A jövő évben emelkedik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására fordított támogatások összege - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
Kínában az infláció novemberben 5 éves mélypontra lassult, míg a termelői árak már 33. hónapja mutatnak visszaesést, ami további teret adhat a jegybanknak a monetáris enyhítésre.
Nagy Annamária (38) a humánerőforrás-csapat vezetőjeként csatlakozott szeptember elsején a PwC Magyarországhoz Meyrick Stevens utódjaként, aki a PwC hálózaton belül külföldön folytatja karrierjét.
2015. január 1-jétől egyáltalán nem lehet áfa-szempontból fontos árut mozgatni a NAV tudta nélkül, mert bevezetik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert, röviden EKAER-t. Annak ellenére, hogy a jogalkotók nagyon kevés időt hagytak a felkészülésre, a bejelentés elmulasztása komoly bírsággal járhat. A növekvő adminisztrációs teher mellett azonban pénzügyi többletteherrel is…
Bár az idő szorít, még mindig van esély a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, hogy az átlaghőmérséklet emelkedése ne haladja meg a két Celsius-fokot az iparosodás előtti időszakhoz képest -...
Országos átlagban jóval nagyobb volt 2014 harmadik negyedévében az éppen eladásra kínált ingatlanok mérete, mint az elmúlt időszakban ténylegesen értékesített ingatlanoké - derül ki a friss OTP...
Elkerülte a bénulást az Egyesült Államok, miután a kongresszusnak sikerült megállapodnia az 1100 milliárd dolláros költségvetésről a legfrissebb pénzügyi évre vonatkozóan.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) a múlt héten elfogadta a fogyasztók tájékoztatásáról szóló jegybanki rendeletet is. Ennek célja, hogy az elszámolásról és a forintosításról szóló értesítéseket valamennyi pénzügyi intézmény azonos elvek alapján készítse el, az elszámolás, a szerződésmódosítás és az erről való tájékoztatás szabályszerű legyen. A levél érkezésére 2015 tavaszán kell majd…
Kedden elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon annak hatására, hogy a vártnál gyengébb makrogazdasági adatok kerültek publikálásra, tovább zuhant az olaj világpiaci ára és a görög kormány...
Törvény- és családellenes a tízórás munkaidő kötelező előírása, míg a szabad vasárnap a családok együttléte miatt előnyös - mondta Hoffmann Rózsa a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A Kaspersky Lab vírusellenes szoftverei az idén mintegy 6,2 milliárd kibertámadást blokkoltak, a tavalyinál egymilliárddal többet - derül ki az orosz kiberbiztonsági vállalat 2014-es felméréséből.
A Fed új tőkekövetelményre vonatkozó előírásai jelentős terhet jelentenek több nagybank mellett a JP Morganre is. Az előzetes adatok alapján a JP Morgan 22 milliárd dollárnyi tőkét kell, hogy...
Múlt héten megjelent cikkünket vitaindítónak szántuk - A coachok nem tudnak üzletelni, állt a címben. Ábri Judit, executive coach szerint nem is kell nekik tudni. Az ő véleménye következik.
Dr. Áder Jánoshoz fordult az Országos Kereskedelmi Szövetség, arra kérik, hogy ne írja alá a tegnap, az Országgyűlés által elfogadott, a kereskedelmi láncokat nehéz helyzetbe hozó törvényeket. Az...
Sokan megkönnyebbültek tegnap, amikor a ruháival főként a tehetős, csinos fiatalokat megcélzó Abercrombie bejelentette, hogy a társaság sokak által utált cégvezére, Michael Jeffries távozik. A...
Lesz elég pénze a jelenlegi ismeretek szerint a betétbiztosításnak, hogy külön befizetés, hitelfelvétel, vagy kötvénykibocsátás nélkül kártalanítsa a Széchenyi Bank, a Széchenyi Hitelszövetkezet és a Tisza Takarék ügyfeleit - nyilatkozta a VG-nek Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.
A világ legnépesebb országában, Kínában is egyre problémásabban viselkednek az árak. A legfrissebb adatok alapján pedig az országra szakosodott banki elemzők jelentős része már deflációt vizionál. Az...
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) harmadik negyedéves jelentésének adatai szerint az időszak során 24 lezárt kockázatitőke-befektetést hajtottak végre, szemben az egy évvel korábbi 14-gyel. A befektetett összegek összértéke a megelőző év azonos időszakához képest 1, 7 milliárd forintról több mint duplájára, 3,5 milliárd forintra emelkedett. A befektetések több mint háromnegyede…
A legfrissebb fejlemények szerint mégsem csökkenthetik a jövőre tervezett egészségügyi különadó mértékét azok a dohányipari vállalkozások, amelyen idén hajtottak végre termelő beruházást - legalábbis...
A KSH előzetes adatai alapján magyar mezőgazdaság kibocsátási értéke folyó áron 3,6%-kal nőtt 2014-ben. A növénytermesztés és az állattenyésztés kibocsátási volumene is jelentősen emelkedett a termelőiár-színvonal csökkenése mellett.
Hogyan és mi módosul 2015-től a személyi jövedelemadóban, az illetékek, a kata, a kiva, a társasági adó, az áfa és más adónemek szabályozásában? A HVG 468 oldalas Adó különszáma a hatályos jogszabályokkal, kommentárokkal, példákkal segít az eligazodásban.
