Capital Group számára; ezzel állami kézbe került a Budapest Bank teljes eszközállománya és érdekeltségei, például a Budapest Alapkezelő Zrt., a Budapest Autófinanszírozási Zrt., a Budapest Lízing Zrt. és a Budapest Flotta…
A piacok már nagyrészt beárazták az elmúlt hetekben a görög válság fokozódását, így a magyar piacokra gyakorolt hatás is mérsékelt idáig - többek között ezt mondta egy ma délelőtti beszédében Varga...
Az MFB csoporthoz tartozó Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. kifizette a Budapest Bank Zrt. 100 százalékos üzletrészének ellenértékét, 700 millió dollárt a General Electric Capital Group számára; ezzel állami kézbe került a Budapest Bank teljes eszközállománya és érdekeltségei, például a Budapest Alapkezelő Zrt., a Budapest Autófinanszírozási Zrt., a Budapest Lízing Zrt. és a Budapest Flotta…
Az elmúlt hetekben egyre többen tartottak attól, hogy Görögország kilépése az eurózónából a Lehmen Brothers 2008-as csődjéhez hasonló pillanat lesz és nagyobb hatású visszaesést okoz majd a piacokon....
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése Csiba Pétert nevezte ki a társaság elnök-vezérigazgatójának, aki június 30-tól látja el az elnöki feladatokat, a vezérigazgatói pozíciót viszont - a közgyűlési döntés értelmében - később tölti be - közölte az energetikai társaság hétfőn.
Az MFB csoporthoz tartozó Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. kifizette a Budapest Bank Zrt. 100 százalékos üzletrészének ellenértékét, 700 millió dollárt a General Electric Capital Group számára;...
Hétfőn életbe léptek Görögországban a tőkekorlátozások és a bankok, illetve a tőzsde a hét első felében biztosan nem nyitnak ki. A drasztikus lépés oka, hogy az EKB nem emeli tovább a görög...
A 2015-ös év jól indult a TraderSzobában. A bikák tovább dübörögtek a tőzsdéken, miközben a sokak által várt volatilitás is kezdett visszatérni a piacokra. A két tényező eredményeképpen a korrekciós...
Közel négy kilométernyi új szakasz építésével, illetve kijelölésével mintegy 280 millió forint támogatás felhasználásával készült el Keszthelyen az a kerékpárút, amely a városon átvezetve összeköti Hévízt a balatoni bringakörúttal.
A Telenor ügyfeleknek össze kell kapni magukat, ha nem akarják az új tarifákat elfogadni, a telekomosoknak még van egy kis idejük átgondolni a teendőket. A szolgáltatóknál július elsejétől változnak a tarifák.
A globális index-szolgáltató, az MSCI a hétvégi görög eseményeket követően jelezte, felülvizsgálja a helyzetet, elsősorban a tőzsde bezárásának és a bevezetett tőkekorlátozásoknak a hatását. Ennek a...
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó 6 milliárd forint összértékben nyílt közbeszerzésen kíván személykocsikat vásárolni - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Hiába helyeztek el a görögök - a csecsemőtől az aggastyánig számítva - fejenként közel 3 millió forintnak megfelelő összeget a helyi bankoknál, naponta csak 19 ezer forintnyi euró felvételét...