A harmadik Orbán-kormány miniszterei sorra nevezik meg, hogy kik és milyen feladatért lesznek felelősek államtitkári pozícióban. A Portfolio gyűjtéséből kiderül, hogy a Lázár János vezette...
A kormány újabb négy évének feladata egy erős takarékszövetkezeti-népbanki hálózat, illetve állami befolyás alatt is álló agrár- és zöldbanki hálózat létrehozása - jelentette be Lázár János a...
A Világbank szerdán megjelent előrejelzésében 2,8%-ra vágta vissza a globális gazdaság idén várható növekedését a korábbi 3,2%-ról. Több tényező is hozzájárult a kilátás rontásához, az egyik ezek...
Magyarország a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak tíz operatív programjából nyolcat benyújtott az Európai Bizottságnak - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.
A monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésén 7:2 arányban szavazták meg a 10 bázispontos kamatcsökkentést. A csökkentés mellett szavazott Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György, Windisch László, míg az alapkamat szinten tartása mellett foglalt állást Cinkotai János és Pleschinger Gyula - derül ki a monetáris tanács májusi kamatdöntő…
Egy kutatás szerint a huszonéves magyar fiatalok jó része, főleg az egyetemisták nem tervezik, hogy mihamarabb továbbállnak a szülői házból. Saját kertes ház legtöbbjük vágya, de rövidtávon inkább bérlésben gondolkodnak.
Nógrádban nem jó gazdának lenni - a nyugdíjasok hiába szeretnének tovább dolgozni - a Parlament elfogadta a reklámadót - az Európai Bizottság vizsgálódik
Bár 2 és fél millió internetelőfizetés van Magyarországon, még mindig nagyon alacsony az online számlafizetők aránya. Az interneteléréssel rendelkező magyar háztartásoknak mindössze 20 százaléka használja a világhálót számlafizetésre - derül ki a Díjnet felméréséből. A társaság vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: sokan azért nem váltanak, mert nem ismerik a rendszert, pedig szeretnék azt a…
A tavalyi évben is népszerűek voltak a privátbanki ügyfelek körében az offshore vagyonkezelési központok, becslések szerint éves szinten 10,4%-kal közel 9000 milliárd dollárra nőtt a kezelt vagyon. A...
Az elkövetkező négy évben megháromszorozódik az internetes adatforgalom - derül ki a Cisco Visual Networking Index előrejelzésből. A felmérés szerint 2018 adatforgalma egymagában meghaladja majd az 1984-től 2013-ig tartó időszak összesített adatforgalmát.
Őszre elkészül a Nyíregyházát nyugati irányból elkerülő 338-as főút első üteme, a munkálatok keretében szerdán kezdték meg a hídgerendák beemelését a főút és az M3-as autópálya csomópontjánál.
Májusban több mint 67 milliárd forinttal növekedett a lakosság számára értékesített állampapírok állománya. A növekmény közel harmadát a Bónusz Magyar Államkötvény gyarapodása adta. A teljes állomány...
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint kötelező iparkamarai tagság esetén a tagdíjat törvényben kellene szabályozni, és általánosságban csak olyan megoldás tudnak támogatni, amelyben a fizetendő tagdíjak mértéke, a szavazati jogok és a kapott szolgáltatások arányban maradnak, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete pedig tiltakozik a…
Hónapok óta tartó erősödést követően szerény elbizonytalanodás tapasztalható szerdán a nemzetközi piacokon. A magyar tőzsde is gyengén teljesített, amiben a külföldi piacok esése mellett egyedi...
A Mol Nyrt. üdvözli, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Mol kötelezettség-vállalását elfogadó végzésével lezárta a több éve folyamatban lévő eljárását - közölte az olajtársaság szerdán az MTI-vel.
Májusban 67,4 milliárd forinttal nőtt a lakosság számára értékesített állampapírok mennyisége, a növekmény közel harmadát a bónusz államkötvény adta - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Az új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására 1,32 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki eddig az idén. A héten 48,9 millió forintot fizet ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte szerdán a szervezet az MTI-vel.
Az internet fejlődése, az okoseszközök elterjedése új korszakot nyit a televíziózás történetében: már hazánkban is megkezdte terjedését a többképernyőn egyidőben történő tartalomfogyasztás, és a HD minőségű sugárzás is egyre többek számára lesz elérhető.
A régió gazdaságainak gyorsuló növekedéséből a vállalati szektor is profitálhat, ezért érdemes odafigyelni a regionális részvénypiacokra. A kedvező növekedési kilátások miatt elsősorban a lengyel és cseh pénzügyi szektort érdemes felülsúlyozni, miközben az energiaárak stagnálása miatt a régiós energiacégek és közszolgáltatók papírjainak alulsúlyozása indokolt – tanácsolja Horváth István, a K&H…
A vezető amerikai indexek mindegyike a negatív tartományban van, a hétfőn elért korábbi csúcsokról táncolnak vissza a részvények. Valószínűleg a Világbank ma közzétett globális kilátásainak...
