2014. március 19. szerda

márc. 19
13:06
Van egy alkotmányos problémánk? Eszerint rendben lehetnek a számok (Privátbankár)
A TakarékBank az autóipari termelés felfutása, valamint a beruházások vártnál dinamikusabb növekedése miatt javította idei növekedési előrejelzését, így az előzőleg prognosztizált 2,2 százalék helyett 2,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) bővülést vár Magyarországon.
márc. 19
13:06
Magyarországi Cigány Párt: szegénypárti politikára van szükség (HR Portál)
A jobb- és a baloldal egyaránt a jómódúak érdekeit képviseli, a cigányságnak pedig szegénypárti politikára, értékrendre van szüksége - jelentette ki a Magyarországi Cigány Párt listavezetője szerdán, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában.
márc. 19
13:08
Vállalkozóbarát politika ellen tüntetnek a franciák (HR Portál)
Ezrek vonultak kedden utcára Franciaországban négy szakszervezet (CGT, Force Ouvriere, FSU, Solidaires) felhívására, hogy tiltakozzanak a Francois Hollande államfő gazdaságpolitikai fordulataként értékelt "felelősségi paktum" ellen.
márc. 19
13:10
Magyar cég veheti meg a hazai Praktikereket (HR Portál)
A KÉSZ-csoport nem kötelező érvényű, indikatív árajánlatot tett a Praktiker magyarországi áruházaira, a végleges ajánlatot a MI-BE Alfa Kft. nyújtja be – közölték szerdán.
márc. 19
13:12
A Commerzbank spanyol portfóliójára 3 milliárd euró fölötti ajánlatok éreztek (ProfitLine)
A Commerzbank spanyol, Project Octopus portfóliójával kapcsolatban újabb hírek érkeztek. A 4 milliárd euró névértékű portfólióra 3 milliárd euró fölötti ajánlatok éreztek a hírek szerint.
márc. 19
13:14
'Sajtókacsa' a nemzeti italbolt terve (ProfitLine)
A Kormányzati Információs Központ cáfolja azt a sajtóhírt, amely szerint a kormány nemzeti italboltok nyitását tervezné a választások után - mondta a kormányszóvivő szerdán az MTI kérdésére.
márc. 19
13:21
A Toyota drágán megfizethet az elvett életekért (Portfolio)
A Toyota több mint 1 milliárd dolláros bírságot fizethet annak érdekében, hogy elkerülje a vádemelést abban az ügyben, ami több ember életét követelte az amerikai közutakon. Az amerikai igazságügyi...
márc. 19
13:21
Egyre kevesebben várnak nyugdíjat az államtól (Pénzcentrum)
A magyarok közel harmada többet tud félretenni az idei évtől a nyugdíjra....
márc. 19
13:39
Bemutatták az első új FLIRT-motorvonatot (Portfolio)
Megérkezett Svájcból Magyarországra a negyvenkét új FLIRT-motorvonat első két járműve, így a Nemzeti Közlekedési Hatóság felügyelete alatt megkezdődhettek a hazai álló- és futópróbák. A Nemzeti...
márc. 19
13:42
A devizahitelesek 2018-ig várhatnak - Mégis lesznek nemzeti kocsmák? (Privátbankár)
A németeket is lekörözné a magyar kormány - Kamatemelések sorozata jöhet - 2018-nál hamarabb nem lesz megoldás a devizahitel ügyben - a választások után jöhetnek a nemzeti italboltok? - Nézze meg itt >>
márc. 19
13:45
Adótartozás miatt közúti ellenőrzéskor ingóságot foglaltak le a pénzügyőrök (ProfitLine)
Az új törvényi lehetőséggel élve, közúti ellenőrzés során, két esetben is behajtották a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az adótartozást a Dél-Alföldön, az egyik esetben egy vontatót foglaltak le a pénzügyőrök, a másik esetben helyben kiegyenlítette tartozását az érintett személy – tájékoztatta a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense szerdán az…
márc. 19
13:48
Együttműködés a szellemi vagyon jobb hasznosítása érdekében (Infostart)
A szellemi vagyon jobb hasznosítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), a megállapodással a két szervezet stratégiai céljainak gyakorlati megvalósítását is elősegítik - közölte az SZTNH az MTI-vel szerdán.
