Csatornázási munka közben beomlott egy munkagödör kedden Enyingen, a Munkácsy Mihály utcában, egy munkás meghalt – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Felháborodásának adott hangot a Munkástanácsok Országos Szövetsége abban a kibontakozó vitában, amelyben egyesek szerintük arra hivatkoznak, hogy a minimálbér-emelés miatt nem lehet a kenyér árát csökkenteni.
Számos ponton, különböző hatálybalépési időpontokkal módosult a számviteli törvény. Bohus Gabriella audit partnernek a Mazars hírlevelében megjelent írását közöljük.
Diszkrimináció gyanújával feljelentést tett kedden egy civil szervezet, amiért egy vállalkozás "lehetőleg nem zsidó" infografikust keresett egy internetes álláshirdetésben.
Jelentősen nőttek az autóeladások az Egyesült Államokban januárban, a vevők az alacsony üzemanyagárak miatt a nagyobb, sporthaszon-gépjárműveket és kisteherautókat keresik.
Kifejezetten jó a hangulat a világ tőkepiacain, a tőzsdék újabb és újabb csúcsokra emelkednek, most van az, hogy a befektetők még a rossz híreket is jónak látják. Tegnap már zsinórban második...
20 százalékos piaci részesedést akar elérni az OTP Bank az agrárfinanszírozásban 2020-ig - röviden így fogalmazta meg célját a bank agrárágazati igazgatóságának ügyvezető igazgatója. Benedek Fülöp hozzátette: nagyobb hangsúlyt fektetnének az élelmiszeriparra és várják, hogy a nagybirtokoktól elvett területalapú támogatást hogyan kompenzálja majd a kormány.
Rég volt ekkora pozitív hangulat a nemzetközi tőzsdéken, a DAX-on mindenkori csúcsok voltak, az amerikai piacok is hasonló pluszban nyitottak. a BUX 538,99 pontos, 3,22 százalékos emelkedéssel, 17 258,06 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt.
A 2015. január 15-i napot minden bizonnyal minden befektető bevéste a fejébe. Ezen a csütörtök délelőttön lepte meg szinte az egész világot a svájci jegybank azzal, hogy eltörölte az euróval szemben...
A magáncsőd lehet a megoldás a társasházak lakóinak nagy összegű tartozásainak rendezésére, legalábbis Kaplonyi György, a társasházkezelők szövetségének elnöke szerint.
Az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) szóvivője az MTI megkeresésére szintén megerősítette, hogy nem folynak tárgyalások az Erste Bankkal a leánybankjuk esetleges felvásárlásáról. Az...
Folytatódik az ázsiai légiközlekedés fekete időszaka, ma reggel egy tajvani gép zuhant le, 58 emberrel a fedélzetén. A TransAsia Airways utasszállító gépe a Taipei folyóba zuhant. Eddig 16 embert...
Több mint 1,3 millió eurót (404 millió forint) nyert három, magyar intézmény által koordinált kutatási pályázat az unió Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramjának "kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése" elnevezésű alprogramjában - derül ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) közleményéből.
A társasházak lakóinak nagy összegű tartozásai rendezésére a magáncsőd bevezetését szorgalmazza Kaplonyi György, a társasházkezelők szövetségének elnöke - írta a Napi Gazdaság. A lap szerdai...
Magyarországon még nem érte el az alapkamat a nulla százalékot és valószínűleg nem is fogja a közeljövőben, így van még lehetőségünk az alapkamaton keresztül is lazítani a monetáris kondíciókat -...
Tavaly jelenős versenyhátrányt okoztak a hazai vasúti áruszállításnak a pályafelújítások: a fuvarozás időtartama megnőtt, a kiadásai megugrottak, sok üzlet elveszett - írta a Világgazdaság.
Folytatódik az ázsiai légiközlekedés fekete időszaka, ma reggel egy tajvani gép zuhant le, 58 emberrel a fedélzetén. A TransAsia Airways utasszállító gépe a Taipei folyóba zuhant. Eddig 16 embert...
Kilenc osztályos általános iskola, oktatás és egészségügy átalakítása, új kórházak építése és a devizahitelek elszámoltatásának menetrendje - ezek lesznek a ma kezdődő három napos kihelyezett...
Magyar kormányzati és német gazdasági forrásokra hivatkozva a VS.hu tegnap azt írta, hogy konkrét iparpolitikai megállapodások születtek Angela Merkel és Orbán Viktor találkozóján. Többek között az...
A görög pénzügyminiszter turnéja és az amerikai hangulat jót tesz az európai tőzsdéknek is: a tegnapi erős zárás után ma emelkedhetnek nyitás után az árfolyamok.
Megkezdték a görög jegybank szükséglikviditási segítségének (ELA) igénybevételét a görög bankok. Hárman összesen 2 milliárd eurót igényeltek - írja a Reuters. A görög nagybankok közül három...
