Néhány éve még a város legrosszabb hírű része volt, ahol senki nem gondolta volna, hogy bármi is történni fog, ma pedig Közép-Európa legnagyobb városrehabilitációs programjának helyszíne a kerület,...
Nem várható sok izgalom a jövő héten a hazai makroadatok terén. Bár kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az idei utolsó kamatdöntő ülését tartja, elemzők most sem számítanak további kamatvágásra. Vagy mégis okoz meglepetést a jegybank? Napról napra: ez vár ránk a jövő héten.
Egyre többen fizetnek a szakorvosi ellátásért, az Union Biztosító felmérése szerint a két évvel ezelőtti 32 százalékkal szemben a páciensek 44 százaléka válaszolta azt hogy fizet az ellátás során.
Tárnok lakói is olcsóbban és kényelmesebben autózhatnak a jövő évtől az útdíjrendszer változásainak köszönhetően - közölte a nem egészen 10 ezres lélekszámú pest megyei település polgármestere szombaton az MTI-vel.
A szakmai szervezetek nyitottak voltak az útdíjjal kapcsolatos párbeszédre a fejlesztési tárcával folytatott szombati egyeztetésen, több kérdést, véleményt is megfogalmaztak, amelyeket a tárca feldolgoz - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az egyeztetést követően újságíróknak.
A kőolaj piaci ármozgásáról az elmúlt napokban megszólalt elemző cégek, bankok, olajipari vállalatok mindegyike azzal számol, hogy az eddig várthoz képest jövőre alacsonyabb lesz az energiahordozó világpiaci átlagára. De hogy mennyivel, arról jócskán eltérnek az álláspontok.
A világ húsz legfejlettebb (G20) országának gazdaságnövekedése 0,9 százalékra gyorsult a harmadik negyedévben az előző negyedévvel összevetve, amikor 0,8 százalék volt a bővülés.
Az ügyfelek érdekeinek védelmében, a közvéleményt haladéktalanul tájékoztatva járt el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amikor 5 millióról 30,6 millió forintra emelte a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. által kifizethető betétek mértékét - hangsúlyozta a jegybank az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, amelyben visszautasítja az ezzel ellentétes feltételezéseket.
Nagyarányú győzelmet aratott Japánban a vasárnap tartott előre hozott parlamenti választáson az Abe Sindzó vezette Liberális Demokrata Párt és a buddhista-pacifista Új Komeitó alkotta koalíció -...
A következő héten tartja az év utolsó kamatdöntő ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és a japán központi bank (BoJ) is, emellett az európai és az amerikai inflációs számok lehetnek a legfontosabb makrogazdasági adatok.
Kína gazdaságnövekedése 7,1 százalékra lassul jövőre az idei évre várt 7,4 százalékról - áll az ázsiai ország jegybankjának vasárnap ismertetett tanulmányában. A központi bank honlapjára felkerült...
A Liga Szakszervezetek elnöke szerint amennyiben a hétfői, a munmkavállalókat hátrányosan érintő intézkedések elleni demonstráció sem segít a problémák megoldásában, követelések teljesítésében, a jövő év elején további demonstrációkra és sztrájkokra lehet számítani.
Többhavi csúcsra emelkedett a búza ára a chicagói árutőzsdén pénteken, miután az orosz agrárminiszter előző nap azt mondta, hogy az embargót kivéve minden lehetőséget megragadnak arra, hogy...
A jövő heti hazai makronaptárban a befektetői érdeklődésre kevésbé számottartó statisztikai adatok megjelenése szerepel csak, emellett a monetáris tanács idei utolsó kamatdöntő ülését tartja.
Egykori híres magángyűjteményekből, köztük Lukács József bankigazgató és Weiss Fülöp bankelnök kollekciójából Berény Róbert és Ferenczy Károly egy-egy alkotását is kínálja a Kieselbach Galéria téli...
Hetvenmillió forintért kelt el Berény Róbert mintegy kilenc évtized után, kalandos körülmények között hazakerült, Alvó nő fekete vázával című főműve a Virág Judit Galéria szombat esti aukcióján,...
Az LMP szerint a jövő héten elfogadandó 2015-ös büdzsé az Orbán-kormány eddigi leghivalkodóbb, legurizálóbb költségvetése, amely a jövő évet az adómaximalizálás és a társadalmi szolidaritás felmondásának évévé teszi.
A gőzgép megjelenése végleg leváltotta a lovakat a munka világában, emléküket csak a lóerő mint mértékegység jelzi. De vajon ugyanezt teszi-e a robotika és a minden területen hódító automatizálás az emberekkel is? A helyzet biztosan nem ilyen tragikus, de kétségtelen, hogy az Egyesült Államok elmúlt harminc éve a foglalkoztatás csökkenéséről szólt - írja elemzésében a Pioneer Investments.
Újabb rossz hírrel volt kénytelen szolgálni a Tesla Motors: ezúttal a cég kínai operációjának vezetője, Veronica Wu jelentette be távozását. Wu február elején került a cég élére, miután elődje...
