Egy 13-15 milliárd forintos zöldmezős beruházásként jön létre Mohács térségében az nagy kapacitású vágóhíd, amelynek egyik befektetője Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a vágóhíd éves kapacitása egymillió sertés lenne egy műszakban.
Műszakonként egymillió sertést tud majd feldolgozni a Csányi Sándor által is finanszírozott új vágóhíd. A 13-15 milliárd forintos projektben részt vesz még a Csányi-érdekeltségbe tartozó Pick Szeged és egy meg nem nevezett magyar befektető.
A vezető nyugat-európai indexek az előző napi záróértékeik közelében tartózkodtak a kereskedés első felében, az emelkedést az sem segítette, hogy a német ipari megrendelések a vártnál nagyobb...
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a kereskedés elején a DJIA 30 index 0,59 százalék, az S&P 500 index 0,39 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,37 százalék mínuszt mutatott.
Újabb jel mutat az unió mobilpiacának egyesítésére - most érdemes baromfifeldolgozót venni, 120 millióval olcsóbban adják - megint négy százalék körüli volt az átlag hozam a kincstárjegy aukción - Nézze meg itt >>
A jelenleginél szigorúbb előírásokat javasol a téligumi-használatra a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA - Hungarian Tire Association) a közlekedésbiztonság érdekében. Morenth Péter, a HTA ügyvezető...
Lezárult a Shopline-webáruház Nyrt. részvényeire érkezett kötelező nyilvános vételi ajánlat ajánlati időtartama. A részvényesek összesen 23 316 darab részvényre vonatkozóan nyújtottak be az...
Új részvényindexe lesz a varsói tőzsdének szeptembertől, miután a börzét üzemeltető GPW elindítja a lengyel piac 30 legnagyobb és leglikvidebb vállalatát tömörítő WIG-30 benchmarkot. Az új indexe...
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz a magyarországi média cenzúrázásra tett kísérletet azzal a kijelentésével, hogy a Sanoma Media Budapest Zrt. pénzügyileg és politikailag torzítani akarja a magyarországi médiapiacot.
A vezető nyugat-európai indexek az előző napi záróértékeik közelében tartózkodtak a kereskedés első felében, az emelkedést az sem segítette, hogy a német ipari megrendelések a vártnál nagyobb...
A nyolcszorost megközelítő különbség is tapasztalható a mobilszolgáltatók átlagos percdíjai között az Európai Unió tagállamaiban - ismertette kedden egy friss felmérés eredményét az Európai Bizottság.
Szerbiában emelik a földgáz nagykereskedelmi árát, az idén már másodszor. A lakosság számára átlagosan 4,4%-kal emelkednek a díjak - számol be az MTI. A szerb energiahatóság (AERS) kedden 6,4...
Nem tudott tartósan az 50 napos mozgóátlag fölé kerülni az elmúlt hetekben az arany árfolyama, ráadásul a technikai elemzés alapján úgy fest, lefordulhat az előtte tornyosuló ellenállásokról. Az ismét 1300 dollár alatt mozgó árfolyam Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szerint további esést vetít előre a nemesfém piacán, ami kedvező lehet a short pozíciót kialakítók számára.
Augusztus 5-én tárgyalásokat folytatott Németh Zoltán, a Telenor Magyarország humánerőforrás vezérigazgató-helyettese és Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke. A találkozóról közös sajtóközleményt adtak ki.
0-10 skálán 4,7 pontra értékelik átlagosan a magyarok, mennyire elégedettek az életükkel. Ez az érték az OECD országok között a legalacsonyabb, rosszabb annál is, ahogy a görögök érzik magukat. Az...
A kiskereskedelemre is hatással van a Sziget: a fesztiválozók évről-évre megrohanják a közeli nagyáruházakat - leginkább sört, üdítőt és chipset vásárolnak....
A regionális jövedelemkülönbségek növekedését mutatják a fejlettséget mérő adatok. Nőttek a regionális különbségek a visegrádi országok között, ha a GDP és a munkanélküliségi ráta 2000-2008 közötti...
A vezető nyugat-európai indexek az előző napi záróértékeik közelében tartózkodtak a kereskedés első felében, az emelkedést az sem segítette, hogy a német ipari megrendelések a vártnál nagyobb...
Miután pénteken megtört a forint háromhetes gyengülõ trendje az euróval szemben, hétfõ reggeltõl ma kora délutánig érdemi elmozdulást nem produkált a magyar fizetõeszköz a...
