Módosította korábbi szerződését a magyar és a szlovén villamosenergia-ipari rendszerirányító, ennek értelmében 2018 december végéig megépül a két országot összekötő 400 kilovoltos (kV) távvezeték.
Mintegy 100 ezer tonnával kevesebb zöldség termett az idén tavalyhoz képest, így várhatóan mintegy 1,7 millió tonna zöldséget takarítanak be - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke hétfőn az MTI-nek.
A befektetőket egy új betűkombinációval kezdték kábítani jó tíz évvel ezelőtt: 4 betűvel, melyek egy-egy országot jelölnek. Az elképzelés az volt, hogy ez a négy ország lesz a csodagazdaság, és persze az ő részvényeik mennek az égbe. Nem volt sikeres a válogatás, annál nagyobb a bukó.
A 2007 és 2013 között megvalósult mintegy 63 ezer uniós finanszírozású projekt 90 százalékánál történhetett túlárazás, azaz ez "teljesen általános jellemzője a rendszernek" - mondta el a Transparency...
Újabb lépéssel került közelebb a befektetésre ajánlott kategóriához Magyarország, hiszen péntek óta a három nagy hitelminősítőből már kettőnél pozitív a kilátásunk. A Citigroup elemzői szerint ha nem...
Egész nap három százalék körüli pluszban járt a Richter részvénye, és sok év után végre ismét átlépte az 5000 forintos határt. A forint stabilan gyengécskéből erősödésre váltott este, a dollár viszont hét hónapos csúcsok közelében tanyázik. Olcsó lett az olaj, esett a Mol.
A leghosszabb folyamatos elérhetetlenséget okozó osztott szolgáltatásmegtagadó támadás 320 órán keresztül tartott, vagyis majdnem két hétig. A szakértők felfedeztek egy új trendet is.
Az FHB Jelzálogbank november 9-én megtartott rendkívüli közgyűlésén alapszabályát a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetébe (SZHISZ) történt belépés kapcsán a Takarékbank által előzetesen elfogadott mintának megfelelően módosította - derül ki a hitelintézet BÉT honlapján közzétett közgyűlési határozataiból.
A Continental autóipari alkatrész és részegység beszállító vállalat nem észlelte a dízel járművek keresletének a csökkenését a Volkswagen emissziós botrányának kirobbanása óta.
Nemcsak Brüsszel, hanem a magyar baloldal is bevándorlókat akar betelepíteni - így reagált a Fidesz-frakció az illegális bevándorlással kapcsolatos hétfői DK-s és MSZP-s nyilatkozatra.
Továbbra is ragaszkodik Szaúd-Arábia stratégiájához, mely szerint a jelentős olajpiaci túlkínálat ellenére nem csökkenti kitermelését piaci pozíciójának megvédése érdekében. Khalid al-Falih, az...
Két előadást is tart gyors egymásutánban a világ talán legnépszerűbb időmenedzsment guruja, David Allen. A világhírű amerikai író és személyes hatékonyság tanácsadó könyvének magyarországi megjelenése alkalmából érkezik a fővárosba. A könyv bemutatójára azonnal elkeltek a jegyek, így egy ráadás időpontot is be kellett tervezni a programba.
A fogyasztói szokások jelentős megváltozása által létrejött „sharing economy” cégek – Couchsurfing, Airbnb, Uber és társaik – úgynevezett „teremtő rombolással” forgatnak fel teljes iparágakat néhány év leforgása alatt. Számos ilyen vállalat mára világméretű céggé nőtte ki magát. Ezzel párhuzamosan nemcsak iparágakat, de milliók mindennapi életét is átalakítja az új trend: közösségi irodaházakban…
A kiújult amerikai kamatemelési félelmek miatt rossz hangulatban indult a hét a tengerentúli tőzsdéken, a vezető indexek 1 százalék körüli mértékben esnek.Nem tudnak talpra állni az amerikai tőzsdék...
Az OTP igazgatósága 2015. november 9-én az egységes menedzsment szemlélettől eltérő vezetői felfogás miatt Miroslav Stanimirov Vichev kinevezésének visszavonásáról döntött. Vichev...
A vártnál lassúbb növekedést jósol a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet a világgazdaságban. Magyarországot illetően optimistább az OECD, mint az Európai Bizottság.
