A Daimler a német autógyártók közül elsőként ma tette közzé éves számait, ami sok pozitív meglepetést tartogatott a befektetőknek. Úgy fest ugyanis, hogy a cég által folytatott hatékonyságnövelő...
Decemberben az ipari termelés volumene - a szezonálisan igazított adatok alapján - 1,9 százalékkal maradt el a novemberi szinttől. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a nagy év végi leállások...
Szép dolog az összetartás. És bizonyos hivatások műveléséhez elengedhetetlenül szükséges. De mi van akkor, ha ez a fogalom már nem(csak) a jó csapatmunkát, a közös érdekvédelmet, az igazságtalan, alaptalan támadásokkal szembeni együttes fellépést jelenti? Hanem egymás mindenáron való fedezését, szakmai műhibák, baklövések vagy túlkapások szerecsenmosdató eltussolását (is)? Hogy az érintett…
Decemberben az ipari termelés volumene - a szezonálisan igazított adatok alapján - 1,9 százalékkal maradt el a novemberi szinttől. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a nagy év végi leállások...
Több mint 800 település maradt Nemzeti Dohánybolt nélkül, mivel nincsenek pályázók. A városvezetők elmondása szerint a nemzeti dohánycég szinte szinte könyörög a trafiknyitás érdekében, valamint elképesztő kedvezményekkel próbálja ösztönözni a leendő trafikosokat....
Betámadta kekeckedő versenytársát a Coca-Cola, a SodaStreamnek úgy vágott vissza, hogy az fájjon. Új színtéren folytatódik az üdítőital-gyártók háborúja: az otthonainkban. Elég agresszív kampányt...
Az amerikai részvényindexek eséssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy a vártnál sokkal gyengébb adatok érkeztek az ország munkaerőpiacáról. Az ázsiai régió vezető tőzsdéi eltérően...
Decemberben még egy gyenge hónapot behúzott a magyar ipar - a tavaly decemberinél azért jobban teljesítettünk. Az energiaszektor teljesítménye folyamatosan esik, az enyhe tél miatt gázból is kevesebb kellett. Az egész éves teljesítmény 1,4 százalékkal nőtt 2012-höz képest.
A bankok nem alkalmazhatnak a számlaszerződésben olyan feltételt, amely napi 150 ezer forintnál kevesebb készpénzt enged kivenni a bankjegykiadó automatából (ATM-ből) - ezt a saját, bizottsági módosító indítványát is elfogadta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, csütörtöki ülésén.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a német DAX index 0,6 %-kal 9.168,46 pontra, a francia CAC-40 index 0,4%-kal 4.134,34 pontra, a brit FTSE-100 index 0,4%-kal 6.484,31 pontra, míg a Stoxx Europe 600 index 0,5%-kal 319,52 pontra emelkedett. Budapesten a BUX index nyitásban 0,14%-os emelkedést mutatott, azonban a Richter vezetésével…
Decemberben az ipari termelés volumene - a szezonálisan igazított adatok alapján - 1,9 százalékkal maradt el a novemberi szinttől. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a nagy év végi leállások...
Betámadta kekeckedő versenytársát a Coca-Cola, a SodaStreamnek úgy vágott vissza, hogy az fájjon. Új színtéren folytatódik az üdítőital-gyártók háborúja: az otthonainkban. Elég agresszív kampányt...
Erősen indult a 2014-es év a hazai ingatlanpiacon, ami többek között köszönhető a vonzó áraknak, a kedvező finanszírozási lehetőségeknek és az állami támogatásoknak. Mivel a bérleti piac nagyon pörög...
Duplázódott a negyedik negyedében a Twitter bevétele, de a felhasználók száma már a növekedés lassulásának jeleit mutatja. Aggodalomra ad okot, hogy az oldalmegtekintések pedig már csökkentek....
Stratégiai együttműködési megállapodást köt ma a kormány a Knorr-Bremse vállalatcsoporttal, amely vasúti és haszongépjárművek fékrendszereinek gyártásával foglalkozik.
Az ipari termelés 1,4 százalékkal nőtt 2013-ban az előző évhez képest - jelentette előzetes adatok alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az amerikai részvényindexek eséssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy a vártnál sokkal gyengébb adatok érkeztek az ország munkaerőpiacáról. Az ázsiai régió vezető tőzsdéi eltérően...
Ma déli 12 óráig adhatják be ajánlatukat a pályázók a Magyar fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta (MP) TakarékBankban birtokolt, együttesen 54 százalékos részvénycsomagjára. A pakettet a...
Kamatdöntések napja lehet a mai. Délután az angol jegybank dönt a jelenlegi 0,5 százalékos alapkamat módosításáról, illetve helybenhagyásáról. Ezt követően az EKB borzolja a piaci kedélyeket, itt 0,25 százalékról történhet elmozdulás. Figyeljük az EUR/USD-t!
A bankok nem alkalmazhatnak a számlaszerződésben olyan feltételt, amely napi 150 ezer forintnál kevesebb készpénzt enged kivenni a bankjegykiadó automatából (ATM-ből) - ezt a saját, bizottsági módosító indítványát is elfogadta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, csütörtöki ülésén.