Jelentősen nőtt az utóbbi években a sport állami támogatása, ám a pluszforrások mellé világos célokra is szükség lenne - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc sportközgazdász.
A leendő elsősök szülei közül sokan augusztusban szembesülnek azzal, hogy több tízezer forintot kell egyik pillanatról a másikra kiadniuk különböző felszerelésekre. A K&H Bank szakértője szerint érdemes a családi költségvetésben előre tervezni az iskolakezdéssel. Emellett, ha a szülők elég időt szánnak arra, hogy összehasonlítsák az egyes termékek árát a különböző boltokban, több ezer forintot…
A Fidesz szerint a kormány egy erősen a gyakorlati tudást támogató szakképzési rendszert vezetett be, amivel visszaadta a kétkezi munka becsületét és olyan szakmákat ad a fiatalok kezébe, amelyekből meg is tudnak élni.
A délutáni, meglepően kedvező külkereskedelmi adat hatására felerősödtek a jegybanki eszközvásárlások visszafogásával kapcsolatos várakozások, következésképpen lefelé vették az irányt a vezető...
Várhatóan a jövő hét közepén megkezdődik az Útdíj Hitelprogram keretében a hiteligények befogadása a KAVOSZ, a VOSZ és a területi kereskedelmi és iparkamarák több mint 70, országos lefedettséget jelentő irodájában - nyilatkozta Krisán László, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési (VF) Zrt. vezérigazgatója kedden az MTI-nek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206,51 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 18 225,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
0-10 skálán 4,7 pontra értékelik átlagosan a magyarok, mennyire elégedettek az életükkel. Ez az érték az OECD országok között a legalacsonyabb, rosszabb annál is, ahogy a görögök érzik magukat....
Továbbra is célja az OTP-nek, hogy részt vegyen a magyarországi banki konszolidációban, azaz ha tud, akkor vásárol itt működő bankot - mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. Csányi Sándor hozzátette: minden attól függ, hogy milyen lesz az új devizahiteles mentőcsomag.
A válság mint minden gépgyártót, a Rábát is megviselte, a menedzsment azonban nem siránkozott, a társaság kompetenciáira építve új termékek fejlesztésébe kezdett, nagyvállalatokkal beszállítói...
A Fidesz szóvivője szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök újabb hazugsággal lepleződött le a Hajdú-Bét ügyében, mert korábbi állításával ellentetében - egy gazda beszámolója szerint - igenis kézi vezérléssel irányította a baromficéget, pontosan tudhatta, mi történik a vállalatnál.
Semmi jóra nem vezet, ha folytatódik a leendő amerikai jegybankelnök személyéről szóló vita - véli El-Erian. A Pimco elnöke azt tanácsolja az Egyesült Államok elnökének, hogy ne várjon tovább a...
Egyre több magyar fogyasztó hajlandó többet fizetni egy termékért vagy szolgáltatásért, ha tudja, hogy az érintett vállalat saját programja keretében közvetlenül támogat társadalmi célokat.
A devizahiteles probléma megoldásainak jogi lehetőségeiről egyeztetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és képviseletében Rétvári Bence államtitkár és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kedden délután a KIM-ben. A találkozót a CÖF kezdeményezte.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonása a pénzügyi stabilitást erősíti; az elmúlt évek bankválsága miatt számos európai ország döntött így, és Magyarország is ezt a példát kívánja követni - közölte Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára kedden az MTI-vel, az Európai Központi Bank (EKB)…
Németországnak nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az egyensúlyi problémák megoldására - vélik a Nemzetközi Valutaalap szakértői. A szervezet egyúttal a túlzott költségvetési szigor veszélyeire...
Magyarországon száz vásárlóból negyvenhárman hajlandók többet is fizetni azért a termékért, amelynek előállítója nyereségéből társadalmi célokat támogat, az európai átlag 36 százalék a Nielsen globális információs és piackutató vállalat felmérése szerint.
A délutáni, meglepően kedvező külkereskedelmi adat hatására felerősödtek a jegybanki eszközvásárlások visszafogásával kapcsolatos várakozások, következésképpen lefelé vették az irányt a vezető...
Lekerült a boltok polcairól Oroszországban egy második világháborús számítógépes játék, a szemtanúk elbeszélésein alapuló Company of Heroes 2, miután bírálatok érték, hogy orosz szemmel nem eléggé hazafias - közölte a forgalmazó a RIA Novosztyi hírügynökség honlapjának keddi jelentése szerint.