Enyhén csökkent októberben a francia fogyasztói bizalmi index a francia statisztikai hivatal (Insee) szokásos havi felmérésének szerdán közölt eredményei szerint.
Maradásra és hazájuk felépítésére szólította fel Afganisztán állampolgárait a német belügyminiszter szerdán Berlinben. Thomas de Maiziere elfogadhatatlannak nevezte az afgán menedékkérők nagy számát, és jelezte: az afgánoknak nem érdemes arra számítaniuk, hogy menekült státust kapnak Németországban.
Annak ellenére, hogy ma ülésezik az amerikai jegybank, a délutáni kereskedésben sokat javult a részvénypiacokon a hangulat. Ez azonban nem segít a hazai tőzsdén, a BUX ugyanis esett, melyben a Mol...
"Az MNB az ügyletek megkötésének időpontjában nem tudja, hogy melyik végbefektetőtől kerülnek hozzá a papírok, erről a közvetítők nem szolgálnak információkkal" - többek között így reagált a Magyar...
Kisebb pluszban járnak a vezető amerikai indexek a Fed magyar idő szerint 7 órakor várható kamatdöntése előtt. Ezt részben az Apple közel 3 százalékos emelkedése magyarázza.Jön a Fed kamatdöntése -...
Bő két hét múlva már csak a központi trafikellátó szállíthat dohányárut a trafikokba, néhány nagy szereplő azonban nem hajlandó arra szerződni, hogy a versenytársai árulják az ő termékeiket is.
Az osztrák hatóságok az utóbbi napokban egyeztetés nélkül hordtak menekülteket a német határra, ami "nem volt rendben", és Németország elvárja, hogy Ausztria "azonnal" hagyjon fel ezzel a gyakorlattal - mondta szerdán Berlinben a német belügyminiszter.
Félreinformálja a WHO-tanulmány a fogyasztókat, ugyanakkor az állatok tartásával, vágásával és húsfeldolgozással foglalkozók gazdasági helyzetét is ellehetetlenítheti.
A Fed ma kamatdöntő ülést tart, amire a piac is odafigyel, bár az elemzői konszenzus szerint nagyon valószínű, hogy nem ma kezdik el a kamatemelési ciklust. Magyar idő szerint 7 órakor teszi közzé...
A mai Fed-ülés előtti kezdeti kivárás után erőteljesen felfelé indultak meg a részvényárfolyamok Európában, Budapesten azonban négy papír közül kettő eléggé nagyot esett. A forint kis mértékben gyengült, óriási emelkedést mutatott be a kőolaj. A Volkswagen húzta a DAX-ot, kilőtt az Apple és a Glencore.
Miközben a lakásvásárlási kedv egyre nő, ez elsősorban a használt lakások piacát érinti. Újépítésű ingatlanokat ugyanis alig találni a kínálatban, pedig kereslet lenne rájuk. Az ingatlanfejlesztői aktivitás azonban a biztató jelek ellenére továbbra is gyenge. Egy újépítésű ingatlanokat érintő áfa-csökkentés segíthetne a helyzeten.
Miközben a lakásvásárlási kedv egyre nő, ez elsősorban a használt lakások piacát érinti. Újépítésű ingatlanokat ugyanis alig találni a kínálatban, pedig kereslet lenne rájuk.
Felgyorsíthatja a világ pamutpiacának átalakulását, hogy – a kiskereskedelmi nagyvállalatok közül elsőként - az IKEA bejelentette: 2015 szeptemberétől kizárólag fenntartható forrásból vásárol gyapotot a termékeihez.
Az intézményi befektetői közösség zöme még mindig az európai gazdaság gyengeségét tartja az európai bankok legnagyobb működési kockázatának a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett átfogó felmérése szerint.
Az intézményi befektetői közösség zöme még mindig az európai gazdaság gyengeségét tartja az európai bankok legnagyobb működési kockázatának a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett átfogó felmérése szerint.
Kisebb pluszban jártak a vezető amerikai indexek a Fed magyar idő szerint 7 órakor várható kamatdöntése előtt, a Fed döntése után azonban esni kezdtek az indexek. Esik a Dow a Fed kamatdöntésére 2015...
A Fed ma kamatdöntő ülést tartott, amire a piac is nagyon várt. Az elemzői konszenzus szerint nagyon valószínű volt, hogy nem ma kezdik el a kamatemelési ciklust, és ez be is jött.A Fed döntött:...
