Átfogó népesedési törvénycsomag készül, amit még nyáron bejelenthet a kormány a Figyelő értesülései szerint. A csomagban helyet kaphat a családi adókedvezmény, szocpol kiterjesztése, megemelnék a...
Zajlanak az egyeztetések a kórházak és a legnagyobb hazai gyógyszerbeszállító, a Hungaropharma között, a cég a kórházak egy részével már meg is egyezett - közölte a Magyar Kórházszövetség...
A Közös Agrárpolitika az Európai Unió legrégebbi közös politikája, amely már több mint 60 éve meghatározza az európai mezőgazdaság irányvonalait. A KAP legutóbbi, nagyobb reformjára 2003-ban került...
A Tesla közel 800 darab Model S-t kénytelen visszahívni a hátsó ülés tartókonzoljánál tapasztalt meghibásodás miatt. Az akciót a cég vezére, Elon Musk jelentette be, elmondása szerint nem érkeztek...
Fordulhat a trend a magyar cégvilágban, az idén a megszűnt társaságok száma meghaladhatja az újonnan alapítottakét az Opten céginformációs szolgáltató előrejelzése szerint.
Annak ellenére, hogy a japán indexek erősödtek a szerdai kereskedésben, az európai piacokon óvatos eséssel indult a nap. A déli órákra azonban érezhetően javult a hangulat, mely viszont nem tartott...
Nem helytálló az Európai Uniót kettős mércével vádolni - fejtette ki a Figyelőnek adott interjújában Olli Rehn. Az Európai Bizottság alelnöke javaslatot is megfogalmazott a kormánynak: több...
Ha maximalizálják az interchange díjat, az a bankok bevételét csökkenti majd, amit nagy valószínűséggel az ügyfeleken próbálnak majd behozni. A szabályozással azonban a kereskedőknek jobban megéri majd kártyaolvasót tartani, bővülhet a kártyás fizetőhelyek száma, amivel a tranzakciós adón spórolhatnak a vásárlók.
Összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága. A cél családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése.
Németország egyik utolsó még talpon lévő napelegyártójába 35 millió euróval szállna be Katar, ami által a cég elkerülhetné a teljes összeomlást. A Perzsa-öböl menti állam ezen felül százmillió eurós...
A közelmúltbeli nagyobb volumenű irodaház értékesítések után újabb hatalmas befektetési tranzakció készülődik az európai ingatlanpiacon. A tulajdonos Hold bejelentette, hogy értékesítésre kínálja...
95 ezer embert érint az idei egészségügyi béremelés - közölte Selmeczi Gabriella annak kapcsán, hogy kedden megjelent az egészségügyi béremelésről szóló rendelettervezet. A béremelésről szóló...
A tavaly év végén még optimista várakozások után idén nagymértékben romlott a kkv-k megítélése az európai uniós pályázati lehetőségeket illetően. Kevesebb vállalkozás talál számára érdekes pályázatot, ami minden bizonnyal összefügg az elérhető pályázatok számának csökkenésével. A különböző szektorokat tekintve továbbra is a mezőgazdasági vállalkozások közül tartják legtöbben reálisnak, hogy uniós…
Egyszerűsítette, de nem változtatta meg gyökeresen a transzferárazásra vonatkozó dokumentációs kötelezettséget a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden megjelent rendelete, amelyből egy – a NAV által szorgalmazott – lényegi módosítás is kimaradt – derül ki a MAZARS legfrissebb jelentéséből. A vezető hazai könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutatott: mivel a rendelet kiadása a 2012-es…
Nem helytálló az Európai Uniót kettős mércével vádolni - fejtette ki a Figyelőnek adott interjújában Olli Rehn. Az Európai Bizottság alelnöke javaslatot is megfogalmazott a kormánynak: több...
Magyarország az üzleti élet szereplőinek a szemében durván lecsúszott. Nemcsak hogy visszaesett a versenyképességben, hanem kategóriát váltott, ma már nem Csehországgal, hanem Bulgáriával és...
Egy jármű egy üzemeltetőnél töltött életciklusa alatt átlagosan 2-3%-os gumiabroncs költséggel kell és érdemes kalkulálni a TCO-n (Total cost of ownership = teljes tulajdonosi költség) belül. Ez egy...
Bűncselekménnyé kellene nyilvánítani a felelőtlen bankári tevékenységet, és az ebben vétkesnek talált vezető banki tisztviselőket akár szabadságvesztéssel is sújtani lehetne a brit parlament szerdán közzétett javaslatcsomagja szerint.
Beértek minket gazdasági fejlettség terén a lengyelek, derül ki az Eurostat ma közzétett statisztikáiból. Az egy főre jutó GDP terén 2012-ben már csak a bolgárok, a románok és a gyorsan felzárkózó...
Ha a kormány tartós intézkedésekkel teljesíti is a 3% alatti költségvetési hiányt 2014-ben, még akkor sem csökken az államadósság 80% alá - ezt a gyászos képet vetíti előre a Költségvetési...
