Az Európai Központi Bank (EKB) március 9-én, hétfőn kezdi meg eszközvásárlási programját - jelentette be Mario Draghi, az euróövezeti jegybank kormányzótanácsának Ciprus fővárosában, Nicosiában tartott kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón.
Újonnan elnyert megrendelés révén gyarapítja a Rába a Suzuki számára szállított termékei körét. A most megkötött megállapodással évi mintegy 2 milliárd forint értékű üzletet nyert el a társaság Alkatrész üzletága az új Suzuki Vitara teljes életciklusára - olvasható a Rába közleményében.
Februárban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett - az utóbbi tíz évben kétszer volt példa az ideinél alacsonyabb összegű február havi deficitre.
Az Európai Központi Bank (EKB) március 9-én (hétfőn) kezdi meg eszközvásárlási programját - jelentette be Mario Draghi, az euróövezeti jegybank kormányzótanácsának Ciprus fővárosában, Nicosiában tartott kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón.
Négymilliárd koronás veszteséggel zárta a tavalyi gazdasági évet a Tesco brit kereskedelmi csoport Csehországban - a buktát azonban nem a boltokban hozták össze.
Az eddigi tervek szerint indul hétfőn az EKB eszközvásárlási programja, érdemi változtatásra nem került sor. Marad a havi 60 milliárd eurós össze, és a program 2016 szeptemberéig tart (de hosszabbítható, ha helyzet indokolja). Görög és ciprusi kötvényt most még nem vesznek.
Az idei év második hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett, ez jóval kevesebb a tavaly februári 407,9 milliárd forint összegű deficitnél. Az utóbbi tíz évben mindösszesen csak kétszer volt példa az ideinél alacsonyabb összegű február havi deficitre - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A magyar bankoknál az elmúlt egy évben komoly mértékben halmozódtak fel a nem teljesítő hitelek, főleg a fedezett hitelportfólióktól nem tudnak megszabadulni a pénzintézetek. A fedezetlen nem...
Csütörtökön az európai tőzsdék emelkedéssel indítottak, az EKB sajtótájékoztatója nem okozott meglepetéseket, a hír nem volt különösebb hatással a piacokra. Nap végére a főbb nyugati indexek...
A magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban érintett magyar vállalatok többsége úgy érzékeli, hogy 2015-ben is nehéz lesz az orosz piacon eredményesen tevékenykedni, ezért az egyik legfontosabb feladat az új orosz lehetőségek feltérképezése és ezekhez a finanszírozás megteremtése - mondta Tóth Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke azt követően,…
Március elsejétől kezdődően megindult a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szétválása, mellyel az intézet Állami Egészségügyi Ellátó Központra (ÁEEK)...
Februárban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az előzetes gyorstájékoztatójában. A minisztérium azt is kiemeli, hogy...
2018-ra érheti el Magyarország a teljes foglalkoztatást - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az új Suzuki Vitara esztergomi sorozatgyártásának megkezdésekor.
Az Első Nemzeti Közműszolgáltató holdingszerűen fog működni és koordináló szerepe lesz, így nem lesz közvetlen kapcsolata az ügyfelekkel - mondta az InfoRádiónak a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára. Németh Lászlóné szerint március végére meglesz a Főgáz egyetemes szolgáltatói engedélye az ország teljes területére, és akkor már tényleges…
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a KDNP további adókkal kívánja növelni az élelmiszerek árát. A magyar élelmiszeripar adó- és járulékterhei jelenleg is messze meghaladják az európai versenytársak hasonló költségeit és az elmúlt évek során azok mértéke jelentősen emelkedett. Mindezek eredményeként a magyar fogyasztó jelenleg is az EU átlagot messze…
A mobilinternet az okostelefonok elterjedésével megteremti a lehetőségét, hogy mindig képben legyünk és kapcsolatban maradjunk. A felnőtt magyar netezők felének már zsebében az internet: rendelkezik olyan okostelefonnal, amivel mobilinternet segítségével bármikor és bárhol csatlakozhat a világhálóhoz.
Jó hangulatban zajlik a kereskedés a tengerentúlon, a vezető indexek kisebb pluszban tartózkodnak. Mario Draghi mai bejelentése, amely szerint jövő hétfőn elindul az európai QE, nem okozott...
Emlékeznek még a chilei cseresznyére? A magyar külpolitika új céliránya Afrika és Dél-Amerika - jelentette be Szijjártó Péter. Szavai szerint ez a Déli Nyitás stratégiája.
Szijjártó Péter előterjesztésben javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy július elsejével induljon el a déli nyitás stratégiája, amelynek fókuszában Afrika és Latin-Amerika áll. A...
Megérkezett a Kúria ítélete az OTP-hez: a döntés értelmében másodfokon sem sikerült meggyőzni a bírákat arról, hogy tisztességesen jártak el a deviza alapú hitelek általános szerződési feltételeinél....
