Ugyan az olyan globális problémák, mint a fokozódó menekültválság, Kína visszaesett gazdasági növekedése, vagy Görögország eurózónából való potenciális kilépése negatívan hatottak a befektetők bizalmára, a bizalom megtorpanása ellenére a ténylegesen megvalósult befektetések száma emelkedik, a startupok pedig minden eddiginél versenyképesebbek. Ezek a Deloitte közép-európai kockázati tőkebefektetők…
"A Blikk bulvár napilap keddi, Nem engedtek ki a haldokló páromhoz című írása több helyen is félreértésre adhat okot, melyeket ezúton szeretnénk tisztázni" - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya Facebook-oldalán.
Szeptemberben közel 40 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ilyen magas kilencedik havi hiányra 2009 óta nem volt példa. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban az előzetes adatok kapcsán...
A Gazprom orosz állami gázipari vállalat nagyjából a felére csökkenti a tervezett Török Áramlat földgázvezeték kapacitását - közölte Alekszej Miller, az óriáscég vezérigazgatója kedden.
A szervezet olaja iránt növekvő keresletnek és a szervezeten kívüli termelők csökkenő kínálatának köszönhetően a világpiaci egyensúly közelgő javulására számít a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete...
Az államháztartás központi alrendszerének idei első kilenchavi hiánya 954,6 milliárd forint volt, a szeptemberi deficit 39,7 milliárd forintot tett ki.
Lefelé módosította a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros frissítésében, amelyet kedden tett közzé.
Szeptemberben tovább nőttek a Ford magyarországi járműeladásai, összesített értékesítési darabszáma elérte a 883 darabot, az év első háromnegyed évében pedig 8666 Ford talált gazdára, ezzel az értékesítés 17,7 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
Az államháztartás központi alrendszerének idei első kilenchavi hiánya 954,6 milliárd forint volt, a szeptemberi deficit 39,7 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az előzetes adatokat.
A kedden a hétfői ralit követően tovatűnt a tőzsdék lendülete: a kissé erőtlen nyitás után azonban folyamatosan javult a hangulat, így délután a nyugat-európai indexek már mérsékelten erősödtek, ami...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedden: az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben erősödött a magyar fizetőeszköz.
Az államháztartás központi alrendszerének idei első kilenchavi hiánya 954,6 milliárd forint volt, a szeptemberi deficit 39,7 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az előzetes adatokat.
Több mint ötezer vállalkozás szűnt meg szeptemberben Magyarországon, ennyi törlés még soha nem volt egyetlen hónapban. „Nem lepődtünk meg az adaton, világos volt, hogy augusztusban jelentős ügyhátralék halmozódott fel a cégbíróságon, és az alacsony értéket ősszel ismét magasabbak követik” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten ügyvezetője. A céginformációs szolgáltató a következő…
A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) 2015. szeptember 30-án mutatta be a globális robotiparról végzett kutatása (World Robotics Survey) eredményeit, melyek igazolják: a robotok valóban világhódító útra indultak. 2018-ra az ipari robotok globális értékesítése évente várhatóan átlagosan 15 százalékkal fog nőni – az eladott egységek száma akár a négyszázezret is elérheti; írja az IFR által…
Az nem kérdés, hogy már a legkisebb vállalat is óriási mennyiségű adatot képes termelni a vásárlóiról. Égető probléma azonban, hogy a magyar cégek jelentős része nem használja ki az ebben rejlő lehetőségeket az értékesítés során. Sipos Zoltánnal, a Privátbankár.hu tartalommarketing szakértőjét kérdeztük arról, hogyan fordíthatjuk üzleti előnnyé a nagy adatot.
A dízelbotrány miatt felülvizsgálják az összes tervezett beruházást a német Volkswagen konszernnél, és tovább szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot.
A Magyarországnak nyújtandó segítség második szakaszában Csehország több mint 25 katonát és rendőrt küld Magyarországra - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában, miután tárgyalásokat folytatott a cseh hadsereg vezérkarával.
Fontos napok jönnek a Volkswagennél, ma üzemi gyűlést tartanak, holnap pedig újra rendkívüli felügyelőbizottsági ülésre kerül sor. Záporoznak a hírek a Volkswagen-botránnyal kapcsolatban, az...
