8 évre eltiltotta a FIFA etikai bizottsága Platinit és Blattert, némi pénzbüntetést is kaptak, mert semmivel sem tudták hitelt érdemlően megmagyarázni, miért utalt a FIFA 2 millió eurót a franciának. Így biztosan nem lesz a szövetség elnöke a 60 éves ex-futballzseni.
A folyó pénzügyi évet várhatóan 500 milliárd jen (4,1 milliárd dollár) veszteséggel záró japán Toshiba cég irányítása a korábban bejelentette 3 ezer mellett további 7 ezer ember elbocsátásáról döntött hétfőn.
Az idei több mint 30 százalékos növekedés után jövőre könnyen elérheti a 180 ezres adásvételi számot is a lakáspiac, bár az árak jelentős, éves 10-15 százalékos növekedési üteme 5-10 százalékra...
A kereskedelmi gázolaj felhasználásához kapcsolódó adókedvezmény mértékének csökkenésére hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye.
Egy évtizede nem látott mélységbe esett hétfőn reggelre a brent árfolyama, csaknem 2%-ot veszített értékéből, amivel a 2008-as válság során elért mélypont alá került. A kitermelés közel csúcson van...
A reggeli emelkedés után továbbra is jó a hangulat a nyugat-európai tőzsdéken. A főbb indexek közül a német DAX jár az élen.Pluszban nyithat a Walt Disney 2015.12.21 15:01A nyitás előtti...
Az elmúlt tíz évben tapasztalhattunk hazánkban hideget és meleget egyaránt: egy nagy válság, hozamcsökkenés, felügyeleti szigor, konjunktúra és részvénypiaci rali mozgatták a piacot minden lehetséges...
A hedge fundok nem hoztak túl jól az ügyfeleiknek az elmúlt pár évben, de úgy tűnik, hogy a saját pénzüket jól forgatják bennük a vagyonkezelők - írja a Financial Times. A folyamatban viszont az is...
Éves szinten csaknem másfél milliárd eurónyi (434 milliárd forint) adóbevételtől esik el az EU a hamisított játékoknak köszönhetően, és a problémát az is súlyosbítja, hogy a játékszektort érintő hamisítások miatt az elmúlt években összesen több mint 13 ezer ember vesztette el az állását. A hazánkat érő kár évente átlagosan 3,41 milliárd forint - derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs…
A társasági adóterheket csökkenti, ezáltal az államháztartás hiányát növelni fogja Kína 2016-ban - jelezte egy névtelenséget kérő forrás hétfőn a Reutersnek, aki a ma is zajló kínai csúcsvezetői...
Nem lassul a lakáspiac, 2016-ban folytatódhatnak a pozitív tendenciák. Az idei több mint 30 százalékos növekedés után jövőre könnyen elérheti a 180 ezres adásvételi számot is a piac, bár az árak jelentős, éves 10-15 százalékos növekedési üteme 5-10 százalékra mérséklődhet. Jövőre még inkább előtérbe kerülhetnek a saját célú vásárlások, a befektetők okozta keresleti nyomás valamelyest enyhülhet. Az…
Megpróbálják olajba fojtani egymást a termelők, így 11 éves mélypontra esett az árfolyam. A spanyol választások és a kínai gazdaság fellendítésére tett próbálkozások érik ma el a befektetők ingerküszöbét, de az év végi alacsony forgalomban nem árt nagyon óvatosnak lenni. A forint megint kapott egy púpot a homlokára.
Az olajáresés újabb hullámában Azerbajdzsán jegybankja úgy döntött, hogy leértékeli az ország fizetőeszközét, a manatot. A központi bank bejelentése szerint mától áttérnek a lebegő árfolyamrendszerre...
Előrejelzések szerint ebben az évben nemcsak rénszarvasos kötött pulóver, vagy okostelefon lesz a fa alatt, hanem drónok is szerepelnek majd a karácsonyi kívánságlistákon. A drónok felhasználása a magánemberek és a vállalkozások körében is egyre gyakoribb. Fontos, hogy a karácsonyi vásárlási hullám közben se feledkezzünk meg a drónok biztonságos használatáról.
Az ünnepek előtti időszakban gyakran felmerülő kérdés kit, és mennyi juttatásért lehet dolgoztatni aranyvasárnap, karácsonykor és az újesztendő első napján. Cikkünkben összefoglaltuk a vasárnapi és ünnepnapi munkavégzésre, annak díjazására vonatkozó szabályokat.
Változik a korábban megszokott karácsonyi bevásárlás rendje, az új nyitva tartási szabályok szerint december 24-én, csütörtökön legkésőbb 12-kor kötelesek bezárni a boltok, áruházak - hívta fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétfőn.
Miután múlt pénteken elkezdték közzétenni a nyári, a cégek külpiaci megjelenését támogató felhívás első nyerteseit, ma újra frissült a hivatalos lista és azon már találunk olyan nyerteseket is, akik...
