Gazdaságpolitikai értelemben bűn, hogy a kormány megtiltotta a nyugdíj melletti munkavégzést - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője egy balatonfüredi konferencián vasárnap.
A monopol-közműszolgáltatások nonprofittá alakítását tervezi a Fidesz. Erről Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője beszélt a Hír TV szombaton sugárzott, P8 című műsorában.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség ismeretlen tettes ellen a péntek délelőtt Szombathelyen, egy építkezésen földomlás következtében meghalt két ember ügyében - közölte honlapján a rendőrség.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Szalai Pétert nevezte ki a foglalkoztatói nyugdíjért felelős miniszteri biztossá - az erről szóló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
1 millió 250 ezer BTel-részvényt bocsát tőzsdén kívüli nyilvános értékesítésre a Business Telecom Nyrt. tulajdonában álló BTel Technologies Kft - tájékoztatta a tőzsdei társaság a ProfitLine.hu gazdasági portált. A papírok a Budapesti Értéktőzsdére és a Frankfurti Értéktőzsdére bevezetett törzsrészvények, amelyekhez a befektetők a szeptember 6-án bejelentett darabonkénti 1.120 forintos áron…
Összesen 171 milliárd forinttal növelik a költségvetés központi alrendszerének hiányát azok a módosítások, amelyeket az idei büdzséről szóló törvényhez nyújtott be a kormány, az uniós módszertan szerinti hiánycélt ugyanakkor vélhetően nem veszélyeztetik a módosítások.
A Költségvetési Tanács a magasabb kiadások mellett is elérhetőnek tartja a GDP-arányos hiánycélt, de figyelmeztet a növekvő kockázatokra, és fokozott gazdálkodási fegyelmet tart indokoltnak.
A második negyedévben a korábban jelzett 0,6 százalék helyett 0,9 százalékkal nőtt a GDP Japánban - jelentette a statisztikai hivatal. Az év/év indexet is felfelé módosították. A korábban jelzett 2,6...
A Toyota Motor Corporation közzétette a Toyota Corolla összesített globális értékesítési eredményét. Ez év júliusában a világ legnépszerűbb modelljének eladásai elérték a 40,01 milliós darabszámot,...
A ma közzétett felülvizsgált adatok alapján a japán gazdaság a második negyedévben 0,9 százalékos bővülést mutatott az előző negyedévhez képest. Az eredetileg augusztus 12-én publikált előzetes adatok 0,6 százalékos gazdasági növekedésről szóltak. Elemzők 1 százalékos GDP növekedésre számítottak.
A kínai kormány ma közlése szerint augusztusban a fogyasztói árak 2,6 százalékkal emelkedtek a júliusban mért 2,7 százalék után. A kapott adat megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
A Költségvetési Tanács a magasabb kiadások mellett is elérhetőnek tartja a GDP-arányos hiánycélt, de figyelmeztet a növekvő kockázatokra, és fokozott gazdálkodási fegyelmet tart indokoltnak.
Automatikusan megosztják majd 2015 végétől kezdve az egyes államok egymás közt az adózásra vonatkozó információkat − írja a szentpétervári G20-csúcson született megállapodásról a napi.hu.
Ma hajnalban újabb kedvező hír érkezett Kínából. A júniusi csökkenés, és a júliusi 5,1 százalékos emelkedést követően 7,2 százalékkal nőtt az export volumene augusztusban. Elemzők szerint a kínai...
Szakértők szerint az OTP árfolyamát az gyengítette a múlt hét során, hogy Csányi Sándor hétfőn úgy nyilatkozott: ha az összes devizahitelt azonnal forintosítanák, az 950 milliárd forint veszteséget okozna a bankrendszernek, s ebből 300 milliárd forint hárulna az OTP-re. Az OTP 4185 forinton zárta a hetet, ez 54 forinttal, 1,27 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróárnál. Mai elemzésünkben a…
Véglegesen betiltják a fogyasztói csoportok szervezését, ha a parlament elfogadja a fogyasztóvédelmi törvény kormány előtt lévő módosítását - írta a Magyar Nemzet hétfőn. A módosítás 2014. január...
Ha minden terv szerint halad, akár már egy hónapon belül is felszabadíthatja az Európai Bizottság a közbeszerzési szabályok állítólagos megsértése miatt blokkolt magyar kifizetéseket. Ennek...
Vegyesen zárták a múlt pénteki kereskedést az amerikai indexek azt követően, hogy a gyenge munkaerőpiaci adatokat örömmel fogadták a befektetők, míg Putyin bejelentésére, miszerint támogatnák Szíriát...
Öt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai egyetemekre, főiskolákra felvételiző magyar diákok száma, igaz, így sem jelentkeznek tömegével a szigetország felsőoktatási intézményeibe - írta az eduline.hu az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetségének friss adataia alapján.
Júliusban 1,137 millió vendég 6,2 százalékkal több vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 4,7, a belföldi vendégéjszakáké 7,6 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A KSH ma közzétett adatai alapján 2013. júliusban mind a külföldi- (4,7%), mind a belföldivendég-éjszakák száma (7,6%) emelkedett, és a szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 12%-kal nőtt. Az árbevétel növekedésében szerepet játszott a kiadott szobák átlagárának 5,1%-os emelkedése is.
