Indiában súlyos problémák vannak, és most nem csak az éhezés szörnyűségeire gondolunk, hanem az ország aktuális gazdasági problémáira is. Olyan az egész mintha a történelem ismételné önmagát Indiában...
A 2014 és 2020 között Magyarország rendelkezésére álló európai uniós források tervezéséről, felhasználásáról egyeztettek a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai budapesti ülésén.
Igencsak borongós továbbra is a nemzetközi befektetõi hangulat több ok miatt, így szenvednek a feltörekvõ piaci sérülékenyebb devizák, a részvényindexek, de közben erõsebb...
A várt mérsékelt bővüléssel szemben csökkent a függőben lévő ingatlan értékesítések száma júliusban az Egyesült Államokban - az ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) közlése szerint.
Továbbra is vonzónak találjuk a Richter részvényeit, de 12 havi célárunkat 4.250 Ft-ra csökkentettük a korábbi 4.360 Ft-ról (részvényfelaprózás utáni mércével). Leginkább a hazai állampapírpiaci hozamemelkedés okozta a méltányos érték csökkenését, de az alacsonyabb bevételi prognózis és a továbbra is magas fix költségek szintén rontották a cégérték becslésünket - olvasható a Equilor elemzésében.
Legkésőbb holnap megindulhatnak a légicsapások Szíria ellen - az olajárak a konfliktus miatt már most nagyot emelkedtek - a pesszimista hangulat átragadt a forintra is - 125 millió is lehet az a szankció amit Brüsszeltől kaphatunk - Nézze meg itt >>
58,6 milliárd forintos kiadással számol az idei költségvetés a működő árfolyamgát esetében - közölte a Portfolio.hu érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ennek a felét hitelintézeti járadék...
Vasárnaptól változnak a budapesti taxizásra vonatkozó egyes szabályok, életbe lép a hatósági rögzített árra vonatkozó rendelkezés is. Ennek értelmében a fővárosi taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Ennek alapdíja 450 forint lesz, kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni.
Naponta egy órával többet kell dolgozniuk ezentúl a közszféra alkalmazottainak a gazdasági válság sújtotta Portugáliában, miután a köztársasági elnök aláírta az erről rendelkező törvénymódosítást.
Partvédőművek-, parkok és vízbiztonság fejlesztésre, valamint kiemelt rendezvények támogatására fordítják azt a 220 millió forintos fejlesztési forrást, amelynek gyorsított menetben, még az idén történő felhasználásáról döntött a Balaton Fejlesztés Tanács (BFT) szerdai rendkívüli ülésén Siófokon.
Az elemzői várakozásoknál jobban, 3 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,6 millió hordóval, fűtőolajból 0,3 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az...
Elhibázott döntés volt Görögország felvétele az euróövezetbe 2001-ben, és ezért az akkori német kormány, a szociáldemokrata párt (SPD) és a Zöldek koalíciója a felelős Angela Merkel jelenlegi német kancellár szerint.
A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat (25%), mely jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, ami egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre.
Amióta léteznek munkáltatók és munkavállalók, azóta törekszik mindkét fél a tökéletes találkozásra: arra, amikor az álláskereső megtalálja a rászabott munkakört és környezetet, a cég pedig az ideális dolgozót. A cél nem változott, az eszközök és a hatékonyság azonban rohamosan fejlődnek. Az interneten található információk értékét hazánkban is egyre több munkáltató ismeri fel – ezeket tudatosan…
A nemzetközi börzéken elromlott a hangulat annak hatására, hogy felerősödtek a félelmek a szíriai katonai beavatkozással kapcsolatban, valamint az amerikai államadósság-plafonnal és a Fed...
A Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér a Tunéziába készülő magyaroktól, mert az ott kialakult politikai válság miatt a fővárosban és az ország több városában továbbra is számítani lehet nagyobb demonstrációkra....
A kora délutánig igencsak borongós nemzetközi befektetői hangulatban 303-nál öthavi mélypontra esett a forint az euróval és 247-nél négyhavi mélypontra a svájci frankkal szemben, majd mivel a délután...
Elhibázott döntés volt Görögország felvétele az euróövezetbe 2001-ben, és ezért az akkori német kormány, a szociáldemokrata párt (SPD) és a Zöldek koalíciója a felelős Angela Merkel jelenlegi német...
Április óta nem volt ilyen gyenge a forint az euróval szemben, szerdán dél körül a 303 szint fölé ugrott az árfolyam. Cikkünk a nap folyamán folyamatosan frissül.
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján a szombathelyi városházán Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) állami földbérleti pályázatok ügyében 41 rendbeli magánokirat-hamisítás gyanújával vádemelési javaslatot tett a Fővárosi Főügyészségnek – jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka.
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján a szombathelyi városházán Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője.
A foglalkoztatásbővülés Magyarországon csak kisebb részben származik a közfoglalkoztatásból - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a kormányportálra szerdán feltett videointerjúban, kiemelve: a kormányváltáshoz képest jelenleg mintegy 207 ezerrel több ember dolgozik Magyarországon.
