Az elemzők meglepődtek kissé a magas bérnövekedésen, de idén ennek ellenére nem várnak meglepetést - nem sikerült simán a Déli Pályaudvarnál lévő alagút kijavítása - sok vita van a dugódíj kapcsán.
A Spar nem tervezi a magyar piac elhagyását, annak ellenére, hogy kifogásol egyes magyar jogszabályokat - erősítette meg Gerhard Drexel, a Spar Österreich vezérigazgatója a Die Presse című osztrák napilap pénteki számában megjelent interjúban.
160 forintos folyósítási árfolyam, 7%-os THM - egy tipikus frankhiteles nagyjából így vette fel annak idején jelzáloghitelét. A kamatszint az eredeti közelébe fog csökkenni a forintosítás után,...
Az eredeti időpontnál másfél órával később, ma fél 5-kor kezdődik meg Brüsszelben az eurózónás pénzügyminisztereket tömörítő Eurócsoport kulcsfontosságú ülése, amelyen dönthetnek a Görögország által...
Több mint 30 ezer ember élt a lehetőséggel és az ügyfélkapun keresztül ellenőrizte nyugdíjbefizetéseit - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerint ez a betekintési lehetőség gyakorlatilag már betölti az egyéni nyugdíjszámla funkcióját.
A növekvő megrendeléseknek köszönhetően februárban héthavi csúcspontra, 53,5 pontra növekedett a januári 52,6 pontról az eurózóna szolgáltató szektorának és feldolgozóiparának gazdasági teljesítményét együttesen mérő kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) - közölte a Markit Economics piackutató intézet az előzetes adatok alapján pénteken.
A szolgáltatóipari teljesítmény erős javulásának köszönhetően 42 havi csúcsra emelkedett februárban a francia szolgáltató szektor és feldolgozóipar gazdasági teljesítményét együttesen mérő kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) - közölte a Markit Economics piackutató intézet az előzetes adatok alapján pénteken.
Napokon belül közzéteszi negyedéves beszámolóját a MOL is, ami az olajár összeomlása miatt most különösen érdekes lehet. Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján a negyedév közel sem fest majd...
Ma reggel újabb háromhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben 304 közelében, de innen sorozatban harmadszorra is határozottan visszapattant az árfolyam, így a 7 éves forintgyengülési trendvonalat...
Megkönnyíti a bankokkal való elszámolást és a nem természetes személy betétesek esetében lehetővé teszi a negatív kamat kikötését az a parlament által pénteken elfogadott törvény, amely a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő jogszabályokat módosítja.
Rövidesen megtárgyalhatja a kormány és áprilisra elfogadhatja az Országgyűlés a bankadó csökkentéséről szóló tervet - nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Reutersnek. Orbán...
A Magyar és régiós befektetői körökben elismert és közkedvelt részvény az OTP. A piacon jártasak, jól tudják, hogy a bank részvényei szerves részét képzik a BÉT-nek, és a vállalat a Bux indexben is nagy húzóerőt képvisel.
Az európai átlagnál nagyobb mértékben emelkedett a magyarországi kiskereskedelem forgalma a tavalyi negyedik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, értékben 4,9 százalékkal, mennyiségben 3,2 százalékkal adtak el több élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot az üzletek - állapította meg a Nielsen piackutató cég negyedévenkénti európai elemzése.
Az OTP Supra január 15-én a svájci frank árfolyamának elengedése miatt jelentős veszteséget szenvedett el, azóta azonban ennek egy részét már le is dolgozta. Az alap kezelője fő vonalakban kitart eddigi stratégiája, elképzelései mellett, de finomít a kockázatkezelésen és a frankpozíciók méretét például csökkenti.
A Spar nem tervezi a magyar piac elhagyását, annak ellenére, hogy kifogásol egyes magyar jogszabályokat - erősítette meg Gerhard Drexel, a Spar Österreich vezérigazgatója a Die Presse című osztrák napilap pénteki számában megjelent interjúban.
Eladói nyomás alá kerültek a napenergia részvények az előző évben. Az utóbbi hetekben azonban mintha ismét a régi erejét mutatná a szektor, a legnagyobb szolárcégeket tömörítő ETF árfolyama mintegy...
A Spar nem tervezi a magyar piac elhagyását, annak ellenére, hogy kifogásol egyes magyar jogszabályokat - erősítette meg Gerhard Drexel, a Spar Österreich vezérigazgatója a Die Presse című osztrák...
Az ingatlanügyletekkel foglalkozó ágazat az átlagnál kisebb kockázatot hordoz, a fizetésképtelenségi arány itt jelentősen javult az országos átlaghoz képest a Bisnode üzleti információszolgáltató elemzése szerint.
15 év elteltével a Nasdaq Composite index ismét az 5000 pontos szintet ostromolja. Akkor egy őrült mánia vezette fel oda, most viszont egészen mások a piaci körülmények. Már csak az a kérdés, sikerül-e a csúcsdöntés.
"Nem akarok olyan Európában élni, amely új hidegháborút vezet Oroszország ellen" - ezzel a címmel jelent meg interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Kommerszant című orosz napilap pénteki számában.