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,11 százalékkal emelkedett, 1486,15 ponton zárt szerdán, 8,60 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Kisebb pluszban jártak a vezető amerikai indexek a Fed magyar idő szerint 7 órakor várható kamatdöntése előtt, a Fed döntése után azonban esni kezdtek az indexek. Mostanra visszatért a jókedv. Fél...
A jelenlegi tendenciák szerint 2018-ban Jobbik-Fidesz párharc lesz a magyar közéletben, a baloldal kezd kiiratkozni ebből a versenyből - mondta Vona Gábor szerdán Szécsényben, sajtótájékoztatón.
Az évi több mint 20 milliárd forintos árbevételből a következő időszakban évi 1 milliárd forintot fordít beruházásra a magyarországi G4S csoport, amelyik 25 éve van jelen a biztonságtechnikai piacon - közölte a csoport szerdán az MTI-vel.
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint a 2011 után született gyerekek harmada valószínűleg megéli a 100. életévét. Az elkövetkező évtizedekben a fiatalok kisebbségbe szorulnak az idősebb generációval szemben, akik viszont még akár 60 éves koruk felett is gondoskodnak majd felnőtt gyermekeikről.
A BKV működési hiányának átmeneti átvállalásáról, egy 300 millió eurós európai hitelkeret megkötéséről, valamint egy központi közbeszerző szervezet koncepciójáról is döntött szerdán a Fővárosi...
Európai uniós támogatással, csaknem 12 milliárd forint ráfordítással 52 hulladéklerakót rekultiválnak az év végéig Somogy megyében - közölte a több mint száz önkormányzatot tömörítő Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás az MTI-vel.
A bajor konzervatív CSU akár a szövetségesi kapcsolatot is hajlandó felbontani az Angela Merkel német kancellár vezette testvérpárttal, a CDU-val, ha a szövetségi kormány nem változtat a menekültválságban folytatott politikáján - jelezte szerdán Markus Söder bajor pénzügyminiszter.
A munkaképes lakosság fogyása az évszázad közepére kritikus munkaerőhiányhoz vezethet Európában - derül ki a Randstad tanulmányából. Az elemzés szerint 2030-ra már a világ 27 országa, köztük Magyarország is öreg társadalommá válik - mondta az InfoRádióban Baja Sándor, a cég ügyvezető igazgatója.
14 millió darab, piaci árfolyamon közel 80 milliárd forintnyi OTP-részvényt értékesítenek holnap. A részvénydarabszám alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő válik meg 5 százalékos pakkjától. Több...
A menekültek beáramlása és támogatása nem lehet korlátlan, a menekültválság pedig még a gazdasági válságnál és az államadósság-válságnál is pontosabban mutatja, hogy a nagy európai problémákat csak...
Megállapodtak az uniós tagállamok képviselői, 2017. szeptember 1-jétől új módszerrel mérik majd a dízelautók károsanyag-kibocsátását - közölte szerdán az Európai Bizottság. A brüsszeli testület...
Nem változtatott az irányadó kamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán.
Szókimondó beszédben ostorozta az Orbán kormány politikáját Colleen Bell nagykövet a Corvinus Egyetemen - írja az Index. Úgy vélekedett például, hogy Magyarországon rendszerszintű a korrupció. Arra...
Kisebb pluszban jártak a vezető amerikai indexek a Fed magyar idő szerint 7 órakor várható kamatdöntése előtt, a Fed döntése után azonban esni kezdtek az indexek. Zárásra azonban visszatért a jókedv...
Korai még arról beszélni, hogy változik-e a lengyel választásokat követően az új kormány gazdaságpolitikája, és erre negatívan fognak-e reagálni a pénzpiacok - mondta el a portfolio vezető elemzője az InfoRádiónak. Természetesen lehet azt várni, hogy a lengyel gazdaságpolitika iránya fordul - tette hozzá Madár István.
Nem változtatott az irányadó kamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán.
A vörös húsok rákkeltő hatását valószínűsítő WHO-tanulmány indokolatlanul félreinformálja a fogyasztókat, ugyanakkor az állatok tartásával, vágásával és húsfeldolgozással foglalkozók gazdasági helyzetét is ellehetetlenítheti - állítja a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) az MTI-hez szerdán eljutatott közleményében.
Több ütemben, ötvenmillió forintot meghaladó értékű könyvekhez juthattak határon túli magyar könyvtárak a Nemzeti Kulturális Alap pályázati programja keretében az elmúlt két évben - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának Szávay István jobbikos országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszából.