A görögök egyelőre nem rontották el a nagy összeurópai örömködést, folytatódott a nagybevásárlás Európában - holnap, holnapután aztán sokadszor is tényleg minden eldőlhet. A dollár nagyon erősödik, a forint visszagyengült a kamatvágás után. Fontos ember mondott fontos dolgokat az amerikai kamatemelésről.
Mintegy három és fél évig stagnált a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, hogy azután pár hónap alatt harmadával emelkedjen. Korábban viszont közel négy évig helyben toporgott. Mire volt elegendő az emelkedés? Ledolgoztuk ezzel a korábbi stagnálást? Megelőztük versenytársainkat?
Japánban a vártnál gyengébb gyártóipari beszerzési menedzserindex adatok jöttek ki júniusra (előzetes számok), és bár a HSBC gyártóipari beszerzési menedzserindexe Kínára (szintén júniusi előzetes) valamivel kedvezőbb volt, mindkét index az 50-es szint alatt maradt, a gazdasági folyamatok enyhe összehúzódására utalva - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának…
Óvatos erősödéssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, miután az európai piacokon is jó volt a hangulat, az erősödés azonban rövid életű volt, így már a tegnapi zárószintek közelében folyik a...
Jól vizsgázik a magyar külpolitika a hazai beruházások ösztönzésében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban, a Heineken Hungaria Sörgyárak Zrt. új csomagolóüzemének átadó ünnepségén.
Amellett, hogy a hazai nagyvállalatok mindegyike növekedést vár továbbra is, rövid távon visszafogottabbak, középtávon azonban bizakodóbbak lettek a hazai gazdaság fejlődését illetően. A következő egy év során a cégek zöme nem vár számottevő adó-és járulékemelést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legutóbbi adataiból.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, az ezt követően kiadott közleményében pedig további kamatcsökkentésre utalt. Az MTI által megkérdezett elemzők fele is további monetáris lazításra számít az idén.
A Randstad Awardhoz készült reprezentatív felmérés szerint a világon leginkább a magyarok használják álláskeresésre a közösségi oldalakat. A kutatásból az is kiderült, hogy minden negyedik hazai munkavállaló állást váltott az elmúlt egy évben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rövidesen befejezi monetáris enyhítési ciklusát - jósolták az MNB kedden végrehajtott újabb 0,15 százalékpontos kamatcsökkentése után londoni pénzügyi elemzők. City A...
Meglepő lehet az eredmény, de egy friss felmérés most azt hozta ki, hogy a világon leginkább a magyarok használják álláskeresésre a közösségi oldalakat. A kutatásból az is kiderült, hogy miért ragaszkodunk annyira az állásunkhoz, de azt is kimutatta, hogy minden negyedik hazai munkavállaló váltott állást az elmúlt egy évben.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a DubliNet rendszeren keresztül tájékoztatta Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Lengyelország, Luxemburg,...
A Deloitte, Európa legjelentősebb innovációmenedzsmenttel foglalkozó szervezete, az ISPIM budapesti globális konferenciáján körképet adott a hazai K+F szektor jelenlegi helyzetéről, vázolva a fejlődés lehetséges irányait is. Magyarország az elmúlt években jelentős lemaradást hozott be és sokat fektetett kutatás-fejlesztésbe, innovációs teljesítményével azonban nem jutott feljebb az EU-s országok…
Megkezdte a termelést a HEINEKEN új, óránként 45 ezer doboz előállítására képes gyártósora Sopronban. Az 1,8 millió euró értékű beruházást a holland társaság éles belső versenyében nyerte el a hazai leányvállalat, melynek eredményeként növekedhet a magyar termékek jelenléte a hazai és a külföldi piacokon egyaránt.
A 2008-as válság óta nem látott ütemben építették le amerikai részvénypiaci pozíciójukat a Bank of America ügyfelei az előző héten. Különösen az intézményi szereplők voltak aktívak. Az utóbbi...
Óvatos erősödéssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, miután az európai piacokon is jó volt a hangulat, az erősödés azonban rövid életű volt, így már a tegnapi zárószintek közelében folyik a...
A MÁV-START Zrt. kihirdette a 6+15 villamos motorvonat beszerzésre kiírt nyílt közbeszerzési eljárás eredményét: a nyertes az összességében legelőnyösebb ajánlatot adó Stadler Bussnang AG lett. A korszerű, akadálymentes, 200 ülőhelyes, hatékony energiafelhasználású motorvonatok Budapest elővárosában szolgálják majd az utazóközönséget - olvasható Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - MÁV Magyar…
Akár két kamatemelésre is számíthatunk az amerikai jegybanktól még idén - legalábbis a Fed egyik idén szavazó döntéshozója szerint szeptemberben és decemberben is emelniük kéne. A gazdasági...
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal számos uniós ország hatóságát arról tájékoztatta, hogy 2015. június 23-ától technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti a...
Varga Mihály szerint a jövő évi költségvetés korai elkészítése is mutatja, hogy a magyar gazdaság egyre inkább egy olyan kiszámítható pályára áll, ahol mindenki időben tud tervezni, a vállalkozásoknak kellő idő áll rendelkezésükre a változásokra való felkészülésre.
Óvatos erősödéssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, miután az európai piacokon is jó volt a hangulat. Bár napközben valamelyest a tegnapi zárószintek alatt is jártak a benchmarkok, a kereskedés...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rövidesen befejezi monetáris enyhítési ciklusát - jósolták az MNB kedden végrehajtott újabb 0,15 százalékpontos kamatcsökkentése után londoni pénzügyi elemzők.
A közfoglalkoztatottak biztonságáért, testi épségéért, egészségüket nem veszélyeztető munkakörülményekért a munkáltató felelős, csakúgy, mint a többi, „hagyományos” munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló esetében. Közfoglalkoztatásnál azonban, annak sajátosságai miatt, a munkáltatónak gyakran még nagyobb körültekintéssel kell eljárnia munkavédelmi feladatainak teljesítésekor. Erre szeretné…
Jelentős államháztartási hiányt okozhat a román kormánynak az a terve, hogy 24 százalékról 19 százalékra csökkenti az általános áfakulcsot - véli a Nemzetközi Valutalap (IMF).
A visegrádi csoport országai (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) számára tettek gazdaságpolitikai ajánlásokat elemzők a Századvég Alapítvány és a lengyel Kosciuszko Intézet által rendezett nemzetközi konferencián kedden, Budapesten.
Csehországban tavaly 138,1 milliárd koronát (1 korona mintegy 11,4 forint) tett ki a játékautomaták és az internetes szerencsejátékok forgalma, ami 11,4 százalékkal több, mint 2013-ban - derül ki a cseh pénzügyminisztérium honlapján megjelent kimutatásokból.