A nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők számára meghirdetett üdülési lehetőségekre is beteltek a helyek, ezért az eredeti határidőnél korábban, hétfő este 6 órakor lezárták a pályázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
Változások sokaságát zúdítja az új Polgári Törvénykönyv a biztosítókra és a biztosítási közvetítőkre - hívták fel a figyelmet a PBA Praeventio Zrt. mai sajtótájékoztatóján. Az alkuszcég a...
A parlament kedden változtatásokkal ismét elfogadta a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében hozott törvényt, amelynek aláírását korábban megtagadta Áder János köztársasági elnök. A döntés nyomán azokat is büntetni fogják, akik - földhasználat vagy haszonszerzés - érdekében leplezik az általuk kötött zsebszerződést.
Két terminust követően Ben Bernanke februártól átadta a Fed elnöki székét Janet Yellennek, viszont hétfőn már rögvest az új munkahelyén kezdett. A neves Brookings Institutionnél közgazdasági...
Több mint egymilliárd felhasználójával a ma tíz éves Facebook az elmúlt évek alatt közösségi oldalból meghatározó hírforrássá és marketingtényezővé vált. Ugyanakkor az oldalt sok kritika érte a privátszféra kezelése miatt is.
Rakacán nem kapták meg a közmunkások a bérüket, a helyi polgármester szerint országos problémáról van szó: a Magyar Államkincstár nem biztosította az ehhez szükséges fedezetet – írja a Népszava.
Az elmúlt napokban, hetekben heves ármozgásokat láttunk a fejlett és fejlődő devizák piacán. Az angol font/amerikai dollár keresztje az elmúlt napokban a csúcsról ereszkedni kezdett. Kéthetes időtávon 7%-os hozamot hozhat a jelenlegi helyzetben ez a fejlett devizapár.
Miközben a Wall Street-i bankárok sok millió dolláros bónuszokat tesznek zsebre, a Barclays vezére idén is szerény volt: második éve nem visz haza egy fillérnyi bónuszt sem. Antony Jerkins szerint a...
A 2014-es év közterhei megegyeznek az előző évben már megszokott értékkel. Vajon hogyan befolyásolja ez a kiadott béren kívüli juttatások mértékét? - erre kereste a választ a cafeteriatrend.hu oldal év eleji felmérése.
A BMW csoport 20.800 járművet értékesített Amerikában az év első hónapjában, ami 3%-os növekedésnek felel meg. A BMW márka értékesítése 10,5%-kal emelkedett, ugyanakkor a csoport teljesítményét lehúzta, hogy a MINI eladásai 30,9%-kal estek vissza. A motorbiciklik esetében lényegében szinten maradás volt látható, azonban a kb. 600 darabos értékesítésével ez a szegmens továbbra sem igazán jelentős.
Miközben a gáz ára csökkent, az erdészetek emelték a tűzifa árát 2013-ról 2014-re, de így is sokkal olcsóbb lehet azzal fűteni, mint gázzal. A fa szabadáras, mégsem ment fel annyira az ára az utóbbi évtizedben, mint a gáz, és mégis az állami vállalatok határozzák meg az árát elsősorban.
A turbulens piaci környezet ellenére meglehetősen jól alakult a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukció. A kedvező keresletnek köszönhetően az Államadósság Kezelő Központ 80 milliárd forintnyi...
Európai összehasonlításban Budapest az egyik legolcsóbbnak számít a lakásárak tekintetében, de ha a havi nettó átlagkereseteket is bevonjuk az összehasonlításba, már nem olyan kedvező a kép....
Valamivel elégedettebb a magyar lakosság a saját életével, mint azt a korábbi felmérések szerint várták. A KSH szubjektív jóllétet vizsgáló kutatásában 0-10-es skálán a magyar válaszolók átlagértéke...
11,3 milliárdra nőtt a Chio termékeket gyártó Intersnack Magyarország Kft. nettó árbevétele tavaly. A 7%-os növekedéssel egy évek óta csökkenő trendet fordított meg a győrszentiváni snack-gyár.
Sokan hibásan küldték be az adóhatóságnak a szakképzési hozzájárulásról szóló tavalyi bevallásukat. Mi lehetett a hiba oka és miként javítható? Összefoglaltuk.
Az április 6-ai választást meg kell nyerni, és mindaz, amit addig teszünk, ezt a célt szolgálja - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy budapesti lakossági fórumon hétfőn
Mintegy ötödével drágult a kávé ára öt nap alatt, ami így több mint fél éves csúcsra emelkedett, miután a piaci szereplők a világ legnagyobb kávétermelő országát, Brazíliát sújtó szárazság miatt...
A nyugati indexek eséssel zárták a hétfői kereskedést, amiben a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek, és a várakozásokat alulmúló makrogazdasági adatok egyaránt szerepet játszottak. A...
Nagy sikerrel zárult a keddi kincstárjegy-aukció, hatvanmilliárd forintról nyolcvanmilliárdra emelték az értékesített értékpapírok mennyiségét, és még így is csökkent az átlaghozam.