Magyarországon még nem érte el az alapkamat a nulla százalékot és valószínűleg nem is fogja a közeljövőben, így van még lehetőségünk az alapkamaton keresztül is lazítani a monetáris kondíciókat -...
Határozottan erősödött a forint tegnap, miután a görög helyzetben fordulat állt be és a piacok megnyugodtak. Az euróval és a dollárral szemben is erősödni tudtunk, míg a svájci frankhoz képest már...
Emelkedik vagy állhat nyitáskor a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Elemzők szerint az elmúlt napok pozitív hatása marad mára is, a mértékben azonban eltérnek a vélemények.
Nemhogy lassult, tovább gyorsult a kiskereskedelmi forgalom bővülésének üteme decemberben. A Jézuska is gazdagabb volt, mint egy éve, de főleg a benzinkutakon ugrott nagyot a forgalom egy év alatt: tizedével többet tankoltunk, mint 2013 decemberében.
Növekedhetnek szerdán nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek. Kedden az amerikai részvénypiacon növekedtek a részvényárfolyamok, elsősorban a kőolaj drágulása miatt, amely előnyös több energetikai vállalatnak is.
A KSH első becslése alapján 2014. decemberben 5,6%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene éves összevetésben a novemberben mért 5,1%-os bővülés után.
Ma reggel bejelentette a Wizz Air a tőzsdére lépést. A magyar hátterű légitársaság részvényeivel a londoni tőzsdén lehet majd kereskedni és már az első negyedévben lezajlik az IPO. A tervek szerint...
Tavaly decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. A bővülésben nagy szerepet játszott az üzemanyag-vásárlások felfutása. Nyolc hónapja nem volt...
Jókora emelkedést láthattunk tegnap az olajnál, azt követően, hogy múlt pénteken is erőteljes vételi hullám bontakozott ki. Az alábbiakban azokat a tényezőket gyűjtöttük össze, melyek a raliban...
Az szja-bevallás legegyszerűbb módja, ha megbízzuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt a bevallásunk elkészítésével. Hogyan? Meddig? Kinek lehet? És kinek nem?
HR Szubjektív rovatunkban Molnár Emese a Sanofi HR igazgatója kérdez, miután Dr. Juhos Andrea a Lee Hecht Harrison Hungary Career Consultants Kft. ügyvezető partnere, coach kérdésére válaszolt.
Magyar kormányzati és német gazdasági forrásokra hivatkozva a VS.hu tegnap azt írta, hogy konkrét iparpolitikai megállapodások születtek Angela Merkel és Orbán Viktor találkozóján. Többek között az...
A közterhek nem változtak az elmúlt évihez képest, ugyanakkor szigorúbb korlátozások léptek életbe a keretösszegek, illetve a kedvezményesen adható juttatások tekintetében. Nem csökkent jelentősen cafeteria iránti munkáltatói érdeklődés -ez derült ki Szent István Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek…
Kormányközeli forrás szerint a brazil elnök, Dilma Rousseff leváltja az állami brazil olajcég, a Petrobras vezérigazgatóját és több felsővezetőjét, miután az olajtársaság körüli korrupciós botrány...
Az szja-bevallást a magánszemélyek rábízhatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra is. Az egyszerűsített bevallást február 16-áig lehet kérni a 1453NY jelű nyomtatványon.
Az S&P 1,4 milliárd dollárt fizet az amerikai hatóságoknak, mivel a válság idején jelzálogfedezetű értékpapírokra adott minősítéseivel félrevezette a befektetőket - írja a Financial Times. Ezt az...
A reklámadó csökkentését és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az egykulcsos adónem lehetséges mértékét egyelőre nem kívánta megnevezni, de az MTI-nek kedd este adott nyilatkozatában többször is hivatkozott az osztrák ötszázalékos reklámadóra, mint a legmagasabbra az Európai Unióban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország komoly gazdasági sikereket ért el a német kancellár budapesti látogatása során, ennek részleteiről azonban Lázár János a konkrét szerződések megszületéséig nem nyilatkozott, hogy ne veszélyeztesse a további tárgyalásokat.
Február 1-jén végleg megszabadultak az árfolyamkockázatoktól a jelzáloghitelesek és a lakáslízinggel rendelkezők. Az autóhitelesek, autólízingesek, személyi kölcsönösök és vállalkozások azonban a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13 pontos emelkedéssel, 17 271 ponton nyitott szerdán, ezzel megfelelve az előzetes elemzői várakozásoknak is.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország komoly gazdasági sikereket ért el a német kancellár budapesti látogatása során, ennek részleteiről azonban Lázár János a konkrét szerződések megszületéséig nem nyilatkozott, hogy ne veszélyeztesse a további tárgyalásokat.