2015. december 22. kedd

dec. 22
12:09
Megveszi a romániai Billa üzleteket a francia Carrefour (Infostart)
A francia Carrefour SA szupermarket-lánc kedden bejelentette, hogy meg nem nevezett összegért megvásárolta a Billa Romania mind a 86 üzletét Romániában a német Rewe Grouptól.
dec. 22
12:11
Több mint egymilliárdos projektet zárt le a MÁV-Start (Infostart)
A vasúti biztonság növelése és egy, az utastájékoztatást segítő mobil alkalmazás kifejlesztése is része volt a MÁV-Start most lezárult, 1,3 milliárd forintos költségből megvalósult projektjének - mondta Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. marketing és fejlesztési vezetője kedden, a projektzáró sajtótájékoztatón Budapesten.
dec. 22
12:21
Erről fog szólni a magyar lízingpiac 2016-ban (Portfolio)
Idén az első háromnegyed évben újra nőtt a lízingpiac, ami egy szegmens kiemelkedő teljesítményének, a haszonjárművek finanszírozásának volt köszönhető. Jövőre sok múlik majd azon, hogy mikor és...
dec. 22
12:27
Több mint egymilliárdért mobilappot fejlesztett és tableteket vett a MÁV (Privátbankár)
A projekt nyolcvan százalékát az unió állja. A MÁV a jegyvásárlást is készül megreformálni.
dec. 22
12:30
USA - Visszalépett egyik elnökjelölt-aspiráns (ProfitLine)
Visszalépett az amerikai elnökjelöltségért folyó küzdelemből a republikánus párti Lindsey Graham dél-karolinai szenátor hétfőn.
dec. 22
12:32
Számos optikai és orvosi termék vámja csökken (ProfitLine)
Mintegy kétszáz információtechnológiai termék, köztük optikai és orvosi berendezések vámjának csökkentéséről írtak alá megállapodást a Kereskedelmi Világszervezet országai Kenyában - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
dec. 22
12:39
Leállnak az agglomerációs BKV-járatok (Pénzcentrum)
Ez akár évi 11 milliárd forint nettó veszteséget is okozhat a BKV-nak....
dec. 22
12:57
Emelkedésben a DAX (Portfolio)
A kereskedés első óráiban erősödést produkáltak a főbb európai piacok, azonban délelőtt fordult a kocka, inkább gyengültek az indexek. Ebédidőben viszont megint emelkedő pályára álltak a főbb...
dec. 22
13:03
Óriásit bukott a világ leggazdagabb embere (Privátbankár)
Kicsit nehéz a világ leggazdagabb embereit sajnálni, de a mexikói Carlos Slimnek nem volt könnyű éve.
dec. 22
13:03
Egymilliárdos energetikai középület-korszerűsítés Szabolcsban (ProfitLine)
Csaknem egymilliárd forint értékű energetikai középület-korszerűsítést valósított meg hét település önkormányzata Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölték az érintett városok és községek polgármesteri hivatalai az MTI-vel.
dec. 22
13:05
Az erő velünk van! Hazánkat is elérte a Star Wars láz (ProfitLine)
Magyarországon is minden idők legnézettebb és legtöbb jegybevételét hozó nyitóhétvégéjét tudhatja maga mögött a Star Wars új része, Az ébredő Erő.
dec. 22
13:12
Spóroljon egy évet, lejár 50 ezer tbsz, várják a rohamot a bankok (Adózóna)
Ne elégedjen meg az apróval! Sokat nyerhet, ha jól dönt, és sokat veszíthet, ha nem. Lejár 50 ezer tartós befektetési számla (tbsz) decemberben. Kivegyük, meghosszabbítsuk, vagy – ha még idén döntünk – spóroljunk egy évet? Akár az eho-t és a kamatadót is elfelejthetjük. Nem érdemes megvárni a szilvesztert, a bankok rohamra készülnek.
dec. 22
13:15
Ömlik az EU-s pénz a cégekhez (Index)
Majdnem 60 milliárd forintot osztottak ki decemberben majdnem 400 pályázónak gazdaságfejlesztésre.
