2014. december 19. péntek

dec. 19
9:14
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a nők munkanélkülisége (HR Portál)
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a nők munkanélkülisége idén a többi uniós tagállamhoz képest - közölte a kormányszóvivő csütörtökön Budapesten a Richter Gedeon Nyrt.-nél, a munkahelyvédelmi akciótervről tartott sajtótájékoztatón.
dec. 19
9:24
Tovább nőtt a fogyasztás októberben (Infostart)
Gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése októberben: a bolti értékesítés volumene 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a szeptemberi 4,5 százalékos emelkedés után a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kiigazítatlan index szintén 5,2 százalékos emelkedést jelzett.
dec. 19
9:24
Orbán: komoly tényező marad Oroszország (Privátbankár)
Az Európai Unió kormányfőinek találkozója után tartott interjún beszélt Orbán Viktor miniszterelnök az orosz válságról. Szerinte nem szabad elhamarkodott véleményt alkotni.
dec. 19
9:26
Interneten többet vásárolunk - már rendeljük a kaját is (Privátbankár)
2014. októberben – a második becslés szerint – 5,2%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.
dec. 19
9:27
Csak a közmunka hajtja a foglalkoztatást (Portfolio)
Októberben a nemzetgazdaságban az átlagos nettó kereset 3,3 százalékkal növekedett éves alapon, ami az októberi mínusz 0,4 százalékos inflációval együtt 3,7 százalékos nettó reálbér-emelkedést jelent...
dec. 19
9:29
Eddig tarol az Apple Pay (Portfolio)
Az Apple közlése szerint a bankkártyapiaci forgalom 90 százalékát bonyolítják azok a bankok, amelyek már csatlakoztak az Apple Pay-hez. Az utóbbi hetekben bankok, kereskedők és startupok tucatjai...
dec. 19
9:31
Könnyebb lesz kockázati tőkéhez jutni? (Portfolio)
Múlt héten jelent meg egy, a kockázati és magántőkealapokat érintő kormányrendelet-módosítás, miszerint egy vállalkozásnak és érdekeltségeinek a tőkealapok maximum a jegyzett tőkéjük 40%-áig...
dec. 19
9:36
Megállapodtak az uniós állam-, illetve kormányfők a beruházási alap felállításáról (ProfitLine)
Megállapodás született az Európai Unió állam-, illetve kormányfői között arról, hogy sürgősen fel kell állítani az Európai Stratégia Beruházási Alapot - közölte az Európai Tanács első munkaülésének végeztével csütörtök este Donald Tusk, a testület elnöke.
dec. 19
9:39
Fejvadászok keresnek külföldi menedzsereket a paksi erőmű élére? (HR Portál)
Az Orbán-kabinet a paksi atomerőmű vezérkarának a lecserélésére készül - értesült a Népszabadság. A lap szerint fejvadászok keresnek külföldi menedzsereket az üzem élére.
dec. 19
9:42
Évek óta nem voltak ennyire optimisták a németek (Privátbankár)
A GfK gazdaságkutató intézet januárra vonatkozó, előremutató német hangulatindexe 9 pontra nőtt a korábbi 8,7 pontról.
dec. 19
9:44
A Richter fordítani tudott - a románok mindenkit lehagytak (Privátbankár)
A londoni Capiral Spreads előrejelzésének megfelelően pozitívan kezdte a napot a legtöbb európai index.
dec. 19
9:45
Ezért válaszd meg jól a karácsonyfaizzódat (Pénzcentrum)
Már neten is rendelhetünk olcsó, jó minőségű darabokat....
dec. 19
9:54
Óriási adócsalással buktak le (Adózóna)
Ötmilliárd forint adót csalt el egy húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói harminchárom embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben - közölte az adóhatóság bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-vel.
dec. 19
10:03
Mégis mitől lesz sikeres a magyar mobiltárca? (Portfolio)
A nemrégiben elindult telekomos Mobiltárca azért lesz üzletileg is sikeres megoldás, mert nem kizárólag fizetésre használható, az infrastruktúra pedig adott a széles körű elterjedéséhez - véli...
dec. 19
10:03
Sokan megfeledkeznek erről, amikor kiadják a lakásukat (Pénzcentrum)
A lakást bérbe adók többsége nem fizeti be így szerzett jövedelme után az adót....
dec. 19
10:05
Megrohamozták idén a tőzsdéket (Portfolio)
A nagy tőzsdei kibocsátások éve volt az idei, köszönhetően a részvénypiacok szárnyalásának, valamint annak, hogy a befektetők nagy étvággyal vetették rá magukat a részvényekre - írja a CNBC. Idén...
dec. 19
10:09
Gyorsult a fogyasztás növekedése októberben (ProfitLine)
Gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése októberben, a bolti értékesítés volumene 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a szeptemberi 4,5 százalékos emelkedés után a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kiigazítatlan index szintén 5,2 százalékos emelkedést jelzett.