márc. 19
13:57
Wiedermann Helga kikéri magának, igenis tényregényt írt (Portfolio)
Wiedermann Helga, Matolcsy György volt kabinetfőnöke kikéri magának, hogy fikciónak nevezzék a könyvét. Elmondása szerint hamis állításokat fogalmaztak meg a "Sakk és Póker - krónika a magyar...
márc. 19
14:12
Új vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgató a Heinekennél (HR Portál)
Pálfalvi Márta a Heineken Hungária vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója. Kinevezésével a vállalat érintetti kapcsolatait kívánja fejleszteni, valamint szorosabbra szeretné fűzni együttműködését szűkebb és tágabb közösségével.
márc. 19
14:14
Az állami hivatalnokok alszanak a legjobban, az újságírók a legrosszabbul (HR Portál)
A biztos állami állásokat betöltők alszanak legjobban, míg az újságírók pihennek legrosszabbul éjszakánként Kínában - derül ki egy friss felmérésből.
márc. 19
14:15
Újabb 10 milliárd dollárral csökkenhet a QE3 mérete (ProfitLine)
Az amerikai jegybank újabb 10 milliárdos csökkentésről dönthet ma a kötvényvásárlási programot illetően. Komoly piaci hatást azonban várhatóan már nem fog okozni, hiszen a januári kedvezőtlen kínai adatok, és az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus sem okozott tartós visszaesést a tőkepiaci hangulatban. Ennek ellenére a fennálló gazdasági-politikai bizonytalanságok miatt a befektetők számára sokkal…
márc. 19
14:15
Devizahitelesek: van egy rossz hírünk (Pénzcentrum)
Nem úgy tűnik, hogy a kormány sietne a devizahitelesek megmentésével....
márc. 19
14:16
A fiatalok munkanélkülisége kihívás az egyházaknak (HR Portál)
Tanácskozást tartanak Brüsszelben egyházak a fiatalok munkanélküliségének gondjairól. A kétnapos eszmecsere március 24-én kezdődik, címe Fiatal munkaerő Európában: kihívás az egyházaknak - adta hírül a Servizio Informazione Religiosa című olasz katolikus hírszolgálat.
márc. 19
14:17
Átadták az első új Stadler Flirt motorvonatot (ProfitLine)
A felújított kápolnásnyéki vasútállomáson mutatta meg ma először a nyilvánosságnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV-START és a Stadler a nemrég Magyarországra megérkezett két FLIRT egyikét.
márc. 19
14:18
Jó erőben várja a forint a hét egyik legfontosabb hírét (Privátbankár)
Este derül ki, hogy tovább csökkenti-e a Fed az eszközvásárlások havi keretét. Jó erőben a forint, 310 alatt is járt az euró.
márc. 19
14:20
Itt a tavasz, zöldül Budapest: új taxik, új buszok (Privátbankár)
Elektromos meghajtású, és sűrített földgázzal (CNG) működő járműflottát mutatott be a Budapest Taxi szerdán. A társaság két elektromos Nissan Leafet és ötven darab, CNG-vel működő Opel Zafirát állított járműparkjába.
márc. 19
14:33
Kettő és négy forinttal csökkennek az üzemanyagárak (Portfolio)
Péntektől bruttó két forinttal csökkenti a MOL a benzin és négy forinttal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét...
márc. 19
14:36
Megérkezett a jég- és porvihar - képek (Privátbankár)
Viharos széllel csapott le a hidegfront. A Balaton kiöntött, Budapesten 100km/órás szél tombol, jégeső esett, porvihart is fotóztak.
márc. 19
14:45
Rövidet csak a nemzeti italboltból? (HR Portál)
Nemzeti dohányboltok után nemzeti italboltok jönnek - legalábbis erről olvasni szerte az interneten. A kormányszóvivő cáfol.
