Ugrásszerűen nő a devizahiteles perek száma. Míg 2011-ben 154, tavaly már 5108 esetben indult elsőfokú eljárás tisztességtelen szerződési feltételek megtámadása címen....
Az előzetes várakozásoknak megfelelően csökkenéssel indult a kereskedés Európában, miután a Fed közzétette új állásfoglalását, amely szerint az eszközvásárlási programjának leépítése után kamatot emel 2015 elejétől.
Kevéssel a szerdai záróértéke alatt nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők szerint, de később inkább a pozitívba fordulhatl a BUX.
A tegnapi kereskedésben a Fed-ülés eredményére vártak a befektetők. Az amerikai jegybank tájékoztatásának azonban nem örültek a piaci szereplők: a Fed tovább vágta az eszközvásárlási program keretét,...
A Pimco korábbi vezetője, Mohamed El-Erian fejtette ki véleményét azzal kapcsolatban, hogy a tegnapi Fed-döntés valójában miért okozhatott negatív reakciókat a tőzsdéken. A szakértő a technikai...
2018-ra átlépheti a 100 milliárd dolláros összeget a pénzügyi szolgáltatói szektor globális informatikai költése. A tőkepiaci, vállalati banki és vagyonkezelési szolgáltatást nyújtó pénzintézetek...
Minél több embernek akar itthon munkát és megélhetést adni Illéssy Lenke, divattervező. Ezért aztán, még ha olcsóbb is, akkor sem fog Kínában varratni – bár egyre szűkebbek itthon a lehetőségek, sorra zárnak be a varrodák. Amellett, hogy efféle munkaerő-piaci elvárásai vannak önmagával szemben, azt szeretne, ha nem csak a modelleken jól álló, hanem bárki által hordható ruhák terjednének el a…
A hallgatói önkormányzatok vezetői az egyes felsőoktatási intézményeknél nem egyforma javadalmazásban részesülnek – írja a Magyar Nemzet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) a HÖK elnöke 90 ezer forintot kap havonta, a Pécsi Tudományegyetemen havi 178 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazzák a hallgatói önkormányzat vezetőjének munkáját.
Az alváshiány sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint korábban gondolták, az agysejtek elhalását okozhatja - mutatták ki amerikai kutatók állatkísérletekben.
A krími orosz beavatkozást követő szankciók alapvetően negatív hatásúak lesznek a világ számára, jósolják a kutatók. Az orosz gazdaságot a konfliktus eszkalációja súlyosabban érintheti, ugyanakkor az...
A kiskereskedelemben sokan dolgoznak minimálbérérért: vidéken arányuk eléri a 60-70 százalékot, a multinacionális cégek alkalmazottai körében a 40 százalékot....
Viharosan nő az online eladások aránya a biztosítási piacon: miközben Magyarországon a kgfb-biztosítások mintegy kétharmadát online csatornán (jellemzően alkuszokon) keresztül kötik, a casco- és...
Online szekció alakult a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) keretein belül. A biztosítási piac nem-életbiztosítási ágának legdinamikusabban fejlődő értékesítési csatornája, az online szegmens – talán éppen a fejlődés gyorsasága miatt – jelenleg számos speciális szabályozási problémával szembesül. Az új tagozat elsődleges célja, hogy az ügyfélérdekek mentén…
Bevételének és nyereségének csökkenésére, beruházásainak szinten tartására számít az idén a Magyar Telekom, a társaság közgyűlési anyagaiban megfogalmazott célkitűzései szerint.
Külön online biztosítási tagozat jött létre a nagyobbik alkuszszövetségen belül a terület speciális feltételeinek hatékonyabb képviseletéért. A tagozatot a piacvezető online alkuszcég vezetője, Sebestyén László irányítja.
Ismét nagy népszerűségnek örvendenek az ún. alárendelt vállalati kötvények, miután a hozamra éhes befektetők a kötvénypiac egyre kockázatosabb szegmenseibe merészkednek - írja a Financial Times. Az...
Norbert Reithofer, a BMW vezére bejelentette, hogy 2020-ra felpörgetik az "i" modellek gyártását annak érdekében, hogy megfeleljenek az egyre szigorodó európai környezetvédelmi előírásoknak. A...
Magyarországon a harmadát-negyedét keresik a jellemzően multik által uralt kiskereskedelemben dolgozók annak, mint amekkora fizetésre a cégek anyaországi munkavállalói számíthatnak - derül ki a Napi.hu körképéből.
Változatlanul hagyta az irányadó rátára vonatkozó célsávját (0,0-0,25%) mai kamatdöntésével a svájci jegybank, és az erről szóló közleményében újra hangsúlyozta, hogy továbbra is a megfelelő...