dec. 19
10:11
Csökkent a román autógyártás az idén (ProfitLine)
Romániában az idei tizenegy hónap adatai szerint is zsugorodott a járműgyártás - közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete csütörtökön.
dec. 19
10:12
Kétezer fővel kevesebben dolgoznak a bankszektorban (HR Portál)
Az elmúlt öt évben csaknem kétezer fővel csökkent a bankok létszáma, főként a nagybankoknál és a szövetkezeti hitelintézeteknél. A szakosított és állami bankoknál viszont többen dolgoznak a Világgazdaság összeállítása szerint.
dec. 19
10:14
Az álláskeresők száma csak lassan csökkenhet a következő években (HR Portál)
Az álláskeresők száma csak lassan csökkenhet a következő években a valutaunióban. Az idei 11,5 százalékos munkanélküliség 2016 végére körülbelül 11 százalékra mérséklődhet, de még 2018-ban is 10,5 százalék lehet az álláskeresők aránya az EY könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég előrejelzése szerint.
dec. 19
10:21
Rettegni kell most a méregtermelő gombáktól (Portfolio)
Fertőzhetnek a fuzáriumok a kukoricatárolókban a sok csapadék miatt...
dec. 19
10:36
Villámgyors EU-csúcs - kommentált Orbán (Privátbankár)
Megint olcsóbb az üzemanyag - Soha sem látott gyorsasággal ért véget az EU-csúcs – Orbán Viktor kommentálta a találkozón elhangzottakat – Újra szállítunk gázt az ukránoknak.
dec. 19
10:39
Megszólalt az UniCredit vezére: enyhülhet a nyomás a magyar bankokon (Portfolio)
Valószínűleg csökkenni fog a politikai nyomás a magyarországi bankokon most, hogy a szektor nagyobb része került hazai kezekbe - idézi a Reuters Gianni Franco Papa régiós UniCredit-vezér...
dec. 19
10:42
2,9 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset január-októberben (ProfitLine)
A bruttó átlagkereset a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében 234 400 forint volt január-októberben, 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
dec. 19
10:44
Államadósság - idén 487 milliárd forinttal volt kisebb a nettó kibocsátás (ProfitLine)
Az adósságfinanszírozást tekintve az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) összegzése szerint az idén 487 milliárd forinttal volt kisebb a nettó kibocsátás az eredeti tervhez képest - mondta Borbély László András, az ÁKK Zrt. általános vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 19
10:45
Hol kerestek a legjobban idén? (HR Portál)
A bruttó átlagkereset a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében 234 400 forint volt január-októberben, 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
dec. 19
10:47
Executive MBA magyar nyelven is a Corvinus GTK-n (HR Portál)
Executive MBA magyar/angol nyelven, Lean vezetés, Informatikai menedzsment, Projekt-menedzsment, Logisztika és ellátási lánc menedzsment. Ezekkel az új és nagy hagyományú keresztféléves szakirányú továbbképzésekkel várja a továbbtanulni vágyó felnőtteket a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara.
dec. 19
10:54
Átmenti Vitézyt a kormány (Privátbankár)
Az országos közlekedési átszervezési programban számít a kormány az egykori BKK-vezetőre a hvg.hu értesülése szerint.
dec. 19
10:57
A NAV ott lesz minden kasszacsörgésnél (Adózóna)
Már 2014-ben életbe lépett az a rendelkezés, mely szerint valamennyi pénztárgép használatra kötelezett adóalany, aki bizonylatadási kötelezettségét pénztárgépnyugta helyett számla kibocsátásával helyettesíti, kötelezett az általa kibocsátott számlákra vonatkozóan adatot szolgáltatnia a NAV felé. Azonban bizonyos feltételeknek megfelelő vállalkozói kör türelmi időszakot kapott, ez azonban 2015-től…
dec. 19
10:57
Újra mélypont felé vette az irányt a forint (Portfolio)
Elképesztő emelkedés a vezető nemzetközi részvénypiacokon, szakadék széléről visszatáncoló rubel, erősödő régiós devizák - ezek mind olyan "apró" jelek, amelyek abba az irányba mutatnának, hogy a...
dec. 19
11:12
Vége a türelmi időnek: minden pénztárgépbe belelát a NAV (Privátbankár)
Szigorodik a pénztárgép használatára vonatkozó szabályozás, ráadásul 2015-ben már egyáltalán nem lehet használni a hagyományos pénztárgépeket.
dec. 19
11:14
Mindenki a másikat hibáztatja - hogy fog ebből a kátyúból kimászni Európa? (Privátbankár)
A magasztos célok és a propagált előnyök ellenére megszakadtak az európai-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalások. Az európai ellenzők főként attól tartanak, hogy a tervezett megállapodás Európa magasabb szintű szociális, környezetvédelmi és egészségügyi védelmét és szabályozását ásná alá. A törvényhozók sincsenek elragadtatva.
