A keddi gyengélkedés után stabilizálódnak a feltörekvő piaci devizák árfolyamai. A szerda reggeli kereskedésben ennek megfelelően a forint euróval szembeni árfolyama sem mozdult el lényegesen a...
A hazai börze emelkedése megakadt az utóbbi napokban, most azonban az egyik legfontosabb hazai blue chip kulcsszinthez érkezett, emellett egy szintén a talpra állással próbálkozó Dow komponensben...
Segítségkérő levelet küldött az európai vezetőknek Nikosz Anasztiadesz. A ciprusi elnök arra figyelmezteti benne a politikusokat, hogy a tavasszal elfogadott, "nem gondosan előkészített" ciprusi...
A KSH által közzétett előzetes adatok alapján 2013 első négy hónapjában 27 453 gyermek született, 5,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. halálozások száma 44 550 volt, ami 5,1 százalékos csökkenést jelent a 2012. január–áprilisi időszakhoz képest. A természetes fogyás 17 097 fő volt, 686-tal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A kombinált ciklusú nyíregyházi és debreceni erőművei üzemeltetésének szüneteltetését kérte az E.On a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól - közölte Egyházi Nikoletta, az E.On Hungária szóvivője.
Rendkívül drága egy gyógyszer kifejlesztése, és így a válságnak közvetett módon van hatása a kutatás-fejlesztésre - fejtette ki a Portfolio.hu-nak adott interjújában Dr. Szombathelyi Zsolt. A Richter...
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést annak ellenére, hogy az ingatlanpiacról vegyes adatok érkeztek és a fogyasztói árindex is a vártnál nagyobb mértékben emelkedett. A...
Új versenypályát létesítenek Balatonfőkajáron. A 8,2 milliárd forintból épülő Balaton Park Circuit beruházása 2014-re valósulhat meg, a pálya teljes hossza 4215 méter lesz - közölte a Totalbike. A...
Sokan ismerik a végkielégítés intézményét, de a pontos szabályozással már kevesebben vannak csak tisztában. Pentz Edina, bérszámfejtési vezető erről ír az RSM DTM blogjában.
Bemutatta a világ legvékonyabb okostelefonját a kínai gyártó, a Huawei, amivel reményei szerint felveheti a kesztyűt a piac két nagyágyújával, az Apple-lel és a Samsunggal. A hírek szerint Európában...
Drágábban jutnak a munkavállalók saját, adózott pénzükhöz a kormány újabb megszorító csomagja miatt. A 168 óra arra kereste a választ, hogy felvehetik-e készpénzben az eddig átutalással érkező fizetésüket a munkavállalók.
A németországi Saarlouisban legördült a szerelőszalagról az első Focus Electric, a Ford legelső, európai gyártású elektromos járműve: a Focus Electric vezeti be az autógyártó elektromos hajtású...
Elkészült az egészségügyiek fizetésemelését és az ahhoz kapcsolódó támogatást részletező kormányrendelet tervezet. Július közepétől lépnének életbe a változások, de az még mindig nem egyértelmű, mikor kapnának először több pénzt az ágazatban dolgozók.
Nyolc százalékot esett a Danske Bank árfolyama, miután a dán bankfelügyelet figyelmeztette a legnagyobb dán hitelintézetet, hogy alulértékelte saját kockázatait. A felügyelet felszólította ezért a...
Eldőlni látszik az amerikai távközlési piac harmadik legnagyobb szereplőjéért, a Sprint Nextelért folyó küzdelem, mivel a Dish Network bejelentette, hogy a szűkös határidő miatt nem tesz újabb...
Szerdán extrém (8.0-ás) UV-B sugárzás várható - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) által kiadott figyelmeztetésben. A déli megyékben még melegebb lesz, legkorábban vasárnap jöhet némi enyhülés....
Áprilisban 6393 gyerek született Magyarországon. A szezonálisan igazított adatok is azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben csak egyszer, két éve volt ennyire alacsony a születésszám. Az előzetes...
Obama elnök szerint Ben Bernanke olyan régóta áll a jegybank élén, hogy ideje lenne távoznia. Ma a Fed-re figyel a piac, a legfrissebb jegyzőkönyvből kiderülhet a QE program további sorsa. A feltörekvő piacokra négy és fél éve nem áramlott ilyen kevés pénz mint napjainkban.
Még januárban látott napvilágot a hír, hogy az eredetileg az 1996-os Expóra készített épület, ami sokáig üresen állt, majd 2012 közepétől jégpályaként üzemel, teljes rehabilitáción esik át. A tervek...