Németországban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) csütörtökön elfogadta a lakbérek emelkedésének visszafogását célzó úgynevezett lakbérfékről szóló jogszabályt.
A parlament ez év elején úgy módosította a Polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépéséről szóló törvényt, hogy a közkereseti-, valamint a betéti társaságoknak nem kell csak azért módosítaniuk társasági szerződésüket, hogy az a Ptk.-ra hivatkozást tartalmazza, illetve, hogy módosítsák a vezető tisztségviselő elnevezését - hívja fel az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az érintettek figyelmét, a…
Az államháztartás központi alrendszerének februári hiánya 256,9 milliárd forint volt, ez jóval kevesebb a tavaly februári 407,9 milliárd forint összegű deficitnél - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormány.hu oldalon.
A szakképzés átalakítása azért halaszthatatlan feladat, mert nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű és megfelelő képzettségű szakember a munkaerőpiacon, ez pedig az ország gazdasági fejlődésének gátja lehet az elkövetkező időszakban - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A City közgazdászai szerint Varsóban nem volt szerencsés a kamatcsökkentés lezárásáról beszélni, ennek okán Budapesten is 20 bázisponttal indulhat a kamatvágás márciusban.
Gazdaságpolitikai könyvsorozatot indít a Magyar Nemzeti Bank, a most megjelent első kötetet Matolcsy György jegybank elnök jegyzi. A könyv címe: Egyensúly és Növekedés.
Németországnak eddig jól teljesítettek volt a görög államadósság-válság kezelésére nyújtott hitelek, a kamatbevétel 2010 óta meghaladta a 300 millió eurót a csütörtökön nyilvánosságra került adatok szerint.
Várhatóan a jövő héten jelenik meg a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényhez kapcsolódó kormányrendelet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI megkeresésére.
Véletlen lenne, hogy akkor ért mélypontjára a bitcoin ára, amikor a svájci jegybank megszüntette a frank árfolyamküszöbét? Ha sok kínai veszi, akkor együtt mozog a dollár/jüan keresztárfolyammal? A részvényeknek jelent alternatívát, vagy a kötvényeknek? Utánajártunk.
A banki elszámolás első napjaiban sem az UniCreditnél, sem a Raiffeisennél nem tapasztaltak jelentős forgalomnövekedést, az UniCredithez az első két munkanapon körülbelül 30 végtörlesztős elszámolási igény érkezett, a Raiffeisennél pedig a telefonos érdeklődők száma nőtt valamelyest - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére.
A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke szerint a kormány nem fordít kellő figyelmet a munkavállalók biztonságára; a munkahelyek egyre veszélyesebbé válnak, miközben munkahelyteremtésről és munkáról beszél a kormányzat.
A Buda Cash pénteken már nem kereskedhet a tőzsdén, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója március 6-i hatállyal szüntette meg a cég kereskedési jogát - közölték a BÉT honlapján csütörtökön.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a lengyel jegybank a héten "elhamarkodottan" nyilvánította befejezettnek monetáris enyhítési ciklusát, és ennek tanulságát a Magyar Nemzeti Banknak is le kell vonnia,...
A svájci kormány igyekszik szorosabb kapcsolatot kialakítani a független jegybankkal, amely január közepén sokkoló döntést hozott a frank árfolyamküszöbének eltörléséről - derült ki a Reuters...
Egyedülálló magyar fejlesztés hozza versenyelőnybe a hazai és nemzetközi vállalatokat, intézményeket a világsajtó monitorozásával. A TranzPress nyelvi kompetenciára és innovatív szoftverfejlesztésre épülő PressMonitor szolgáltatása által napi szinten nyomon követhetjük a számunkra valóban fontos témák alakulását a világ bármely részén. Több megbízó, köztük az Európai Parlament is megelégedéssel…
Március 15-től új nyitva tartási rend lép érvénybe az Arena Plazában. Az üzletek nyitva tartását korlátozó szabályok miatt pénteken és szombaton hosszított nyitva tartással, 22 óráig várják a vásárlókat a nemrég teljes körűen megújult bevásárlóközpontban.
Több cég érdeklődik a Cellum Plug and Pay elnevezésű, mobilapplikációba integrálható fizetési szolgáltatása iránt – derült ki a barcelonai Mobile World Congress-en, ahol a fejlesztőcég is részt vett. A társaság mobilfizetési platformjába új, kényelmi funkciót építenek, amely tovább növelheti a Plug and Pay sikerét.
Németországban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) csütörtökön elfogadta a lakbérek emelkedésének visszafogását célzó úgynevezett lakbérfékről szóló jogszabályt.
Újabb magyar brókercég került bajba, holnap reggel érkezik az MNB felügyeleti biztosa a Hungária Értékpapír Zrt.-hez - értesült tőzsdei körökből a Napi.hu. A Napi.hu információi szerint a Seres...