Esett a Sberbank adózott eredménye januárban. A profit 3,7 milliárd rubelre (1 rubel=4,04 forint) zuhant a múlt hónapban az egy évvel korábbi 31,6 milliárd rubelről.
Simicska Lajos közlése szerint ő lesz a HírTV-t működtető társaság elnöke, D. Horváth Gábor a Magyar Nemzet főszerkesztője, Tóth Mariann pedig a lap kiadójának ügyvezető igazgatója, miután a a nagyvállalkozóhoz köthető médiumok több vezetője benyújtotta fel-, illetve lemondását pénteken.
Bővíti szikszói regionális logisztikai központját a budapesti központú Üvegszikla Ingatlankezelő Kft., a cég csaknem 400 millió forintot nyert pályázaton a mintegy 1,2 milliárd forintos beruházáshoz - közölte a társaság az MTI-vel.
Jelentősen esett a Sberbank (Szberbank), a legnagyobb orosz bank adózott eredménye januárban éves szinten.A profit 3,7 milliárd rubelre (1 rubel=4,04 forint) zuhant a múlt hónapban az egy évvel...
A MÁV három cége 2 milliárd 504 millió forintért vásárol villanyáramot idén infrastruktúrájának az üzemeltetésére - a nyílt közbeszerzés eredményéről még decemberben született döntés, de csak pénteken jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.
Bizonytalan és kissé pesszimista hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, mely részben az ukrán helyzet, részben a görög hírek számlájára írható. Az amerikai börzéken ugyanakkor óvatos...
Megérkezett Moszkvába pénteken Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök, hogy az új ukrajnai béketervről tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Lerohannak egy balti...
Simicska Lajos lett a HírTV-t működtető társaság elnöke, Tóth Marianna a Magyar Nemzet kiadójának ügyvezetője, D. Horváth Gábor a napilap új főszerkesztője, míg a Lánchíd Rádió ügyvezetője és...
Egy friss felmérés kimutatta, túlnyomó többségünk szokott stresszes helyzettel szembesülni a munkahelyén, ez azonban a dolgozók több mint felére motiválóan hat. Jó hír, hogy a dolgozók találnak módot a stressz célzott levezetésre. Mi miatt szoktunk leginkább stresszelni? Most kiderül.
Ügyfélirányító berendezést szállított a magyar Aquis IT Services Kft. az ománi királyi rendőrségnek - közölte Takács Imre, az ügyfélirányítási rendszereket fejlesztő és gyártó cég ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-vel.
Rendkívül jó makroadatok láttok ma napvilágot, a befektetők azonban bizonytalanok, így egyelőre nem tudni, sikerül-e idei csúcsra emelkedniük a részvényindexeknek.Negatív fordulat a piacon 2015.02.06...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,52 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 17 339,13 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Olyan javaslattal állt elő a lengyel bankfelügyelet a frankhitelesek megsegítésére, amely évi 1,2 milliárd zloty veszteséggel járna a lengyel bankoknak. A könyvvizsgálókat arról győznék meg, hogy...
17 százalékkal száll az ég felé a Twitter (szabad fordításban Csicsergő), 14-gyel a LinkedIn, miközben az arany 2,3 százalékot veszített értékéből. A Richter erősödött, a görög piac tovább esik.
A korábbi, szintén bóvlit jelentő B kategóriából B- osztályzatba sorolta át Görögország adósságát a Standard & Poor's, figyelmeztetve, hogy a likviditási feszültségek behatárolják azt az időtartamot,...
Külföldi tartózkodásunk alatt számtalan váratlan helyzet alakulhat ki, ezért a téli sportok felhőtlen élvezetéhez alapos előkészületekre van szükség. Érdemes alaposabban utánanézni, hogy pontosan milyen utasbiztosítást válasszunk, hiszen olyan esetekben is kaphatunk segítséget, amire nem is számítanánk.
A horvát adóhivatal időtúllépés miatt visszautasította az INA olajipari vállalat fellebbezését adótartozás-ügyben - tette közé az INA honlapján, pénteken. Az adóhivatal szerint az INA...
A horvát adóhivatal időtúllépés miatt visszautasította az INA olajipari vállalat fellebbezését adótartozás-ügyben – tette közé az INA honlapján, pénteken.
Folyamatos tárgyalásban áll a Magyar Nemzeti Bank az európai hatóságokkal, hogy meggyőzze őket: a MARK Zrt. nem klasszikus rossz bankként fog működni - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint...