márc. 19
14:47
Tíz szereplő fedi le a bérszámfejtési piac csaknem 90 százalékát (HR Portál)
Az IDC Hungary a közelmúltban publikálta azt a tanulmányát, amely a magyar bérügyviteli piac összehasonlításáról, trendjeinek kutatásáról nyújt átfogó képet. Az eredmények azt mutatják, hogy a NEXON a bérügyviteli piac legstabilabb és meghatározó szereplője.
márc. 19
14:48
Wiedermann Helga: hamis állításokat fogalmaztak meg egyes pártok, a könyv tényregény (ProfitLine)
Wiedermann Helga szerint egyes pártok a szövegkörnyezetből kiragadva és félremagyarázva olyan hamis állításokat fogalmaztak meg, amelyek a Sakk és Póker - krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról című könyvében nem is szerepelnek.
márc. 19
14:49
Kényszertörlés: ez lett 30 ezer cég sorsa (HR Portál)
Egyre több céget vezetnek ki kényszertörléssel a piacról, az idén márciusig összesen csaknem 30 ezer céget szüntettek meg kényszertörléssel - áll a feketelista.hu közleményében.
márc. 19
14:51
A világ 50 országa közül Magyarországon a legjobb cserediáknak lenni (HR Portál)
A nemzetközi diákcseréket szervező AFS Intercultural Programs magyarországi szervezete nyújtotta a legjobb teljesítményt 2013-ban egy 50 országra kiterjedő felmérés szerint, áll a szervezet sajtóközleményében. A kérdőíves felmérésben – 6-12 hónapos diákcsere programokban szerzett benyomásaik alapján – cserediákok, fogadó és küldő családok, cserediákokat fogadó iskolák értékelték az egyes országok…
márc. 19
14:51
A Fed-re várnak befektetők (Portfolio)
A nyugati részvényindexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést annak köszönhetően, hogy Putyin elnök arról beszélt az orosz parlament összevont ülésén, hogy nem akarják feldarabolni Ukrajnát. Az...
márc. 19
14:54
Itt a szám: a 3,3 millió szegény országa lettünk (Privátbankár)
Mi kell ahhoz, hogy valaki szegénynek vagy szegénység által veszélyeztetettnek számítson? Az EU-statisztika szerint az, hogy ne tudjon kifizetni kilenc fontos dolog közül legalább hármat. Nem mi vagyunk a legrosszabb helyzetben Európában, de folyamatosan csúszunk lefelé.
márc. 19
14:56
Anglia száműzné a G8-ból Oroszországot (Privátbankár)
Fel kell vetni Oroszország G8-tagságának megszüntetését, ha Moszkva folytatja ukrajnai beavatkozását - mondta a londoni alsóház szerdai vitanapján a brit miniszterelnök.
márc. 19
15:03
Adótartozása van? Már az utakon is lefoglalhatják értékeit! (Adózóna)
Az új törvényi lehetőséggel élve, közúti ellenőrzés során, két esetben is behajtották a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az adótartozást a Dél-Alföldön, az egyik esetben egy vontatót foglaltak le a pénzügyőrök, a másik esetben helyben kiegyenlítette tartozását az érintett személy – tájékoztatta a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense szerdán az…
márc. 19
15:09
Ezer tonna rossz élelmiszert is megehetünk naponta (Portfolio)
Ezért lehetnek nagy fogások, ha rászállnak a csalókra...
márc. 19
15:09
Leáll az Aegon Hitel: nem kell visszafizetnem az adósságom? (Pénzcentrum)
Előfordulhat, hogy nem kell visszafizetnem a hitelemet? Mi lesz az Aegonos biztosításommal?...
márc. 19
15:11
Jó hír az autósoknak: áresés péntektől (Pénzcentrum)
Péntektől három forinttal csökken a benzin, és négy forinttal a gázolaj átlagára Magyarországon....
márc. 19
15:12
Megérkezett a jég- és porvihar (Privátbankár)
Viharos széllel csapott le a hidegfront. A Balaton kiöntött, Budapesten 100km/órás szél tombol, jégeső esett, porvihart is fotóztak.