Az utóbbi három évben mind a földgáznál, mind a villanyáramnál 10-10 milliárd forinttal csökkentek a lakossági rezsitartozások, ami az összes tartozás csaknem egyharmadát jelenti mindkét esetben, ez pedig a rezsicsökkentésnek köszönhető - mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Görögország nem teljesített minden feltételt, ezért az Eurócsoport, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa hétfőn nem hagyja jóvá egy 2 milliárd eurós hitelrészlet folyósítását Görögországnak. ...
A korábbinál sokkal gyorsabban és hatékonyabban tud eljárni a jegybank a kétes eredetű online kereskedelmi platformokkal szemben - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője a Napi Kommentárban. Elengedhetetlen azonban, hogy a befektetők is résen legyenek, hiszen a kecsegtető ajánlatokkal nem csak a neten találkozhatunk.
Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Lengyelország jövőre 3,5-5,7 milliárd eurónak (1100-1800 milliárd forint) megfelelő összeggel növelné költségvetési bevételeit, amit meglévő adók hatékonyabb behajtása mellett a bankok és a nagy szupermarketek megadóztatásával érne el – derül ki a Jog és Igazságosság alakuló kabinetje egyik tagjaként emlegetett Henryk Kowalczyk interjújából, amelyet hétfőn közölt a Dziennik Gazeta Prawna című…
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az erdélyi magyarok döntő része egyetért azzal, hogy a Brüsszel által "ránk erőltetett kvótarendszer megbukott", az nem kezeli, hanem tetőzi a migránskrízist.
Az Intel Atom processzorára és a Google Android Wear technológiájára épülő okosórát mutatott be "Connected" néven a TAG Heuer svájci luxusóra-készítő vállalat - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a TAG Heuer médiapartnere.
Az összes hungarikum megtalálható a főváros kiemelt turisztikai központjában, a Vörösmarty téren most nyílt Paprika boltban - mondta az InfoRádiónak az üzlet megnyitója után a földművelésügyi miniszter.
Globálisan több mint 300 millió dollár (87,6 milliárd forint) bevételt hozott a mozikban a 007 Spectre - A Fantom visszatér című 007-es akciófilm a bemutatása óta eltelt két hetében - közölte a Sony Pictures.
A kiújult amerikai kamatemelési félelmek miatt rossz hangulatban indult a hét a tengerentúli tőzsdéken, a vezető indexek 1 százalék körüli mértékben esnek.Nem tudnak talpra állni az amerikai tőzsdék...
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 2015.11.09-én bejegyezte a Gönczy Hostel Management Kft.-t, amely a Plotinus 51 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata. A leányvállalatot a 2015.09.17-én...
A munkáltatók 81,4 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök az év első kilenc hónapjában, a felügyelők 363 esetben 85,66 millió forint értékben szabtak ki munkavédelmi bírságot – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának hétfőn, a tárca honlapján közzétett jelentésében.
Az FHB Jelzálogbank november 9-én megtartott rendkívüli közgyűlésén alapszabályát a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetébe (SZHISZ) történt belépés kapcsán a Takarékbank által előzetesen elfogadott mintának megfelelően módosította - derül ki a hitelintézet BÉT honlapján közzétett közgyűlési határozataiból
Módosította korábbi szerződését a magyar és a szlovén villamosenergia-ipari rendszerirányító, ennek értelmében 2018 december végéig megépül a két országot összekötő 400 kilovoltos (kV) távvezeték.
A kiújult amerikai kamatemelési félelmek miatt rossz hangulatban indult a hét a tengerentúli tőzsdéken, a vezető indexek 1 százalékkal estek hétfőn.-1 százalék 2015.11.09 22:16Az utolsó órában csak...
Kazahsztán és Magyarország szorosabbra kívánja fűzni élelmiszeripari és agrárkapcsolatait - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára hétfőn este az M1 aktuális csatorna műsorában.
A migrációs válság a világ "legsürgetőbb" problémája, amelyet leghatékonyabban vándorlás helyett a Szíriával szomszédos országokban lehetne kezelni, és ebben Európának együtt kell működnie Törökországgal és a Szíriával szomszédos többi országgal - jelentette ki a hétvégén Isztambulban néhány újságíró előtt Soros György milliárdos befektető a The Wall Street Journal blogjának beszámolója szerint.