A kormány e heti ülésén 830 milliárd forintról 900 milliárd forint fölé emeli a GINOP pályázatok idei kiírható mennyiségét - jelentette be az NGM államtitkára a kormányzati EU-pályázati road-show debreceni állomásán.
Veszteséges negyedévet zárt a BlackBerry, de az előző év azonos időszakához képest most jóval kisebb veszteséget könyvelt el - derült ki a ma közzétett gyorsjelentésből. A bevétel valamelyest...
Tarlós István főpolgármester szerint "alsó hangon" 20-25 milliárd forint hiányzik a budapesti tömegközlekedés büdzséjéből, az idei évi hiány pedig ebből 15 milliárd forintot tesz ki.
Továbbra is London West End számít a legdrágább piacnak, itt egy munkaállomás éves díja dollárban 29 000, azaz közel 8 millió forint. Ez szinte egy harmaddal több mint a második helyezett, New York -...
Továbbra is London West End számít a legdrágább piacnak, itt egy munkaállomás éves díja dollárban 29.000. Ez szinte egy harmaddal több mint a második helyezett, New York.
A forint kedden elhagyta a két hete makacsul tartott kereskedési sávját és háromhetes csúcsra tört az euró ellenében. A görög helyzetben még nincs megoldás, sőt, az euró éppen gyengül a devizapiacon,...
Rekordalacsony hozammal értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján kedden.
Nem lesz "pénzosztás", csak konkrét fejlesztési célkitűzéseket támogat a kormány a mostani uniós költségvetés időszakban 2020-ig - szögezte le a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten egy szakmai konferencián.
Számos intézményes befektető alig várja, hogy tisztuljon a kép Görögország euróövezeti jövője körül és így megkezdhesse az európai részvények felvásárlását.
Június 18-án öt új, metálfekete Volvo FH 500 Euro 6 Globetrotter nyerges vontató került új üzemeltetőjének birtokába, így bővítve a több mint száz tehergépkocsit számláló flottával rendelkező...
Munkaerő-piaci szakértők adnak álláskeresési tanácsokat az érdeklődőknek és segítenek az egyes pozíciók megpályázásában is, a Profession.hu és a Pannonwork együttműködésében, Győrben. Így az interneteléréssel nem rendelkező álláskeresők is kereshetnek segítséggel, online.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
A kormány e heti ülésén 830 milliárd forintról 900 milliárd forint fölé emeli a GINOP pályázatok idei kiírható mennyiségét - jelentette be az NGM államtitkára a kormányzati EU-pályázati road-show debreceni állomásán.
A magyarok 40 százaléka tervezi idén, hogy növelni fogja kiadásait. Elsősorban lakásfelújításra, háztartási gép- és bútorvásárlásra költenének – derül ki a Cetelem Körkép adataiból. A lakáspiacon tapasztalható pezsgés és a vásárlási szándék növekedése várhatóan a hitelezésre is kedvező hatással lesz.
A kamatszint 15 bázispontos mérséklését jelentette be 14 órakor a jegybank. A döntés megegyezik a piaci várakozásokkal, holnaptól az irányadó ráta 1,5%. A forint nem reagált a lépésre, az árfolyamot...
Ésszerű és hasznos, hogy a kormány hallgat a vállalkozói szervezetek érveire: a KAVOSZ újabb problémás pontot talált a GINOP pályázati kiírásokban. A debreceni uniós konferencián elhangzott, fontos volna a kombinált mikrohitel visszahozása a piacra, s az is, hogy rekordalacsony, 0,5 százalékos kamatszinten lehet majd automatikusan elnyert uniós pályázatokat előfinanszírozni.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2015. június 24-i hatállyal, 15 bázisponttal 1,50 %-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét. Forrás: Bloomberg, Equilor
A forint kedden egy időre elhagyta a két hete makacsul tartott kereskedési sávját és háromhetes csúcsra tört az euró ellenében. Az erősödő irány később megakadt, majd pedig 310 fölé tértek vissza az...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
Támogatta a 2-es metróvonal és a gödöllői HÉV összekötése, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításáról szóló projekt megvalósításának koncepcióját keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Számos intézményes befektető alig várja, hogy tisztuljon a kép Görögország euróövezeti jövője körül és így megkezdhesse az európai részvények felvásárlását - írja a Dow Jones hírügynökség. A görög...
Júniusban némi hullámzás mellett már fél éve stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, melynek szintje így továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások idei csúcsukra kerültek, míg a fogyasztói várakozások ez évi, sőt húszhónapos mélypontjukra.
Egyszerre több tanulmány is megjelent arról, hogy a környezeti ártalmak már évtizedeken belül tönkretesznek minket, alapvető életfeltételeinket veszélyeztetik. Még „brit tudósok” is egy ilyen modellel hozakodtak elő, külügyminisztériumuk támogatásával. Vajon komolyan gondolja valaki ezeket, vagy csak szeretnék előmozdítani a környezetvédelmet?
Nincs semmilyen nem nyilvános, a paksi bővítéssel foglalkozó tanulmánya sem az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhelyeinek, sem tudományos bizottságainak - közölte az Akadémia kedden az MTI-vel....
Hétfőn látott napvilágot a hír, hogy februárhoz képest áprilisban több mint 2000 fővel kevesebben dolgoztak a kiskereskedelemben, ami a vasárnapi boltbezárás hatása lehet. A Nemzetgazdasági...
Öt bankból álló konzorcium ad kölcsönt a 3-as metró felújításához. A Fővárosi Közgyűlés keddi zárt ülésén tárgyalt a 3-as metró felújításához szükséges kölcsönfelvétel tárgyalásos közbeszerzési...
Nincs semmilyen nem nyilvános, a paksi bővítéssel foglalkozó tanulmánya sem az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhelyeinek, sem tudományos bizottságainak - közölte az Akadémia kedden az MTI-vel.
Nagyon megindult az elmúlt napokban a Magyar Telekom anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak a részvényárfolyama, megnéztük, érdemes-e még beszállni. De mi hajtja? Az elmúlt 1 hétben közel 10...
Tizenöt citromos söritalt vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a 4 legnagyobb hazai sörgyár mintegy két hónapos helyszíni ellenőrzése során nem talált kifogásolnivalót a hivatal.
A működés első húsz évében évről-évre átlagosan 100 milliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot, hogy egyáltalán működőképes maradjon.
A kamatszint 15 bázispontos mérséklését jelentette be 14 órakor a jegybank. A döntés megegyezik a piaci várakozásokkal, holnaptól az irányadó ráta 1,5%. A forint nem reagált a lépésre, az árfolyamot...