Online mezőgazdasági portált hoz létre az információs technológiai fejlesztés keretében a mezőgazdasági tanácsadással foglalkozó Agrotechfood Zrt, a cég erre a Versenyképes üzleti környezet fejlesztése pályázati programból nyert az idén márciusban 144,27 millió forint vissza nem térítendő támogatást - közölte a cég az MTI érdeklődésére beruházás során .
Egykori híres magángyűjteményekből, köztük Lukács József bankigazgató és Weiss Fülöp bankelnök kollekciójából Berény Róbert és Ferenczy Károly egy-egy alkotását is kínálja a Kieselbach Galéria téli árverése december 20-án, szombaton a budapesti Hotel Marriottban.
Egy vendéglátóegység – amely Erzsébet-utalvány elfogadóhely – használhatja-e fizetési eszközként az általa elfogadott utalványokat árubeszerzésnél? – kérdezte olvasónk. dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
December 22-ig jelentkezhetnek be az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) szóló törvény hatálya alá 2015-re a vállalkozások, és addig lehet kijelentkezni is alóla.
Az Országgyűlés hétfőn és kedden két különálló ülést tart, amelyeken a képviselők harminc javaslatról, köztük a jövő évi költségvetésről és a vasárnapi pihenőnapról is szavazhatnak. A parlament ezt követően várhatóan idén már nem tart több ülést.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma több mint duplája volt az előző hetinek, a vezető részvények közül egy stagnált, háromnak pedig esett az árfolyama, a BUX is csökkent. A BÉT részvényszekciójának forgalma 41,2 milliárd forint volt az előző heti 19,6 milliárd után. A BUX 2,44 százalékkal esett egy hét alatt, pénteken 17 318,45 ponton zárt.
Az informatikai-távközlési szektor (IKT) hazánkban arányaiban erősebb, mint az EU átlag. Nem vitás, ez lehetne a gazdaság egyik kitörési pontja. A szoftverexport-piac méretének további növelésével a magyar gazdaság egészének külpiaci mutatóit lehetne javítani – hangzott el az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) budapesti konferenciáján.
A Demokratikus Koalíció szerint azonnali gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország ne egy leszakadó, folyamatosan elszegényedő ország legyen.
A kőolaj piaci ármozgásával kapcsolatban az elmúlt napokban megszólalt elemző cégek, bankok, olajipari vállalatok mindegyike azzal számol, hogy az eddig várthoz képest alacsonyabb lesz az energiahordozó világpiaci átlagára jövőre.
A Bankközi Klíringrendszer (BKR) tagjainak 2015. január 1-jétől 20 százalékkal kevesebb díjat kell fizetniük a BKR-ben elszámolt valamennyi átutalás után - közölte a Giro Elszámolásforgalmi Zrt.
Karácsonyfát Magyarországon mintegy 1500-2000 hektáron, elsősorban az ország dél-nyugati részén, Zala, Vas és Somogy megyében termesztenek - válaszolta a Magyar Díszkertészek Szövetsége.
A bajor konzervatív CSU szerint tenni kell azért, hogy a bevándorlók családi körben is németül beszéljenek. A hét végén nyilvánosságra került javaslatot a német politika számos szereplője bírálta, köztük a testvérpárt, a CDU főtitkára.
2015. január 1-jétől egyáltalán nem lehet áfa-szempontból fontos árut mozgatni a NAV tudta nélkül, mert bevezetik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert, röviden EKAER-t. Annak ellenére, hogy a jogalkotók nagyon kevés időt hagytak a felkészülésre, a bejelentés elmulasztása komoly bírsággal járhat. A növekvő adminisztrációs teher mellett azonban pénzügyi többletteherrel is…
A munkaerő-piaci és a családban betöltött szerepük miatt a nők nehezebb helyzetben vannak a nyugdíjra való felkészülésben, mint a férfiak. A magyar nők 75 százaléka aggodalommal várja nyugdíjas éveit, ráadásul mindössze 2 százalékuk gondolja, hogy eleget tesz félre.
A kőolaj piaci ármozgásával kapcsolatban az elmúlt napokban megszólalt elemző cégek, bankok, olajipari vállalatok mindegyike azzal számol, hogy az eddig várthoz képest alacsonyabb lesz az energiahordozó világpiaci átlagára jövőre.
December 22-ig jelentkezhetnek be az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) szóló törvény hatálya alá 2015-re a vállalkozások, és addig lehet kijelentkezni is alóla.
Magyarország bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés érdekében át kell lépni néhány hagyományos gazdasági dogmán - írta Orbán Viktor miniszterelnök a belgrádi Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó előtt a Tanjug szerb hírügynökség megkeresésére.
A magyar gazdasági modell bizonyította, hogy a kétkedőknek nincs igazuk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy a kormány azt tervezi: legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét.
Csaknem ötszáz településen tervezik az önkormányzatok, hogy megadóztatják a termőföldet. Aranykoronára vagy hektárra vetített adót léptethetnek életbe. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) semmilyen mértékben és formában nem ért egyet a termőföld megadóztatásával – írja az agrárszektor.hu.
Jövő tavasszal megszűnik az árfolyamgát, májustól új szabályok szerint törlesztik az árfolyamgátasok is a hitelüket. Nekik nagyon észnél kell lenniük ahhoz, hogy 3-4 év múlva ne ugorjon meg nagyon a...