A soroksári IKEA áruház építéséhez kapcsolódó összes régészeti feltárás sikeresen befejeződött, így december 14-én megkezdődnek az áruház építését előkészítő munkálatok. Az új áruház a XXIII. kerületben, a bevásárló üzletközpontban található hipermarketek közelében épül - olvasható az IKEA sajtóközleményében.
Bővíti hulladékhasznosító innovációs bázisát a jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft., mintegy 2,3 milliárd forintot fordít tesztüzemi berendezésekre - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
Ma már kevés ember indul el bárhová az okostelefonja nélkül, így nem is csoda, hogy a kütyük kezdik a hagyományos GPS-készülékeket is kiszorítani. Gyakorlatilag nincsen telefon beépített navigáció nélkül, ráadásul ezek az ingyenes alapprogramok is egyre fejlettebbek. Mutatjuk, hogy mi fogja megmenteni azokat, akik bárhová is indulnak, mindig eltévednek!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,13 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 23 005,73 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Mol erősödött a pénteki záráshoz képest.
Európában az eladók domináltak annak hatására, hogy az olajpiaci túlkínálattal kapcsolatos félelmek miatt ismét eladói nyomás alá került az olaj, mellyel párhuzamosan az energia-kapcsolt részvényeket...
A kormány szélesíteni szeretné a családi otthonteremtési kedvezményeket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 aktuális csatornának. Arról is beszélt, hogy az autóhitelek forintosítása kapcsán érdemes megkeresni a pénzügyi szolgáltatót, ha nem megfelelőek a feltételek.
Az MSZP azt kéri, hogy először ne az új lakások építésének áfáját, hanem az alapvető élelmiszerekét csökkentsék öt százalékra - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.
A kormány szélesíteni szeretné a családi otthonteremtési kedvezményeket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 aktuális csatornának. Arról is beszélt, hogy az autóhitelek forintosítása kapcsán érdemes megkeresni a pénzügyi szolgáltatót, ha nem megfelelőek a feltételek.
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Quaestor-károsultak kártalanítását célzó, ismételten benyújtott jogszabály-módosítás közvetetten az adófizetőkre hárítaná a kárrendezési alap feltöltését.
Az ország előtt álló legfontosabb feladat a versenyképesség erősítése - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán.
Bekérették Pető Tibor prágai magyar nagykövetet keddre a cseh külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Právo című cseh lapban múlt pénteken megjelent, a Benes-dekrétumokat érintő kijelentésével kapcsolatban.