Csütörtök van, tehát Kormányinfó: kötelező kvóta - Századvég - földárverés - munkabérek csúszása - Simicska perel - új közbeszerzési törvény - és még sok más Lázár Jánostól.
Globális stratégiai megállapodást kötött a budapesti e-jegyrendszer kiépítésének jogát elnyerő német Scheidt & Bachmann és a - többek között a londoni metró jegyrendszeréhez mintául szolgáló, a világ legelismertebb chipkártya rendszerét tervező és üzemeltető - hongkongi Octupus. A két cég már a 2014-ben indult budapesti elektronikus jegyrendszer projekten is együtt dolgozik.
November folyamán a legtöbb alapvető élelmiszerünk nemzetközi kereskedelmi ára csökkent, a cukrot kivéve, ellentételezve valamelyest az októberi emelkedést.
Optimista hangulatban készültek az európai befektetők az EKB döntésére, melynek közzététele előtt olyan téves információ látott napvilágot, hogy a jegybank mégsem fog lazítani. A jegybank ugyanakkor...
Nagyjából 8700 milliárd forintnyi támogatásra lennénk jogosultak a 2007-2013-as uniós ciklus terhére, de "biztosan 9000 milliárd forint felett lesz" a kifizetések tényleges volumene - jelezte a mai...
Ha befektetünk egy befektetési alapba, jobb ha tisztában vagyunk azzal, hogy több oldalról is ellenőrzik a vagyonkezelőnk tevékenységét, ebben a legnagyobb feladatot talán a letétkezelő intézménye...
Az EKB kamatdöntése előtt egy téves hír, azt követően pedig a tényleges lazító lépések mérete, illetve tartalma okozott jókora pénz- és tőkepiaci kilengéseket világszerte. Ezek együttesen azt...
Schóbert Norbert a Norbi Update Lowcarb igazgatótanácsának elnöke 2015. december 3-án 370 forint/darab átlagáron 20 ezer darab Norbi Update-részvényt adott át dr. Magyari-Horváth Brigittának. Az...
Az OTP Bank változatlan díjak mellett, november végétől bevezette a bankfiókjaiban megadott, bankközi forint átutalási megbízások aznapi teljesítését. Így az átutalások az eddigi egy napos átfutási idő helyett – hasonlóan az elektronikusan benyújtott átutalásokhoz - már az utalás napján teljesülhetnek, gyorsabb és kényelmesebb kiszolgálást biztosítva az OTP Bank ügyfeleinek.
A The Banker brit pénzügyi magazin az UniCredit Bank Hungary Zrt.-nek ítélte Az év bankja Magyarországon díjat, egyebek mellett azért, mert a pénzintézet a külső kihívások ellenére is növelni tudta adózott nyereségét 2014-ben - olvasható a magazin honlapján.
Nehéz kiemelkedni a zajból karácsony alkalmával: a piac ilyenkor megőrül, mindenki óriási bevételeket remél a decembertől, ezért mindent bevetnek. Vajon a te cégednek is be kell szállnia az esztelen akciózásba?
Holnap újra összeül Bécsben a nemzetközi olajkartell, az OPEC, hogy megvitassa a kitermelési kvótáit. A legnagyobb valószínűség szerint ezúttal sem lesz változás, azonban Szaúd-Arábia felől az utóbbi...
Bár az Európai Unió adna vissza nem térítendő támogatást a vasúti nagyberuházásra, de a magyar kormány mégis inkább 85 százalékban kínai hitelből újítaná fel és bővítené a Budapest-Belgrád közötti...
A magyar kormány elkötelezett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött megállapodás betartása mellett, a pénzintézetnek fontos szerepe lehet a gazdaság finanszírozásában - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, miután fogadta Betsy Nelsont, az EBRD kockázatkezelésért felelős alelnökét.
2015. december 2-án szakszervezetünk, a Magyar Taxisok Szakszervezete által nyilvánosságra hozott tény, hogy a BKK taxis divíziójának vezetője feketelistát működtet, amellyel az azon szereplő taxis vállalkozók gépkocsijainak minősítését gátolja, válaszra sarkallta a BKK-t, amelyben azonban cáfolni nem, csak tagadni képes a feketelista létezését - olvasható a Magyar Taxisok Szakszervezetének…
Az ország pár éve még egyik leggazdagabb emberének számító Szeremley Huba és társa, egy kispályásnak számító szegedi bűnöző, Rafael Tamás pár hónap leforgása alatt körülbelül 50 millió forintot...
