Áprilisban az előzetes adatok szerint 700 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben. Ilyen nagy többletre a tavasz közepén még sosem volt példa, de nem ez az igazán jó hír az...
Az ipari termelés áprilisban 5,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz és 1,2 százalékkal az előző hónaphoz képest - jelentette előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A jen tegnapi erősödése után három éves csúcspontra került a dollárral szemben, ugyanakkor Taro Aso, japán pénzügyminiszter elmondása szerint nem tervezik, hogy devizapiaci intervenciót hajtsanak...
Mások által megunt, feleslegesnek tartott ruhát minden sarkon lehet venni, azonban nem csak a ruha lehet second hand. A ráckevei Szépséghibás Áruk Boltja leselejtezett építkezési és barkácskellékeket, új vagy újszerű állapotban lévő működőképes háztartási gépeket kínál nyomott áron a lelkes közönségének, írja a hvg.hu.
2001-től tíz éven át ő keresett a legjobban a sport világában, tavaly azonban az ökölvívó, Floyd Mayweather Jr. 85 millió dolláros jövedelmével, valamint a szintén bokszoló Manny Pacquiao is megelőzte a kereseti listán, számol be a Világgazdaság.
Az amerikai befektetők a Fed eszközvásárlási programjának vége illetve lassítása miatt aggódtak a tegnapi tengerentúli kereskedés elején, így a vezető indexek lefele tartottak a nap első felében. A...
Az Egyesült Államokban ma délután látnak napvilágot a májusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok, amit ezúttal is izgatottan várnak a piaci szereplők, hiszen ezek meghatározók lehetnek a...
Erősödéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde a pénteki kereskedési napon, a piaci hangulatot javíthatja a KSH által közzétett ipari termelési, illetve külkereskedelmi adat. A BUX 61,47 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 19 265,17 ponton nyitott.
Németország exportja nőtt áprilisban márciushoz képest, de még nagyobb mértékben bővült az ország importja, ami azt jelzi, hogy kezd kilábalni a múlt év végi gazdasági visszaesésből a legerősebb európai gazdaság.
Stabil a 298-as szint közvetlen közelében folytatta ma reggel a kereskedést a forint az euróval szemben, majd mérsékelt erősödést produkált 297-ig. Így már csaknem 1%-kal erősödött ahhoz a tegnap...
Máris érezhető a pénztárgépek cseréjét előíró intézkedés hatása, a hatósági adatok tanúsága szerint az új szabályok bejelentése óta egyes gazdasági ágazatokban megugrott a legális forgalom - írja a Magyar Nemzet.
Folyamatosan hagyják el otthonaikat a Duna leányfalui hullámterében élők, miután a 95 érintett ingatlan tulajdonosa csütörtökön megkapta a kitelepítési határozatot – közölte a község polgármestere péntek reggel az MTI–vel.
Több hirdetésfajtát megszüntet a Facebook annak érdekében, hogy egyszerűsítse rendszerét, ami gyakran zavaros volt az ügyfelek szemében. A változtatásokra az elkövetkezendő hónapokban kerül majd sor...
A német központi bank (Bundesbank) pénteken csökkentette az idei és a jövő évi gazdasági növekedési előrejelzését az euróövezet strukturális problémáira hivatkozva.
Pár hétre távozott csak a japán piacokról Soros György. Ezen a héten már újra vette a szigetország részvényeit és a jen gyengülésére játszik. Hallgassa meg személyesen is Soros György gondolatait...
Közeleg a nyár, indul a szezon - ez is az oka a csökkenésnek, írja a veol.hu. Megkezdődött a felkészülés az idegenforgalmi idényre, elindultak a mezőgazdasági, építőipari szezonmunkák is.
Grafológus alkalmazása során objektív és mélyebb képet lehet kapni egy-egy emberről, hiszen a személyiségtesztektől eltérően - ahol a munkavállaló saját maga válaszol a kérdésekre - a grafológiai vizsgálat során teljes egészében egy külső szakember végzi az elemzést, illetve a grafológia által olyan jellemzők is feltárhatók, melyek a személyiségtesztek által, vagy az interjú során nem.
A 2002-eshez hasonló, helyenként annál még nagyobb árvíz sújtja ezekben a napokban Magyarországot, Németországot és még néhány közép-európai államot. Az árvízvédelemre tett emberi erőfeszítések...
Az előzetes május végi adatok szerint 586 millió euróval 35 milliárd 308 millió euróra süllyedtek Magyarország nemzetközi tartalékai - közölte ma reggel a Magyar Nemzeti Bank. A tartalékok...
