Már két év múlva megjelenhetnek a tőzsdén a Gránit Bank részvényei - számolt be a Napi.hu. A bank vezérigazgatója és elnöke, Hegedüs Éva elmondása szerint idén már nullszaldó körüli eredményről adhat...
29 ezer tiszthelyettes kap március 1-jétől - az év elejéig visszamenőleg - havi tízezer forintos bérkiegészítést - jelentette be a kormány döntését a miniszterelnök a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén kedden Budapesten....
A hétfőn megtartott likviditási kincstárjegy aukció után a ma megtartott 3 hónapos DKJ aukción is visszaesett a kereslet a korábbi hetekben megtartott aukciókhoz képest.
Új gyártási technológián alapuló, alacsony üzemeltetési költségű, hosszú élettartamú, környezetbarát városi hibrid autóbuszt fejlesztetett az evopro Bus Kft. az Új Széchenyi Terv keretében - közölte...
Tegnap este, a gyorsjelentés közzétételét követő szokásos konferenciahíváson az Apple menedzsmentje mutatta be a negyedév legfontosabb fejleményeit, amik a közleményben nem szerepeltek. Ebből kiderül...
Új gyártási technológián alapuló, alacsony üzemeltetési költségű, hosszú élettartamú, környezetbarát városi hibrid autóbuszt fejlesztetett az evopro Bus Kft. az Új Széchenyi Terv keretében - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Tegnap este, a gyorsjelentés közzétételét követő szokásos konferenciahíváson az Apple menedzsmentje mutatta be a negyedév legfontosabb fejleményeit, amik a közleményben nem szerepeltek. Ebből kiderül...
Az MSZP szeptember 1-jéig tolná ki az online kasszák üzembe helyezésének határidejét, hogy legyen idő a beüzemelésre és senki ne veszítse el az ahhoz kapcsolódó támogatást.
Nem az arany éve volt 2013, a nemesfém értékének közel harmadát elveszítette, a guruk és az elemzőházak többsége is pesszimistává vált az arany kilátásaival kapcsolatban, ráadásul az arannyal...
2012-ben összesen 1044 nyugdíjper volt folyamatban, ezek közül 1036 első fokú, 8 pedig másodfokú eljárás keretében zajlott. Az első fokon lezárult perekből 516-ot megnyert és csupán 22-őt vesztett a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság - írja az intézménytől kapott adatok alapján a Világgazdaság Online. A rokkantsági ellátások 12 százalékát kifogásolták tavaly.
Elképesztõ erõsödést produkált 24 óra leforgása alatt a török líra a jegybank tegnapi üzenetére, igaz a mai jegybankelnöki jelzések már újra gyengülés felé fordították a lírát. Emiatt a...
Háromszor verné le a Bankokon az ingyenes készpénz felvételt a Fidesz - adósmentés ide vagy oda, töretlenül nő a problémás hitelek száma - kedvezményes lakásprogramot ígért a miniszterelnök, ha megnyerik a választásokat - Nézze meg itt >>
Korrupciós vádakkal őrizetbe vették Kína egyik leggazdagabb emberét, Csu Hszing-liangot, a Suzhou Gold Mantis Construction Decoration belsőépítészeti vállalat alapítóját - jelentette a kínai média kedden.
Az RICS (The Royal Institution of Chartered Surveyors) számos ország kereskedelmi ingatlan piacát vizsgálva negyedévente felmérést készít RICS Commercial Property Monitor címmel. A kutatás célja,...
A román kormány is a korlátozni fogja a bankközi jutalékot (interchange), amelyet a bankkártyák használata után számítanak fel az egymás közti elszámolásban a pénzintézetek - közölte kedden a...
Frank Gehry világhírű kanadai-amerikai építész tervei alapján építenek felhőkarcolót a berlini Alexanderplatzon, a német főváros egyik központi terén. A tervezősztár 150 méter magas felhőkarcolójának...
A síelésre utazók az Allianz felmérése szerint úgy tudják, hogy a hazai egészségbiztosításuk, illetve az Európai Egészségkártya állja a helikopteres mentés költségeit, de ez nem így van - hívta fel a figyelmet a biztosító kommunikációs vezetője. Szabó Linda az InfoRádiónak elmondta: a közvélekedéssel szemben az sem igaz, hogy a sürgősségi ellátások még kártya nélkül is ingyenesek az unióban.
Továbbra is a mezőgazdaság lehet a magyar-azeri gazdasági kapcsolatok zászlóshajója. A 10 ezer szarvasmarha a teljes hazai állomány kb. 1,3%-át teszi ki...
A vérbeli "geekek" által régóta várt érintésmentes mobilfizetés Magyarországon egyre közelebb áll az éles induláshoz, a MobilTárca pilotprogram már tavaly nyár óta tart. A jól használható, izgalmas...
Listaáron kilencmilliárd dollár (1980 milliárd forint) értékű rendelésről állapodhat meg a vietnami VietJetAir diszkont légitársaság és az Airbus - közölte Luu Duc Khanh, a légifuvarozó ügyvezetője.