A forint piaca nem reagált az elmúlt napok részvénypiaci ingadozásaira, egyedül a dollár-forint kurzusa lengett valamelyest fel-le a nemzetközi fejlemények hatására. Így továbbra is azt mondhatjuk,...
Kedden elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon annak hatására, hogy a vártnál gyengébb makrogazdasági adatok kerültek publikálásra, tovább zuhant az olaj világpiaci ára és a görög kormány...
A magyar mezőgazdaság kibocsátási értéke folyó áron 3,6%-kal nőtt 2014-ben. A növénytermesztés és az állattenyésztés kibocsátási volumene is jelentősen emelkedett a termelőiár-színvonal csökkenése mellett.
Az első becsült adatok szerint a mezőgazdasági ágazat kibocsátási értéke folyó áron 3,6 százalékkal haladja meg a 2013-as évit, 4,9 százalékos árcsökkenés mellett 9,2 százalékkal bővül a kibocsátás volumene - jelentette a mezőgazdasági számlarendszer előzetes adatai alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jelentősen átalakul jövőre a szociális támogatások rendszere, de a tervezett új irány körül még sok a bizonytalanság. A Világgazdaság cikkében az áll, a változtatást leginkább a kisvárosokban, falvakban élők szenvedik meg.
Nem biztos, hogy elbírja az élelmiszerpiac a kereskedelmi szektort sújtó törvények okozta terhet. A kereskedelmi láncok a köztársasági elnökhöz fordultak azt kérve, ne írja alá a törvényeket - tudta meg a Népszabadság.
Pénzügyi tanácsadóval a hátuk mögött szívesebben fejlesztenek és növekednek a hazai kisvállalkozások vezetői, derült ki a CIB Bank megbízásából készített friss kutatásból.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) harmadik negyedéves jelentésének adatai szerint az időszak során 24 lezárt kockázatitőke-befektetést hajtottak végre, szemben az egy évvel korábbi...
Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) a „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” című kiemelt projekt keretén belül 2014. december 4-én Tematikus Konferenciát rendezett „A 2014-2020 tervezési időszak foglalkoztatást ösztönző operatív programok kiemelt fejlesztési tématerületei” témában.
A költségvetési egyenleg jövőre 2,7%-os hiányt mutathat, még akkor is, ha a kockázatokat figyelmen kívül hagyjuk, és a kormány nem költi el a GDP-arányában már csak 0,1%-ra rúgó valós tartalékot -...
Megjelent a társadalmi egyeztetések között a felsőoktatás területi, társadalmi, gazdasági szerepének fejlesztését támogató felhívás tervezete, amelyre a szakmai hozzászólásokat jövő hétfőn, december...
Kedden elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon annak hatására, hogy a vártnál gyengébb makrogazdasági adatok kerültek publikálásra, tovább zuhant az olaj világpiaci ára és a görög kormány...
Egyeztetésre hívta a napokban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tüntetést, forgalomlassítást, útlezárást szervező Közlekedési Szakszervezetek...
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj sávossá tétele 24 milliárd forintos plusz bevételt hozhat jövőre, így ebből a különadóból már 33 milliárd forintos jöhet - olvasható a Költségvetési Felelősségi...
Közeledik az év vége, így ismételten célszerű áttekinteni a benn ragadt szabadságok kiadására vonatkozó hatályos szabályozást. Az egyik fő szabály, hogy a szabadságot a munkáltató az adott évben köteles kiadni. Előállhatnak azonban olyan helyzetek, amikor erre nincsen lehetőség.
Akkor mit fognak csinálni a Munkaügyi Központok? – valószínűleg nagyjából így reagál a munkanélküli segély eltörlésének lehetőségére az átlagember. Ezt az intézményt a honpolgárok többsége bürokratikus nyűgnek, illetve juttatás-kifizetőhelynek tekinti. Ahol azon a csekélyke összegen kívül mást nemigen kaphat. Persze a kincstári álláspont nem erről szól. Aszerint – nagyjából - azért nem lesz…
A Nyitott bíróság program keretében hét jó nevű fővárosi középiskolával írt alá együttműködési megállapodást Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke. A közös munka célja, hogy bemutassák a diákoknak a bíróságok munkáját, segítsék a pályaválasztást és szélesítsék a jogi műveltséget - közölte a törvényszék szerdán az MTI-vel.
Szemmel láthatóan megindult a helyezkedés az arany körül: Németország és Hollandia után Belgium is azt vizsgálja, hogyan hozhatná haza Londonból aranyrúdjait. Egyre többen szeretnék tisztázni, hogy megvan-e még a kölcsönadott aranyuk. Ha ez tömegessé válik és kiderül, hogy mégse mindegyik aranyat tudják kiadni, abból érdekes helyzet alakulhat ki.
Nem késlekedett a januártól bevezethető települési adó kivetésével Budapest VIII. kerülete. A fideszes polgármester, Kocsis Máté vezette Józsefvárosban 2015-től a bérbe adott lakások, szobák után lakásadót kell fizetni – írja a hvg.hu.
Egyeztetésre hívta a napokban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tüntetést, forgalomlassítást, útlezárást szervező Közlekedési Szakszervezetek...
Kivonulhatnak az osztrák bankok Magyarországról, egy hitelminősítő szerint – Fontos fejlesztési programokra bólintottak rá Brüsszelben – Ismét olcsóbb lett az üzemanyag
A becsült ár háromszorosáért, 314 ezer fontért (122 millió forintért) kelt el egy londoni árverésen Milne Micimackó kuckója című könyvének egy eredeti illusztrációja.