Pelczné Gáll Ildikó és Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP) képviselő, valamint Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője mutatta be Brüsszelben, az Európai Parlamentben kedden az ott sokat támadott magyarországi Erzsébet-programot.
Az álláskeresési járadék passzív munkaerő-piaci eszköz, mely az álláskereső megélhetését segíti annak érdekében, hogy ameddig nem rendelkezik munkajövedelemmel, ideiglenesen és legalább részben kompenzálja az elszenvedett jövedelem-kiesést és ezáltal elősegítse az önálló álláskeresést és elhelyezkedést - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Hónapokkal késleltetheti az Eurovegas kivitelezési munkáinak kezdetét, hogy kötvénykibocsátásba kezdenek a magyar-osztrák-szlovák hármas határra tervezett szórakoztatókomplexum tulajdonosai - írta...
A munkavállalók számára előnyösen módosították a 2003-ban kötött kollektív szerződést a fuvarozók, a több munkáltatóra kiterjedő új szerződést a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez tartozó Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezete (NeHGOSZ) a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével (MKFE) írta alá - közölte a szakszervezet szerdán.
A hétvégén adják át a forgalomnak a körgyűrű M6-os és 51. számú főút közötti jobb pályájának kibővített szakaszát: 11 kilométeren az eddigi két sáv helyett már három sávon haladhatnak az autósok és leállósáv is épült.
A korábbi előrejelzéseknél is magasabbra emelkedhet a munkanélküliségi ráta az eurózónában, 2014 első negyedévében meghaladhatja a húszmilliót az állástalanok száma – derül ki az Ernst & Young legfrissebb Eurózóna Előrejelzéséről kiadott közleményből. A negyedéves gyorsjelentés szerint idén 0,6 százalékos lehet a visszaesés az euróövezetben, a magyar gazdaság azonban már visszafogott növekedésnek…
Varga Mihály olyan lendülettel adóztatja a bankokat, amilyen svunggal az állam bankokat vásárol. Év végére teljesen újrarajzolhatják a pénzügyi piac erőviszonyait. A bankok most újabb 80 milliárdot fizethetnek, Varga szerint a tranzakciós illetéket maguk vállalták korábban. A különadó új neve: pótlólagos befizetés.
Egy 52 éves férfi meghalt egy X. kerületi építkezésen, amikor kizuhant a készülő épület első emeletéről, majd egy gerenda is ráesett - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese szerdán.
Mégsem kell fizetniük a bankoknak az állam által átvállalt önkormányzati hitelek után a nemzetgazdasági miniszter által a 2013-as költségvetést módosító törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítvány szerint.
Az utóbbi napok esését követően a keddi kereskedést optimista hangulat jellemezte, ugyanakkor a nyugati piacok erősödése ellenére nem volt egységes irány Ázsiában. Ez a bizonytalanság érződött a...
Jelentős leépítésre készül a Dunaferr, fehérgalléros dolgozóinak 30-40 százalékától megválik - jelentette be Evgeny Tankhilevich a cég vezérigazgatója egy szerdai sajtóbeszélgetésen az Index...
Jelentősebb esést mutat szerdán az arany és az ezüst határidős jegyzése, miután a tegnap közzétett vártnál jobb amerikai makroadatok felerősítették a Fed eszközvásárlási eszközvásárlási programjának lezárásával kapcsolatos várakozásokat. Mindemellett az erősödő dollár is nyomást gyakorol az árupiaci termékek árfolyamára.
Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, ami azonban csak további megszorítások esetén ad lehetőséget választási költekezésre. A legújabb Varga-csomag – a régi eszközökkel – főleg ehhez csinál teret. A recesszió véget ért, de az év egészében csak „pozitív” stagnálás várható - olvasható a A GKI Gazdaságkutató Zrt. idei évre vonatkozó előrejelzésében.
A kincstárat leszámítva minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetést javasol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a parlament honlapján olvasható indítványában.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke mai beszédében kijelentette, hogy távolinak tartja az EKB jelenlegi monetáris politikájának a felhagyását. Kijelentette, hogy továbbra is jelen...
