Szeptembertől Pető Norbert vette át a Mondelez Hungária logisztikai irányítását. A szakember pályája a UPS csomagszállító vállalattól a Coca-Cola HBC magyar és osztrák leányvállatain át a PepsiCo-ig vezetett, amelynek logisztikai működését az elmúlt két évben irányította. Elődje, Pál László Balázs a Mondelez lengyelországi leányvállalatának logisztikai igazgatójaként folytatja karrierjét.
A 20 bázispontos kamatvágás volt a legvalószínûbb kimenet a monetáris tanács mai ülésén, de végső soron bármilyen döntés elképzelhető volt. Végül a jegybank a 20 bázispontos csökkentés mellett...
A magyar kormány az ideihez hasonlóan jövőre is egy nagyobb tartalékkal tervezi meg a költségvetést annak érdekében, hogy biztonságosan tartható legyen az államháztartási hiánycél - válaszolta egy kérdésre Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a visegrádi négyek (V4) miniszteri szintű ülését követő keddi sajtótájékoztatón.
Péntek déltõl ma reggelig alig láttunk mozgást a forint euróval szembeni árfolyamában, de mivel továbbra is borongós maradt ma a nemzetközi befektetõi hangulat, ezért délelõtt...
A forint egész nap gyengélkedett, a jegyzés az euróval szemben nagyon közel került a 300-as szinthez. Már mindenki az MNB kamatdöntést várja, nem kérdés, vágás lesz - de mekkora? Legutóbb Matolcsy György váratlant húzott. Cikkünket folyamatosan frissítjük.
Idén szeptembertől új szakemberrel bővült a Deloitte Legal ügyvédi iroda hálózat magyarországi csapata. Erdős Gábor igazgatói pozícióban segíti majd a Deloitte hazai ügyvédi hálózatának munkáját.
A kormány fontolgatja, hogy ázsiai devizákban is államkötvényt bocsásson ki Magyarország, hogy így szélesedjenek az állam finanszírozási forrásai - jelentette ki Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója kedden.
Nyolcvankét millió euró összegű kárpótlást követel a román állami tulajdonban lévő Electrica S. A. energetikai társaság a Cseh Energetikai Művektől (CEZ) a privatizációs szerződés állítólagos...
Töröcskei István, az ÁKK vezérigazgatója is megerősítette, hogy még az év vége előtt devizakötvényt bocsát ki Magyarország. Egy szingapúri konferencián a Wall Street Journal-nak nyilatkozva azt is...
Az esetek mintegy harmadában a cégeknek adnak igazat a bíróságok az adóhatósággal szemben indított perekben - közölte az EY legfrissebb magyarországi elemzése eredményeit.
Egyre több pert nyernek a cégek az adóhatósággal szemben, mára az esetek mintegy harmadában az adózóknak adnak igazat a bíróságok - közölte az EY legfrissebb magyarországi elemzése eredményeit.
A PwC kutatása többek között az ellenőrzések, a jogorvoslat, a tájékoztatás és az ügyintézés területeit vizsgálta, valamint a jogszabályváltozásoknak a mindennapi üzletmenetre gyakorolt hatását. A válaszadók anonim módon mondhatták el véleményüket az adóhatóság munkájáról. Az adóhatósággal közösen készített felmérésben közel 400 adózó vett részt - a válaszadók több mint fele elégedettebb az…
Töröcskei István, az ÁKK vezérigazgatója is megerősítette, hogy még az év vége előtt devizakötvényt bocsát ki Magyarország. Egy szingapúri konferencián a Wall Street Journal-nak nyilatkozva azt is...
A kormány fontolgatja, hogy ázsiai devizákban is államkötvényt bocsásson ki Magyarország, hogy így szélesedjenek az állam finanszírozási forrásai - jelentette ki Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója kedden.
A Prologis, Inc. bejelentette, hogy az LPR La Palette Rouge, az újrafelhasználható csomagolás terén vezető európai logisztikai szolgáltató Euro Pool System raklapösszesítésre specializálódott tagja...
Még nem döntöttek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) meghirdetett napelemes pályázatok támogatásáról - közölte az NFÜ sajtóosztálya kedden az...
Javult a vállalkozások véleménye a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) az elmúlt másfél évben - derült ki a PwC Magyarország második alkalommal készített felméréséből, amelyet az adóhatósággal és a jogszabályváltozásokkal kapcsolatos adózói véleményekről készített.
Bár júliusban már csak 1,8 százalékkal drágultak az ingatlanok a legnagyobb amerikai városokban, a 12 havi index 2006 óta nem látott mértékű drágulást jelzett. A következő hónapokban mérsékeltebb...
Fordított áfát és minimális szolgáltatási díj bevezetését javasolják munkaerő-kölcsönzők a tisztességtelen piaci szereplők kiszorítása érdekében, írja a Portfolio. Ugyanis ma is megesik, hogy a törvényes minimálbér és közterhei alatti vállalkozási árakban állapodnak meg a partnerek, az alkalmazottakat kihasználják, az áfát és a közterheket megtakarított haszonként kezelik.
