A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, új lehetőséget kínál utasainak, hogy az internetes „becsekkolásuk” után is módosíthassák foglalásukat. Korábban ilyen esetben a Wizz Air ügyfélszolgálatának segítségére volt szükség. Most már egy költségkímélő megoldás is rendelkezésre áll: az utasok online visszavonhatják az internetes utasfelvételt mielőtt…
A magyarok többsége a munkahelyi terhek növekedése ellenére is úgy gondolja, hogy minden feladatot el tud majd végezni időre, ezzel mi vagyunk a legmagabiztosabb nemzet egy friss kutatásban szereplő 32 országból. A készség alapú munkavégzésben azonban rosszul állunk.
Orbán Viktor miniszterelnök Windisch Lászlót jelölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új, harmadik alelnökének - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a parlament gazdasági bizottságának elnöke hétfőn.
Korábban egy-egy írás foglalkozott az első benyomás csapdáival és azzal, hogy az első benyomáson túl miként alakíthatnánk, és mégis miért nem alakítunk ki másokról megalapozottabb véleményt. A cikksorozat harmadik tagjaként jelen írás azt elemzi, mit teszünk akkor, ha mégis tovább dolgozunk a megszerzett első benyomásokon, melyek azok az okok, amelyek miatt ezt megtesszük, és biztosak lehetünk-e…
Fizetéshez, beléptetéshez, de akár a számítógép zárolásához is lehet használni azt az azonosítási eljárást, amelyet magyar mérnökök fejlesztenek. A fejlesztést az állam is támogatja.
A hétfői kereskedésben az eladók kerültek túlsúlyba, miután a következő éves amerikai költségvetéssel kapcsolatban továbbra sincs egyezség, illetve a hétvégén tovább mélyült az olasz belpolitikai...
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén már meg is hallgatta és meg is szavazta az MNB új - piaci felügyeletért felelős - alelnökét és monetáristanács-tagját. A procedúra gyors...
Ismét kifutni látszik az időből az amerikai kongresszus, hogy felhatalmazza az Obama-kormányt a 16 700 milliárd dolláros költségvetési adósságplafon meghaladására, ennek ellenére a befektetők nem aggódnak, biztosak abban, ahogy a múltban már oly sokszor, az utolsó pillanatban megegyeznek egymással a republikánusok és a demokraták.
A brit munkáspárt vezére szinte bizonyosan ismeri és tényleg merített is a Fidesz rezsicsökkentési javaslatából – mondta a pártvezér, Ed Miliband egyik tanácsadója az alapblog.hu-nak adott interjúban.
Erős mikroprudenciális felügyeletre van szükség, mert a bankrendszer veszélyes üzem; a bankrendszer a gazdaságért, az emberekért van, nem pedig fordítva - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) harmadik alelnökének jelölt Windisch László hétfőn Budapesten.
Minden évben több tucatnyi embert csapnak be a tűzifával házaló, portékájukat személyesen vagy szórólapon, akár interneten hirdető trükkös faárusok - tájékoztat hivatalos honlapján a rendőrség....
Az elmúlt időszakban megnövekedett a magyar kiberkörnyezetet, köztük a kormányzati rendszereket is célzó különböző forrásokból indított kibertámadások száma és súlyossága - mondta Kádár Andrea Beatrix helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője, hétfőn egy budapesti konferencián.
Orbán Viktor miniszterelnök Windisch Lászlót jelölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új, harmadik alelnökének - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a parlament gazdasági bizottságának elnöke hétfőn.
Gőzerővel készül a SuperShop a MobilTárca rendszer indulására. A boltokban a fizetés mellett ugyanis a pontgyűjtő kártyák kezelése is virtualizálódik. A művelet 1-2 másodperc alatt lezajlik, a rendszer felírja a pontokat, vagy levonja azokat, ha a hűségkártya egyenlegét használjuk vásárlásra. Ehhez elkészült a SuperShop alkalmazása, amelyet a Laurel Cégcsoport tagja, az ERBA 96 Kft. fejlesztett…
Komoly izgalmak várnak ránk, éjfélig kellene tető alá hozni az amerikai költségvetést, erre egyelőre kevés esély látszik. A forint jól tartja magát, de alakul a hullámvasutazás.
A brit munkáspárt vezére szinte bizonyosan ismeri és tényleg merítetett is a Fidesz rezsicsökkentési javaslatából ? ismeri el a pártvezér, Ed Miliband egyik tanácsadója az alapblog.hu-nak adott...
Idén 2013. október 29-én (Budapest, Millenáris) várja a 4 éves City Hungary Konferencia a magyar városok fenntartható működésében érintett döntéshozókat. Kiállítói résszel kiegészítve. Fővédnök: Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának az elnöke. (x)
Amerika miatt idegesek a piacok, a forint azonban tartja magát - a jövő évi költségvetés tervezet még csavarhat egyet az ügyön - újabb 112 milliárd forintot vettek ki a magyarok bankbetétből egy hónap alatt - egyre többet fizetünk kártyával - Nézze meg itt >>
Tavaly júniusban készítettünk interjút az ukrán OTP vezérigazgatójával, azóta tovább romlott a helyzet keleti szomszédunknál: a devizatartalékok szintje vészesen csökken, a hitelminősítők véleménye...
