A felkérés lehetőségével élve, - maradva a "kaptafánál" - az államháztartás egyensúlyi helyzetéről szeretnék írni. A Költségvetési Tanács (KT, Tanács) dokumentumaiban foglaltakra támaszkodom, de...
A reggel még mindig kétéves mélypontja közelében járó forintnak délelõtt az segített, hogy Balog Ádám MNB-alelnök a kamatcsökkentési sorozat megszakítására utaló jelzéseket tett egy interjúban...
Felfüggeszti Oroszországgal a csatlakozási tárgyalásokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), Ukrajnával viszont meg kívánja erősíteni a kapcsolatait - közölte csütörtökön a párizsi székhelyű szervezet.
Közel 700 millió eurós üzemi eredményt ért el 2013-ban a német Lufthansa-csoport elsősorban a személyszállítási üzletág jó eredményeinek köszönhetően, ugyanakkor nettó nyeresége 2012-höz képest 17 százalékkal csökkent - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A Napi.hu olvasóitól úgy értesült, hogy az új kártyaformátumra való áttérés miatt a közelmúltig előfordult, hogy 7-8 hónapot kellett várni egy adókártyára.
Kirúgta amerikai zenekara Varga Bélát, aki a Kuruc.info domain tulajdonosaként híresült el, amikor megtudták, hogy övé a rasszista hírportál – írja az ATV.hu.
A miniszterelnök adómentességet ígért a palagáz-kitermelőknek. Magyarországon is vannak próbálkozások az energiafüggőség elkerülésére, de még gyerekcipőben járnak.
A miniszterelnök adómentességet ígért a palagáz-kitermelőknek. Magyarországon is vannak próbálkozások az energiafüggőség elkerülésére, de még gyerekcipőben járnak.
A felügyelet korábbi hivatalos állásfoglalásából az látszik, hogy a 0 forintos díjakat a jogszabályoknak megfelelően is megemelhették a bankok, most mégis komoly bírság járt nekik ezért. A bankok elfogadják a büntetések egy részét, de lesz, amiért inkább bíróságra mennek - az MNB áll elébe.
Meglepően gyenge lett a 2013 utolsó negyedévi ír GDP-adat, de az ország alacsony, 3 százalék alatti hozamon tudott kibocsátani csütörtökön tízéves államkötvényt egymilliárd euró értékben.
Az Európai Központi Bank (EKB) megismételte csütörtökön megjelent szokásos havi jelentésében, hogy folytatódik a laza monetáris politika, de nem tett utalást arra, hogy pótlólagos intézkedésre készülne.
Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon; a Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Őrizetbe vettek az osztrák hatóságok Bécsben egy ukrán oligarchát az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) jogsegélykérelme alapján - közölte az FBI csütörtökön. Az osztrák hírügynökség szerint...
Februárban átlagos hónapot tudhat maga mögött az Államadósság Kezelő Központ, ha a lakossági nettó állampapír értékesítés adatát vizsgáljuk, hiszen 44,2 milliárdos volt a növekedés. Ez azonban...
Értetlenül és megdöbbenéssel fogadták a bankok az MNB mai bejelentését - tudta meg a Portfolio.hu. Az ügyben a Magyar Bankszövetséget is megkerestük, ahol hasonló fogadtatásról számoltak be. ...
Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon. A Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Lehet, hogy ingyen partkolhatnak majd az elektromos autók.
Az Európai Központi Bank egyik döntéshozója újra azt hangoztatja, hogy nincsen kizárva a kamatok további csökkentése az eurózónában. Meglátása szerint most még nem tűnnek súlyosnak a kockázatok, de...
Másodszor nyerte el a Mol-csoport a Deloitte Közép-Európai Fenntarthatósági Jelentés Díját, másik ismert nevén a "Zöld Béka Díjat". A független szakértőkből álló zsűri értékelése szerint 2013-ban a Mol készítette el a legszínvonalasabb fenntarthatósági jelentést a felmérésben résztvevő 33 közép-európai nagyvállalat közül - tájékoztatott a társaság.
Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon; a Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a...
Az ázsiai piacokon a kínai benchmark annak ellenére emelkedett, hogy újabb, a gazdaság lassulásáról árulkodó adatok érkeztek. A nyugati piacok viszont tovább esnek azt követően, hogy a vártnál...