márc. 19
15:14
Ömlik a tőke Oroszországból (Privátbankár)
Csak az elmúlt hónapokban 50 milliárd dollár illant el az orosz piacról, holott tavaly egész évben 63 milliárd.
márc. 19
15:16
Ez kell tőlünk keletnek (Privátbankár)
A keleti export négy lábon állhat, kulcsszerepe lesz például az élelmiszeriparnak és a bornak - mondta Szijjártó Péter.
márc. 19
15:18
Csökken az üzemanyagok ára (Infostart)
A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a gázolaj, 2 forinttal pedig a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
márc. 19
15:18
30 százalék többet tesz félre a nyugdíjasévekre (HR Portál)
Nyugdíjas éveik anyagi biztonságát a Vas megyeiek az államtól várják, a fiatalabbak több mint ötödének munkáltatója már ma is segít a takarékosságban – derült többek között ki az Aegondirekt.hu felméréséből. 2014-től a válaszadók közel 30 százaléka tud többet félretenni a korábbinál, írja az énpénzem.hu.
márc. 19
15:21
Folytatódik az áfa-emelési trend Európában (ProfitLine)
Folytatódik az áfa-emelési trend Európában, az általános forgalmi adó átlagos mértéke már átlépte a 21 százalékos küszöböt az Európai Unióban. Ezzel párhuzamosan a cégeknek egyre gyakrabban változó áfa-szabályozásra és minden eddiginél hatékonyabb adóellenőrzésekre kell készülniük – mutat rá az EY legfrissebb iparági jelentése.
márc. 19
15:23
Orbán 10 pontja az új szerkezetű gazdaság kiépítéséről (ProfitLine)
Tíz pontban foglalta össze Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az új szerkezetű magyar gazdaság kiépítésének folytatásához szükséges lépéseket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) budapesti rendezvényén, a Gazdasági évnyitó című fórumon.
márc. 19
15:27
Felkészültünk az orosz gázcsapok elzárására? (Portfolio)
"Magyarország felkészült-e arra, hogy elveszítse az orosz gázimportot?" - tette fel a kérdést a CNN műsorvezetője a Brüsszelben tartózkodó Martonyi János külügyminiszternek, aki a többi uniós...
márc. 19
15:36
Több pénzből gazdálkodhat idén a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Infostart)
A Hegyközségek Nemzeti Tanács (HNT) 600 millió forintból gazdálkodhat idén - közölte a vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten.
márc. 19
15:45
Ma este eldől: a Fed tovább lassít (Portfolio)
Ma vélhetően további 10 milliárd dollárral lassítja a Federal Reserve QE3 nevû eszközvásárlási programját. Ez utóbbiról meglehetősen erős a piaci konszenzus, az viszont már megosztja a...
márc. 19
15:48
A héten is örülhetnek az autósok (Privátbankár)
A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a gázolaj, 2 forinttal pedig a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI.
márc. 19
15:54
TakarékBank: idén 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság (ProfitLine)
A TakarékBank az autóipari termelés felfutása, valamint a beruházások vártnál dinamikusabb növekedése miatt javította idei növekedési előrejelzését, így az előzőleg prognosztizált 2,2 százalék helyett 2,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) bővülést vár Magyarországon.
márc. 19
15:56
Szerdától olcsóbb a benzin és a gázolaj (ProfitLine)
A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a gázolaj, 2 forinttal pedig a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
márc. 19
16:03
1 milliárd eurós gyorssegély Ukrajnának (Portfolio)
Az Európai Bizottság középtávú kölcsönök formájában új, akár 1 milliárd euró értéket is elérő makroszintű pénzügyi támogatást (macro-financial assistance, MFA) javasol Ukrajnának - áll a Bizottság...
márc. 19
16:06
Brüsszel újabb ajánlatot tett Ukrajnának (Privátbankár)
Középtávon további egymilliárd euróval (310 milliárd forinttal) hajlandó növelni az Európai Bizottság a március elején Ukrajna számára bejelentett 610 millió eurós rövidtávú segítséget - jelentette be szerdán Olli Rehn, a bizottság gazdasági és monetáris kérdésekért felelős tagja.

Keresés