Bocsánatot kért a nézőktől Brian Williams, az Egyesült Államok legismertebb és leghitelesebbnek tartott televíziós arca, amiért azt állította, hogy az Irak elleni 2003-as invázió idején az őt szállító helikopter kényszerleszállást hajtott végre, mert eltalálta egy páncéltörő gránát.
Fúzióra készül a kínai szuperexpresszek két nagy – tőzsdén is jegyzett – állami gyártója, a China CNR és a CSR, az egyesülést várhatón július körül fogják lebonyolítani – közölte az északkelet-kínai Csangcsunban a China CNR Corporation egyik igazgatóhelyettese az MTI tudósítójával pénteken.
Megérkezett Moszkvába pénteken Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök, hogy az új ukrajnai béketervről tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A 28 EU-tagállam...
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezetője szerint a társaságtól való távozásakor minden szabályosan történt az átadás-átvételi eljárásban, szerinte a BKK vezérigazgatója által aláírt, ezzel ellentétes tartalmú közlemény minden alapot nélkülöző vádaskodás.
Rendkívül jó makroadatok láttok napvilágot pénteken, a befektetők azonban elbizonytalanodtak a várható amerikai kamatemelések és a görög leminősítés miatt, így nem sikerült pozitív tartományban zárni...
Átcímkézve, magyar termelőktől származónak feltüntetve akarták a nagybani piacon értékesíteni azt a több tonna ismeretlen eredetű zöldséget, amit a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH) közös ellenőrzés alkalmával foglalt le a napokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az adóhatóság Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának…
Facebook-bejegyzésben köszöntötte Klaus Iohannis pénteken az erdélyi Verespatakot első írásos említésének 1884. évfordulója alkalmából: a román államfő a ciános bányaprojekt ellenzőit próbálta megnyugtatni.
A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyemrekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk - jelentette be Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.
A korábbi, szintén bóvlit jelentő B kategóriából B- osztályzatba sorolta át Görögország adósságát a Standard & Poor's, figyelmeztetve, hogy a likviditási feszültségek behatárolják azt az időtartamot,...
Megérkezett Moszkvába pénteken Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök, hogy az új ukrajnai béketervről tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A 28 EU-tagállam...
A Profession.hu Munkahelyi stressz felmérése kimutatta, hogy túlnyomó többségünk szokott stresszes helyzettel szembesülni a munkahelyén, ez azonban a dolgozók több mint felére (58%) motiválóan hat. A kutatás eredménye szerint viszonylag gyakran kerülünk feszült helyzetbe, aminek a legfőbb forrásai a munkával kapcsolatos elvárások. Jó hír, hogy a dolgozók találnak módot a stressz célzott…
Leminősítési felülvizsgálat alá vette Görögország jelenleg is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - hosszú távú államkötvény-osztályzatát a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy erősen bizonytalan a görög kormány és a hivatalos hitelezők által a pénzügyi támogatási program további feltételeiről folytatott tárgyalások kimenetele.
Olvasónk a nyugdíjba menetelét fontolgatja, a nők kedvezményes nyugdíjazása alapján. Dolgozna továbbra is. Vonatkozik-e rá a kereseti korlát? Winkler Róbert nyugdíjszakértőnk válaszolt.
A jövő útja a távközlési, informatikai, média- és szórakoztató piac, illetve a vezetékes és mobilhálózatok integrációja lehet a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint, és mindez egy olyan digitális világban valósulhat meg, ahol az online kapcsolatok a meghatározók.
A főváros 400-500 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthat a következő hét évben - erről Tarlós István főpolgármester beszélt péntek este az RTL II Magyarul Balóval című műsorban.
Azért magasabbak a nyugati bérek, mert ott magasabb a termelékenység - hangzik a megállapítás. Csakhogy a hétköznapi életben sokan érzik úgy, hogy valójában magasabb kereset járna nekik az...
Az ipari termelés 7,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest 2014-ben, tavaly decemberben pedig 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte első becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Két hitelminősítő is lépett Görögország ügyében: az egyik kisebbet, a másik nagyobbat. Mindenki attól tart, a görögöknek nagyon hamar elfogy a pénzük, ha nem sikerül gyorsan és megfelelően lezárni a tárgyalásokat a nemzetközi hitelezőkkel. A görög kötvények egyre kockázatosabb befektetést jelentenek - van azonban egy jóbarát, aki bármikor segítő kezet nyújt: Putyin.