Az adórendszer és az adminisztráció egyszerűsítését szorgalmazza az uniós vállalkozók döntő többsége a versenyképesség érdekében. Az üzletemberek 72 százaléka szerint túl bonyolult a papírmunka, kétharmaduk pedig az adórendszert is egyszerűbbé tenné – derül ki egy nemzetközi vállalkozói felméréséből.
Magyarország és Svájc aláírta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló új egyezményt. Nem csak arra figyelnek, hogy ne kelljen mindkét országban nyögni a közterheket: könnyebb lesz információt szerezni azokról is, akik a magyar adóhatóság elől rejtegetik a vagyonukat.
A bankbetéteknél magasabb hozamra vágyik? Megtakarításaiból ki szeretné hozni a maximumot, de nem tudja, hogyan csinálja? Szombat délelőtti előadásunkon több befektetési formát is megismer, megérti a...
2013 augusztusában újra megvizsgálták, hogy a budapesti üzletek milyen arányban tudják váltani a húszezer forintos címletet. Amint a kutatásból kiderült, ma felkészültebbek a kereskedők a nagy címletű készpénz kezelésére, mint 2010-ben, az előző kutatás idején, ám a húszezresek váltása továbbra is számottevő problémát jelent a kisboltokban. Ezzel egy időben a kártyaelfogadás aránya is nőtt a…
Miután tegnap a Magyar Nemzeti Bank elnöke és egyik alelnöke is a további kamatcsökkentések lehetőségére utalt, a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukciós átlaghozama új történelmi mélypontra...
Az 1700 pont felett hagyott augusztus eleji csúcsot közelíti az S&P 500, érdemes azonban óvatosnak lenni a vételekkel, hiszen rég nem látott hangulatjavulás következett be az elmúlt héten. Eközben...
Zágrábi lapértesülés szerint a Mol legalább kétmilliárd kúnás - 80 milliárd forintos - kártérítési keresetet szándékozik benyújtani a horvát állam ellen, mert álláspontja szerint ekkora veszteség érte amiatt, hogy Zágráb nem hajtotta végre a gázüzletág átvételéről szóló megállapodásban foglaltakat.
Zágrábi lapértesülés szerint a Mol legalább kétmilliárd kunás (80 milliárd forint) kártérítési keresetet szándékozik benyújtani a horvát állam ellen, mert álláspontja szerint ekkora veszteség érte amiatt, hogy Zágráb nem hajtotta végre a gázüzletág átvételéről szóló megállapodásban foglaltakat.
Nem sok minden szól a forint erősödése mellett - az alapkamat, az infláció, a költségvetés, a devizahitelek, a Fed várható lépései mind gyengítik a magyar devizát.
Surányi György az Inforádiónak adott interjúban a devizahitelek forintosítására tett javaslatot, értékelte az elmúlt évek gazdaságpolitikáját, és a monetáris politikát is kritizálta. Szerinte az MNB...
A vártnál lassabb növekedésre hivatkozva a francia kormány annak ellenére nem emeli az adókat, hogy az előrejelzések szerint sem idén, sem jövőre nem teljesül a költségvetési hiánycél. A kormány döntését tegnap este jelentette be a pénzügyminiszter - írja a portfolio.hu.
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint az új köznevelési törvénnyel a kormányzat gyakorlatilag megtiltotta a pedagógusoknak, hogy nyilatkozzanak a problémákról - mondta az MTI-nek csütörtökön Arató Gergely.
Kissé csökkenő hozammal értékesített a meghirdetett összegben 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Csak elviekben lehet kikerülni a NAV-hoz bekötött pénztárgépek használatát a számlázó géppel. Online kassza nélkül mindenkinek "áfás számlát" kellene adni, ami több buktatót is rejt magában.
Meghatározó esemény közelít a nemzetközi piacok felé: szeptember közepén ülésezik az amerikai jegybank, ami most azért rendkívül különleges, mert egyes piaci vélemények szerint hozzákezdhet...
Szabadidejében buktatott le egy álpénzügyőrt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársa egy budapesti szórakozóhelyen. Mint kiderült, az álfinánc egész számla- és bélyegzőarzenált tartott magánál....
Svájcban már nehéz lesz eldugni a pénzt, megállapodtunk az alpesi országgal - Patai szerint a kormány egyre jobban terheli a bankrendszert - Surányi szerint 40 százalékkal is csökkenhetnének a törlesztőrészletek - Nézze meg itt >>
A horvát szervezett bűnözés elleni hivatal, az USKOK szeptember 25-ére idézte be Hernádi Zsoltot, a MOL elnök-vezérigazgatóját gyanúsítottként - írta a horvát Jutarnji List nevű lap. Kihallgatásra...
Csökkent júliusban az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban egyaránt - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön nem végleges adatok alapján.
Nyugat-Magyarországon, illetve a Kisalföldön is tetőzött az elmúlt héten a parlagfű pollenkoncentrációja, a térségre IV. szintű (sötétbordó) riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet....
