Nem kell feltétlenül lázas tőkegyűjtésbe kezdeniük a kis cégek tulajdonosainak, hogy megfeleljenek az új polgári törvénykönyv hatszoros tőkekövetelményének. A jogszabályban ugyanis maradt egy menekülési útvonal, amit jól kihasználhat a tipikus magyar kft - írja a hvg.hu.
A tagállamok képviselői elfogadták szerdán azt a szankciós keretet, amelynek alapján célzott intézkedéseket, vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat vezethet be az Európai Unió azokkal szemben, akik felelősek Ukrajna területi egységének és szuverenitásának megsértéséért - erősítette meg egy diplomáciai forrás az MTI-nek.
Újabb magyar étterem kapott Michelin-csillagot - adta hírül a Világevő blog. A Borkonyha egyik tulajdonosa, Kalocsai Zoltán az Inforádiónak megerősítette a hírt, bár hivatalos megerősítést még nem kaptak.
A Mazars Kft. a közelmúltban megjelentetett hírlevelével és az annak nyomán megjelent cikkekkel, elemzésekkel kapcsolatosan a Magyar Lízingszövetség az alábbi véleményt fogalmazta meg.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) több mint 15 milliárd dollárnyi segélyt folyósíthat majd Ukrajnának - jelentette ki szerdai szenátusi meghallgatásán Jack Lew amerikai pénzügyminiszter.