A GfK Hungária komplex fogyasztói bizalmi indexének értéke az idén júniusban már kilencedik hónapja emelkedik, a fogyasztói várakozások az ország gazdasági helyzetének rövid távú optimista megítélése miatt erőteljesen javulnak, a vásárlási hajlandóság azonban egyelőre még stagnál - közölte a GfK Hungária szerdán az MTI-vel.
Elképesztő esésen van túl a Praktiker részvényárfolyama, az elmúlt 12 nap mindegyikén esett az árfolyam, csak az elmúlt 4 napban elveszítette a cég az értékének a felét, gyakorlatilag csődöt áraznak...
A tranzakciós illeték emelése helyett - a kincstárat leszámítva - minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetést javasol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a parlament honlapján olvasható indítványában.
Az OMV bejelentette, hogy az azeri Shah Deniz II. konzorcium nem a Nabucco West projektet választotta az általa Európának felkínált évi 10 milliárd köbméter földgáz szállítására - olvasható az...
Varga úgy adóztatja a bankokat, ahogy kedve tartja - hétfőn csatlakoznak az unióhoz a horvátok, úgy döntöttünk, jöhetnek hozzánk dolgozni - leleményes drogcsempészeket fogott a reptéren a NAV - Nézze meg itt >>
A tranzakciós illeték emelése helyett - a kincstárat leszámítva - minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetést javasol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a parlament honlapján olvasható indítványában.
A súlyos likviditási gondokkal küszködő kínai bankok közül kettő felfüggesztette hitelezési tevékenységét egyes fiókjaiban. A jelzáloghitelezési tevékenységet is beszüntette ideiglenes két...
Aegon Alapkezelő "Bernanke szavai, miszerint már az idén csökkenthetik a havi 85 milliárdos eszközvásárlási program mértékét, illetve jövőre akár be is fejezhetik, komoly korrekciót okozott szinte...
Raiffeisen Alapkezelő "Májusban az amerikai FED meglebegtette a mennyiségi lazítás mérséklését, melyet követően jelentős hozamemelkedés következett be valamennyi kötvénypiacon, mind a core,...
Pioneer Alapkezelő "Jól tettük, hogy az előző hónapban a kockázatos kitettség csökkentését javasoltuk, de így sem úsztuk meg veszteség nélkül a május végét. A jegybankok részéről a monetáris...
Aberdeen Alapkezelő "A várható jegybanki likviditásszűkítés hatására emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok, ami nagyon rosszul érintette a legtöbb kockázatos eszköz piacát. Az amerikai 10 éves...
Az Országgyűlés csütörtökön megszüntette az online kártyajátékok és lóversenyfogadás liberalizációját és állami koncesszióhoz kötött valamennyi, hírközlési rendszerek útján szervezett sportfogadást, valamint kártya- és kaszinójátékot.
MKB Alapkezelő "Június az amerikai jegybank és a fejlett államkötvényhozamok jegyében telt, ez határozta meg a világpiacokon a részvénykereskedés irányát is. A várakozásokhoz közeli makroadatok...
Mintegy félszáz munkahelyet teremtett a Tesco Global Áruházak Zrt. azzal, hogy elindította első vidéki online bevásárló szolgáltatását Szegeden - tájékoztatta a cég e-kereskedelmi vezetője szerdán, szegedi sajtótájékoztatóján az MTI-t.
OTP Alapkezelő "Az elmúlt hónap során a korábbi bizakodó hangulatból fokozatosan váltottunk át egy pesszimistább szemléletbe. Ennek az egyik - újkeletűnek egyáltalán nem mondható - kiváltója, hogy...
K&H Alapkezelő "Leszáll a helikopter, vége a pénzjegynyomdának, a "tapír" elintézte a tőzsdéket, Bernanke tüsszentett és a globális piacok megfáztak. Az előbbiekhez hasonló címekkel jelentek meg a...