A Wall Street bankok egy óriási szimulált kibertámadásra készülnek fel. A támadás az esetleges biztonsági réseket hivatott felfedni, illetve az alkalmazottak felkészültségét is teszteli - írja a...
A kamatjövedelmekre a kormány a kamatadón felül 6%-os egészségügyi hozzájárulást is ki akar vetni, ennek kapcsán a Portfolio.hu megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy mi lesz a tartós...
Az előzetes adatok szerint 2013 első négy hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.
A kamatjövedelmekre a kormány a kamatadón felül 6%-os egészségügyi hozzájárulást is ki akar vetni, ennek kapcsán a Portfolio.hu megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy mi lesz a tartós...
Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar...
Az alapító 18 település korábbi döntése értelmében június végén megszűnik a csaknem egy évtizede működő Jászsági Többcélú Társulás (JTT), a mintegy 450 embert foglalkoztató szervezet által eddig ellátott feladatokat állami térségi, illetve önkormányzati intézmények veszik át.
A miskolci demonstrálóktól kapott nyílt levelet a Felsőoktatási Kerekasztal, írja az edupress hírlevele. A levél szerint a közelmúltban megjelent felsőoktatási vitaanyag megvalósulása az egyetemet, Miskolcot és az észak-magyarországi régiót egyaránt "súlyos csapásként" érintené.
Zala megyében tovább mérséklődött az álláskeresők száma májusban a szezonális munkaerőigények folyamatos növekedésének, valamint a márciusban több ezer fővel elindult közfoglalkoztatási program bővülésének köszönhetően.
A legújabb internetes trendeket, a web2 kínálta lehetőségeket a vállalatok is igyekeznek kihasználni (leginkább a Twitter népszerűsége növekszik), a web2 technológiák köré épülő állások száma ezért tovább nő. A HR informatikán belül a rendszer specifikációkhoz értő szakembereket keresik elsősorban. A termékek testre szabását a HR-eseknek és az IT-s csapatnak közösen kell létrehoznia, ez a…
2013-ban fordulhat a trend a magyar cégvilágban: az Opten céginformációs szolgáltató előrejelzése szerint idén a megszűnt társaságok száma meghaladhatja az újonnan alapítottakét. Az Opten mérése szerint a cégfluktuáció Nógrád és Komárom-Esztergom megyét sújtja a leginkább, Pest és Vas számít a legstabilabbnak, a legetikusabbnak pedig Zala.
A Fed kamatdöntő ülésre, illetve az azt követő kommentárra várnak a befektetők. Az európai piacokon kivárás mutatkozik, a vezető indexek a tegnapi amerikai emelkedés ellenére lefelé vették az irányt. A német DAX index 0,51 százalékos, a francia CAC-40 index 0,59 százalékos, míg a brit FTSE-100 index 0,54 százalékos csökkenést mutat.
India vezető kereskedelmi testülete, a Bombay Bullion Association (BBA) egységes aranyár bevezetését tervezi elsőként Mumbaiban, az ország kereskedelmi központjában. A cél, a kiskereskedelmi aranyeladások átláthatóbbá tétele.
Az OTP 2013. június 18-án 176 689 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP...
Rendkívül nagy sugárszennyezést észleltek Japánban, a fukusimai atomerőmű alatti talajvízben, és a helyi hatóságok emiatt arra utasították a tavalyelőtt földrengésben és szökőárban megrongálódott...
Folytatódik a Nokia elmúlt napokban látott szárnyalása, ami mögött most újabb felvásárlási pletykák állnak. A tegnap este napvilágot látott hírek szerint a kínai Huawei fontolgatja, hogy ajánlatot...
A legfrissebb, 2013. júniusi adatok szerint a 2007 és 2013 között az uniós költségvetésből számára elérhető felzárkóztatási források körülbelül 47 százalékát fizették ki Magyarországnak - írja a...
Egyre jobban érzik az unortodox gazdaságpolitika hatását a cégek: az EON erőműveket zár be - a távközlési cégek tiltakoznak az adóemelések ellen - az e-útdíj drágíthatja az élelmiszereket - újabb magánpénztárak zárhatnak be - Nézze meg itt >>
A múlt heti megtorpanás után a finomított termékárak is az emelkedő olajár nyomába eredtek, így most a forint erősödése szolgálhat az autósok örömére. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a MOL ma...
Új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét a főképp autóüvegeket gyártó, japán tulajdonú AGC Glass Hungary. A beruházás három és fél milliárd forintba kerül.
Villanyáram nélkül maradt hosszabb-rövidebb ideig kedden késő éjjel Prága majdnem fele, mert a cseh főváros déli részén robbanás történt egy trafóállomáson, amely ki is gyulladt. A tüzet csak a kora...