Peren kívül megállapodott a Graphisoft Park és az AMRI, melynek hatására az előbbi társaság módosította az idei évre vonatkozó eredmény várakozásait, a profit prognózis jelentős mértékben javult. ...
Technikai elemzést publikált a forintról a neves nagybank, a JP Morgan londoni részlege, mely szerint a társaság a 303,2-es szintig nem lát veszélyt a hazai fizetőeszköznél, ez erős támaszként...
A cseh Zetor traktorgyárral tavasszal megkötött szerződés után a lengyel Crystal erőgépekbe is szállít digitális műszerfalat az idén 113 éves magyar KMGY - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
Egy elhúzódó szíriai konfliktus akár le is veheti a Fed napirendjéről egy időre a kötvénypiaci kivonulás tervét. Emiatt javult a piaci hangulat délutánra.
Elhibázott döntés volt Görögország felvétele az euróövezetbe 2001-ben, és ezért az akkori német kormány, a szociáldemokrata párt (SPD) és a Zöldek koalíciója a felelős Angela Merkel jelenlegi német kancellár szerint.
Két napos esést követően ma felfelé vették az irányt az amerikai részvényindexek, az energiaszektorba tartozó vállalatok az élen haladnak, miután a kőolaj árfolyama ma is emelkedik. Ma egyetlen...
Az amerikai kormány feltehetően már csütörtökön ismerteti azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint a szíriai kormány rendelte el a Damaszkusz közelében végrehajtott vegyifegyver-támadást - közölte a...
A K&H Bankcsoport 7,1 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el az első félévben, ami 9,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A második negyedévi adózott nyereség 3,9 milliárd forint, 22 százalékkal több az előző negyedévinél és mintegy fele a tavalyi második negyedévinek - közölte a hitelintézet szerdán az MTI-vel.
A Barings Asset Management kutatásaiból kiderült, hogy minden hetedik brit nem tervez nyugdíjba vonulni, valamint növekedni látszik a nyugdíjra nem jogosult nők száma is - írja a Biztosítási Szemle.
A kamatok emelkedése és az átlag feletti értékeltség nagyobb veszélyt jelent most a részvénypiacokra, mint a szíriai helyzet - fogalmaz legfrissebb írásában Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája. ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 297,45 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel, 18 181,64 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára emelkedett az előző napi záráshoz képest.
Némi ingadozás után a nap végére visszaerősödött a forint szerdán: este nyolc óra előtt pár perccel az euró jegyzése 301,33 forinton állt a kora reggeli 301,95 forinthoz képest.
A Magyar Bankszövetség egyelőre nem kapott visszajelzést a kormánytól a devizahitelekkel kapcsolatban benyújtott javaslataira - mondta Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-nek. A...
A befektetők körében nagy figyelem szegeződik a piaci volatilitást mérő VIX indexre, melynek kapcsán a Citi szakértője fejtette ki meglátásait. Tobias Levkovich szerint a piaci szereplők számára a...
Az üzletláncok saját márkás élelmiszereiből mintegy 168 milliárd forint volt a kiskereskedelem bevétele az első félévben, háztartási vegyiárukból és kozmetikumokból pedig több mint 27 milliárd forint; ez valamivel több a tavaly azonos időszakinál - állapította meg a Nielsen piackutató.
Államkötvény aukciót volt kénytelen törölni Oroszország, miután mindössze egyetlen ajánlattevő vett részt a tenderen - számolt be a Business Insider. A kormány 10 éves kötvényeket akart értékesíteni....
Miután az MNB újabb történelmi mélypontra küldte a magyar kamatszintet, egyre több megtakarító és befektető kényszerül magasabb hozam reményében alternatív megoldásokat keresni. Mivel a bankbetét tekinthető a legkevésbé kockázatos befektetésnek, így valódi alternatívája nincsen, és kockázatot kell vállalni ahhoz, hogy akárcsak a korábban elérhető kockázatmentes hozamot elérjük.
Mennyiségben és minőségben is jó szüretet várnak a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, a térség legnagyobb borászati és borkereskedelmi társasága, a kizárólag állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház az idén 95-100 ezer mázsa szőlő és kedvező időjárás esetén 5-6 ezer mázsa aszú felvásárlásával számol - mondta Goreczky Gergely vezérigazgató szerdán Tolcsván, sajtótájékoztatón.
Két napos esést követően ma felfelé vették az irányt az amerikai részvényindexek, az energiaszektorba tartozó vállalatok az élen haladtak, miután a kőolaj árfolyama ma is emelkedni tudott. A...
Az Együtt-PM elfogadhatatlannak tartja az erdélyi Verespatakra tervezett ciános arany- és ezüstbánya megnyitását, ezért sürgős cselekvésre szólították fel a kormányt a kitermelés megindulásának megakadályozása érdekében.
Hamarosan a nagyközönség számára is elérhetők lesznek Kínában azok a papír tesztcsíkok, amelyek segítségével bárki ellenőrizheti, hogy a különböző élelmiszerekben, ételekben vannak-e egészségre ártalmas gyógyszermaradványok, egyéb káros anyagok.
Az MSZP elnöksége Mesterházy Attila javaslatára szerda este úgy döntött, hogy a szocialisták folytatják a tárgyalásokat a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetséggel.