A Morgan Stanley tulajdonosa, a Mitsubishi UFJ pénzügyi csoport 250 millió dollárt fizet New York államnak, mivel több milliárd dollárt juttatott el olyan országokba, amelyek az USA tiltólistáján...
Véget érhet a példa nélküli lengyel sikersztori. Bár a válság alatt még Európa bezzegországa volt a recessziót egyedülálló módon megúszó Lengyelország, a Morgan Stanley szerint idén már mélyen trend...
Szeptemberben csökkenhet, jövőre pedig teljesen megszűnhet a jegybanki beavatkozás az USA-ban - vélik a Bloomberg áltak megkérdezett elemzők. Ben Bernanke szerdai esti szavainak hatására nőtt azoknak...
Egy szállóige szerint a könyvelő az az ember, aki egy számodra érthetetlen módszerrel megoldja azt a problémádat, amelynek addig a létezéséről sem tudtál. Kritikus ponthoz érkeztünk tehát, most kell észnél lenni, hogy a valóban megoldóembert és ne bonyolítót válasszunk.
Az első, bevásárlóközpont mellett működő gazdapiacot nyitotta meg pénteken a fővárosban a WestEnd City Center Váci út felőli oldalán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Május vége óta ütik az OTP papírokat, a nemzetközi hangulat romlása és a magyar gazdaságpolitika felől érkező negatív üzenetek nem tettek jót a hazai bank megítélésének. Az esésben több technikai...
Több mint 8%-ot zuhant tegnap, a piacok zárása után az Oracle árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését. Bár a szoftveripari óriás a profit szintjén javulásról...
A kormány a fuvarozókkal 2013. június 3-án kötött megállapodás alapján forgóeszköz hitellel segíti a 2013. július 1-től útdíj fizetésre kötelezett közúti szállítmányozókat - derül ki a...
Egyszeri, nagy összegű támogatás az első gyerek születése után, a gyed feltételeinek rugalmassá tétele, a szülő nők foglalkoztatásának támogatása - az Origo információi szerint ezekkel a lépésekkel ösztönöznék a gyerekvállalást.
Itt a nyári szünet, indulnak a szezonális diákmunkák. A rutinosabbak már biztosan tudják, hol fognak dolgozni a következő hetekben, de szerencsére azok sincsenek elkésve, akik még csak most kezdenek el keresgélni. Melyek a legnépszerűbb állások, merre érdemes nézelődni, mennyit lehet keresni, milyen buktatókra kell felkészülni?
Van esély rá, hogy elkerülje a forint az euróval szembeni 300 feletti jegyzéseket a hét utolsó napján, ehhez egy kicsivel jobb piaci hangulat kell és egy kis technikai korrekció beindulása. Ma az európai pénzügyminiszterek pozitív döntést hozhatnak a magyar EDP-vel kapcsolatban, ennek kimondásával egy leszúrást láthatunk az EUR/HUF jegyzésén is. A forintpiacán jelenleg a spekulánsok uralkodnak, ez…
A Demokratikus Koalíció (DK) a bonyolult gazdasági nyelvről egyszerű és közérthető magyarra fordította az Európai Bizottság országspecifikus ajánlását, amelynek alapján pénteken megszűnhet az ország ellen zajló túlzottdeficit-eljárás. A párt ezt a szöveget elküldte minden kereszténydemokrata és fideszes képviselőnek - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.
Elkészült a fuvarozók elektronikus útdíj megfizetéséhez kapcsolódó hitelkonstrukciója - jelentette be Szathmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az érintett szervezetekkel közös sajtótájékoztatóján.
A Magyar Posta járműflottájának egyik jelentős "oszlopa" a Fiat Scudo, melyek a munkatársak szállításában vállalnak szerepet. Az áru- és személyszállító kivitelében egyaránt jó tulajdonságaival...
Az ország egyes részein meghosszabbítja a hőségriasztást az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) péntek délelőtt....
Az OTP 2013. június 20-án 24 119 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP...
A Coach Inc. ruházati termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik szinte az egész világon. Jelenleg éppen Kínában terjeszkedik agresszívan, valamint egy új szegmensben, a cipő értékesítésben akarja felvenni versenyt a szektortársakkal.
A kormány a fuvarozókkal 2013. június 3-án kötött megállapodás alapján segíti a 2013. július 1-től útdíj fizetésre kötelezett közúti szállítmányozókat - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke; a párt a közszolgálati tv és rádió bezárása miatti tiltakozásul távozhat a koalícióból...
Eredetileg a tömegközlekedés díjainak emelését ellenző tüntetésekkel indult az a mostanra már halálos áldozatot is követelő országos megmozdulás-sorozat, amellyel a brazilok a most zajló futball...