Megerősítette a Fitch mai értesülésünket, a cég közölte: visszavonják több KKE-régiós bank hitelminősítéseinek egy részét, de előtte megerősítik azokat. Az indok, hogy a bankok nem fizetnek a...
Nem minden sportesemény növeli a chips iránti keresletet, de a foci VB kimondottan jó hatással van a fogyasztási kedvre. A labdarúgó torna folyamán 2002-ben 275 tonna, 2006-ban 402 tonna, 2010-ben pedig több mint 350 tonna burgonyachipset ropogtattak el a magyarok....
A bíróságok sem tudtak eddig egységes véleményt formálni a devizahiteles kérdésről - hárítja el a közjegyzők felelősségét feszegető kérdést a Közjegyzői Kamara elnöke. Tóth Ádám szerint a szerződések aláírásakor kellő hangsúlyt kapott az árfolyamkockázat kihangsúlyozása.
Közép-európai - köztük magyar - bankok egyes részminősítéseit szüntette meg szerdán a Fitch Ratings. A technikai jellegű intézkedés oka a cég londoni bejelentése szerint az, hogy e részleges minősítések költségeit a tulajdonosok külön már nem kompenzálják.
Az elmúlt hónapokban Országos Egészségbiztosítási Pénztár jelentős lépést tett a foglalkoztatói nyilvántartásának továbbfejlesztése érdekében. A fejlesztés az Államreform Operatív Program keretében valósul meg, célja a hatékonyabb, gyorsabb és pontosabb ügykezelés és ügyfél kiszolgálás feltételeinek biztosítása.
Ausztria beterjesztette azt a törvényjavaslatot, amely az állami garanciavállalást megkerülve jelentős veszteségeket terhel a Hypo Alpe bank befektetőire, valamint a bank korábbi tulajdonosára, a...
Az elkövetkező négy évben megháromszorozódik az internetes adatforgalom - derül ki a Cisco Visual Networking Index előrejelzésből. A felmérés szerint 2018 adatforgalma egymagában meghaladja majd az 1984-től 2013-ig tartó időszak összesített adatforgalmát.
A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a reklámadó egyetlen célja, hogy tönkretegye és lehetetlen helyzetbe hozza a semleges és az ellenzéki médiát - ezt a párt elnöke mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felfedte a tárca következő négy évre szóló terveinek legfontosabb részleteit. A ma tartott sajtótájékoztatón bemutatta a tárca államtitkárait is. Pontokba...
Az új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására a héten 48,9 millió forintot fizet ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Kerek évfordulót ünnepel idén a hazai tőkepiac, hiszen éppen 150 évvel ezelőtt, 1864-ben kezdte meg működését a magyar tőzsde. Ebből a jubileumi alkalomból a Budapesti Értéktőzsde különleges...
Kerek évfordulót ünnepel idén a hazai tőkepiac, hiszen éppen 150 évvel ezelőtt, 1864-ben kezdte meg működését a magyar tőzsde. Ebből a jubileumi alkalomból a Budapesti Értéktőzsde különleges jótékonysági aukciót rendez június 17-én, amelyen Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, és a tőkepiachoz kötődő neves személyiségek által felajánlott értékes és különleges relikviák…
A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége (MSZKSZ) tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) küldöttgyűlésén elfogadott vitaanyag ellen, amely egyebek mellett a kötelező iparkamarai tagság bevezetését tartalmazza - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.
Várhatóan hosszabb ideig zéró közelében marad az infláció Magyarországon, deflációs kockázat azonban nem fenyegeti a magyar gazdaságot - jósolták a májusi inflációs adatok szerdai ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
A vezető amerikai indexek mindegyike a negatív tartományban landolt, a hétfőn elért korábbi csúcsokról táncolnak vissza a részvények. Valószínűleg a Világbank ma közzétett globális kilátásainak...
Hivatalos vizsgálatot indított szerdán az Európai Bizottság annak feltárására, hogy összhangban vannak-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós előírásokkal azok az adókedvezmények, amelyeket a tagállamok biztosítanak az Apple-nek, a Starbucksnak és a Fiat Luxemburgban bejegyzett Fiat Finance and Trade nevű pénzintézetének.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy ellenőrzési gyakorlata megfeleljen az Európai Bíróság döntéseiben megfogalmazott elvárásoknak - közölte az adóhatóság szerdán az MTI megkeresésére.
Negyed éves előkészítést követően ültek tárgyalóasztalhoz Bahrein minisztériumai, pénzügyi intézetei és legnagyobb befektetői a négy magyar IT cég képviselőivel Manamában. Az Insomnia Reklámügynökség közel-keleti piacért felelős részlege a piacvezető magyar IT megoldásokat portfólió szinten kínálja arab partnereinek. A társaság vezetője szerint sosem jártak még ennyire közel a sikerhez.