A bankok nem alkalmazhatnak a számlaszerződésben olyan feltételt, amely napi 150 ezer forintnál kevesebb készpénzt enged kivenni a bankjegykiadó automatából (ATM-ből) - ezt a saját, bizottsági...
A Daimler a német autógyártók közül elsőként ma tette közzé éves számait, ami sok pozitív meglepetést tartogatott a befektetőknek. Úgy fest ugyanis, hogy a cég által folytatott hatékonyságnövelő...
Duplázódott a negyedik negyedében a Twitter bevétele, de a felhasználók száma már a növekedés lassulásának jeleit mutatja. Aggodalomra ad okot, hogy az oldalmegtekintések már csökkentek. Viszont a...
Magyarország területén jelentősebb károkat okozó rengés csak 15-20 évenként történik. Mostanában Nógrád és Heves megyében gyakrabban reng a föld. ennek még keresik az okait. A január 19-ei földrengés közel 80 milliós kárt okozott az Aegon ügyfeleinek.
Ugyan eddig sok hírt nem lehetett hallani a Váci út egyik legújabb irodakomplexumának, az Atenor által fejlesztett Váci Greensnek a teljesítményéről, a legfrissebb hírek szerint nemcsak hogy sikerült...
Egy friss felmérés szerint tovább javult a téli gumit használó magyar autósok aránya, a többség ráadásul valamelyik prémium márkás abroncsot használ, ugyanakkor jellemzően öt évnél idősebb téli gumin fut a hazai személyautó-állomány.
A gyed extrával ezentúl a gyermek egyéves kora után teljes munkaidőben lehet munkát vállalni a juttatás megmaradása mellett. Felmerül a kérdés, hogy ha az apa jövedelme alapján magasabb gyedre lenne jogosult a család, akkor érdemes-e őt gyedre küldeni? A válasz kiderül a Munkavállaló vagyok HR Blog oldalán megjelent bejegyzéséből.
Philippe, a tolószékben ülő gazdag arisztokrata egy olyan embert vesz fel maga mellé kisegítőnek, aki talán legkevésbé alkalmas a feladatra. - Az Életrevalók című film fontos üzenetet közvetít.
Sürgősen be kell nyújtania támogatási igényét annak, aki visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépet kívánt üzemeltetni - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mai közleményéből.
Végéhez közeledik a január 19-ei magyarországi földrengés okozta károk összesítése az Aegon Magyarországnál. Szerda kora délutánig csaknem 680 kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg megközelíti a 80 millió forintot. Az átlagos kárérték 119 ezer forint, a legnagyobb bejelentett kár pedig egymillió forintra rúg.
Tovább csökkent az ipari termelés, de nincs dráma az ágazatban - véli a szakértő. Átalakult a magyar ipar szerkezete, amit még nem tudnak kezelni a kimutatások, minden arra utal azonban, hogy jók a kilátásaink.
Jelentősen megterheli az emberi szervezetet az éjszakai munka, éppen ezért a munka törvénykönyve is szigorúan szabályozza. Itthon hozzávetőleg 200 ezren dolgoznak éjszaka, mellékállásnak senkinek sem ajánlják – írja a Metropol.hu.
Délig lehet pályázni - durván megdrágította a banki szolgáltatásokat a tranzakciós illeték - megállapodott Magyarország Oroszországgal - decemberben még egy gyenge hónapot behúzott a magyar ipar - Nézze meg itt >>
A Daimler ma tette közzé negyedik negyedéves eredményét, ami felülmúlta a várakozásokat és a 2014-es évet illetően is optimista a vállalat vezetősége, így pozitív árfolyam reakcióra számítunk ma.
Erősen indult a 2014-es év a hazai ingatlanpiacon, ami többek között köszönhető a vonzó áraknak, a kedvező finanszírozási lehetőségeknek és az állami támogatásoknak. Mivel a bérleti piac nagyon pörög, befektetési céllal is érdemes most ingatlant venni, a panellakás és a garázs lehet az elkövetkező időszak slágere – állítja közös elemzésében az OTP Ingatlanpont és az OTP Jelzálogbank. A piaci…
A forint elmúlt hetekben látott gyengülése nagyrészt nemzetközi okokkal függ össze, így nem beszélhetünk arról, hogy a jegybanki alapkamat emelésének kikényszerítését célzó spekulatív támadásról...
2013. december 6-tól a Xetra kereskedési rendszer működik a BÉT azonnali piacán, az új platform új szabályokat is hozott. A szélsőséges ármozgások kezelésére statikus és dinamikus volatilitási...
A Budapesti Gazdasági Főiskola felmérése szerint a náluk végzett hallgatók egyharmada jelenleg is tervezi, hogy a következő 5 évben Magyarországon kívül vállal munkát.
A főügyészség közleménye szerint K. A. 2007 előtt cégeket alapíttatott vádlott-társaival, de a vállalkozások tevékenysége során keletkező adó- és járulékfizetési kötelezettségeket nem teljesítették, a hasznot pedig szétosztották.