Túlzott mértékű költségvetési deficitje miatt eljárást indított Horvátország ellen az Európai Unió - jelentették be kedden Brüsszelben az EU-országok pénzügyminisztereinek tanácskozása után.
Magyarországon az elmúlt öt évben nagy változás történt, dinamikusan növekedni kezdett a startup vállalkozások száma - mondta a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) megbízott elnöke.
A korábbi napokban a feltörekvő piaci hírek miatt igen gyengén teljesítettek a részvénypiacok, a vezető indexek több százalékot estek. A keddi kereskedésben már a megnyugvás jelei mutatkoznak, és...
Huszonkilencezer tiszthelyettes kap március 1-jétől - az év elejéig visszamenőleg - havi tízezer forintos bérkiegészítést - jelentette be a kormány döntését a miniszterelnök a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén kedden Budapesten.
Decemberben jelentősen visszaesett a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban. A novemberi felülvizsgált 2,6 százalékos bővülést követően most -4,3 százalékot látunk, ami tavaly július...
A nyugat-európai piacok a kereskedés első szakaszában a megnyugvás jeleit mutatták, az irányadó indexek mérsékelten emelkedtek. A fél háromkor közzétett amerikai tartós cikkek rendelésállománya...
Decemberben 4,3 százalékkal 229,3 milliárd dollárra csökkent az Egyesült Államokban a feldolgozóipari megrendelések a novemberben regisztrált 3,4 százalékos emelkedés után. Ekkora mértékű csökkenésre nyár közepe óta nem volt példa. Elemzők 1,9 százalékos emelkedésre számítottak.
A HR-kontrollingot a szakmában mindenki fontosnak tartja, mégis kevesen mondhatják el magukról, hogy valóban lépéseket is tettek egy minőségi HR-kontrolling folyamat megvalósításának irányába. Amikor az okokat keressük, érdemes feltenni magunknak a kérdést: létezik egyáltalán olyan, hogy HR-kontrolling? A shapeHR HR Blog írójának legfrissebb bejegyzése.
Túlzott mértékű költségvetési deficitje miatt eljárást indított Horvátország ellen az Európai Unió - jelentették be kedden Brüsszelben az EU-országok pénzügyminisztereinek tanácskozása után.
Novemberben éves alapon 13,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak a Case-Shiller féle lakásárindex szerint, ami a piaci várakozásokkal egybeesik és pusztán 0,1 százalékpontos eltérést jelent az előző...
Csaknem kétmilliárd forintos turisztikai fejlesztés kezdődött meg a világörökség részeként számon tartott Nógrád megyei Hollókőn; a népi hagyományokra épülő kiemelt program a kormány támogatásával valósul meg - tájékoztatta az MTI-t a község polgármestere.
Csendesen telt a kereskedés első fele az arany piacán, a sárga nemesfém árfolyama az előző napi zárószint közelében ingadozott. A fél háromkor érkezett várttól elmaradó amerikai makroadat azonban...
Hat éve nem volt olyan gyors a brit gazdasági növekedés, mint tavaly, bár a növekedési ütem és az összteljesítmény is változatlanul elmarad a pénzügyi válság előtti csúcstól - közölte előzetes keddi becslésében a brit statisztikai hivatal (ONS).
Mit jelent a devizahitel szerződéseknél az érvénytelenség és a részleges érvénytelenség? Mi a különbség? Hogyan lehet egy szerződés részlegesen érvénytelen, és mi történik, ha ezt kimondja a bíróság? Istvánovics Éva, ügyvédet kérdeztük.
Visszavonta kedden az ukrán parlament a január 16-án elfogadott, az alapvető szabadságjogokat csorbító törvényeket, amelyek az Európa-párti tüntetések radikalizálódásához vezettek. A nyugati...
Hiába tett közzé az Apple a főbb eredménysorokon a vártnál kedvezőbb számokat, az iPhone-eladások nagyon rosszul alakultak az elemzők várakozásaihoz képest, a jelenlegi negyedévre pedig szintén a vártnál jóval alacsonyabb előrejelzést tett közzé a menedzsmentje.
Sós Erik 2013 végén érkezett a Profession.hu marketing csapatának élére. A feladatokat Martis Istvántól, a Sanoma Media értékesítési igazgatójától veszi át, aki ideiglenesen felelt az álláskereső oldal marketingkommunikációjáért.
A román kormány is a korlátozni fogja a bankközi jutalékot (interchange), amelyet a bankkártyák használata után számítanak fel az egymás közti elszámolásban a pénzintézetek - közölte kedden a...
5 millió forint névértéken és 50 millió forintos kibocsátási értékben emel tőkét vagyonbiztosító leányvállalatában a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. - közölte a társaság. A CIG Pannónia EMABIT...
A cseh energetikai óriás, a CEZ ma reggel jelentette be, hogy mintegy 450 millió euró értékben bocsát ki kötvényeket, melyek 2017-ben járnak le és a társaság tulajdonában lévő MOL-részvényekre...