Júliusban 6,2%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma. A németek annyian jöttek, mint máskor, de a lengyelek és a hollandok szép számban érkeztek hozzánk.
Az elmúlt két hét során közel 29 milliárd dollár értékben bocsátottak ki kötvényeket az európai vállalatok, ami drámai növekedésnek számít a csendes nyári hónapokat követően. A cégek elsősorban az...
Ma reggel 8 és délután 6 óra között végzik a veszprémi és a zirci tévéadók áthangolását, így azokban a térségekben várhatóan több órán át nem foghatják az adást azok, akik szoba- vagy tetőantennával, illetve set-top-box segítségével tévéznek....
Ma már legalább kétszer olyan magas tőkekövetelményt javasol a bankok számára, mint két évvel ezelőtt John Vickers, a brit kormányzati bankreformot kidolgozó bizottság vezetője - írja a Financial...
Az ügyhöz közel álló források szerint az Apple-nek sikerült megállapodnia a világ legnagyobb előfizetői bázisával rendelkező China Mobillal a várhatóan a héten bejelentésre kerülő alacsonyabb...
A szerb jegybank pénteken ismét eurót adott el, miután a dinár árfolyama jelentősen gyengülni kezdett. Bár az európai feltörekvő régiót jóval kevésbé érintette az elmúlt hónapok tőkekiáramlása, mint...
A pénteki nagy mozgás alaposan szétzilálta a grafikonokat, így inkább egyedi sztorikat érdemes keresni. A német parketten mind a vételi mind az eladói ötletre rábukkanhatunk a devizapiacon, pedig...
Mérsékelt hangulatjavulással indult a hétfői kereskedés a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon azt követően, hogy pénteken a szíriai konfliktus fejleményei nagy kilengéseket okoztak és az amerikai...
Vegyesen zárták a múlt pénteki kereskedést az amerikai indexek azt követően, hogy a gyenge munkaerőpiaci adatokat örömmel fogadták a befektetők, míg Putyin bejelentésére, miszerint támogatnák Szíriát...
Ma reggel tájékoztatta a Gulf Keystone a befektetőket, hogy egy bírósági döntés nyomán a részvények piacán holnap reggeltől szünetel a kereskedés, várhatóan a nap végéig, amikor az új információk...
A tekintélyelvű poroszos oktatási rendszer olyan tulajdonságok felvételére ösztönzött, amelyek a HR Blog szerzője, Jobangel szerint malomkőként húzzák az álláskeresők nyakát.
Öt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai egyetemekre, főiskolákra felvételiző magyar diákok száma, igaz, így sem jelentkeznek tömegével a szigetország felsőoktatási intézményeibe....
Nem ragadt át az európai piacokra az ázsiai börzék optimizmusa, csökkenéssel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék hétfő reggel. A kereskedés elején a londoni FTSE-100 0,10 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,21 százalékos, a párizsi CAC-40 0,33 százalékos mínuszban tartózkodik. Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,02 százalékos emelkedéssel 18 017,96 ponton nyitott, érdemi elmozdulást azóta…
Vegyesen zárták a múlt pénteki kereskedést az amerikai indexek azt követően, hogy a gyenge munkaerőpiaci adatokat örömmel fogadták a befektetők, míg Putyin bejelentésére, miszerint támogatnák Szíriát...
A készpénzhez szokott ügyfelek fülének kedves, minden más szempontból rossz üzenet a kormány havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételről szóló terve. A latin-amerikai példák alapján bevezetett...
Javulnak az európai kilátások, a háború azonban minderre árnyékot vet. Az OTP megszenvedi a devizahiteles-sztorit, Japánban kilőttek az építőipari cégek az olimpiarendezés hírére.
A cseh áramóriás, a CEZ csökkentheti, vagy teljes egészében fel is függesztheti osztalékfizetését, amennyiben döntés születik a Temelin atomerőműben tervezett bővítésekről - nyilatkozta a hétvégén a...
Elérhető augusztus elsejétől a hatóságok számára az új végrehajtói adóslista, a lajstrom az ország végrehajtóinak valamennyi ügyét nyilvántartja, így a fizetési nehézségbe keveredő cégek mellett azokat a magánszemélyeket is számba veszi, akik ellen végrehajtási eljárást kezdeményeztek a hitelezők....
Heteken belül jön a Plotinus kötvénykibocsátása, a vagyonkezelő vezetői szerint két okból folyamodtak ehhez a formához, mert látnak jó befektetési lehetőségeket a piacon, viszont a részvények iránt...
Az európai gazdasági kilábalásba és az adósságválság leküzdésébe vetett bizalom erősödését jelzi, hogy az amerikai befektetők csaknem négy évtizede nem fektettek annyi tőkét európai részvényekbe, mint az idei első félévben.
Bevásárol az állam, megugrik a hiány - jól zárták a júliust a szállodások, sok holland és lengyel is nálunk pihent - újabb adólista, amelyet akár hitelkérelemhez is lehet használni - sztriptízt rendeltek az adóellenőrök, milliós bírság lett a vége - Nézze meg itt >>