Az államháztartás központi alrendszerének idei első kilenchavi hiánya 954,6 milliárd forint volt, a szeptemberi deficit 39,7 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az előzetes adatokat.
A forint stabil, az OTP kivételével drágultak a nagyobb tőzsdei cégeink részvényei is. A német ipari megrendelések nem várt mértékben estek vissza a legújabb adat szerint, amely ráadásul még a Volkswagen-botrány előtti állapotot mutatja. Erre a DAX index mit csinált? Rövidesen emelkedni kezdett, és 0,9 százalékos pluszban végzett.
A Volkswagen online felületet hozott létre, hogy ügyfelei saját maguk ellenőrizhessék, járművükön el kell-e végeztetni a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos utólagos javítást; az internetes oldal magyar nyelven is elérhető - tájékoztatta a konszern márkáinak magyarországi forgalmazója, a Porsche Hungaria (PH) az MTI-t kedden.
Tatabánya önkormányzata saját kezébe veszi a tömegközlekedés ellátását, az új autóbusz-vállalat alapításától színvonal-emelkedés és tízszázalékos költségmegtakarítás várható - mondta el a város polgármestere az MTI-nek.
Öt százalékkal emelkedett kedden az olaj világpiaci ára az amerikai IEA megemelt keresleti előrejelzésének és az orosz-szaúdi egyeztetéseknek a hírére.
Ismét tojással dobálták meg ellenzéki aktivisták Isa Mustafa koszovói kormányfőt kedden, az akciót magára vállaló Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt keddi közleményében azzal indokolta tettüket, hogy a miniszterelnök a szerb kisebbség mellett áll ki.
A Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozások és a vállalati gyorsjelentések kerültek ismét a figyelem középpontjába a tengerentúlon. A tegnapi pozitív kereskedési hangulat mára eltűnt, az amerikai...
Korlátozott devizaadósság-törlesztési csődhelyzetet jelző szuverén adósosztályzattal látta el Ukrajnát kedden a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő kedd este Londonban közölte, hogy a hosszú...
Bármennyi probléma is adódik nap mint nap világszerte, úgy tűnik, az emberiség mégiscsak előre halad. Az abszolút szegénységben élők aránya a Világbank számításai szerint idén 10 százalék alá esik, vélhetően történelmünk folytán először. Ráadásul ez az arány jó eséllyel tovább csökken a közeljövőben, noha a népesség gyorsan növekszik.
A dízelbotrány miatt felülvizsgálják az összes tervezett beruházást a német Volkswagen (VW) konszernnél, és tovább szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot - mondta a társaság vezérigazgatója a németországi Wolfsburgban működő központi gyártóbázison soron kívül tartott üzemi gyűlésen, kedden.
Egy-két éven belül el kell indítani azt a folyamatot, amelynek eredményeként Pest megye leválhat Budapestről, a régiós határok újragondolásával - mondta a Magyar Időknek Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Újabb részletekre derült fény a Lombard Kézizálog Zrt. aranyhamisítási botrányában. A napi.hu értesülései szerint több bank és vállalat is milliárdokat bukhatott a fedezetként nyújtott aranyon. A...
Öt százalékkal emelkedett kedden az olaj világpiaci ára az amerikai IEA megemelt keresleti előrejelzésének és az orosz-szaúdi egyeztetéseknek a hírére.
A Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozások és a vállalati gyorsjelentések kerültek ismét a figyelem középpontjába a tengerentúlon. A tegnapi pozitív kereskedési hangulat mára odalett, de a...
A szervezet olaja iránt növekvő keresletnek és a szervezeten kívüli termelők csökkenő kínálatának köszönhetően a világpiaci egyensúly közelgő javulására számít a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) főtitkára.
A brazil gazdaság brutális, 3 százalékos csökkenését valószínűsítik az idei évre a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány kedden kiadott soros negyedéves frissítésében.
A hollandiai orvosok negyven százaléka szívesen fogadna olyan jogszabályokat, amelyek lehetővé tennék a nyilvánvalóan egészségtelen életmódot folytató beteg kezelésének elutasítását - derült ki a holland állami televízió Brandpunt című műsora által 1400 orvos bevonásával készített közvélemény kutatásból.