Ma ünnepli alapításának tizedik évfordulóját a Facebook. Van, akit szinte függővé tett, de van olyan is, akit semmivel nem lehetne rávenni, hogy regisztráljon az oldalra. Tény, hogy a Facebook...
A ma 10 éves Facebook nem csak arra szolgál, hogy a felhasználók képeket osszanak meg egymással és a hétvégi programot megszervezzék, de egyre fontosabb csatornává válik az üzleti életben is. A...
A biztosítási piac és a közvetítői szakma tisztulására, törvényi változások miatt a nyugdíjcélú élet- és a cégvezetői felelősségbiztosítások előretörésére számít a január óta zrt. formájában működő PBA Praeventio Biztosításközvetítő és Tanácsadó. Az elsősorban gépjármű-biztosításra koncentráló cég megújítja finanszírozói üzletágát és középtávon a pénzügyi közvetítés piacán is helyet követel…
Jelentős túljegyzés fogadta a ma megtartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciót, aminek eredményeként az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) megemelt összegben, de meredek hozamemelkedés mellett értékesítette a papírokat.
Szokatlanul nagy részvénypiaci esés kerekedett tegnap a vártnál sokkal rosszabb amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser adat hatására, ami a fokozódó kockázatkerülésen keresztül a jent és a...
A Költségvetési Felelősségi Intézet (KFI) szerint a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme 2014-ben a laza monetáris és a lazuló költségvetési politika hatására átmenetileg 2 százalékra gyorsul, feltételezve, hogy a jegybank képes kihelyezni a növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszában meghirdetett teljes, 2000 milliárd forintos keretösszeget.
Miközben bőven akad még fejlődési lehetőség a piacon, ami a vállalatok körében az árfolyam-ingadozásokból eredő kockázatok kezelését illeti, ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy ennek szükségességét egyre több hazai vállalkozás ismeri fel - mondta Szabó István, a Citi vállalati üzletágának ügyvezető igazgatója.
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azt a javaslatot, hogy a súlyos pénzügyi csalások - például a LIBOR bankközi referenciakamat értékének manipulálása - esetén a kiszabandó büntetési tétel legalább négy év szabadságvesztés legyen.
A korábbi években előfordult, hogy valaki magánszemélyként - jellemzően adózási megfontolások miatt - céges kereskedési számlán keresztül intézte származtatott ügyleteit. Ez idén már nem biztos, hogy...
A piaci várakozások túlnyomó többségével összhangban 25 bázisponttal 3,5%-ra, rekord mélységbe csökkentette az irányadó rátát ma a román jegybank, és még emellett is egyhavi csúcsa körül maradt a lej...
A rezsicsökkentés nem vonatkozik a tűzifára - a hideg beköszöntével ránk szakadt a kátyúszezon - a piac lassan kiheveri a chipsadót - újra elkapkodták a magyar állampapírokat - Nézze meg itt >>
Megszüntetné az adóbefizetések titkosságát a szlovák kormány, azaz nyilvánosan hozzáférhetővé tenné, hogy az egyes cégek mennyi vállalati jövedelemadót fizetnek, illetve melyikük kerüli meg az adóbefizetést - közölte honlapján a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap hétfőn.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában 4,5 millió forintra bírságolta a Dunakanyar Takarékszövetkezetet. Az intézménynek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb az első negyedév végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
Hiába csökkent tíz nap alatt 160 milliárd forinttal a külföldiek kezében levő forintos állampapírok állománya, ennek nagy része árfolyamváltozás lehet. Az állomány eladások miatt is csökken, de csak nagyon lassan.
Az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. Cinkotai úti telepének bejáratánál a munkavállalókból alakult sztrájkőrség vigyáz arra, hogy további berendezéseket ne vitethessenek ki a tulajdonosok a gyárból - mondta Székely Tamás, a Magyar Vegyipari Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Több törvényi változás is felbolygatja idén a biztosítók piacát: jobban megéri nyugdíjcélra takarékoskodni, felpöröghetnek a cégvezetői felelősségbiztosítások, és megfékezik a jutalékvadász értékesítőket is. Kevesebb lesz a biztosító is.
Félmilliárd forintos bírság is sújthatná azokat a bankokat, amelyek megszegik az ingyenes készpénzfelvétel szabályait - ismertette Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője kedden az erről szóló kormánypárti javaslatot, amely azt is tartalmazza, hogy a bankautomatákból való pénzfelvétel felső mértéke tranzakciónként nem lehet kevesebb 75 ezer forintnál.
Érdekes ábrát találtunk a Toyota mai prezentációjában, ami jól mutatja, hogyan hat a gyengülő deviza egy alapvetően exportorientált vállalat profitjára. A gyenge jen mindent visz A nap ábráját...
Szokatlanul nagy részvénypiaci esés kerekedett tegnap a vártnál sokkal rosszabb amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser adat hatására, ami a fokozódó kockázatkerülésen keresztül a jent és a...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában 4,5 millió forintra bírságolta a Dunakanyar Takarékszövetkezetet. Az intézménynek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb az első negyedév...