Új építőipari alapanyag, a cellulózbeton kifejlesztésén dolgozik a Könnyűbeton Innovációs Kft. a Nógrád megyei Bátonyterenyén. A több mint 800 millió forintos projekt december végén zárul, a fejlesztésen öt kutató és tíz K+F technikus dolgozik - erről közleményben tájékoztatta a cég az MTI-t szerdán.
Házas, élettársi kapcsolatban él, vagy egyedülállóként emelt összegű családi pótlékban részesül? Sok apró részleten múlik, hogy egyedül, közösen vagy megosztva érvényesítheti a családi kedvezményt.
Legutóbbi, olajjal foglalkozó videónkban az olajárcsökkenés lehetőségeit taglaltuk, amelyet követően vagy 5 dollárt szánkózott lefelé az árfolyam. Az olaj grafikonjára elhelyezett titkos indikátorok...
A Bayer csalódottan jelentette be, hogy a sorafenib hatóanyagú, Nexavar nevű készítménye a klinikai harmadik fázisú kísérletekben nem hozta az elvárt sikert a májrák egy bizonyos formája, a Hepatocellular Carcinoma (HCC) kiújulás mentes túlélés tekintetében.
Januárban 2,8 százalékkal nőtt a magyar kivitel euróban számolt értéke a múlt év azonos hónapjához képest, az import gyakorlatilag változatlan szinten maradt, ugyanis 0,1 százalékkal csökkent - jelentette az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Újra borongósabb hangulat mutatkozik a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon részben az orosz-ukrán feszültség fokozódása miatt, emiatt a feltörekvõ devizákkal együtt a forint is gyengülési...
A gyenge forint nem veszélyezteti az MNB inflációs céljait - komoly veszteséggel zárt tavaly az UniCredit Bank - felülmúlta a várakozásokat a januári külkereskedelmi többlet - az ipari termelésről is jöttek adatok - kevesebb áram fogyott a télen - Nézze meg itt >>
Budapest a működőtőke-befektetők számára a legvonzóbb város Kelet-Európában - a magyar fővárost a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) nevezése alapján a Financial Times csoporthoz tartozó befektetési melléklet, az fDi Magazine sorolta első helyre 2014-2015-ben.
A világ nagy gyógyszercégei figyelmeztették Ausztráliát, hogy növelje meg az orvosi célra felhasznált mák termőterületét, globális szinten ugyanis a fájdalomcsillapító készítmények iránti kereslet nő...
Hamarosan változások tömkelege jön a hitelezés és a lízing világában, ugyanis az új Polgári Törvénykönyv számos ponton átírja a szabályokat. Változik a késedelmi kamat mértéke a vállalkozásoknál, új...
Péntektől bruttó három forinttal csökkenti a MOL a gázolaj nagykereskedelmi listaárát, míg a benzin ára most nem változik - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin...
Az Európai Parlament (EP) elsöprő többséggel hagyta jóvá szerdán Brüsszelben a munkaerő szabad áramlásának megkönnyítéséről, az akadályok felszámolásáról szóló uniós irányelvet.
Az E.ON 2013-as EBIT eredménye 5,68 milliárd euró lett, szemben az 5,47 milliárdos várakozással. Ennek ellenére a 2,24 milliárd eurós adózott eredmény kissé elmaradt a 2,26 milliárd eurós várakozástól.
Tizenegy havi csúcsára, 770 dollárra ugrott a júniusi szállítású palládium ára arra a befektetői félelemre, hogy az EU és az USA gazdasági szankciókat vezet be a világ termelésének 44 százalékát adó Oroszország ellen. Ez azért lenne nagy érvágás, mert a kínálat a növekvő autóipari igények miatt már így sem képes évek óta lépést tartani a kínálattal.
Ezt az emberi erőforrások minisztere mondta az Európai Unió most induló Erasmus+ programjáról. A program keretében idén a magyar források 11 százalékkal nőnek, és 31 millió euró használható fel oktatási, képzési, mobilitási célokra. A program az elkövetkező hét évben 4 millió résztvevő számára fog támogatást biztosítani.
Ausztriai munka ígéretével összesen 2,5 millió forintot csalt ki kéttucatnyi csongrádi és környékbeli álláskeresőtől két férfi, akiket őrizetbe vett a rendőrség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint nagyon jelentős változásokra van szükség a szakképzésben és a felnőttképzésben. Czomba Sándor erről szerdán Kaposváron, a városházán tartott vállalkozói fórum előtt beszélt újságíróknak.