A viszonylag alacsony munkabér-költségek és kamatok megtették a hatásukat: az amerikai vállalati profitmarzsok soha nem látott mértéket értek el, s 2015-ben még feljebb mehetnek. Ha azonban megváltozik ez az idilli makrokörnyezet, az a részvényárfolyamok csökkenését idézheti elő.
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a Fidesz alakíthat kormányt az április 6-i parlamenti választások után. A Reuters hírügynökség ennek apropóján készített elemzői felmérést arról, hogy a...
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) együttműködik a ChemLog Tracking&Tracking (T&T) projekt magyarországi partnerével, a Magyar Tranzitgazdasági Irodával annak érdekében, hogy a projekt szakmai tapasztalatai a magyar áruszállításban is hasznosuljanak.
Szakértők úgy gondolják, hogy szükség lenne egy olyan informatikai rendszerre, amellyel a cégek könyvelési rendszereibe is betekinthetne online az adóhivatal - írja a Magyar Nemzet.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár aggodalmának adott hangot Oroszország terjeszkedésével kapcsolatban és a NATO-nak a saját háza tájára kell összpontosítania a figyelmet. Eközben az Egyesült...
A Federal Reserve tegnapi sajtótájékoztatóján Janet Yellen elnök asszony elejtett egy mondatot, miszerint nagyjából hat hónappal követheti az eszközvásárlások kivezetését az első kamatemelés. A...
Érdekl a kereskedés izgalmas világa? Befektetési döntésed meghozatalához szívesen hívnál segítségül indikátorokat? Megismernéd a főbb indikátorok működését, hogy azok támogassák kereskedésed? Ha az...
Kevesebb pénzt pumpál a gazdaságba a fed - ma postázhatják utoljára a bankok az árfolyamgátról szóló tájékoztatást - tovább csúszhat a Malév felszámolása - fulladás veszély miatt hív vissza terméket az Ikea - Nézze meg itt >>
A kedden nyilvánosságra hozott OECD-jelentés komoly okot adhat Németországban az aggodalomra. A bérek ugyan szépen növekednek, a gazdaság hasít, a munkanélküliség pedig történelmi mélyponton van, ami természetesen kedvező hatással van az életszínvonalbeli mutatókra is. A német gazdaságot mindezek ellenére egy óriási veszély fenyegeti hosszútávon, ez pedig a rohamosan öregedő társadalom miatt…
Új csúcsra emelkedett tegnap a BMW árfolyama, miután a társaság a 2013-as év részletes eredményével együtt publikálta az idei évre vonatkozó várakozásait is.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár aggodalmának adott hangot Oroszország terjeszkedésével kapcsolatban és a NATO-nak a saját háza tájára kell összpontosítania a figyelmet. Eközben az Egyesült...
A feltörekvő régiókban közel féléve tartó visszaesésnek eddig jól ellenállt Magyarország. Kérdés azonban, hogy ez meddig tarthat, ha Ukrajna és Oroszország is egyre lejjebb húzza a feltörekvő piacokat. A befektetők számára a tartós bizonytalanság miatt az alacsony értékeltség ellenére is a feltörekvő piacok helyett inkább a stabil növekedést produkáló fejlett részvénypiacokat és devizákat…
A papírforma döntések mellett a Fed kommentárja vaskos meglepetést hozott, ugrottak az amerikai kötvényhozamok és a dollár, megrántották a forintot. A szellem kikerült a palackból, ez komolyabb dollárerősödést hozhat.
A tegnapi kereskedésben a Fed-ülés eredményére vártak a befektetők. Az amerikai jegybank tájékoztatásának azonban nem örültek a piaci szereplők: a Fed tovább vágta az eszközvásárlási program keretét,...
A 2008-as válság a világ szinte minden országának lakás- és ingatlanpiacán is végigsöpört. Azóta csak néhány országban regisztrálták az ingatlanárak növekedését, a legnagyobb mértékű emelkedést a...
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint 2014-ben 1,5%-os, vagyis a tavalyinál kissé gyorsabb, de a II. félévinél lassúbb GDP-növekedés várható. Gazdaságpolitikai váltás nélkül jövőre sem várható 1,5% feletti dinamika, s a foglalkoztatásban, az inflációban és más területeken statisztikailag kimutatott eddigi (látszat-) javulást könnyen romlás követheti.
Az európai vállalatok lehetnek az ukrajnai szankcióháború kárvallottjai, azonban általános eladási hullámra emiatt nem számít a Quaestor. A cég legfrissebb negyedéves előrejelzésében egyelőre...
Több jó hírrel szolgált a First Solar tegnap az elemzői napot követő közleményében: a vállalat bár idén alacsonyabb egy részvényre jutó eredményre számít, mint az elemzők, ugyanakkor a következő két...