Átlagosan 15, egyes részeken azonban 35 százalékkal nőtt a forgalom a Budaörsöt átszelő főútvonalon az M7-M1-es autópályák bevezető szakaszának fizetőssé tétele után.
Hogyan lehet olyan munkatársakat választani, akiket a későbbiek folyamán megfelelően tudunk motiválni, olyanokat akiket várhatóan nem fog érinteni a kiégés? – erről is szó volt a MotivArtis múlt heti szakmai reggelijén. A beszélgetés főként a sales szakma képviselőinek, azaz értékesítőknek a kiválasztásával foglalkozott. Kiderült az is, hogy kik azok a happy loserek.
Nem azért vesz meg bankokat az állam, hogy külön-külön működtesse őket, hanem azért, mert egyértelműen összevonásban gondolkodik. Két-három bank összeolvasztásával már jelentősen racionalizálható az...
Az év első hónapjában megindult az MV Zrt. beolvasztása a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-be. A bankcsoporton belüli integrációnak köszönhetően csökken az MFB Zrt. munkavállalói létszáma. A bank...
Sok vállalkozást felkészületlenül ért az EKÁER bevezetése, a tulajdonosok nehézkesen, sok esetben hibásan küldik be az adatlapokat. Olyan számítástechnikai megoldást fejlesztett egy kereskedelmi informatikával foglalkozó vállalkozás, amely figyelmezteti a kereskedőt, hogy a szállítani kívánt áru típusa és mennyisége EKÁER bejelentésre kötelezett és elkészíti a regisztrációhoz szükséges állományt…
Átlagosan 15, egyes részeken azonban 35 százalékkal nőtt a forgalom a Budaörsöt átszelő főútvonalon az M7-M1-es autópályák bevezető szakaszának fizetőssé tétele miatt, ezért az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal az érintett sztrádaszakasz ingyenessé tétele érdekében – tájékoztatta a város polgármestere egy most lezárult mérés adataira hivatkozva kedden az MTI-t.
A délelőtt folyamán eléggé meglódultak az árfolyamok a tőkepiacokon, tíz nap óta először 310 forint alá süllyedt az euró, felfelé szökik az olaj ára, kilőtt az OTP és a Richter, miközben gyengélkedik a Mol.
Éves veszteségről adott ki figyelmeztetést kedden a japán Sharp Corp. szórakoztató elektronikai konszern a képernyők és a tévékészülékek piacán az ázsiai gyártók között kiélezett versenyre hivatkozva.
A Xerox Magyarország ügyvezető igazgatói posztját mostantól Marius Persinaru (51) tölti be, aki kiemelt szerepet szán hazánkban a termékkínálat szélesítése mellett, az outsourcing szolgáltatások bővítésének.
Az idei évtől számos új elem tarkítja a területalapú támogatások rendszerét. Ezek közül a legfontosabb a támogatási összeg felső korlátjának bevezetése, valamint az ún. „zöldítési követelmények” alkalmazása. Ugyanakkor az agrárvállalkozások idén is kérhetik a területalapú támogatások előfinanszírozását. A Növekedési Hitelprogram (NHP) meghosszabbításának köszönhetően, a pénzintézeteknél számos…
Átlagosan 15, egyes részeken azonban 35 százalékkal nőtt a forgalom a Budaörsöt átszelő főútvonalon az M7-M1-es autópályák bevezető szakaszának fizetőssé tétele miatt, ezért az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal az érintett sztrádaszakasz ingyenessé tétele érdekében - tájékoztatott a város polgármestere egy most lezárult mérés adataira hivatkozva kedden.
A ma délelőtti kincstárjegy-aukción az adósságkezelőnknek a terveinek megfelelő forrásmennyiséget sikerült bevonnia, noha a piaci kereslet most sem volt igazán erős. A 3 hónapos papírok aukciós...
Bár sok minden változott a területalapú támogatások körül, a gazdálkodók számára továbbra is fontos a támogatás, s az, hogy mielőbb hozzáférjenek a pénzekhez. A MNB NHP-programját kihasználva most könnyen lehet akár 3 évre előre finanszírozást szerezni a maximum 2,5 százalékos kamaton.
Stanfordi és harvardi kutatók új tanulmánya szerint a munkahelyi stressz 120 ezer ember halálát okozza az Egyesült Államokban, és 190 milliárd dollár veszteséget jelent, írja a VS.hu.
Tavaly decemberben havi összevetésben 1 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az Európai Unióban (EU) és az eurózónában is - tette közzé kedden legfrissebb adatait az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
A négy lakástakarék pénztár 1,2 millió szerződést kezel, de további félmillió szerződésre számíthatnak - derült ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. piackutatásából, amelynek megállapításait kedden közölte az MTI-vel.
A forint az elmúlt napokban viszonylag szűk sávban mozgott az euróval és a dollárral szemben, de keddre ez megváltozott. A görög helyzet rendeződésével kapcsolatban ugyanis egyre optimistábbnak tűnik...
Egy hétig tartó zavaros üzengetés után hétfőn Londonban már jóval egyértelműbben és a befektetők számára megnyugtató módon kommunikált az új görög pénzügyminiszter, aki előbb brit kollégájával, majd...
