2013. április 24. szerda

ápr. 24
14:08
Szemmel tartani a beosztottakat - ez az új trend? (HR Portál)
Igencsak retró megközelítésű az az ötlet, mellyel a Yahoo vezérigazgatója előállt. Marissa Mayer ugyanis bejelentette, hogy a munkatársaknak kötelező bejárniuk az irodába, írja a NapiGazdaság.
ápr. 24
14:09
Frank Klein: Eredményes a kecskeméti Mercedes-Benz gyár első éve (Infostart)
Eredményesnek értékeli a kecskeméti Mercedes-Benz gyár első évét Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
ápr. 24
14:09
Külföldi sajtó Magyarországról (ProfitLine)
Az Európai Parlamentben a magyar kormányt ért bírálatokról, illetve a költségvetési hiány tükrében a magyar gazdaságpolitika eredményeiről írt a Szabad Újság szlovákiai magyar közéleti hetilap szerdán.
ápr. 24
14:10
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom (HR Portál)
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2013. februárjában 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a három héttel ezelőtt szűkebb adatbázis alapján közölt 1,4 százalékkal szemben.
ápr. 24
14:11
Meglépheti utolsó kamatcsökkentését az EKB (ProfitLine)
Komoly esélye van annak, hogy az Európai Központi Bank hamarosan utolsó kamatcsökkentéséről dönt. Az euróövezeti alapkamat mérséklése egyúttal megnöveli az MNB mozgásterét a további kamatvágásra, a befektetőket pedig a vegyes és a részvény alapok irányába tolja a magasabb hozam elérése érdekében - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
ápr. 24
14:12
Kétszer ennyi munkahelyteremtő pályázat kellene (HR Portál)
Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton.
ápr. 24
14:18
Kemény pofont kaptak a vidéki főiskolák (Portfolio)
A nagy egyetemekre is 15 százalékkal csökkent idén a jelentkezők száma, több vidéki főiskolára, így Gyöngyösre vagy Bajára azonban 40-45 százalékkal kevesebb diák akar csak bejutni mint tavaly -...
ápr. 24
14:21
Magyarországnak semmi keresnivalója a devizaháborúban (Privátbankár)
Bár minden feltétele adott, még korai devizaháborúról beszélni a nagyvilágban, inkább kisebb pengeváltások vannak a gazdaságélénkítési törekvések következményeként. Magyarországon ilyenbe belemenni, a forintot gyengíteni őrültség lenne, de szerencsére nem is merült fel komolyan – mondja a Pioneer Investments igazgatója.
ápr. 24
14:36
Széttépik a virtuális szuperpénzt (Portfolio)
Öt nappal ezelőtt az újra száguldó Bitcoin árfolyama megtorpant, nem tudta áttörni a 130 dollár körüli szintet. 3 napig tartó oldalazás után azonban most újra felfelé vette az irányt az árfolyam, már...
ápr. 24
14:36
Kiderült: ennyit keres Majka (Pénzcentrum)
Majoros Péter, ismertebb nevén Majka az utóbbi évek legkeresettebb hazai előadói közé emelkedett, májusban például mindennap színpadra áll. Fárasztó, de megéri: zenésztársaival majd hétmillió forintot kaszál havonta. Mutatjuk, hova teheti Majka a megkeresett milliókat....
ápr. 24
14:38
A PSZÁF is vizsgálja a forintzuhanás okát (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán hivatalból, piacbefolyásolás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a keddi jegybanki kamatcsökkentés bejelentése előtt történt,...
ápr. 24
14:39
20 milliárd kellene, de csak 10 milliárd van új munkahelyekre (Privátbankár)
Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton, összesen 21,8 milliárd forintos támogatásra érkezett igény - közölte a szakállamtitkár.
ápr. 24
14:39
Bérajánlás - a mai eredmények (HR Portál)
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén egyaránt voltak pozitív és negatív fejlemények, áll az eseményről szóló közleményben.
ápr. 24
14:40
Itt a leendő olasz kormányfő, nem lesz "mindenáron" új kabinet (Portfolio)
A balközép demokrata párt (PD) helyettes vezetőjét, Enrico Lettát kérte ma fel kormányalakításra Giorgio Napolitano régi-új olasz államfő, és az új jelölt már holnap megkezdi a kabinet összeállítását...
ápr. 24
14:41
Személyi változások az Accor Magyarországnál (HR Portál)
Ianic Menard az Accor Magyarország Értékesitési, Disztribúciós és Marketing Igazgatója, a cég belső mobilitási lehetőségeit sikeresen megragadva májustól Ázsiában folytatja karrierjét.
ápr. 24
14:42
A Procter & Gamble negyedéves profitja 6,4 százalékkal nőtt (Infostart)
Több mint hat százalékkal nőtt a Procter & Gamble profitja üzleti évének harmadik negyedében eladásainak a növekedése, a végrehajtott áremelések, valamint a költségek csökkentése nyomán.