Nagy lelkesedéssel fogadták a fogyasztók az Apple legújabb okostelefonjait, amelyek értékesítését másfél hete kezdte meg a társaság. Hamarosan várhatóan a táblagép-termékvonalának frissítése...
Nem lehetünk túl bizakodóak a magyar cégek kapcsán, ha az elemzői profitvárakozások alakulását szemléljük, a fontosabb hazai cégeknél a gyógyszercégek kivételével jelentősebb csökkenés mutatkozik az...
Még nem tagja a Patikapénztárnak? Tegyen egy próbát! Figyelje egy hónapig, hogy mennyit költ gyógyszerre, vitaminokra, gyógykészítményekre, pelenkára, higiéniára – ha mindezeket egészségkártyára vásárolja meg, jóval többet ér a pénze! (x)
Október 1-jétől a cserére kötelezettek csak akkor üzemeltethetnek elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépet, ha van online kapcsolatra képes pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződésük, vagy a forgalmazó által visszaigazolt megrendelésük....
Nem lett határidőre csődegyezség a Raabvill Kft. és mintegy kétszáz egykori alvállalkozója, beszállítója között. A társaság ügyvezetője szerint a most elutasítottnál csak kedvezőtlenebb feltételek közé kerülhetnek a hitelezők.
Eddig hatszor módosították az idei költségvetést, az évnek pedig még nincs is vége. Csak az E.On gázüzletág megvásárlása miatt háromszor írták át törvényt - elsőként már rögtön a tavaszi ülésszak második napján. Két olyan hónap is volt, amikor kétszer nyúltak a büdzséhez.
Négyezer svájci frankra (nagyjából 974 ezer forintra) emeli Svájcban dolgozó alkalmazottainak minimálbérét a Lidl német élelmiszeripari üzletlánc svájci csoportja decembertől - cikkezi a napi.hu.
A vállalat hétfői bejelentése szerint a pekingi székhelyű Hanergy cég Németországban gyártott napelem moduljait kínálják eladásra - számol be az MTI. Egy átlagos méretű családi házra való, 3,36...
Mit tehetünk abban az esetben, ha fizetésképtelenné válik a cég, és félő, hogy megkapjuk-e a fizetésünket, végkielégítésünket. Ennek járt utána a napi.hu.
A magyar vállalatvezetők sokkal inkább cégük érdekeinek szolgálatába állítható eszközként, semmint személyes anyagi előny forrásaként tekintenek a korrupcióra - írta egyik internetes blogjában a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadása, egy friss tudományos felmérés következtetéseit ismertetve.
Japánban holnap kulcsfontosságú döntés születik: lesz-e áprilistól forgalmi adóemelés vagy sem? 1997-ben nagyon rosszul végződött egy hasonló próbálkozás, de a miniszterelnök szerint most minden...
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) adatai szerint 10 ezer 500 gazdálkodó szervezet, az összes gazdálkodó szervezet két százaléka vállalta 2012-ben iskolai rendszerű oktatásban részt vevő tanulók képzését - közölte a Világgazdaság Online.
Kínai napelemekkel bővíti kínálatát nagy-britanniai áruházaiban az IKEA svéd bútor-kiskereskedelmi lánc. A vállalat hétfői bejelentése szerint a pekingi székhelyű Hanergy cég Németországban gyártott napelem moduljait kínálják eladásra.
A kisebb keresetűeket segítő, a jómódúakat azonban nem támogató rezsicsökkentéssel, az alapvető élelmiszerek áfájának mérséklésével és az egykulcsos adó eltörlésével segítené elő az MSZP a megélhetési költségek csökkentését - összegezte Mesterházy Attila pártelnök.
Sok bosszúságra ad okot könyvelői, adótanácsadói és adószakértői körökben a pénzmosás elleni törvény módosítása, amelynek elrettentő részleteiről külön cikkben számoltunk be. Ebből kiderül, hogy olvasóink-előfizetőink jelentős többségét kitevő személyek ellen, ha megszegik a pénzmosási előírásokat, drákói szigorral és óriási – 20 millió forintig terjedő – pénzbüntetéssel lépnek fel az erre…
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén már meg is hallgatta és meg is szavazta az MNB új - piaci felügyeletért felelős - alelnökét és monetáristanács-tagját. A procedúra gyors...
A NAV pénzügyőrei különféle védett állatfajok csontjait tartalmazó küldeményt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
A Wall Street Journalnak adott interjút a monetáris tanács tagja. Kocziszky György szerint - a gazdaságnak további élénkítésre van szüksége, - az alacsony infláció teret nyit további...
A hétfői kereskedésben az eladók kerültek túlsúlyba, miután a következő éves amerikai költségvetéssel kapcsolatban továbbra sincs egyezség, illetve a hétvégén tovább mélyült az olasz belpolitikai...
A Dealogic legfrissebb statisztikái azt mutatják, hogy élénkül az európai IPO-piac, az eddigi 9 hónapban több tőkét vontak be a társaság nyilvános részvénykibocsátásokkal, mint 2012-ben. Bár az...