A városhatáron átmenő buszvonalakat a Volánbusz veszi át. A BKV karbantartói állományát emiatt csökkenteni kell, de igyekeznek átképzéssel megoldani a helyzetet - jelentette be Tarlós István.
Félmilliárd dolláros részvénykibocsátásra készül a népszerű okostelefonos játék, a Candy Crush Saga gyártója - derül ki a cég által közzétett dokumentumokból. A társaság részvényeinek mindössze 7%-át...
Itthon is elkezdődött a közgyűlési szezon, egyelőre azonban a társaságok többsége még nem tette közzé a meghívóját, melyet a blue chipek közül eddig csupán a Magyar Telekom publikált. A cikkünkben a...
Számos gazdasági szerződés forma kerül be az új Polgári törvénykönyvbe, a jogszabály március 15-én hatályba lépő változatával: a franchise, a faktoring, a pénzügyi lízing. A törvényhozók létrehozták a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által működtetett hitelbiztosítéki nyilvántartást, amelybe be kell vezetni a faktoring, az ingóságra vonatkozó pénzügyi lízingszerződéseket, zálogjogot és…
Eséssel zárták a keddi kereskedést az amerikai részvényindexek. Részben ennek, részben pedig más tényezők hatására az ázsiai régió vezető tőzsdéi is jelentős zuhanásokkal zárták a szerdai kereskedést...
A Mol bruttó 3 forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné most nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
A Mol bruttó 3 forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné most nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az Európai Uniót is hátrányosan érintheti, ha kemény szankciókat kell bevezetni Oroszország ellen - fejtette ki Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke a párt kedd esti frakcióülésén.
Új lakossági állampapírok értékesítésébe kezd az Államadósság Kezelő Központ, amiket Bónusz Magyar Államkötvénynek (BMÁK) néven találhatunk majd meg. A négy és hatéves futamidejű papírok változó...
A gazdasági liberalizáció újabb lépcsőjeként még az idén felállhatnak az első, teljes mértékben magánkézben lévő bankok Kínában, ahol kedden a szabályozó bizottság megnevezte azokat a vállalatokat, amelyek részt vehetnek az alapításban.
Az UniCredit Bank a költségtakarékossági intézkedéseinek köszönhetően tavaly is eredményes tudott maradni, növelni tudta piacrészesedését, és megőrizte előkelő piaci pozícióját az ügyfelek elégedettségében is. Emellett a bank mind a tőkehelyzet, mind a tartalékok szempontjából tovább erősítette a működés hosszú távú biztonságát is.
Orbán Viktor az egyik legfontosabb és legsikeresebb programnak nevezte a közmunkaprogramot. 100 ezerrel több embernek tudnának közmunkát adni, ha ehhez lenne elegendő forrás - mondta a miniszterelnök, aki szerint nem irreális cél a teljes foglalkoztatottság.
Új lakossági állampapírok értékesítésébe kezd az Államadósság Kezelő Központ, amiket Bónusz Magyar Államkötvénynek (BMÁK) néven találhatunk majd meg. A négy és hatéves futamidejű papírok változó...
Csökkentette a légiközlekedési szektor idei nyereségére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Légi Szövetség (IATA). Jelenleg 5%-kal várnak alacsonyabb nettó profitot iparági szinten, mint három...
Miskolc újra ipari és gazdasági központja lesz Magyarországnak - jelentette ki a miniszterelnök a Takata új gyárának alapkőletételén. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a Takata beruházását ma sokan elirigylik Miskolctól, amire jó okuk van.
Budapest a működőtőke-befektetők számára a legvonzóbb város Kelet-Európában - a magyar fővárost a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) nevezése alapján a Financial Times csoporthoz tartozó befektetési melléklet, az fDi Magazine sorolta első helyre 2014-2015-ben.
A dollármilliárdos befektető, Soros György felszólította az európai politikusokat, hogy hagyjanak fel a kivárásra játszó stratégiájukkal és avatkozzanak be, különben az adósságválság elmérgesedik. A...
Újfajta állampapírokat vezetnek be a lakosság számára, amelyek sokkal kedvezőbb feltételeket biztosítanak a lakosságnak, mint az intézményeknek. A négy és hat éves papírok éves kamata az első évben 4,89, illetve 5,64 százalék.
Semmi köze nincs az Európai Uniónak ahhoz, hogy Magyarországon milyen fák nőnek - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Hozzátette, hogy az EU illetékes bizottsága egy olyan szabályozást kíván megvalósítani, amelynek révén beleszólhat abba, milyen fák legyenek a hazai erdőkben, és milyeneket ültessünk.
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 januárjában 1524 új árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán a honlapján.