Több fordulót követően megszületett a megállapodás szerdán a Liget Budapest fejlesztésért felelős Városliget Zrt. és a Néprajzi Múzeum tervpályázatán győztes francia tervezőcsapat, a Vallet de...
A román képviselőház megszavazta szerdán a kormány által beterjesztett adótörvényt, amely szerint január 1-jével 19 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról.
Amikor Kovács úr megvette első lakását 1990-ben, még nem tudta, hogy 25 évvel később a lányának könnyebb dolga lesz-e a lakásvásárlásnál. Horváth Áron és Sápi Zoltán, az ELTINGA és a Magyar...
Tegnap sem született megegyezés a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, a tárgyalások viszont ma folytatódnak. Ezek fényében az európai tőzsdék többnyire eséssel nyitottak, a délelőtt folyamán volt...
Közeli megoldásban bízik az NMHH a Telekom és a Telenor július 1-jétől tervezett kétoldalú szerződésmódosításainak ügyében. A szolgáltatók már megkezdték önkéntes vállalásaik végrehajtását - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön.
Csütörtökön reggel 311,5 körülről indult az euró jegyzése a bankközi piacon, majd ahogy délhez közeledve világossá vált, hogy ultimátumot kaptak a görögök a hitelezőktől, romlani kezdett a hangulat,...
A magyarok 70 százaléka aggódik a nyugdíjas évei miatt. A többség úgy gondolja, nem tud magának kényelmes életet biztosítani idős korára, jelentős részük szerint problémát jelent majd az egészségügyi kiadások megfizetése. Az Aegon negyedik nyugdíjfelkészültségi kutatása szerint egyre emelkedik a megtakarítani szándékozók tábora, ők jelenthetik a kitörési pontot az ország számára.
A családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) vissza nem térítendő állami támogatás, ezért nem növeli a hitel nagyságát, így az adósságfék szabályok nem akadályozzák az igénybevételét - olvasható a jegybank közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Nem csak aljas üzleti módszere, hanem adatkezelési gyakorlata miatt is megbüntettek itthon egy szlovák ingatlanos céget - tízmilliós kérdés, hogy valójában tényleg szlovákok-e, vagy magyarok.
Halványan, de újra süllyedőben vannak a kötvényhozamok itthon: a mai aukció nagyjából 10-20 bázispontos esést láthattunk a 3 és 5 éves szegmensben. A kereslet ugyanakkor gyengébben alakult a két...
Összességében stabil a magyar gazdasági környezet, komolyabb korrekcióra nem szorult a jegybank inflációs jelentése márciushoz képest. A jegybank 2017. második felére várja a 3 százalékos inflációs szint elérését, idén 2,4, jövőre 2,2 százalékos költségvetési hiánnyal számol. Az MNB szerint már csak csekély kamatcsökkentésre van esély, közeleg a ciklus vége. Inflációból is nagyobbat vár a…
Az elmúlt 34 évben Görögország EU-tagsága már 500 milliárd eurójába került Brüsszelnek - emeli ki friss elemzésében Demetrios Efstathiou, a Standard Bank szakembere. Szerinte a mostani patthelyzet...
A munkahelyteremtést nevezte a kormány legfontosabb céljának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Bárándon, ahol átadta az újrainduló tésztagyárat.
A magyarok központi helyen, modern és stílusos irodában dolgoznának a legszívesebben, amelynek kialakítása kifejezetten a napi tevékenységeikhez igazodik - derült ki Magyarország egyik vezető...
A hétvégi és hétfői nagy remények után most ugyanott vagyunk, ahol egy hete, vagy akár 4 hónapja. A görögök és hitelezőik képtelenek megállapodni, és semmilyen határidő nem tudta eddig rákényszeríteni a feleket, hogy valamelyikük egy határozottat lépjen. Meddig tarthat még ez a mindenkit lejárató patthelyzet?
