Augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva (a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított) ipari kibocsátás augusztusban 2,0%-kal csökkent - jelentette a KSH. Az éves növekedés az erős bázishatás...
Idén október végéig adottak lehetnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei a kormány októberi első ülésén született döntés alapján. A 2x2 sávos,...
46,9 pontra csökkent a KKV Konjunktúra Index értéke. Az IBS – Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda által készített felmérésben ez két éves mélypontot jelent. Ennek oka többek között, hogy a cégek többsége nem vár növekedést sem a magyar gazdaságtól, sem pedig saját vállalkozásától. Közben egyre inkább látszik, hogy problémát jelent a megfelelő végzettségű és szaktudású munkaerő…
Bizonyos családtagjaim rendre a szívükhöz kapnak, amikor amerikai filmekben azt látják, hogy az újságíró/postás/teherautósofőr családfő egy polc felfúrása előtt kivonul a saját műhelyébe, ahol (itthon) magas árkategóriába tartozó gépek tömege fogadja a nem túl nagy szaktudást igénylő munka elvégzéséhez. Nálunk nem ez a jellemző. Jó, egy-két csavarhúzó, kalapács és villáskulcs még a nagymamák…
Az Európai Unió belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben - adta hírül a The Times brit napilap internetes felületén a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva szerdán.
Az Európai Unió belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben - adta hírül a The Times brit napilap internetes felületén a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva szerdán.
Elfogadhatatlannak nevezte kedden Francois Hollande francia államfő, hogy előző nap az Air France dolgozóinak egy része inzultálta a francia légitársaság vezetőit. A köztársasági elnök szerint a történteknek "következményei lehetnek Franciaország imázsára és vonzerejére".
A hivatalba lépése óta első alkalommal adott interjút a Volkswagen új vezérigazgatója, Matthias Müller, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt nyilatkozta, hogy a legtöbb autónál elég a...
Az ázsiai tőzsdéken jó volt a hangulat, és az európai piacokon is veszik a részvényeket. A befektetőknek ma csendes napja lehet, legalábbis fontos makroadat nem várható, vállalati hírekre figyelnek a...
Az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal haladta meg augusztusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva (a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított) ipari kibocsátás augusztusban 2,0%-kal csökkent - jelentette a KSH. Az éves növekedés az erős bázishatás...
Augusztusban a várt 0,2%-os növekedéssel szemben 1,2%-kal csökkent a német ipari termelés az előző hónaphoz viszonyítva. A gazdasági minisztérium közlése szerint a júliusi hó/hó adatot 1,2%-os...
Szinte minden foglalkoztató a fiatal tehetségeket szeretné bevonzani, ezért egyre kreatívabb megoldásokkal készülnek megszólítani őket. A fejlesztés, és az értékesítés üzleti folyamatainak a játékosítása is már „úton van”, a kiválasztás videojátékba ágyazott megjelenítése pedig már meg is érkezett Magyarországra. A trendről, és a hazai tapasztalatokról beszélgetett a HR Portál munkatársával Bíró…
Záporoznak a hírek a Volkswagen dízelbotrányával kapcsolatban, olvasóinkat folyamatosan tájékoztatjuk a legújabb fejleményekről.Itt egy ábra, hogy ki aggódhat leginkább a Volkswagen botránya miatt...
Holnap érkezik meg a BKV-sofőrök számláira a migránsok szállításáért járó rendkívüli bér: a vezetésért napi bruttó 25-30 ezer forintot, az állásidőért bruttó 1750-et fizet a BKV.
Interaktív szemináriumunkon első kézből hallhat befektetési ötleteket, áttekintjük a piacok aktualitásait, beszélünk a főbb magyar és nemzetközi részvényekről. Találkozhat a Portfolio Tanácsadás...
A jogi szakma évtizedes vágyát teljesítette az új Ptk., amikor a nevesített szerződések közé beemelte a pénzügyi lízinget. Az új szabályozás azonban számos olyan elemet tartalmaz, amelyek mind adózási, mind jogi szempontból nem várt meglepetést okozhatnak az óvatlan gazdasági szereplők számára – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Ötven év múlva fele annyi aktív korú jut majd egy nyugdíjasra Magyarországon, a nyugdíj megtakarítások szintje mégis elmarad az európai átlagtól. Az elöregedés komoly kihívást jelent az állami nyugdíjrendszerek számára: az öngondoskodás kínál kiutat a helyzetből, ám ezek tudatos pénzügyi döntéseket követelnek meg az emberektől – hangzott el a World Pension Summit 2015 rendezvényen.
Hamarosan minden akadály elhárulhat az új gyorsutak építése elől. A minisztérium szerint biztonságos lesz, a szakértők aggódnak. Nem lesz leállósáv, de lesz szintbeni kereszteződés - cserébe olcsóbb lesz, és az öreg főutak felújítására is juthat pénz.