Dialóg Alapkezelő "Az elmúlt egy hónapról az a klasszikus vicc jut eszembe, amikor Józsi bácsit elviszik sétarepülőzni, és a végén csak annyival kommentálja az eseményeket, hogy "Na, erre viszont...
Budapest Alapkezelő "A piacnak nincs emlékezete - szokták gyakran hangoztatni befektetői körökben. Ezt kiegészítve én inkább úgy tapasztalom, hogy hosszú távú emlékezete valóban nincs nagyon a...
A májusban elkezdődött piaci zuhanásokat a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők sem nézték tétlenül, a június portfólió-ajánlókban komoly átrendeződére került sor. A részvények és kötvények...
CIB Alapkezelő "A FED mennyiségi lazító programjával kapcsolatos várakozások dominálták a befektetői hangulatot és alakították a piacok mozgását az elmúlt időszakban. A fejlett piaci...
Hosszú egyeztetési periódust követően ma nyilvánossá vált, hogy miként is akarják Lengyelországban a nyugdíjrendszert átalakítani. A kormánynak szüksége van extra bevételekre, a gyengén teljesítő...
A vállalkozások a bankok helyett továbbra is inkább a szállítói hitelhez nyúlnak, 4-ből három cég dönt a halasztott fizetés mellett. Ugyanakkor a 90 napon túli fizetések aránya jelentősen csökkent tavalyhoz képest. Úgy tűnik, a tartozásokat is jobban szedik be a cégek.
Equilor Alapkezelő "A globális részvénypiacokon május és június egyaránt a jegybankok hónapja volt. Mind a május 22-i, mind a június 19-i Bernanke előadás nagy hatást gyakorolt a piacokra, s ettől...
A parlament kormánypárti többsége szerdán változatlan tartalommal fogadta el azt a törvényt, amely a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá vonja a Margitszigetet. Csak a hatályba léptető rendelkezés változott.
ING Alapkezelő "Az elmúlt egy hónapban a nemzetközi kötvény- és részvénypiacok hosszú idő után ismét gyengébbik arcukat mutatták. A kibontakozott korrekcióban szerepet játszott, hogy a FED...
Tegnap este óta javulni kezdett a nemzetközi piaci hangulat, amelyet az is segített, hogy a kínai jegybank hajnali közleménye szerint igyekszik segíteni a likviditási problémákkal küzdő bankoknak. A...
Klasszikus magyar unortodoxia - kommentálja Varga Mihály legújabb, szerdán benyújtott módosító javaslatait Peter Attard Montalto, a Nomura londoni közgazdásza. A szakértő úgy véli, hogy bár az állam...
Elfogadta a parlament az újabb egészségügyi salátatörvényt, mely egyebek mellett megteremti az ágazatban folytatódó béremelés alapját, valamint a patikaalap és az országos implantátum regiszter létrehozásának, a gyermekápolási táppénz kiterjesztésének, továbbá a még gazdasági társaságként működő fekvőbeteg ellátó intézmények állami kezelésbe vételének a biztosítékát is - olvasható a Egészségügyért…
A ma közzétett végleges adatok alapján az Egyesült Államok gazdasága az első negyedévben mindössze 1,8 százalékkal emelkedett a negyedik negyedévben mért 0,4 százalékos növekedés után. Elemzők arra számítottak, hogy a bővülés mértéke megegyezik a második becslésben foglalt 2,4 százalékkal.
Nem a Nabucco West csővezetéket választotta az azerbajdzsáni Shah Deniz II. gázmező kitermelői konzorciuma a földgáz Európába szállítására - jelentette be szerdán a Nabucco egyik részvényese, az OMV osztrák energiaipari konszern.
Szokás szerint a zárószavazás előtt érkezett az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról szóló T/11563 számú törvényjavaslathoz a kormány módosító indítványa, amely a kamatjövedelmeken kívül, a tartós befektetési szerződés keretében elért hozam egy részére is előírja a 6 százalék eho-kötelezettséget.