dec. 19
11:15
Szédeleg a forint az elmúlt napok pofonjai után (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
dec. 19
11:15
Az Unicreditet és az Intesát is leminősítették (Portfolio)
A Standard&Poor's több olasz bank, köztük az Intesa sanpaolót és az Unicreditet is leminősítette - számolt be a Reuters. Az olasz bankszektor több szereplőjét is leminősítette a Standard&Poor's,...
dec. 19
11:30
Az elemzők nem lepődtek meg a magyar béreken (Privátbankár)
Szerintük marad a kedvező trend a kereseteknél. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint októberben már 22 hónapja tart a keresetek vásárlóértékének emelkedése.
dec. 19
11:32
Elindultak felfelé a piacok a pánik után, de a forintot elfelejtették (Privátbankár)
A rubel a dollárral szemben megnyugodni látszik, de a forint eközben nem sokat javított a rubel-pánik során elszenvedett veszteségből.
dec. 19
11:33
Tesco, Auchan, Metro: akciós karácsony az egész családnak (Pénzcentrum)
Ennyibe kerül, ha a követed az akciós kiadványokat....
dec. 19
11:33
Brutális összeggel tőkésíti fel az orosz bankokat Putyin (Portfolio)
Az orosz parlament (Duma) alsóháza elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében feltőkésíthetik az orosz bankszektort - írja a Reuters. Pénteken az orosz parlament alsóháza elfogadta azt...
dec. 19
11:35
Végre lebuktak! - Így csalták az áfát a húsokkal (Portfolio)
Ötmilliárdos adócsalást tárt fel egy bűnözői csoportnál a NAV...
dec. 19
11:37
Feltámadt a magyar piac - Még a Richtert is veszik (Portfolio)
Rendkívüli formában készülnek az ünnepekre a részvénypiacok, a Fed szerdai ülését követően begyújtották a rakétákat. Bár már csütörtökön is óriási rali volt a tőzsdéken, úgy tűnik a befektetők...
dec. 19
11:45
NGM: csaknem másfél éve erősödik a kiskereskedelem (Infostart)
Idén októberben 5,2 százalékkal, az év első tíz hónapjában pedig 5,1 százalékkal bővült az ágazat az egy évvel korábbihoz képest, így Magyarország kiskereskedelmi forgalma már sorozatban tizenhatodik hónapja erősödik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
dec. 19
11:48
Átmenti Vitézyt a kormány (Privátbankár)
Az országos közlekedési átszervezési programban számít a kormány az egykori BKK-vezetőre a hvg.hu értesülése szerint.
dec. 19
11:48
Orbán Ráhel: férjemmel saját erőből boldogulunk (ProfitLine)
Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük - írta Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya Facebook-oldalán csütörtök este.
dec. 19
11:50
Századvég: kiemelkedő növekedés lehet jövőre (Privátbankár)
A Századvég megszokott optimizmusával kiemelkedő gazdasági növekedést vár Magyarországon.
dec. 19
11:51
Új kiskereskedelmi vezető a CBRE-nél (Portfolio)
A CBRE Magyarország bejelentette, hogy Pataki Márta a kiskereskedelmi részleg bevásárlóközpontokért felelős vezetőjeként csatlakozott a vállalathoz. A cég bevásárlóutcai ('high street')...
dec. 19
11:52
Kicsit többet a NetPincér új tulajdonosairól (Privátbankár)
A foodpanda üzleti modellje lehet ellenszenves, de eddig bejött. A NetPincér új tulajdonosa piacvezető pozícióba vásárolta magát, de rengeteg fejlesztésre lehet még szükség.
dec. 19
11:53
316-nál az euró! (Portfolio)
Szépen indult a pénteki kereskedés a forint piacán, a nemzetközi befektetői hangulat alapozta meg az irányt. A déli órákban azonban hirtelen jött a fordulat és a látványos forintesés. A hazai...
dec. 19
12:06
Megint szakad a forint: 316-nál az euró (Privátbankár)
A rubel a dollárral szemben megnyugodni látszik, de a forint eközben nem sokat javított a rubel-pánik során elszenvedett veszteségből, nem sokkal dél előtt pedig újra gyengülni kezdett.
dec. 19
12:21
Jó hírnév megsértése miatt jogi lépéseket tesz Habony Árpád (ProfitLine)
ó hírnevének megsértése miatt jogi lépéseket tesz Habony Árpád "a hamis látszatot keltő kijelentéseket" terjesztőkkel szemben - közölte jogi képviselője az MTI-vel.
dec. 19
12:23
A Libri 9,1 milliárd forintos forgalmat vár az idén (ProfitLine)
A Libri Könyvkereskedelmi Kft. 9,1 milliárd forintos forgalomra számít az idén, ami 800 millió forinttal haladja meg a tavalyi nettó árbevételét - közölte a cég az MTI-vel.

Keresés