A jogi szakma évtizedes vágyát teljesítette az új Ptk., amikor a nevesített szerződések közé beemelte a pénzügyi lízinget. Az új szabályozás azonban számos olyan elemet tartalmaz, amelyek mind adózási, mind jogi szempontból nem várt meglepetést okozhatnak az óvatlan gazdasági szereplők számára.
Az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal haladta meg augusztusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Amikor a világ háborúba megy, a portfóliónk köré talán a legcélszerűbb hadiipari részvényekből erődöt felépíteni. A hadiipar Amerikában a legfejlettebb, így az ottani haditechnikai cégeknek sikerül...
Zuhanásba kezdtek tegnap, a zárás utáni kereskedésben a csirkés gyorsétteremlánc, a KFC anyavállalatának részvényei azt követően, hogy csalódást keltő negyedéves számokat közölt. A Yum Brands...
Nem adja fel az AB InBev, miután korábbi két ajánlatát elutasította a SABMiller, harmadszorra is ajánlatot tettek a világ második legnagyobb sörgyártójára. Az újabb ajánlatnak az AB InBev és a...
A KSH első becslése alapján 2015 augusztusában az ipari termelés volumene 6,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés az év első nyolc hónapjában 6,6%-kal emelkedett.
A tegnapi napon algoritmusmódosítások sorozatát jelentette be a Google, melynek célja, hogy fellépjen a webet elöntő feltört weboldalak és a spam ellen.
Újabb bizonyíték került elő azzal kapcsolatban, hogy valószínűleg már évek óta tudott arról a német kormány, hogy a Volkswagen szoftverekkel manipulálja az autói károsanyag-kibocsátását. ...
A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország kiemelkedő gazdasági teljesítményt mutatott 2014-ben, a bruttó hazai össztermék növekedési üteme 3,7 százalékra gyorsult, így a gazdaság teljesítménye elérte a válság előtti szintet.
Kitartani látszik a pénteki amerikai fordulat után indult tőzsdei rali: szakadatlanul emelkednek az indexek, el is érték az első komoly ellenállásokat. Még a Volkswagen is képes volt egy szerény korrekcióra. Az olajár kimozdult felfelé kényelmes sávjából, az arany tovább szárnyal.
Németország már nem az a Németország aki a II. világháborúban mindenkit eltiport, a németek befogadó politikájukkal próbálják talán helyrehozni a történelmet. Merkel még mindig népszerű, de sok nehézség veszi körül, vannak gazdag tartományok akik nem foga
Ötven év múlva fele annyi aktív korú jut majd egy nyugdíjasra Magyarországon, a nyugdíj megtakarítások szintje mégis elmarad az európai átlagtól. Az elöregedés komoly kihívást jelent az állami nyugdíjrendszerek számára: az öngondoskodás kínál kiutat a helyzetből, ám ezek tudatos pénzügyi döntéseket követelnek meg az emberektől.
Holnap véglegesítik a G20-as államok azokat az OECD által október 5-én bemutatott ajánlásokat, amelyek mérföldkövet jelentenek az egyre erőteljesebbé váló adóelkerülés, a nemzetközi adózási kiskapuk felszámolásában. A BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) néven közzétett akcióterv már 2016-tól alapvető változásokat eredményez a multinacionális cégek adótervezésében, amire a magyarországi…
A kínai gazdaság lassulása a Fedet és a befektetőket is erőteljesen elbizonytalanította. Az év utolsó negyedévét így az fogja meghatározni, hogy a feltörekvő piacok visszaesése vagy a fejlett országok növekedése lesz-e erőteljesebb. A kiegyenlített esélyek miatt a részvénypiacokhoz most mindenképpen óvatosan érdemes hozzányúlni, miközben a kötvénypiacon van még lehetőség a hozamcsökkenésre -…
Átlagosan 40%-kal magasabb nyugdíjat kapnak a férfiak, mint a nők az EU-ban, míg ez az eltérés Magyarországon 15%. Nemcsak ez a meglepő hazánkkal kapcsolatban, hanem az is, hogy a 28 tagállam közül...
Alig másfél év alatt teljesen megszokták és megkedvelték a fővárosban felállított 300 jegyértékesítő automatát az utasok, hiszen ma már a teljes jegyárbevétel mintegy felét generálják - állítja a...
A Volskwagen (VW) januárban kezdheti a dízelbotrányban érintett kocsik visszahívását, az esetek többségében csak egy szoftverfrissítésre lesz szükség - mondta a német társaság vezérigazgatója.
A Prologis ipari ingatlan vállalat bejelentette, hogy az Euro-net, az országos RTV EURO AGD elektronikai és háztartási-gép bolthálózat tulajdonosa további 15 000 négyzetméter területről írt alá...