dec. 22
13:15
Befellegzett a méregdrága életbiztosításoknak? - Nagy dobásra készül az MNB (Portfolio)
A befektetők jelentős része még mindig nincs tisztában azzal, milyen megtakarítás mellett köteleződik el akár évtizedekre, amikor biztosítást köt, a biztosítások értékesítői pedig olykor épp e...
dec. 22
13:33
Kiderült: ennyi lesz a minimálbér januártól (Portfolio)
Bruttó 111 000 forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 000 forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter,...
dec. 22
13:36
Német lapinterjú a berlini magyar nagykövettel (ProfitLine)
A magyarok "nem feltétlenül nyitottak annyira a világra, ahogyan azt talán más európai országokban kívánhatják", és ennek oka, hogy Magyarország nem élt meg bevándorlást a "muzulmán kultúrkörből", a 150 éves oszmán uralom emléke pedig nem túl jó - mondta Györkös Péter berlini magyar nagykövet a Rheinische Postnak adott interjúban, amely a német lap online felületén jelent meg hétfőn.
dec. 22
13:38
Bevándorlók kontra hazai otthonteremtés (ProfitLine)
A hivatalos adatok szerint az illegális migráció eredményeként egy országnyi ember lépett be csak idén az Európai Unióba. Az unió által javasolt kvóta alapján Magyarországnak súlyos tízmilliárdokat kellene elkölteni befogadásukra, de a kormány úgy döntött: inkább a magyar családok otthonteremtésére fordítja ezt a pénzt - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Kossuth Rádió 180…
dec. 22
13:39
Indul az utolsó roham karácsony előtt - erre figyelj a vásárlásnál (Privátbankár)
A karácsonyi időszak nagybevásárlásainak idején nem árt odafigyelni arra, hogy ne megszokásból, automatikusan vásároljunk. Ne hagyjuk magunkat a tömeggel sodródni és megfelelő körültekintés nélkül vásárolni. Az ajándék értékéhez hozzáadódik, ha megfelelő gondossággal, előzetes tájékozódással igyekszünk kiválasztani szeretteinknek az ajándékot.
dec. 22
13:57
Hosszú Katinka kiakadt: miért nem kap pénzt a magyar úszósport? (Privátbankár)
Sikeresek, eredményesek, mégis szinte alig kapnak bármiféle támogatást a felkészülésükben a magyar versenysportolók.
dec. 22
13:59
Megegyeztek: ennyi lesz jövőre a minimálbér (Privátbankár)
Megszületett az egyezség a munkaadói oldal és a tárca között.
dec. 22
14:01
Se fizetésemelés, se új kolléga - mit terveznek a magyar cégek? (Privátbankár)
Rossz hír, hogy a kkv-k döntő többsége nem akar több munkavállalót felvenni a következő egy évben.
dec. 22
14:09
Megépülhet a Nagy-korallzátony közelében tervezett ipari kikötő (Infostart)
Engedélyt adott az ausztrál kormány arra, hogy sokat vitatott ipari kikötő létesüljön a Nagy-korallzátony közelében: Abbot Pointban felépülhet a világ egyik legnagyobb szénszállító kikötője.
dec. 22
14:09
Étrend kiegészítők miatt bírságolt a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Herbasziget Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Herbasziget) megtévesztő tájékoztatást nyújtott Sextra és Sextra Prosta étrend-kiegészítőiről. A Herbasziget olyan gyógyhatásokra vonatkozó állításokat tett és olyan egészségre gyakorolt kedvező hatásokkal népszerűsítette e termékeit, amelyek nem felelnek meg az ágazati szabályokban meghatározott…
dec. 22
14:09
Rángatják a DAX-ot (Portfolio)
Egész nap rángatják a befektetők a német indexet, amely dél körül erősödni tudott, most azonban újra csökkenő pályára állt.Gyengüléssel nyithat Amerika 2015.12.22 15:18Az európai indexek most kis...
dec. 22
14:09
Figyelem! Már csak néhány napig igényelheted az adójóváírást (Pénzcentrum)
Az adókedvezmény mértéke egy adóévben legfeljebb 130 ezer forint lehet....