Az Európai Unió pénzügyminiszteri pénteki ülésükön úgy döntöttek, hogy Magyarország ellen is megszűnik a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás. Az Ecofin által közzétett hivatalos dokumentum szerint...
Magyarország kikerül a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt ellene 2004 óta folyó eljárás alól - döntöttek pénteken Luxembourgban az uniós országok pénzügyminiszterei.
Emeli a tej átlagos alapárát vonatkozó éves előrejelzését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet szerint kilogrammonként 90 forintról 94-re emelkedik a tej ára.
Hamarosan nem csak felnőttek, nagykorúak, hanem elviselhetetlen fizikai vagy lelki fájdalmaktól gyötört, gyógyíthatatlanul beteg gyermekek is dönthetnek majd úgy Belgiumban, hogy szabad akaratukból az élet helyett a halált választják - számol be a kérdésben kialakulni látszó politikai konszenzusról a La Libre Belgique belga napilap.
Meghosszabbították a hőségriadót szombat éjfélig - ma pecsét kerül a felmentő ítéletre, kikerülünk az túlzottdeficit-eljárás alól - tovább csökken a diákhitel kamata - cigi-orgazdákat fogtak Nyíregyházán - Nézze meg itt >>
Háromezerrel több gazdálkodó adott be egységes területalapú támogatásra kérelmet az idén, mint 2012-ben. Az idén több mint 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók területalapú támogatást, a június...
A péntek reggeli kereskedésben folytatódott a magyar állampapírok gyengélkedése, kezdésként egyből 10-15 bázisponttal kerültek feljebb a hozamok. Így a csütörtöki fejleményekkel együtt már összesen...
Magyarország kikerül a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt ellene 2004 óta folyó eljárás alól - döntöttek pénteken Luxembourgban az uniós országok pénzügyminiszterei.
A tervekkel ellentétben nem névszerinti, hanem gépi szavazással fogadta el az Országgyűlés pénteki ülésén 253 igen és 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az új földtörvényt, miközben a Jobbik-frakció tagjai az elnöki pulpituson állva azt skandálták: "hazaárulók!"
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság egyetért az e-útdíj elvével és bevezetésével, de a hamarosan induló rendszer a szakértők szerint még messze nincs kész a rajtra. Ha július 1-jén mégis elindítják, ők szóltak: káosz jöhet.
Az uniós pénzügyminiszterei megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Az Európai Unió pénzügyminiszteri pénteki ülésükön úgy döntöttek, hogy Magyarország ellen is megszűnik a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás. Az Ecofin által közzétett hivatalos dokumentum szerint...
Ha valaki fel akar mászni a munkahelyi ranglétrán, nem kell mást tennie, mint azonosulnia a munkahelye filozófiájával - állítja egy friss kutatás nyomán a Men's Health. A kutatás szerint azok kapják a magas pozíciókat, akik elkötelezik magukat a munkahelyük mellett és átveszik az ottani irányelveket.
Átutalták a pacsai baromfifeldolgozó 133 volt alkalmazottjának elmaradt bérét - a fizetések Bérgarancia Alapból fedezhető részei a felszámolás elrendelését követő 22 napon belül kerültek kifizetésre.
A Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) tanácsa is elismerte, jó irányba tart a magyar gazdaság - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a testület luxembourgi döntésére reagálva.
A hamarosan induló Útdíj Hitelprogram az elektronikus útdíjfizetésre kamiononként 1 millió forint keretet biztosít. A fuvarozó kkv-k a pénzt egy évre, kétszeres hosszabbítási lehetőséggel, kártyán, Bubor plusz 1,5 százalékos kamattal vehetik igénybe.
Péntek délelőtt Luxembourgban megkezdődött az EU-országok pénzügyminisztereinek tanácskozása (Ecofin), amelynek egyik napirendi pontja a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése Magyarország és további négy tagállam vonatkozásában.
Az Európai Unió pénzügyminiszteri pénteki ülésükön úgy döntöttek, hogy Magyarország ellen is megszűnik a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás. Az Ecofin által közzétett hivatalos dokumentum szerint...
A Diákhitel1 kamata a hazai hallgatói hitelezés történetének eddigi legalacsonyabb szintjén, 7,50%-on került megállapításra a 2013. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan....
Oroszország a jelenleginél 7 százalékkal alacsonyabb áron szállítja a földgázt a jövőben az olasz ENI energiaipari cégnek - számol be az MTI. Ezt Alekszandr Medvegyev, a Gazprom állami gázipari cég...
Az Országgyűlés pénteki döntése értelmében július 1-jével csökken a szennyvízszippantás ára. A rezsicsökkentés folytatását a fideszes Németh Szilárd javaslatára 316 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
Fideszes képviselők indítványára a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságokat kivették azon cégek közül, amelyeknél a hivatal elnöke és elnökhelyettese jogviszonyának megszűnése után egy évig...