A Kúria helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) döntéseit a dohánytermékek árusításával kapcsolatos népszavazási kezdeményezésekről - áll a testület csütörtökön közzétett határozatában.
A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap Kövér László házelnöknek a rendeleti kormányzással kapcsolatban tett kijelentéseiről közölt beszámolót és kommentárt csütörtöki számában.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Strasbourgban nagy többséggel jóváhagyta az uniós bankfelügyeleti rendszer megteremtését, amelynek alapján jövő szeptembertől az EU 150 legnagyobb bankját az Európai Központi Bank (EKB) közvetlen felügyelete alá vonják.
Múlt héten jelentősen csökkent a frissen regisztráló munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. 2006 óta nem volt példa arra, hogy 300 ezernél kevesebb segélykérőt regisztráljanak, a hirtelen...
A Concorde elemzője elképzelhetőnek tartja, hogy a Magyar Telekom az idei eredménye után nem fizet majd osztalékot. A frekvenciavásárlások miatt ugyanis olyan mértékben emelkedhet meg a vállalat...
Újra Női Kiválósági Díjat hirdetett a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara - a versenyre női startupper jelentkezőket is várnak. A zsűri azt a bizonyos pluszt kutatja a vállalkozókban: legyen az innovatív gondolkodás, dinamizmus, kitartás, felkészültség vagy épp magabiztosság. A jelöléseket 2013. október 1-ig, írja az insiderblog.
A magyar kormány keleti nyitás stratégiájának sikere szempontjából nagyon fontos Közép-Ázsia, ezért Magyarország a jövőben szorosabbra fűzi gazdasági együttműködését Üzbegisztánnal, a második legfontosabb partnerével a térségben - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek csütörtökön, az üzbég fővárosban folytatott tárgyalásai után.
Újabb fejezetéhez érkezett az államadósság ellen meghirdetett kormányzati küzdelem. Mostanra ugyanis világossá vált, hogy részben a valóság, részben pedig a kormány intézkedései szétcincálták az...
Erzsébet-utalvány elfogadóhelyek lettek a Penny Market diszkont áruházlánc üzletei az utalványt forgalmazó cég és az áruházlánc között született megállapodásnak köszönhetően - áll a az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft. közleményében.
Elkészült a Mol Zalai Finomítójában a gumibitumen-gyártó beruházás, ahol saját szabadalom alapján évi 5 ezer tonna útburkoló anyagot tudnak előállítani.
A Fidesz szerint a jelenlegi kormány újraépíti a szakképzést és megbecsüli a szakmunkásokat. Az ellenzék szerint viszont a kormány zsákutcába vitte a szakképzést és a felnőttképzést, amelyet a kabinet nem a jövőbe való befektetésként, hanem költségvetési tételként kezel.
27,9 százalékra emelkedett és ezzel rekordot döntött júniusban a görög munkanélküliségi ráta. Májusban 27,6 százalékon állt a mutató - jelentette az ELSTAT görög statisztikai hivatal csütörtökön.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke és dr. Sárközi György, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének (STRATOSZ) elnöke együttműködési megállapodást írt alá, írja közleményében a MOSZ. Közös cél többek között a szociális párbeszéd megerősítése.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai közül öten 20, ketten 10 bázispontos alapkamat-csökkentésre szavaztak a testület legutóbbi, 2013. augusztus 27-i ülésén, az alapkamat így 3,80 százalékra csökkent - derül ki a monetáris tanács legutóbbi üléséről csütörtökön közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
Heteken belül tőzsdére viheti a brit kormány a több évszázados múltra visszatekintő királyi postát, a Royal Mailt. Az ügyhöz közel álló források szerint a mintegy 3 milliárd font értékű társaság...
Hasznos és szükséges a Növekedési Hitelprogram folytatása a vállalati hitelpiac élénkítéséhez, ezért az FHB üdvözli a Magyar Nemzeti Bank tegnapi bejelentését - mondta a Portfolio.hu-nak Soltész...
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 31.000 fővel 292.000 főre zuhant a megelőző héten mért 323.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma 332.000 főre emelkedik. 2006 áprilisa óta nem volt példa arra, hogy a segélykérelmek száma 300 ezer alá csökkenjen.
Az új összetételű Monetáris Tanács először volt megosztott - derül ki a most közzétett jegyzőkönyvből. Ezek szerint Cinkotai János és Pleschinger Gyula a következő hónapokban várható bizonytalanságok...
Az Egyesült Államokban augusztusban folyamán az import árindex stagnált a felülvizsgált júliusi 0,1 százalékos emelkedést követően. Elemzők0,6 százalékos emelkedésre számítottak.
A magyar nemzet és társadalom gazdasági, politikai, társadalmi sikere vagy bukása attól függ, hogy mennyire tudják magukat megerősíteni a nem kormányzati intézmények, mennyire tudják magukat...
Annak ellenére, hogy európai és amerikai makroadatok is érkeztek a csütörtöki kereskedésben, a vezető nemzetközi indexek szinte meg sem mozdultak a tegnapi záróértékekhez képest. A befektetők újabb...