ápr. 24
14:42
Kétszeres túljelentkezés a munkahelyteremtési pályázaton (ProfitLine)
Az új munkahelyek létesítésére kiírt 10 milliárdos keretre több mint 20 milliárd forintos pályázati igényt jeleztek a vállalkozások - ismertette a program adatait Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
ápr. 24
14:42
Távozik a szupersztár - Esik a futballklub árfolyama (Portfolio)
Bár a Bajnokok Ligája elődöntőjének másik német csapata, a Borussia Dortmund még nem játszott, a részvények meredeken esnek a szerdai kereskedésben. Ennek hátterében az a tegnap bejelentett hír...
ápr. 24
14:43
Újabb prémiumot vont meg Ferenc pápa újabb (HR Portál)
Ferenc pápa eltörölte azt a pénzügyi juttatást, amelyet eddig azok a bíborosok kaptak, akik a vatikáni bankot felügyelik.
ápr. 24
14:44
USA - Nagyot esett a tartós cikkek megrendelésállománya (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a várakozásokat meghaladó mértékben, 5,7 százalékkal 216,3 milliárd dollárra csökkentek a feldolgozóipari megrendelések a februárban regisztrált 4,3 százalékos emelkedés után.
ápr. 24
14:44
Jelentősen visszaesett a tartós cikkek kereslete az USA-ban. (Portfolio)
Márciusban a várt 3,1 százalék helyett 5,7 százalékkal csökkent a tartós cikkek rendelésállománya az USA-ban - jelentette a kereskedelmi tárca. A visszaesést a repülőgyártóknál tapasztalt...
ápr. 24
14:54
300 alatt az euró, esik a kockázati felárunk (Portfolio)
A keddi MNB-kamatdöntés bejelentése óta meglehetõsen csekély mozgások mutatkoznak a bankközi piacon, az euró jegyzései 299-300 között hullámoznak, noha közben külföldön nagy változásokat,...
ápr. 24
14:56
New York-nak jó lesz az elektromos taxi? (Portfolio)
A Föld napja alkalmából a Nissan és New York polgármestere Michael Bloomberg elindította a világ legnagyobb darabszámban értékesített elektromos autójának próbaüzemét. A próbaüzem alatt 6 darab LEAF...
ápr. 24
14:58
Zuhan a Volkswagen profitja (Portfolio)
Gyengén teljesített a Volkswagen az első negyedévben. Az árbevétel, az üzemi eredmény és a nettó eredmény is elmaradt az előző év azonos időszakában elért számoktól, és egyedül az üzemi eredmény...
ápr. 24
15:00
Meghosszabbítják az MNB-t megihlető programot (Portfolio)
A Bank of England bejelentette: egy évvel meghosszabbítja eredetileg 2014 januárjában lejárató "finanszírozás a hitelezésért" (Funding for lending, FLS) programját, amelyben olcsó refinanszírozást...
ápr. 24
15:12
A szakképzési rendszert és a gazdaság igényét össze kell hangolni (HR Portál)
A munkaalapú gazdaság lehet Magyarország jövőjének, a magyarok sikerességének és életszínvonal-emelkedésének kulcsa a miniszterelnök szerint.
ápr. 24
15:12
New Yorknak jó lesz az elektromos taxi? (Portfolio)
A Föld napja alkalmából a Nissan és New York polgármestere Michael Bloomberg elindította a világ legnagyobb darabszámban értékesített elektromos autójának próbaüzemét. A próbaüzem alatt 6 darab...
ápr. 24
15:12
A mi történetünk: befürdött az állam a Prémium eurókötvényekkel (Pénzcentrum)
Hatalmas mértékben csökkent a múlt év végén bevezetett, lakosságinak szánt eurós állampapír, a P€MÁK (Prémium Euró Magyar Államkötvény) befektetőknél lévő mennyisége. Az eurókötvényből az első három hónapban több mint 1,4 milliárd eurónyit tudott eladni a magyar állam, ennek túlnyomó részét - majdnem nyolcvan százalékát - hazai vállalati befektetők vették meg (a gyanú szerint a Mol lehetett…
ápr. 24
15:14
300 alatt az euró, kéthetes mélyponton a kockázati felárunk (Portfolio)
A keddi MNB-kamatdöntés bejelentése óta meglehetõsen csekély mozgások mutatkoznak a bankközi piacon, az euró jegyzései 299-300 között hullámoznak, noha közben külföldön nagy változásokat,...
ápr. 24
15:15
Idén sem fizet osztalékot az FHB (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvényesei jóváhagyták az igazgatóság javaslatát a szerdán megtartott éves rendes közgyűlésen, így a bank 2012. évi eredménye után - az előző két évhez hasonlóan - nem fizet osztalékot, a mérleg szerinti eredményt az eredménytartalékba helyezik.
ápr. 24
15:16
Meghosszabbítják az MNB-t megihlető programot (Portfolio)
A Bank of England bejelentette: egy évvel meghosszabbítja eredetileg 2014 januárjában lejárató "finanszírozás a hitelezésért" (Funding for lending, FLS) programját, amelyben olcsó refinanszírozást...