Ezermilliárdos nagyságrendű az a veszteség, amit a frank erősödése miatt buktak a devizahitelesek a válság eleje óta. Még nagyobb lett volna a veszteség, ha nem fixálják már novemberben a...
A 2009-ben meghirdetett első JEREMIE alapok a 2015. december 31-ig tartó befektetési időszaka a végéhez közeledik. A kockázati tőkeszektor befektetési aktivitása 2010-2014. június 30. között nagy...
A rehabilitációs ellátásban részesülő vállalkozó, őstermelő is kaphat kedvezményt a közterhekből, ugyanakkor meghatározott kereseti korlátokat be kell betartania.
Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő szakszervezet a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több mint 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben - közölte Sáling József, a KASZ elnöke.
2014-ben 30 ezer sem volt a frissen alapított vállalkozások száma. 2011-ben még 50 ezer céget alapítottak, így a csökkenés 3 év alatt 40 százalékos, írja a VG Online a Bisnode adataira hivatkozva.
Eltelt az első hónap a Wall Street-en, és erős mínuszt hozott. Ez általában nem jó jel az év egészére nézve, pláne hogy az első három nap is igen gyenge volt. A DAX-nál viszont egy gyönyörű januárt láthattunk. Mit hozhat az év egésze?
Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több mint 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben - közölte Sáling József, a KASZ elnöke a megállapodást követően kedden az MTI-vel.
Megvenné az Erste a magyar Raiffeisent vagy annak lakossági üzletágát, a projekt a Zeusz nevet viseli - értesült a hvg.hu. A lap szerint egy ideje zajlanak már megbeszélések az érintett felek között,...
Pintz Györgyöt, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület elnökét három évre beválasztották az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) állandó tanácsadó bizottságába - közölte az egyesület kedden.
Gyárat építhet Magyarországon a BMW, a Siemens beszáll a Paksi Atomerőműbe, és az Airbus nyerheti el a magyar helikopterbeszerzést - a VS.hu értesülései szerint erről állapodott meg hétfői látogatásán Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor kormányfő.
A kormányok által 2007 és 2013 között hozott egyensúlyjavító intézkedések közül a különadók és járadékok bevétele átlagosan 3,5 százalékkal növelte a központi költségvetés bevételi főösszegét, a pénzforgalmi hiányt pedig 29,8 százalékkal csökkentette - egyebek közt ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden nyilvánosságra hozott vizsgálata.
A kanadai érdekeltségű, mezőgazdasági gépeket és autóipari alkatrészeket gyártó Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. ötmilliárd forintból fejlesztette Orosházán üzemcsarnokát, amelynek nyomán...
Több, konkrét iparpolitikai megállapodás született hétfőn, Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozóján - értesült a VS.hu magyar kormányzati, illetve német...
Az év első hónapjában megindult az MV Zrt. beolvasztása a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-be. A bankcsoporton belüli integrációnak köszönhetően csökken az MFB Zrt. munkavállalói létszáma. A bank...
A ma délelőtti kincstárjegy-aukción az adósságkezelőnknek a terveinek megfelelő forrásmennyiséget sikerült bevonnia, noha a piaci kereslet most sem volt igazán erős. A 3 hónapos papírok aukciós...
Az Erste venné meg a Raiffeisen hazai bankját, vagy legalább lakossági üzletágát - értesült a hvg.hu. A lépés összhangban lenne a jegybank konszolidációs terveivel és azzal is, hogy a kormányzat a két osztrák bank közül szemmel láthatóan a korábbi "ellenség" Erstével békülékenyebbnek látszik
Az év első hónapjában megindult a Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. beolvasztása a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-be, a bankcsoporton belüli integrációnak köszönhetően csökken az MFB Zrt. munkavállalói létszáma. A hatékonyabb, átláthatóbb, olcsóbb szervezet felállításával éves szinten kétmilliárd forint megtakarítás elérését célozta meg a bank - közölte az MFB az MTI-vel kedden.
Jól harcoltak a szakszervezetek - keveseknek nem lesz munkájuk a Tesconál. Szélmalomharcot folytat Budaörs, de a kormányt egyelőre nem rettenti a városon átmenő autóstömeg. Bajban a Sharp, míg a német kötvényekért rekordalacsony hozamot fizettek - bár e téren mi sem panaszkodhatunk.
Megvenné az Erste a magyar Raiffeisent vagy annak lakossági üzletágát, a projekt a Zeusz nevet viseli - értesült a hvg.hu. Az Erste Group viszont a Reuters beszámolója szerint közölte: nem folytat...
Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben - közölte Sáling József, a KASZ elnöke a megállapodást követően kedden az MTI-vel.
Összesen csaknem kétmilliárd dollárnyi (540 milliárd forintnak megfelelő) összeget fagyasztottak be a megbuktatott és Oroszországba menekült volt ukrán elnök, Viktor Janukovics környezetéhez tartozó...
"Az ördög színe vörös vagy fekete?" - hangzott a kérdés az ügyvezető szájából, melyet egy HR vezető hölgynek címzett. Hárman ültünk a tárgyalóban az ügyvezető, a hölgy, aki egy álláspályázaton jelölt volt és én a fejvadász.