A kormányzó román Szociálliberális Szövetséghez (USL) közel álló Jurnalul Nationalban Ilie Serbanescu makrogazdasági szakértő "Viktor győzött, nem Victor" címmel értekezik arról, milyen eredménnyel járt a nemzetközi hitelezőkkel kapcsolatban tanúsított román engedékenység és magyar engedetlenség.
A Világbank elnöke aggódik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mennyiségi enyhítési politikájának visszanyeséséből eredő következmények miatt, és készen áll olcsó forrást biztosítani a fejlődő országoknak, ha nőnének a kamatterhek.
Cinkotai szerint rezsicsökkentés nélkül is meglenne az inflációs cél - a most bejelentett adóemelések ellenére is veszélyben lehet a hiánycél - olcsóbb lesz a benzin - július 1-jén nyithatnak a nemzeti dohányboltok - Nézze meg itt >>
Tőzsdén értékesíti a román kormány a Nuclearelectrica energiatermelő vállalat részvényeinek 10 százalékát, az erről szóló privatizációs stratégiát szerdán fogadta el a bukaresti kabinet. ...
Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetni a szocializmus szellemházait, és létrejönnek a minőségi közösségi terek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a fertődi...
Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek 300 ezer hordóval, 0,1 százalékkal 394,1 millió hordóra emelkedtek, a megelőző héten mutatott 2,53 millió hordós bővülés után. A mostani olajkészlet 1,8 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mutatott készletet. Elemzők 500 ezer hordós emelkedést vártak.
Újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik majd, miután pénteken a parlament elfogadja az erről szóló indítványt - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője
Az elemzői várakozásokhoz képest 0,3 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,2 millió hordóval többet, fűtőolajból 0,5 millió hordóval kevesebbet...
Az e-útdíjról szóló rendelet szerint a fuvarozók június 20-tól regisztrálhatják járműveiket az Állami Autópálya Kezelő rendszerében. Az utdijhirek.hu információi szerint a rendszer tesztelése még mindig tart, ezért nem biztos, hogy holnap megkezdhető a regisztráció. Mindenesetre az ÁAK oldalán a kezdés dátumát átírták június 24-re, de közleményt még nem adtak ki a változásról.
Annak ellenére, hogy a japán indexek erősödtek a szerdai kereskedésben, az európai piacokon óvatos eséssel indult a nap. A déli órákra azonban érezhetően javult a hangulat, mely viszont nem tartott...
Zajlanak az egyeztetések a kórházak és a legnagyobb hazai gyógyszerbeszállító, a Hungaropharma között, a cég a kórházak egy részével már meg is egyezett - közölte a Magyar Kórházszövetség vezetőségének megbízásából nyilatkozó Budaházy Emil szerdán az MTI-vel.
Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök - tájékoztatta a kormány az MTI-t. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt kormányfő.
Az államtitkár háromfelé dobná a terheket, amik a most bejelentett adóemelésekből adódik. Csakhogy Varga Mihály még hétfőn még arra számított, hogy nem nőnek a lakosság terhei.
Ma már nem nehéz úti célt választani a nyaraláshoz, főleg ha a pénz sem számít. Akinek viszont nem mindegy, mennyibe kerülnek a szolgáltatások, jobban teszi, ha előrelátó módon jár el. Az sem gond, ha már időben kezd félretenni, így később könnyebb lehet.
Egyszerűsítette, de nem változtatta meg gyökeresen a transzferárazásra vonatkozó dokumentációs kötelezettséget a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden megjelent rendelete, amelyből egy – a NAV által szorgalmazott – lényegi módosítás is kimaradt – derül ki a MAZARS legfrissebb jelentéséből.
A Zala megyei mikro-, kis- és középvállalkozások 28 sikeres munkahelyteremtő pályázatot nyújtottak be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, a 180 millió forintot meghaladó támogatási összegből 102 új...
Feszülten várja a piac a Fed ma esti közleményét, és Ben Bernanke beszédét. A befektetőket leginkább az nyugtalanítja, hogy mit tervez a jegybank az eszközvásárlásokkal, az elmúlt hetek...
Életének 81. évében szerdán meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának. Horn Gyula hosszan tartó, súlyos betegséget követően, a...
Az MSZP véleménye szerint amit a Fidesz három év alatt az egészségügy területén teremtett, az egy szóval jellemezhető: katasztrófa - így reagált a szocialisták szóvivője szerdán a fideszes Selmeczi Gabriella szavaira.
Ha ropogtatásról van szó, a magyarok leginkább a tejfölös ízeket kedvelik, a németek viszont a magyar paprikára voksolnak. A franciák és az angolok sósan szeretik a chipset, míg a lengyelek igazi ínyencek, ha burgonyaszeletekről van szó. A Chio Íztérképéből az is kiderül, hogy a kontinensünkön Norvégiában fogy a legtöbb chips, míg mi magyarok igazán mértéktartóak vagyunk.