A pályázásra jogosult szervezetek a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató akkreditált munkáltatók, amelyek a munkahelyek rehabilitációs célú átalakítása keretében új munkahelyek teremtéséhez illetve azok átalakításához igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást.
Az MSZP szerint mivel a Költségvetési Tanács (KT) is jelentős kockázatokat lát a jövő évi költségvetési tervezetben, fel kell tenni a kérdést: milyen megszorításra készül már megint az Orbán-kormány?
A nemzetközi piacokon tapasztalható elbizonytalanodás hatására a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik közelében tartózkodtak a kereskedés első szakaszában. Érdemi változást az sem...
A magyar tőzsdén az állóvizet az a hír kavarta fel, hogy felvásárlási ajánlatot tett az Egis részvényekre a gyógyszergyár 51 százalékos tulajdonosa, a francia Servier. Ennek kapcsán a Servier csoport...
A monetáris tanács szokás szerint 15 órakor megjelent közleményében úgy fogalmaz, hogy a nemzetközi környezet a laza monetáris kondíciók tartós fennmaradásának irányába mutat. Az inflációs cél...
A fővárosi önkormányzat élne az építményadó és az idegenforgalmi adó beszedésének lehetőségével 2014. január 1-jétől az általa közvetlenül irányított Margitszigeten.
Alaposan átírta a három hónappal ezelőtti előrejelzését a jegybank. A friss inflációs előrejelzés fő számait megismerve látható, hogy az inflációt jóval lejjebb, a növekedési pályát viszont jóval...
A korábbi szint többszörösére ugrott 2011 őszén a lakossági jelzáloghitel-kereslet Magyarországon az akkor elinduló kedvezményes végtörlesztési lehetőség hatására. A banki hitelkínálat szűkössége miatt azonban a végtörlesztések közel egyharmadát fedezték csak hitelből az ügyfelek. A bankok a hitelek elérhetőségének korlátozása mellett kamatemelésekkel állták a rohamot, amit a forrásszerzés…
A forint egész nap gyengélkedett, a jegyzés az euróval szemben nagyon közel került a 300-as szinthez. Már mindenki az MNB kamatdöntést várja, nem kérdés, vágás lesz - de mekkora? Legutóbb Matolcsy György váratlant húzott. Cikkünket folyamatosan frissítjük.
A fővárosi önkormányzat élne az építményadó és az idegenforgalmi adó beszedésének lehetőségével 2014. január 1-jétől az általa közvetlenül irányított Margitszigeten.
Négy ember életét vesztette kedden abban a turista-repülőgépben, amely a felszállást követően lezuhant a franciaországi Lyon közelében - közölte a helyi prefektúra és a tűzoltóság.
A jóléti társadalmakban, különösen az USÁ-ban egyre kórosabb elhízás elleni küzdelem a cukorfogyasztás csökkenéséhez vezethet, ami nemcsak az édesítőszer árának eséséhez, hanem egy sor élelmiszer- és italgyártó cég részvényének leértékelődéséhez vezethet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előző inflációs jelentésében prognosztizáltnál alacsonyabb idei és jövő évi inflációval, valamint magasabb gazdasági növekedéssel számol - tette közzé a jegybank a fő számokat kedden.
A nemzetközi piacokon tapasztalható elbizonytalanodás hatására a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik közelében tartózkodtak a kereskedés első szakaszában. Érdemi változást az sem...
Elemzők szerint folytatódhat a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési ciklusa, az év végéig 3-3,25 százalékig mérséklődhet az irányadó kamatláb, emellett a jegybank a növekedési hitelprogram kiterjesztésével is monetáris lazítást hajt végre.
A kormány a közösségi közlekedés működésének finanszírozására 7 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít a költségvetésből a fővárosnak - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az...
A kormány a közösségi közlekedés működésének finanszírozására 7 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít a költségvetésből a fővárosnak - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Szeptemberben kevésbé optimisták az amerikai fogyasztók, mint egy hónappal korábban. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexének értéke 81,8 pontról 79,7 pontra csökkent, bár ez nem okozott...
Megvolt az újabb kamatvágás, de elmaradt a meglepetés - nem csak megvennék, ki is vezetnék az Egis-t a tőzsdéről - az Erste megpróbálkozik azzal, amibe az Unicredit bicskája már beletört - Nézze meg itt >>
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előző inflációs jelentésében prognosztizáltnál alacsonyabb idei és jövő évi inflációval, valamint magasabb gazdasági növekedéssel számol - tette közzé a jegybank a fő számokat kedden.
A Servier szerint tisztességes a részvényenkénti 28 ezer forintos ár az Egis Gyógyszeripari Nyrt. papírjainak a tőzsdén forgó 49 százalékáért, a tranzakciót a társaság saját forrásból finanszírozza - mondta Pascal Touchon, a Servier csoport üzletfejlesztési igazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.
A japán jegybank monetáris tanácsának egyik tagja arról számolt be, hogy rendkívül bizonytalannak érzi az inflációs céljuk időbeni teljesítését. Bár Harihuko Kuroda, japán jegybankelnök nagyon...