25 ezer négyzetméteres új irodaépületbe költözik a Nokia Networks a Corvin Sétányra. A Nokia Networks számára új,25 ezer négyzetméteres bér-irodaépületet fejleszt a Futureal a Corvin Sétányon,...
A tegnapi sikertelenség után újabb megegyezési kísérlet talán sikeres lehet. Megenyhülnek a hitelezők? 2015.06.25 12:24A benyújtott görög javaslatok alapjai lehetnek egy megállapodásnak - mondták...
Tegnap sem született megegyezés a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, a tárgyalások viszont ma folytatódnak. Délelőtt nem volt túl jó a hangulat, azonban délután mindent venni kezdtek, ugyanis...
Reggel még nagyon távolinak tűntek az álláspontok, de kora délutánra úgy tűnik, hogy oldódik a fagyos hangulat. A felek még mindig távol állnak a megállapodástól, kis lépésekkel haladnak előre. A...
Lazítaná a kormány egyes esetekben a megváltozott munkaképességű személyek felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat – derül ki a nemrégiben a parlament elé benyújtott törvényjavaslatból. A könnyítésekkel a munkáltatók is jól járnak.
Több jogcímen összesen egymilliárd forintot fordít a kormány a parlagfű elleni védekezésre idén, s hasonló összegbe került az abban eddig részt vett közfoglalkoztatottak bére - derül ki Fazekas Sándor földművelési miniszter szerdán közzétett írásbeli válaszából.
Három és öt éves futamidőre is csökkent a hozam a csütörtöki államkötvény-aukción; a legkisebb kereslet a 10 éves papír iránt volt, itt valamelyest emelkedett is a hozam.
Az őszi árpánál már a múlt héten megkezdődött az aratás, míg az őszi búza esetében várhatóan Péter Pál után, a jövő hét vége felé kezdhetnek neki a betakarításnak a gazdák - mondta a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Czerván György szerint a tavalyi 5 millió tonna kenyérbúza után idén 4,7 milliót várnak.
Kissé változott a Széchenyi Kártya Program Folyószámlahitelének keretrendszere, mivel a Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint eddig legfeljebb 25 millió forintos hitelekhez lehetett igénybe venni...
Reggel még nagyon távolinak tűntek az álláspontok, de kora délutánra úgy tűnik, hogy oldódik a fagyos hangulat. A felek még mindig távol állnak a megállapodástól, kis lépésekkel haladnak előre....
Valóságos háború robbant ki a nemzeti dohányboltokat kizárólagosan ellátó társaság körül. A kormány által nyertesnek kihirdetett BAT-Tabán páros pályázata és a három másik versenytárs által szerdán...
Egységes vízminőség-ellenőrzési mintaprojekt indul a Dunakanyar hét településén. A szeptemberig tartó ellenőrzések során Dunabogdánynál, Kisoroszinál, Leányfalun, Pócsmegyeren, Szentendrén, Szigetmonostoron és Tahitótfalun havonta vizsgálják a Duna vízminőségét.
A Budapest Bank felmérésében megkérdezett, élő jelzálog-hitelszerződéssel rendelkezők közül minden második válaszadó veszi fontolóra, hogy jelenlegi konstrukcióját egy kedvezőbbre cserélje. A váltást tervezők 70 százaléka más pénzintézetek ajánlatait is megvizsgálja, 17 százalék pedig teljesen biztos abban, hogy nem marad jelenlegi bankja ügyfele.
A Jó Munkahely kampány keretében elkészült filmek közül az egyik a jövőnket befolyásoló döntések fontosságáról, a bejelentés nélküli vagy jogszerű foglalkoztatás közti választásról szól. Az NGM a még fiatal, tapasztalatlan munkavállalókat célozza a kampánnyal, hogy hogyan érdemes dönteni.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön már reagált is az Imperial Tobacco által szerdán, a dohányellátó koncesszióra benyújtott ajánlatára. A tárca állásfoglalásában bevallotta, hogy a...