A Toyota Corolla a világ legkelendőbb autója. Ezzel a névvel 47 év alatt világszerte 40 millió darab autó talált gazdára. A Corolla 11. generációjának bemutatkozása idején a gyártás 16 helyen folyik,...
Készültségben az ország, van ahol már evakuálnak az árvíz miatt - az autópálya kezelő és az OTP is segít a bajbajutottakon - fontos adatokról jelentett ma a KSH - kiszámoltuk, mit is jelentene a pénztárcánkra nézve a 9 százalékos jövedelemadó - Nézze meg itt >>
Noha a 18-35 év közöttiek jelentős része nem szeret a pénzügyekkel foglalkozni, és ezt teherként éli meg, a Fundamenta legfrissebb piackutatása szerint minden harmadik fiatalnak már van valamilyen lakásterve, amelynek kapcsán igenis elgondolkodnak arról, milyen pénzügyi konstrukciók segítségével tudják azt megvalósítani - olvasható a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. sajtóközleményében.
Jelentősen gyengült a dollár több vezető nemzetközi devizával szemben, mely azonban alig volt hatással számos nyersanyagra, így a Dow Jones UBS árupiaci index értéke mintegy 0,3 százalékkal került...
Hektikus mozgásokat láthattunk a májusi lokális csúcsok óta a japán részvénypiacon, a tőzsde erőteljes lejtmenetbe kapcsolt, a napi záróárakat alapul véve egy hajszálnyira vagyunk már csak a...
A világhírű Zaha Hadid tervei alapján építik meg a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak otthont adó katari Al Wakrah stadiont. A lenyűgöző, Dohától 10 km-re délre tervezett komplexum 45 ezer fő...
Az amerikai befektetők a Fed eszközvásárlási programjának vége illetve lassítása miatt aggódtak a tegnapi tengerentúli kereskedés elején, így a vezető indexek lefele tartottak a nap első felében. A...
Próba-szerencse alapon sikerült megmenteni Görögországot az államcsődtől - idézi Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter Bloomberg hírügynökségnek adott interjúját pénteken a Die Welt napilap online kiadása.
Budapesten 895 centiméter körül várják a Duna tetőzését hétfőn, jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost - mondta a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Makroadatok alapján kellemes hetet zárhat hazánk, hiszen a héten napvilágot látott mutatókból a 784 millió eurós kereskedelmi többlet, a szerdai első negyedéves GDP adat megerősítése és a mai hír miszerint 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés áprilisban az egy évvel ezelőttihez képest, rövidtávon mind a növekedésbe vetett bizalmat kellene, hogy erősítsék. Ezzel szemben a forint tegnap a…
A csapadékos időjárás és a magas páratartalom miatt nő a gyümölcsfák, illetve a szőlő gombás és baktériumos betegségeinek veszélye - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteki közleményében.
Próba-szerencse alapon sikerült megmenteni Görögországot az államcsődtől - idézi Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter Bloomberg hírügynökségnek adott interjúját pénteken a Die Welt napilap online kiadása
Kilenc hónapja nem látott zuhanást szenvedtek el a Samsung részvényei ma reggel azt követően, JP Morgan csökkentette a társaság profitjára vonatkozó várakozásait. Az elemző azzal indokolta a lépést,...
Azt írja a Washington Post és a Guardian, hogy az amerikai titkosszolgálatok szabad hozzáférést kaptak a Google, a Facebook és több nagy internetes cég szervereihez. A cégek tagadják, hogy így lenne - írja az origo. A titkosszolgálatok védekeznek: ők csak külföldiekről gyűjtöttek adatokat és közben véletlenül jutottak hozzá több millió amerikai adataihoz.
Egy kutatás szerint egyre több ember félretenné a fizetésemelésének összegét - ha kapna. Ez az eredmény arra mutat, hogy a gazdasági válság hatására az embereknek fontos lett, hogy legyen tartalékuk, írja a haon.hu.
A kormány több tagja haszonélvezője az Orbán-kormány által bevezetett családi adókedvezmények, hiszen jövedelemplafontól függetlenül megadja a nagy családosoknak a kedvezményt a gyerekszámtól függően. A családi adókedvezmény egy, illetve két gyermek esetén is érezhető - havi 10-20 ezer forintos - kedvezményt ad, de igazán a három vagy több gyermekes nagy jövedelmű adófizetők esetében jelent igazán…
Az árvízi védelem költségei, valamint a helyreállítással kapcsolatos kiadások egyelőre mérsékeltnek mondhatók a korábbi évekkel összevetve - vélekedik pénteki írásában a Bank of America Merrill Lynch...