Gombamódra szaporodnak a startupok a Szilícium-Völgyben, így évről évre változik, hogy éppen ki a nagy sztár a világ technológiai innovációs központjában. A Business Insider kiválogatta azt a 100...
Szombati brit sajtóbeszámoló szerint merényletet tervezett a hévégére Londonban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet. A The Sun, a legnagyobb példányszámú brit tömeglap riportja szerint a...
Az Allianznál nemzetközi, kelet-európai és magyarországi szinten is többségben vannak a nők, nagy arányban töltenek be vezető pozíciót, ráadásul az Y-generációs munkavállalók körében is nagyobb arányban képviseltetik magukat.
A görög miniszterelnök népszavazást ír ki július 5-re a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról. Alekszisz Ciprasz péntek éjjel, a görög kormány éjszakába nyúló rendkívüli ülése után...
Nyugalomra szólította fel a görög lakosságot az ország védelmi minisztere szombaton reggel, órákkal azt követően, hogy Alekszisz Ciprasz miniszterelnök népszavazás kiírását jelentette be a nemzetközi...
Valósággal felrobbantak az újonnan debütált kínai brókercég részvényei az első kereskedési napon, a 4,8 milliárd dolláros kibocsátás keretében a nyilvános forgalomba bevezetett részvények a...
Valósággal felrobbantak az újonnan debütált kínai brókercég részvényei az első kereskedési napon, a 4,8 milliárd dolláros kibocsátás keretében a nyilvános forgalomba bevezetett részvények a...
Nem is kell olyan sokat visszamenni a történelemben ahhoz, hogy óriási autósbotrányokat találjunk: General Motors, Takata, és ez még csak az elmúlt két év. Az mindenesetre biztos, hogy több nagyvállalat is került már bajba azért, mert nagyon nehezen, vagy pedig egyáltalán nem ismerték el a termékük hibáit.
A Cellum folytatja terjeszkedését Dél-Kelet-Ázsiában, ahol a legnagyobb indonéz mobilkészülék-gyártóval írt alá megállapodást Jakartában. A szerződés értelmében az Evercoss okostelefonjain a Cellum biztonságos mobilfizetési szolgáltatásai futnak majd.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1992-ben kezdődött mérései óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon, mint idén tavasszal - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a friss munkaerő-piaci adatokat kommentálva.
Nyugalomra szólította fel a görög lakosságot az ország védelmi minisztere szombaton reggel, órákkal azt követően, hogy Alekszisz Ciprasz miniszterelnök népszavazás kiírását jelentette be a nemzetközi...
A Halász Kft. öt éve tartó tudatos szaporítási és telepítési programjának köszönhetően a Tisza középső szakaszán ismét horgászható a kecsege, melyre 2013-ban Magyarországon teljes körű fogási tilalmat vezettek be – jelentette be a cég ügyvezetője pénteken, egy haltelepítéssel egybekötött Tisza-parti sajtótájékoztatón, Szolnokon.
Meglepően magas azoknak a száma Magyarországon, akik a munkahelyüket barátaiknak is szívesen ajánlanák: átlagosan 10-ből 6 ember van így. Ez Európán is belül is jónak számít, ráadásul a trend egyre csak növekszik. Az Aon Hewitt dolgozói trendeket kutató felmérése 164 országban vizsgálta, hogy hogyan vélekednek a dolgozók a munkahelyükről.
Bázelben a People's Bank of China és a Magyar Nemzeti Bank megállapodást kötött a renminbi (RMB) elszámolási mechanizmus kialakításáról, valamint egy ügynöki megállapodást arról, hogy a PBC az MNB...
A korábbi években slágernek számított a nyugati cégeknél, hogy az olcsó ázsiai munkaerőt kihasználva a Távol-Keletre szervezték gyártásukat. Többek között az Adidas és a Puma termékeinek jelentős...
A merész jóslatairól is ismert Jim Rogers osztotta meg a nagyközönséggel véleményét a piacokon jelenleg zajló folyamatokról, a jegybankok extrém politikájáról, valamint a görög eseményekről. A...
Magyarország legnagyobb civil szervezete, a több mint 300 ezer tagot számláló Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) is csatlakozik Al Gore volt amerikai alelnök és Áder János köztársasági elnök környezetvédelmi akciójához, amelynek célja, hogy egymilliárd támogatót szerezzenek a párizsi klímacsúcs előtt - ezt pénteken jelentették be Áder János jelenlétében a Nógrád Megyei Bátonyterenyén.
Szombaton késő délután megszakították az Eurócsoport Brüsszelben zajló rendkívüli ülését, hogy lehetőséget biztosítsanak Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter és Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kétoldalú megbeszélésére - vált ismertté diplomáciai forrásból.
Megijedtek a görögök a miniszterelnökük péntek éjszakai kijelentésétől, miszerint július 5-én népszavazást tarthatnak a nemzetközi szervezetekkel kötendő megállapodásról. Hírügynökségi beszámolók...
A közmunkaprogramok felfutása mellett a versenyszféra javuló mutatóinak is köszönhetően emelkedett több éves csúcsra a foglalkoztatottak száma Magyarországon az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Meddig várjon, mit tegyen a munkáltató, ha a munkavállaló értesítés nélkül nem jelenik meg a munkahelyén? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.
Akár 10-30 százalékkal is nőhet egy cég árbevétele a vevőkiszolgálás színvonalának fejlesztését követően. Magyarországon egyelőre még kevesebb azon vállalkozások száma, akik a fejlesztéssel kezdenek és ezáltal bevétel növekedést realizálnak.
Megállapodás nélkül maradt abba az euróövezeti pénzügyminiszterek szombati rendkívüli találkozója, az eurócsoport elutasította a görög kormány kérését, hogy a július 5-i népszavazásig hosszabbítsák...
Renminbi kötvénybefektetésekről és elszámolási mechanizmus létrehozásáról szóló megállapodásokat írt alá a Magyar Nemzeti Bank és a Kínai Népköztársaság jegybankja Bázelban - közölte az MNB szombaton.
A válságot követően a magyar lakosság okosan osztja be pénzét, az emberek óvatosabbá váltak, azt veszik amire szükségük van, miközben jövedelmük egy részét megtakarításra fordítják - mondta Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán.
Az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a július 5-ére tervezett népszavazásra tekintettel hosszabbítsák meg a görög pénzügyi mentőprogram június 30-án lejáró időbeli hatályát - közölte sajtótájékoztatóján Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereiből álló testület elnöke, a görög adósságválságról szombaton tartott brüsszeli rendkívüli ülés után.
Az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a július 5-ére tervezett népszavazásra tekintettel hosszabbítsák meg a görög pénzügyi mentőprogram június 30-án lejáró időbeli hatályát - közölte sajtótájékoztatóján Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereiből álló testület elnöke.
Több Tunéziában nyaraló magyar turistát is elértek telefonon az M1 aktuális csatorna munkatársai szombaton, beszámolójuk szerint többen már összecsomagoltak és szeretnének hazajönni, de a repülőterek zsúfoltak.
A görög csőd látszólag nem nagy ügy: a görög állam nem fogja kifizetni a júniusban lejáró hiteleit az EU-nak és az IMF-nek. A görögöknek ez könnyebbség, a hitelezők meg kibírják. A görög csőd mégis...