dec. 22
14:11
Spanyolországot fenyegetik a hitelminősítők (Portfolio)
A spanyol szuverén adósminőség szempontjából negatív fejleménynek ítélték a nagy nemzetközi hitelminősítők a hétvégi spanyolországi választások egyelőre bizonytalan kimenetelét. A Moody's Investors...
dec. 22
14:15
Úszószövetség: próbálunk felnőni Hosszú Katinkához (Privátbankár)
A Magyar Úszó Szövetség szerint ők csak a versenyzőkért vannak, ezért a véleményüket is tiszteletben tartják.
dec. 22
14:15
Minimálbér: részleges egyezség után felszállt a füst (Adózóna)
Bruttó 111 ezer forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten.
dec. 22
14:27
A hitelminősítőknek nem tetszik a választások utáni spanyol helyzet (Infostart)
A spanyol szuverén adósminőség szempontjából negatív fejleménynek ítélték a nagy nemzetközi hitelminősítők a hétvégi spanyolországi választások egyelőre bizonytalan kimenetelét.
dec. 22
14:42
Devizapiaci tippek: EUR/USD, GBP/JPY, AUD/USD (ProfitLine)
A rövid távú előrejelzéseket alaposan megkavarja az év végi őrület, amely kiszámíthatatlan piaci mozgásokat is hozhat. Mivel a devizapiacok még mindig próbálják megemészteni a Fed kamatemelésének hatásait, továbbá a jen is éles mozgásokat produkált a hónap első felében, felkészülhetünk az év végi, illetve a jövő év elejei magasabb volatilitásra. (John J. Hardy, Saxo Bank)
dec. 22
14:44
Feltörekvő piacok? Ázsiára kell tétet tenni! (ProfitLine)
Az ázsiai régióban még ma is vonzó, valódi versenyelőnyökkel, a fogyasztási trendek strukturális átalakulásával és a kormányok reformszemléletével alátámasztott növekedési lehetőségek kínálkoznak. A Fidelity International szakértői a jövő évre nézve is bizakodóak az ázsiai piacokkal kapcsolatban.
dec. 22
14:45
Mégsem nőtt annyival Amerika, mint hitték (Portfolio)
Az előzetesen becsült 2,1 százalékkal szemben 2 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben - derül ki a kedden közölt felülvizsgált adatokból. Ugyan a most közölt növekedési adat...
dec. 22
14:51
Nagyot éghet az új spanyol kormány - jön a leminősítés? (Privátbankár)
Veszélybe kerülhet a spanyol államadós-besorolás a választások utáni kavarodások után, kormányt kéne alapítani minél gyorsabban.
dec. 22
15:15
A Huawei több mint 100 millió okostelefont szállított ki 2015-ben (ProfitLine)
A Huawei fogyasztói üzletága a mai napon bejelentette, hogy az idei évben több mint 100 millió okostelefont szállított le, így megerősítve pozícióját a világ három vezető okostelefongyártója között. Az elmúlt 5 évben a Huawei okostelefon kiszállításai több mint 3000 százalékkal növekedtek a 2010-ben elért 3 milliós értékhez képest. Ezen felül a vállalat idén 30 százalékkal növelte közép- és…
dec. 22
15:17
Fizet az Apple az Ericcsonnak (ProfitLine)
Globális szabadalmi licencmegállapodást ír alá a két nagyvállalat - értesült a ProfitLine.hu.
dec. 22
15:21
20 milliárddal megemelték az egyik gazdaságfejlesztési pályázat keretét (Portfolio)
A júniusban megjelent Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című felhívás módosult - olvashatjuk a ma megjelent közleményben. A támogatásra rendelkezésre álló...
dec. 22
15:21
Így vadásznak a nyugdíjasok pénzére: az egyik legnépszerűbb trükk (Pénzcentrum)
"Szia, mami!" - mondták a telefonba....
dec. 22
15:23
Alig tudott korrigálni a forint (Portfolio)
Reggel még erősödéssel kezdett a magyar deviza, azonban hamar fordult a hangulat, így délelőtt már 314 felett járt az euró jegyzése. Kis korrekcióra telt csak 2015.12.22 15:12Alig történt valami az...
