Optimistábbak az amerikai szolgáltató cégek, mint tavaly év végén - derül ki az ISM januári felmérésének eredményeiből. A szolgáltatói beszerzési menedzser index értéke 53 pontról 54 pontra...
A Wallis cáfolja, hogy bármilyen köze lenne a sajtóban "offshore gázügyként" emlegetett energiakereskedelmi ügylethez, a cég jogi fellépést helyezett kilátásba azok ellen, akik ezt a látszatot keltik.
A légi utasok számára kedvezőbb uniós előírások mellett foglalt állást szerdán az Európai Parlament (EP), a jogszabály módosításához ugyanakkor még a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanácsnak is hozzá kell járulnia - derül ki az EP sajtószolgálatának közleményéből.
Heten döntöttek legutóbb a 15 bázispontos kamatcsökkentés mellett, és csak egy szavazott 10 bázispontra az MNB-nél. Szintén egy fő hívta fel a figyelmet arra, hogy a kamat csökkenése a forint árfolyamára nézve veszélyes. A Monetáris Tanács összességében további kamatcsökkentéseket helyezett kilátásba.
A várakozásokban foglaltaknál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai szolgáltatóipari beszerzési menedzser index: a januári érték 54 pont lett az decemberi 53 pont után.
A dollár várakozásokat jelentősen felülírta az elmúlt napok eseménye. A dollár a vártnál sokkal érzékenyebb a gyengülés irányába. Ennek az oka, hogy a piac főleg erősödésre pozicionálta magát. A Fed monetáris politikája következetes lesz, ami a forint árfolyamára is hatással van.
Januárban eladói nyomás alá kerültek a feltörekvő piaci devizák, így a forint is rossz hónapot zárt. A folytatást illetően bár csökkent a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők pesszimizmusa,...
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést az követően, hogy kedvező vállalati hírek érkeztek és kiderült, hogy javultak a költségvetési kilátások. Az ázsiai régió vezető...
Ezt nagyjából minden második magyar felnőtt tudja, mégsem tesz semmit. Számítások szerint 2050-re 4 aktív korúra 6 eltartott jut, különösen a jelenlegi harmincasok, negyvenesek aggódhatnak a jövőjükért. Sokan számíthatnak arra, hogy a jelenlegi fizetésük felét vagy még ennyit sem kapnak majd nyugdíjasként. Mi legyen velük?
Felveti a hátrányos megkülönböztetés lehetőségét a bolti kiskereskedelem árbevételére kivetett magyar különadó a kapcsolt vállalkozásoknál – döntött az Európai Bíróság. A testület ugyanakkor a magyar bíróságra bízza annak vizsgálatát, hogy a magyar piacon a hátrányos megkülönböztetés megvalósult-e.
Fokozott hullámzás jellemzi az utóbbi egy napban a nemzetközi pénz- és tõkepiacokat a menetközben megjelenõ vegyes makroadatok hatására, így tegnap reggeltõl ma délelõttig...
Elég gyenge lett a decemberi kiskereskedelmi adat - nagyobb árbevételre számítanak a vállalkozások - 5 év után visszatér hozzánk a cseh autókereskedő - a házastársak hamarosan válás nélkül is eldobhatják a közös kasszát - Nézze meg itt >>
Holnap 50 milliárd forint értékben tervezünk 3, 5 és 10 éves magyar kötvényeket értékesíteni és az elmúlt napokban látott kedvező másodpiaci folyamatok arra utalnak, hogy sikeres aukciónak nézünk...
Az elemzői várakozásokkal szemben 0,5 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,6 millió hordóval többet, fűtőolajból 2,4 millió hordóval kevesebbet...
A héten meghatározó eseményre került sor Lengyelországban, az államhoz most került vissza a nyugdíjvagyon fele, amely a tavaly elfogadott nyugdíjreform fontos eleme. Az 1999-es nyugdíjreform...
A korábban előre jelzett 203 milliárd forintos veszteség helyett több tízmilliárdos nagyságrendű nyereséggel zárta a tavalyi évet az MNB. Ez részben az alacsonyabb kamatnak, részben pedig a gyengülő forintnak lehet köszönhető.
Formálisan nem sérti a szabályokat, az Európai Bíróság szerint az ágazati különadó mégis ellentétes lehet az uniós joggal. Az ítélet számos kérdést felvet, ami az adott ügynél jóval messzebbre mutat.
A Portfolio.hu könyvesboltjában vált most elérhetővé a - mozifilm után újra - hatalmas sikernek örvendő, "A Wall Street farkasa" című könyv. Jordan Belfort, a '90-es évek amerikai pénzügyi világának...
A Zafira Tourerben debütált, most pedig az Opel modellpalettájának szívében gondoskodik tiszta hajtásról a Szengotthárdon gyártott új, 1,6 literes "suttogó dízel", mely 136 lóerő teljesítményű és 320...
Mínuszban végzett a pesti tőzsdeindex, ami főleg a Richter várakozásoktól elmaradó gyorsjelentése miatt volt. Az OTP-nek jó napja volt, a Molt csak a végén bombázták le.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a közúti balesetek számának további csökkentése érdekében - közölte a két szervezet közös közleményben szerdán az MTI-vel.
A nyugat-európai indexek egész nap az előző záróértékek körül ingadoztak, a viszonylag nyugodt kereskedésben a befektetőket a két délutáni amerikai adat rázta fel. A BUX végig alulteljesítő volt,...