Jövő szerdán fogadja el és teszi közzé az Európai Bizottság az energiaunió megteremtésére irányuló stratégiai tervezetét, és a témában majd e dokumentum ismeretében lesz célszerű vitát folytatni - közölte pénteken az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője.
Új tulajdonosa van a Törökbálint határában álló, befejezetlen Tópark iroda- és lakóparknak - értesült az Index. Az építkezési munkák egyik résztvevője a felszámolás során a tartozások fejében...
2014-ben egyre többször hangzott el a címben szereplő felkiáltás, ami pozitív irányba mozdította el az autókölcsönző piacot; mind a céges, mind a magán oldalról nagyobb kereslet mutatkozott a...
A Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK Zrt.) több mint 3,5 milliárd forintért 52 új Volvo autóbusz vásárolt, 18-at a kecskeméti üzemegység számára – mondta Fekete Antal, a DAKK Zrt. vezérigazgatója pénteken Kecskeméten, sajtótájékoztatón.
A korábbi éveknél kevesebb állampapírt vett a lakosság tavaly, de ez így is több százmilliárd forintot jelent. Hatalmas mennyiségű változó kamatozású kötvényt sikerült eladni, igaz, nagyobb részüket intézményeknek. A kamatok további csökkenésével érezhetően visszaesett a vásárlási kedv a fix kamatozású papíroknál, kérdés, az idén ez hogyan alakul majd.
A Richter partnere, az Actavis befektetői napot tartott, melynek keretében egy elég részletes prezentációt tettek közzé oldalukon, melyben többek között a Cariprazine és az Esmya várható amerikai...
Rendkívüli kormányzati forrásból, mintegy 135 millió forint felhasználásával zajlik a mederkotrás a Principális-csatornán, ahol a múlt év őszén rekordmagas vízállás okozott elöntéseket - mondta el Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján pénteken a Zala megyei kormánymegbízott.
Amerikai és brit titkosszolgálatok már évekkel ezelőtt megszerezték a világ legnagyobb SIM-kártya gyártójának azonosítási és titkosítási kódrendszerét és így szabad hozzáféréshez jutottak a mobil készülékeken bonyolított beszélgetésekhez és adatforgalomhoz - írja a The Intercept hírportál.
Egyelőre még sok a kérdőjel Görögország finanszírozásával kapcsolatban, ez pedig láthatóan óvatosságra inti a befektetőket. A DAX értéke a tárgyalások elkezdése után azonban emelkedésnek indult, a...
Az eredeti időpontnál másfél órával később, ma fél 5-kor kezdődik meg Brüsszelben az eurózónás pénzügyminisztereket tömörítő Eurócsoport kulcsfontosságú ülése, amelyen dönthetnek a Görögország által...
Március 6-ra halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Fővárosi Ítélőtábla pénteken a K&H Bank Zrt., a KDB Bank Európa Zrt., az NHB Bank Zrt., korábbi nevén az Evobank Zrt. és a Porsche Bank Zrt....
Egyelőre még sok a kérdőjel Görögország finanszírozásával kapcsolatban, ez pedig láthatóan óvatosságra inti a befektetőket. A DAX értéke a tárgyalások elkezdése után azonban emelkedésnek indult, a...
Ma reggel újabb háromhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben 304 közelében, de innen sorozatban harmadszorra is határozottan visszapattant az árfolyam, így a 7 éves forintgyengülési trendvonalat...
A FED Nyíltpiaci Bizottsága jegyzőkönyvének február 19-i publikálását követően kicsit erősödött az euró, de arra a hírre, hogy Németország elutasította Görögország hitel-meghosszabbításra vonatkozó kérelmét, még mélyebbre esett vissza. Görögország és a hitelezői a mai napon Brüsszelben találkoznak, hogy megkíséreljenek tető alá hozni egy megállapodást. A tárgyalások belenyúlhatnak a hétvégébe, de…
A Közép Európai Média és Kiadó Zrt., a CEMP megvásárolta a Femina Média Kft.-t, ezzel tovább erősítve pozícióit a női portálok piacán. A tulajdonosváltásról Rácz Brigitta, a Femina Médiaportfólió igazgatója beszélt az InfoRádiónak.
Brüsszelben délután megkezdődött meg az Eurócsoport kulcsfontosságú ülése, ahol dönthetnek a görögök által tegnap benyújtott hosszabbítási kérelemről. A találkozó előtt viszont vegyes hírek érkeztek...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,82 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 18 011,54 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az elutasított menedékkérelemmel rendelkező koszovóiakat kéthetente, vagy - szükség esetén - gyakrabban charter repülőgéppel fogják hazaszállítani Ausztriából - figyelmeztetett pénteken Pristinában Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, igyekezve lebeszélni az elvándorlásról a helyieket.
Sok a felszámolás és a kényszertörlés az ingatlanügyletekkel foglalkozó cégeknél, de a szektor bedőlési indexe még így is az országos átlag alatt marad. Az iparágban jelenleg közel 40 ezer cég működik, azonban a vállalkozások száma az elmúlt időszakban csökkent. Bár az előrejelzések az ingatlanpiac fellendülését jelzik, mégsem lélegezhet fel a piac?