Bár az Európai Unió adna vissza nem térítendő támogatást a vasúti nagyberuházásra, de a magyar kormány mégis inkább 85 százalékban kínai hitelből újítaná fel és fejlesztené a Budapest-Belgrád közötti...
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja felszólította a Fideszt, hogy vonja vissza a közbeszerzési törvény kedden elfogadott módosítását, és térjen vissza a korábbi, szigorú összeférhetetlenséget tartalmazó szabályokhoz - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke.
Megkezdte a felkészülést a tőkebevonásra az a három kreatívipari cég, amely a Széchenyi Tőkealap meghirdetett tőkebefektetési felhívására jelentkező vállalkozások közül a legígéretesebb projektterveket küldte be. A hazai tőkepiacon legnagyobb kreatívipari cégportfólióval rendelkező SZTA a Design Terminallal közösen szervezett, elsősorban a designiparban tevékenykedő vállalkozóknak szóló pénzügyi…
Teljesen átírta a nemzeti fejlesztési tárca államtitkárának előadásáról szóló saját szerdai tudósítását mára az MTI, így már nincs szó arról, hogy a lakosság vissza nem térítendő forrást is kaphatna...
Az EKB kamatdöntése előtt egy téves hír, azt követően pedig a tényleges lazító lépések mérete, illetve tartalma okozott jókora pénz- és tőkepiaci kilengéseket világszerte. Ezek együttesen azt...
Nem bombáznak, nem küldenek katonát, csak támogatják és tankolják a többieket. A Világháború óta nem nagyon csinálnak ilyesmit, úgyhogy a németektől ez is nagy szó.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön: a dollárral és a jennel szemben erősödött, az euróhoz és a svájci frankhoz képest pedig gyengült.
Újabb telephelyet nyit a Wizz Air Romániában, és tovább bővíti járatainak számát a kelet-romániai jászvásári (Iasi) repülőtérről - jelentette be csütörtökön Abrán György, a diszkont légi társaság kereskedelmi igazgatója.
A Deloitte áttekinti a Kormány által november 30-án benyújtott adótörvény-változásokat tartalmazó legújabb törvényjavaslatokat, külön érintve az adózás rendjét, a társasági adót, a helyi iparűzési adót és a vámot érintő legfontosabb módosításokat.
"A jelentős mértékű kifizetések ... nem jelentik azt, hogy a rendelkezésünkre álló uniós forrás-keretet már túlköltöttük volna" és számos egyéb összefüggés alapján "kijelenthetjük, hogy az uniós...
Ijesztő dolgokat írt a német sajtó az élelmiszer-hamisításról, sok esetben ezek csak a minőséget rontják, de néha halálosak is lehetnek. Leggyakrabban az olivaolajjal volt probléma, de a liszthamisítást sem ma találták ki, valamint már a régi rómaiak is... Nem ártana tudni, mire figyeljünk oda, már ha egyáltalán meg tudjuk állapítani mi magunk. Szerencsére a felderítési módszerek is fejlődnek.
Erre vártak a piacok hetek óta, végre megtörtént: Beszélt Mario Draghi, és valóban a gazdaságélénkítő intézkedések növelését, hosszabbítását jelentette. De a piac nagyon felfokozott várakozásai alatt maradt, így a tőzsdéken inkább esett, ami csak eshetett. Pesten a részvények vegyesen teljesítettek, a forint gyengült.
Óriási eredmény, hogy az új uniós fejlesztési ciklusban nyugalomban és békében sikerült az első éves agrártámogatási rendszert végigfuttatni, és hogy a tagországok között élen jár Magyarország az előlegek kifizetésében - mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke egy siófoki rendezvényen csütörtökön.
A magyar vállalkozások számlafizetési fegyelme mérsékelten ugyan, de javult. Idén ugyanis már a avalyi 67 %-kal szemben a számlák 70 %-át időben egyenlítették ki a cégek.
Az Európai Központi Bank (EKB) legalább 2017 márciusáig meghosszabbítja eszközvásárlási programját - közölte csütörtökön Mario Draghi, az EKB elnöke a bank igazgatótanácsi ülését követő sajtótájékoztatón. A piacok többet vártak, a bejelentés után meredeken estek a részvényárfolyamok és erősödni kezdett az euró.
Optimista hangulatban készültek az európai befektetők az EKB döntésére, melynek közzététele előtt olyan téves információ látott napvilágot, hogy a jegybank mégsem fog lazítani. A jegybank ugyanakkor...