Erősödni látszik a piaci feszültség az amerikai kincstárjegyek kapcsán, ahogy közeledik az adósságplafonról szóló vita. Most péntektől újra él a korábban felfüggesztett plafon és ezért Jacob Lew...
A zloty csak átmenetileg gyengült, beavatkozásra nincs szükség - közölte szerdán a lengyel jegybank kormányzója Marek Belka újságírókkal a monetáris tanács februári ülését követő sajtótájékoztatón.
Az interneten terjedő, rossz magyarsággal megfogalmazott adathalász levélben ismeretlenek az OTP Bankra hivatkozva próbálnak meg banki adatokat kicsalni az ügyfelektől - közölte a hitelintézet szerdán. Egy hete volt hasonló eset.
A Ipsos kutatásából kiderült, a 15 és 25 év közötti fiatalok fele konzervatívat gondolkodik a férfi-női szerepekről, és csak harmaduk gondolja, hogy a munka és magánélet összeegyeztethető. A férfiak vállaljanak több házimunkát, és vegyék ki a részüket a gyereknevelésből is.
Átfogó tájékoztatást kért a kormány Tarlós István főpolgármestertől a 3-as metró felújításával összefüggő anyagi problémákról és a fővárosi közösségi közlekedés hosszú távú fenntarthatóságáról - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
Az interneten terjedő, rossz magyarsággal megfogalmazott adathalász levélben ismeretlenek az OTP Bankra hivatkozva próbálnak meg banki adatokat kicsalni az ügyfelektől - közölte a hitelintézet szerdán.
Már szinte biztosra vehetjük, hogy február 24-én mutatja be új csúcstelefonját a Samsung. A dél-koreai mobilgyártó óriás kiküldött egy meghívót a sajtó képviselőinek. A cég február végi, nagyszabású...
A zloty csak átmenetileg gyengült, beavatkozásra nincs szükség - közölte szerdán a lengyel jegybank kormányzója Marek Belka újságírókkal a monetáris tanács februári ülését követő sajtótájékoztatón. ...
A hazai kormányzathoz hasonlóan a lengyelek sem tartják aggasztónak a helyi deviza gyengülését. Nem tartja szükségesnek a beavatkozást a lengyel jegybank.
Az interneten terjedő, rossz magyarsággal megfogalmazott adathalász levélben ismeretlenek az OTP Bankra hivatkozva próbálnak meg banki adatokat kicsalni az ügyfelektől - közölte a hitelintézet szerdán.
Ma a vártnál gyengébb amerikai adaton akadtak ki a befektetők, az arany profitál a félelemből, a forint megint esett, a Richter a gyorsjelentésre szakadt tovább.
Szinte teljesen ledolgozták a mai nyitást követő visszaesést az amerikai részvényindexek. Az S&P500 és a Nasdaq tartózkodik még kisebb mínuszban. A ma megjelent amerikai foglalkoztatási adatok nem...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) - több tényező együttes hatásának eredményeként - több tízmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet az előzetes adatok szerint, szemben a jegybank 2012. decemberi prognózisával, amely 2013-ra 203 milliárd forintos veszteséget irányzott elő - közölte a jegybank szerdán.
Egyelőre nem érinti az Egyesült Államok adósbesorolását az államadósság-limit újbóli érvénybe lépésének közelgő határideje, és valószínűtlen a szuverén törlesztési válság kialakulása, az ezzel kapcsolatos visszatérő bizonytalanságok azonban nem tesznek jót az Egyesült Államok iránti befektetői bizalomnak - hangsúlyozták szerdai helyzetértékeléseikben nemzetközi hitelminősítők.
A Zwack Unicum Nyrt. 2013-2014-es üzleti évének első három negyedévében 1,848 milliárd forint adózott nyereséget ért el, amely 1,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és enyhén meghaladja az időarányos tervet is - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán közzétett gyorsjelentésében.
A jövő év közepétől a jelenleg közlekedő legnagyobb utasszállító repülőgépeket és azok utasait is gond nélkül tudja majd fogadni a prágai Václav Havel repülőtér.
A helyes irányba tett lépésként értékelte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, hogy Ausztria visszavonta az unió agrárminiszteri tanácsának (Agrifish) ülésére tett, a magyar földügyekkel kapcsolatos napirendi javaslatát.
A gazdasági javulás Orbán Viktor pártjának kedvez a parlamenti választásokon címmel közölt tudósítást a kampányról a Le Monde, amely egy külön írásban a magyar közoktatás helyzetével is foglalkozott.
Sikerült megállapodnia szerdán Magyarországnak Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Varga Mihály közölte: a szerződést néhány napon belül alá tudják írni.
A kormány arra törekszik, hogy a monopolhelyzetben lévő közszolgáltatóknál visszaállítsa a magyar tulajdonjogot, mert annál erősebb jogi lehetőség nincs az árképzés befolyásolására - mondta Fónagy...
A legnagyobb hazai járműipari vállalatok, jelenlegi és leendő beszállítók, szakmai szervezetek, valamint a kormányzat képviselőinek részvételével tartotta meg első járműipari csúcstalálkozóját a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). A közös fórumon Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár értékelte a bruttó hazai össztermék 10%-át adó, 116 ezer embert foglalkoztató sikerágazat…
Sikerült megállapodni szerdán Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című...