dec. 22
15:27
Putyinék atomerőművet építenek Iránban – mire készülnek? (Privátbankár)
Oroszország két atomreaktor építését kezdi meg a jövő héten Iránban - jelentette be az Iráni Atomenergia-hivatal vezetője.
dec. 22
15:39
Két és fél milliárd forintnyi műtárgy kelt el a decemberi művészeti aukciókon (Portfolio)
Dübörgött az év végén a hazai műtárgypiac: Rekordgyanús tételek ugyan nem kerültek kalapács alá, de a gazdag kínálat megtette a hatását - derül ki a műtárgy.com összefoglaló elemzéséből. Több mint...
dec. 22
15:45
Egyre közelebb az 1000 milliárd forinthoz: így jött össze az óriási hiány (Privátbankár)
Az államháztartás központi alrendszerének november végi halmozott hiánya 970,7 milliárd forint lett.
dec. 22
15:48
Fizetésemelés sem lesz - Nem kell több dolgozó a cégeknek (ProfitLine)
A hazai kkv-k döntő többsége nem akar több munkavállalót felvenni a következő egy évben, így nem várható a kkv szektorban a foglalkoztatás látványos bővülése. Fizetésemelésre közel minden negyedik cég készül – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.
dec. 22
15:50
SZJA 2016: Komoly terhet róhat a NAV a vállalkozásokra (ProfitLine)
Az uniós irányelveknek megfelelően jövő évtől az adóhatóság átvállalja az alkalmazottak adóbevallását, azonban az új rendszerben a teljes körű adminisztrációhoz egyszerre több helyről, többek között a munkáltatótól kell majd információkat bekérnie a hatóságnak, ez pedig jelentősen növelheti az érintett cégek adminisztrációs terheit, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló…
dec. 22
15:57
Többen indulhatnak az egyik K+F pályázaton (Portfolio)
A "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című (GINOP-2.2.1-15 kódszámú) felhívás módosult. A technikai jellegű módosítások, illetve fogalmazásbéli pontosítások mellett bővítették a...
dec. 22
16:03
Ne vedd be! Étrend-kiegészítőt büntetett a GVH (Privátbankár)
Hamis gyógyhatássokkal népszerűsítették a táplálék-kiegészítőt, ezért tetemes mennyisű bírságot szabtak ki a cégre.
dec. 22
16:05
Ezért lehet elsöprő siker a muszlimellenesség és a Putyin-imádat (Privátbankár)
Az év végére szinte behozhatatlannak tűnik Donald Trump előnye az amerikai előválasztáson. A republikánus jelölt sikerrel hozott be olyan témákat a közbeszédbe, amelyekkel versenytársai nem tudnak mit kezdeni, a szavazók viszont mintha csak erre vártak volna. Káncz Csabával Trump sikerének titkáról beszélgettünk a karácsonyi kandalló mellett.
dec. 22
16:15
Stagnálással nyitott Amerika (Portfolio)
A kereskedés nyitását követően stagnálnak az amerikai indexek, a frissen közölt GDP-adat azonban befolyásolhatja a piac mai hangulatát.Nem mozdulnak az amerikai indexek 2015.12.22 15:55Stagnálnak...
dec. 22
16:15
TOP 17: ilyen okostelefont vesznek azok, akiknek fontos az ár-érték arány (Pénzcentrum)
ABC-sorrendben mutatjuk a legjobbakat....
dec. 22
16:17
Hivatalos: kevesebbet hoznak az életbiztosítások (Portfolio)
Ha hosszútávon, legalább 15-20 év múlva megvalósítandó célokra szeretnénk félrerakni, gondolkodhatunk a vegyes életbiztosításokban, amelyek egy bizonyos mértékű hozamot garantálnak és az efölött...
dec. 22
16:21
Átveszik az uralmat? Milliárdok a nők kezében (ProfitLine)
A UBS Group AG és a PwC „A milliárdosok változó arcai” címen közös tanulmányt készített, amely a nők szerepét vizsgálja a vagyon megteremtésében és több generáción át történő megőrzésében.

Keresés