Sokan és sokszor várunk a csodára akkor is, ha egyértelműen cselekvési helyzet van. A jegybanki kamatcsökkentések olyan helyzetet teremtettek, hogy a 2011-ben és 2012-ben felvett hitelek kiváltása szinte kötelező. Egy átlagos 7 millió Ft-os hitelösszeg esetén 3,5-6 millió Ft közötti összeget takaríthatunk meg a lépéssel. Elkerülhetetlen pozitív mellékhatásként a hitelünk törlesztőrészlete havi…
A Gazprom vezérigazgatója ma Berlinben arról beszélt, hogy a Gazprom megtehetné, hogy előrefizetést kérjen az ukrán gázszállítások esetében, de a társaságnak nem érdeke, hogy az ukrán gazdaság...
Még mindig talál egyszerű megoldást az, akinek személyijövedelemadó-, azaz szja-bevallása nem a munkáltatója, és nem is a NAV közreműködésével készül el; az úgynevezett csökkentett adattartalmú bevallást május 20-áig nyomtatott és elektronikus formában is be lehet nyújtani a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
Három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte adócsalás miatt Uli Hoenesst, a Bayern München német labdarúgó egyesület elnökék csütörtökön a müncheni tartományi bíróság.
Februárban 44,2 milliárd forinttal növekedett a lakosságnak szánt állampapírok állománya, így február végén megközelíti az 1800 milliárd forintot - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
A Portfolio Trader unikális képzésén 2 nap alatt 20 év kereskedési tapasztalatának az esszenciáját adjuk át Önnek. Segítségünkkel beléphet a tőzsdei kereskedők táborába, megtanítjuk, hogyan kell...
Az OTP Jelzálogbank Zrt. közölte, hogy a Moody's Investors Service hitelminősítő intézet március 12-én felminősítette a társaság jelzálogleveleit. Az OTP Jelzálogbank által kibocsátott...
Az Irodakereső hálózat Ausztria, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Spanyolország után, Anglia irodapiacát teszi mindenki számára egyszerűen elérhetővé.
Rábólintottak az oroszok a paksi hitelre - Ukrajna miatt megállhat az alapkamat csökkentése - 35 bankot büntettek 1,2 milliárd forintra az ügyfelek megtévesztése miatt - felminősítette a Moody's az FHB papírjait - Nézze meg itt >>
Felfüggeszti Oroszországgal a csatlakozási tárgyalásokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), Ukrajnával viszont meg kívánja erősíteni a kapcsolatait - közölte csütörtökön a párizsi székhelyű szervezet.
A reggel még mindig kétéves mélypontja közelében járó forintnak délelõtt a javuló külpiaci hangulat mellett az segített, hogy Balog Ádám MNB-alelnök a kamatcsökkentési sorozat megszakítására...
Megduplázódott az utóbbi három év alatt a minisörgyárak száma Csehországban. Jelenleg az országban 215 minisörgyár üzemel - közölte Jan Surán, a minisörgyárak cseh-morva szövetségének elnöke csütörtökön Prágában. Surán szerint a minisörgyárak száma 2015 végére mintegy 350-re emelkedhet.
Ha minden a terv szerint halad, március 28-án átadhatják a négyes metrót, így 24 év után újra bővül a főváros metróhálózata. Felmerül a kérdés, mi jöhet ezután? Bár az elkövetkezendő években, míg a...
Pécsett már átvették, Budapesten pedig átadásra készek az első autóbuszok, amelyek a Rába-Volvo buszipari együttműködés keretében készültek - közölte a Rába Járműipari Kft. csütörtökön.
Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon; a Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A horvát kormánynak nem mindegy ki lesz a partnere az INA-ban, mivel a horvát állam a részvények majd ötven százalékát birtokolja a horvát olajipari vállalatban - idézi az Ausztráliában tartózkodó horvát miniszterelnököt csütörtökön a kormány honlapja.
Barack Obama amerikai elnök Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel az oldalán utasította el a vasárnapra tervezett krími népszavazást. Egyúttal Oroszországot is megfenyegette azzal, hogy ha Moszkva...
Az orosz kormány csütörtökön elfogadta a paksi atomerőmű bővítéséhez nyújtott 10 milliárd eurós hitelmegállapodás tervezetét. A dokumentumban a hitel minden fontos paramétere szerepel, így el lehet...
A Nemzetközi Valutalap (IMF) küldöttségének tagjai jó tárgyalásokat folytattak ukrán tisztviselőkkel, és az IMF munkatársai akár már pénteken visszautazhatnak Washingtonba - mondta Gerry Rice IMF.
Az ázsiai piacokon a kínai benchmark annak ellenére emelkedett, hogy újabb, a gazdaság lassulásáról árulkodó adatok érkeztek. A nyugati piacok viszont tovább esnek azt követően, hogy a vártnál...