Talán még soha nem érvényesült ennyire eltérő tendencia az összes cég és az építőipari vállalkozások megszűnési rátájában, mint most novemberben. Az összes cég körében októberhez képest novemberben is növekedett a törölt cégek száma, az építőiparban viszont határozottan csökkent: az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az előző hónapban 557 céget szüntettek meg, két hónappal ezelőtt…
Egy hét sincs hátra az ünnepekig, az üzletközpontokban pedig már megkezdődött a szokásos roham. A PayPal nemzetközi felméréséből kiderül, mely ajándék számít biztonságos, illetve kifejezetten kockázatos vételnek.
Miután múlt pénteken elkezdték közzétenni a nyári, a cégek külpiaci megjelenését támogató felhívás első nyerteseit, ma újra frissült a hivatalos lista és azon már találunk olyan nyerteseket is, akik...
Csendben és gyakran hasonló kételyekkel, de egyre többen tűnődnek el azon Magyarországon és külföldön, hogy miért van az, hogy éles és gyakran bigott üzenetei ellenére Orbánnak világosabb képe volt a...
A japán Toshiba bejelentette, hogy előrejelzései szerint folyó pénzügyi évét 550 milliárd jen, azaz 4,53 milliárd dollár veszteséggel zárhatja. A társaság azt is közölte, hogy a veszteséget termelő...
Miután múlt pénteken elkezdték közzétenni a nyári, a cégek külpiaci megjelenését támogató felhívás első nyerteseit, ma újra frissült a hivatalos lista és azon már találunk olyan nyerteseket is, akik...
A 15.000 forintos szintek felé veheti az irányt a MOL részvénye, a padlón levő olajár nem igazán befolyásolja a hazai olajóriás árfolyamát, hisz a rendkívül erős finomítói árrések kompenzálhatják ezt. Az osztalék várakozások nagyban alakíthatják a MOL kurzusát.
Hálózatra kapcsolt eszközök, szenzorok és rendszerek milliárdjaira terjeszti ki az adatok mélyelemezését lehetővé tevő kognitív számítástechnika újításait az IBM új, müncheni globális központja. A dolgok internetére (Internet of Things – IoT) és Ipar 4.0 fejlesztésekre szakosodott egység új szolgáltatásokkal és innovációkkal egészíti ki az IBM ökoszisztémát, a mesterséges intelligenciát alkalmazó,…
Javította a Takarékbank hosszú távú partnerkockázati besorolását hétfőn a Standard & Poor's, azzal indokolva a döntést, hogy a pénzintézet a magyar takarékszövetkezeti szektor átalakításával a rendszer erőteljesen integrált központi elemévé vált.
Igen aktív évet tudhatnak maguk mögött az európai, elsősorban céges kivásárlásokra specializálódott magántőke alapok, akik kihasználták az emelkedő részvénypiaci értékeltséget és a felpörgő...
Több ezer kisebb bank és brókercég bónuszrendszerét érintheti az Európai Bankhatóság (EBA) tervezete, amely szerint a juttatásokra vonatkozó felső korlátnak a nagybankokon felül vonatkoznia kell...
Javította a Takarékbank hosszú távú partnerkockázati besorolását hétfőn a Standard & Poor's, azzal indokolva a döntést, hogy a pénzintézet a magyar takarékszövetkezeti szektor átalakításával a...
Újabb vadásznak kellett meghalnia a magyar erdőkben gondatlanság miatt. Szinte minden évben történik legalább három baleset, amelyek egytől egyig azért következnek be, mert a vadászok fittyet hánynak a szabályokra. Lakatos Pált a gyakoribb problémákról kérdeztük.
Változik a korábban megszokott karácsonyi bevásárlás rendje, az új nyitva tartási szabályok szerint december 24-én, csütörtökön legkésőbb 12-kor kötelesek bezárni a boltok, áruházak - hívta fel a...
Minden harmadik vállalat tart attól, hogy üzleti modelljüket fenyegeti a digitális átalakulás- mutat rá egy friss, nemzetközi felmérés. A legújabb technológiai eszközök előnyeinek kihasználásával, ennek szükségszerűségével azonban szinte minden megkérdezett cég (80%) egyetért.
Az év végén több kormányzati bejelentés is biztossá tette, hogy 2016 sem fog unalmasan telni a reneszánszát élő magyarországi ingatlanpiacon. Abban mindenki egyet ért, hogy a múlt héten elfogadott...
Éves szinten csaknem másfél milliárd eurónyi (434 milliárd forint) adóbevételtől esik el az EU a hamisított játékoknak köszönhetően, és a problémát az is súlyosbítja, hogy a játékszektort érintő hamisítások miatt az elmúlt években összesen több mint 13 ezer ember vesztette el az állását. A hazánkat érő kár évente átlagosan 3,41 milliárd forint, derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs…