Az amerikai munkaügyi minisztérium keddi bejelentése szerint 0,1 százalék volt a havi infláció augusztusban a júliusi 0,2 százalék után. Az elemzők 0,2 százalékos inflációt vártak a múlt hónapra.
Az eddigi legesélyesebb Fed elnökjelölt versenybõl való "kiszállása" után hétfõ estére már kissé mérséklõdött a piaci optimizmus, a részvényindexeknél és a devizáknál is...
Munkahelyek ezrei szűnnek meg az MSZP szerint Orbán Viktor gazdaságpolitikája miatt. Így reagált a fideszes Hoppál Péternek a munkahelyvédelmi akció eredményeit ismertető keddi sajtótájékoztatójára az MSZP szóvivője.
A nemzetközi piacokon tapasztalható elbizonytalanodás rányomja a bélyegét a vezető nyugat-európai tőzsdék teljesítményére, melyek kivétel nélkül a hétfői záróértékeik alatt ingadoznak. Teszik mindezt...
Egy évvel a bemutató után, szinte ugyanazon a napon az új Volvo FH-t választották Európa 25 országának vezető kamionos újságírói a 2014-es Nemzetközi Év Tehergépjárműve címre. Az Év Tehergépjárműve...
Augusztusban csak 250 fővel nőtt ugyan a hivatalos magyar munkavállalók száma Ausztriában, ez is új rekord azonban, és több, mint bármely más ország polgárai esetében. A legtöbben a feldolgozóiparban, a vendéglátásban és a kereskedelemben dolgoznak.
Fokozatosan gyorsul a magyar gazdaság növekedése az előttünk álló években - derül ki Varga Mihály képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából. A nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre...
A moszkvai haszonjármű-kiállításon jelentették be, hogy a vadonatúj Ford Transit lett a '2014-es Év Haszonjárműve': a Ford az első márka, amely két egymást követő évben is nyert a nemzetközi...
Kitartóan jó maradt a nemzetközi befektetői hangulat kedden is azután, hogy az eddigi legesélyesebb Fed elnökjelölt vasárnap "kiszállt" a versenybõl. Emiatt a forint is erősödni tudott ma és...
A nemzetközi piacokon tapasztalható elbizonytalanodás rányomta a bélyegét a vezető nyugat-európai tőzsdék teljesítményére, melyek kivétel nélkül a hétfői záróértékeik alatt ingadoztak a kereskedés...
Jó hírek jöttek Németországból és az eurózónából - nem volt kapós a karácsonyi kincstárjegy - a Széchenyi Tőkealap 110 millió forint tőkét fektet be a Szent Gellért Orvoscentrumba - Orbán Viktor erősítené az OTP bankot - Nézze meg itt >>
Az európai munkavállalók állítják, hogy munkahelyi elégedettségük és elkötelezettségük alakulását alapvetően befolyásolja közvetlen felettesük tevékenysége és hozzáállása, mutat rá a Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérés.
Összességében javult a tágabb értelemben vett Közép-Európa bankrendszereinek állapota a pénzügyi válság óta, ugyanakkor a térség számos gazdaságában - köztük Magyarországon - változatlanul sérülékeny a bankszektor, és ez hátráltatja a növekedést - állapítják meg keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Csuklós autóbuszok szállítására kiírt tenderen nyert a Rába. A társaság a Volánbusznak szállít járműveket összesen 16 millió euró értékben, áll a társaság közleményében. Csuklós buszokat szállít a...
Amerikai mérnökök olyan eszközt fejlesztettek ki, amely szennyvízből áramot hoz létre a szerves anyagot felfaló mikrobák segítségével - olvasható az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS)...
Napokon belül megkezdi a kárkifizetéseket a QBE Biztosító azoknak az utasoknak, akik a Best Reisen fizetésképtelensége és hivatalbóli törlése miatt nem tudtak elutazni - közölte a biztosító kedden az MTI-vel.
Rádőlt egy fa a gyorsvonatra Gödöllő közelében, senki nem sérült meg, de várhatóan estig késéssel közlekednek a szerelvények a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon - közölte a Mávinform az MTI-vel.
A nemzetközi piacokon tapasztalható elbizonytalanodás rányomta a bélyegét a vezető nyugat-európai tőzsdék teljesítményére, melyek kivétel nélkül a hétfői záróértékeik alatt ingadoztak a kereskedés...
Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás, amely Magyarország legnagyobb agrárgazdasági rendezvénye, idén rekordnagyságú területen kerül megrendezésre...
Tarlós István főpolgármester és Bús Balázs, a III. kerület polgármestere egyaránt cáfolta az InfoRádiónak azokat a sajtóhíreket, hogy az óbudai önkormányzat nem támogatja a dunai mobilgát megépítését. Nyilatkozataikból kiderült: abban van köztük véleménykülönbség, hogy népszavazásnak kell-e döntenie a római parti mobilgát megépítéséről.
Egyre nő az eurószkepticizmus az eurózóna nagy országaiban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban. Egy francia lap által publikált felmérés szerint ugyan még mindig...
Új történelmi csúcson a német részvényindex, érdemes megvizsgálni a rövid távú kilátásokat a grafikonon. 5-6 hónapos időtávra 9500 pontos célárfolyamot kapunk, a következő időszakban minden nagyobb negatív korrekció esetén érdemes lehet a vételi oldalra állni.
Kamatdöntő ülést tart csütörtökön a svájci jegybank és a szakértők egységesek abban, hogy a jegybankárok kitartanak az eddigi politika mellett. Ez pedig a frank gyengülését vetíti előre. Most úgy...
Kitartóan jó maradt a nemzetközi befektetõi hangulat kedden is azután, hogy az eddigi legesélyesebb Fed elnökjelölt vasárnap "kiszállt" a versenybõl. Emiatt a forint is erõsödni...
A Rába Jármű Kft. 61 darab csuklós autóbusz szállításáról írt alá megállapodást a Volánbusz Zrt-vel mintegy 16 millió euró értékben. A buszok szállítási jogát a Rába közbeszerzési eljárás keretében, éles piaci versenyben nyerte el a Volvoval együttműködésben. A szállítások 2014 tavaszától kezdődnek - olvasható a BÉT honlapján.
Szeptember végére véglegesíti a kormány az aktualizált makrogazdasági előrejelzést; jövőre a GDP 1,9 százalékkal nőhet, majd a bővülés 2015-ben és 2016-ban 2,3, illetve 2,5 százalékra gyorsulhat, a 2017-2022-es évekre pedig, kedvező nemzetközi konjunktúra esetén 2,5-3,5 százalékos éves növekedési ütem prognosztizálható - válaszolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Juhász Ferenc (MSZP)…
A kormány szeptember végére véglegesíti az aktualizált makrogazdasági előrejelzést; jövőre a GDP 1,9 százalékkal nőhet, majd a bővülés 2015-ben és 2016-ban 2,3, illetve 2,5 százalékra gyorsulhat, a 2017-2022-es évekre pedig, kedvező nemzetközi konjunktúra esetén 2,5-3,5 százalékos éves növekedési ütem prognosztizálható - válaszolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Juhász Ferenc (MSZP)…
Közép- és kelet-európai érdekeltségeket fenntartó osztrák nagybankok besorolásait erősítette meg kedden a Fitch Ratings, amely szerint e bankok széleskörű jelenléte az európai felzárkózó piacokon...
Az amerikai országos statisztikai hivatal adatai szerint a lakosság 15 százaléka volt szegénynek tekinthető 2012-ben. Összesen 46,5 millió amerikai volt szegény az előző évben, hétből egy állampolgár...
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Antonisz Szamarasz görög kormányfő megállapodott, hogy Görögország felgyorsítja a privatizációt és a strukturális reformokat. Ezt José Manuel Barroso jelentette be kedden, miután az év második felében esedékes görög uniós soros elnökség fő kérdéseiről tárgyalt Brüsszelben Antonisz Szamarasszal.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) 10 589 munkáltatót ellenőrzött az idei első félévben és a felügyelők a munkaadók 61 százalékánál találtak valamilyen munkaügyi szabálytalanságot; ezek csaknem 40 ezer munkavállalót érintettek.
Szeretne a 3-4%-os banki kamatoknál nagyobb biztos hozamot elérni? És mindezért hajlandó a kockázati szintet is valamivel magasabbra tolni? Amennyiben IGEN a válasz, úgy Önnek fejlesztettük ki az un. strukturált terméket.
Kisebb pluszban tartózkodnak a fő amerikai részvényindexek, az S&P500 újra történelmi csúcsa közelében, miközben a Fed már megkezdte kétnapos ülését, amelyet követően holnap ismertetik a döntést,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe stagnált, a BUX 1,72 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 18 629,09 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Nyolcvanmillió eurós kártérítési pert indított az OTP ellen Montenegróban egy cég - közölte az OTP Bank Nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Példátlanul nagy sikernek nevezte a rezsicsökkentés megvédésére irányuló országos aláírásgyűjtést a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden Szigetváron.
Kisebb pluszban fejezték be a keddi napot a fő amerikai részvényindexek, az S&P500 történelmi csúcsától néhány pontra zárt. Eközben már ülésezik a Fed, a piac pedig a holnapi bejelentésekre vár....