ápr. 24
15:17
Fókuszban az autógyártók gyorsjelentései! (ProfitLine)
Fókuszban az autógyártók: Jól fogadták a befektetők a Peugeot gyorsjelentését, a Daimler számai mínuszokat hoztak az árfolyamban, a Ford és a Volkswagen negyedéves eredményei pozitív meglepetést okoztak. A következő kamatdöntő ülésen hozzányúlhat az irányadó rátához az ECB.
ápr. 24
15:30
Jól teljesített a hazai Mercedes-gyár (Portfolio)
Eredményesnek értékeli a kecskeméti Mercedes-Benz gyár első évét Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Frank Klein, aki egyben a gyár igazgatója, szerdai...
ápr. 24
15:32
Részletfizetési kedvezményt kapott az E-Star leány (Portfolio)
Részletfizetési kedvezményt kapot az E-Star leánya, az E-Star Esco Kft. a Nemzeti Adó és Vámhivataltól a fennálló adótartozása megfizetésére. Az E-Star Alternatív Nyrt az E-Star ESCO Kft. értesítése...
ápr. 24
15:33
Mi magyarok sem segítünk sokat, az EU a legnagyobb teher a világnak (Privátbankár)
Változatlanul az euróövezet a világgazdasági növekedés legnagyobb visszahúzója és továbbra sem kizárható Görögország távozása. Ráadásul Németországban is lehetnek gondok, pedig azt várja mindenki, hogy kirántja a gödörből Európát.
ápr. 24
15:36
Jobb évet vár idén az FHB Jelzálogbank vezetése (Infostart)
Jobb évet vár idén a tavalyinál az FHB Jelzálogbank vezetése. A társaság közgyűlésén elhangzott: a betétgyűjtésre, a lakáshitelezésre, illetve a vállalati kör szélesítésére helyezik 2013-ban a hangsúlyt.
ápr. 24
15:48
15%-kal nőtt a Ford nyeresége (ProfitLine)
A Ford profitja 15 százalékkal nőtt a március végével záródott három hónapban, elsősorban észak-amerikai divíziójának kedvező pénzügyi eredménye miatt, ami ellensúlyozta a világ más térségeiben bekövetkezett veszteséget.
ápr. 24
15:48
Részletfizetési kedvezményt kapott az E-Star leány (Portfolio)
Részletfizetési kedvezményt kapot az E-Star leánya, az E-Star Esco Kft. a Nemzeti Adó és Vámhivataltól a fennálló adótartozása megfizetésére. Az E-Star Alternatív Nyrt. az E-Star ESCO Kft....
ápr. 24
15:50
Az MSZP a dohánypiac újraosztását kifogásolja (ProfitLine)
Az MSZP szerint a kormány a nemzeti dohányboltok koncessziós jogainak odaítélésével újraosztotta a dohánypiacot, a korábban hangoztatott célok azonban nem valósulnak meg.
ápr. 24
15:50
Fukusima után is tucatszámra épülnek az új atomerőművek (Portfolio)
Két évvel Fukusima után elmondható, hogy a japán nukleáris baleset alapvetően nem forgatta fel a világ atomenergia-piacát, továbbra is tucat számra épülnek a világon az új reaktorok, és továbbra is...
ápr. 24
16:06
300 felett az euró, kis hozamcsökkenés a kötvényeknél (Portfolio)
A keddi MNB-kamatdöntés bejelentése utáni 24 órában meglehetősen kis mozgások voltak a bankközi forintpiacon az euróval szemben, noha külföldön intenzív nagy változásokat, illetve egyre er&otilde...
ápr. 24
16:06
Na végre! Jövőre elindulhat a 4-es metró (Pénzcentrum)
Jövőre elindulhat a 4-es metró próbaüzeme - döntött mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés....
ápr. 24
16:09
Új sármelléki járat indul (Privátbankár)
A sármelléki Hévíz-Balaton Airportra indít járatot májusban Rigából az airBaltic lett légitársaság, és növeli budapesti járatainak számát is - jelentette be a légitársaság kedden a Lett Köztársaság budapesti nagykövetségén tartott turisztikai rendezvényen.
ápr. 24
16:12
Indul a strandszezon a fővárosban (Infostart)
Kinyitnak a fővárosi strandok szombaton. Egyelőre a Dagály és a Palatinus fürdő várja majd a látogatókat. A Palatinuson egyedülálló csúszdapark épült, de a többi fővárosi fürdőben is voltak felújítások. Idén több százmillió forint értékben újultak meg a strandok, új csúszdák, játszóterek épületek, és a gyerekmedencéket egy árnyékolórendszer védi az erős napsugárzástól.
ápr. 24
16:18
Szemmel tartani a beosztottakat - ez az új trend? (HR Portál)
Igencsak retró megközelítésű az az ötlet, mellyel a Yahoo vezérigazgatója előállt. Marissa Mayer ugyanis bejelentette, hogy a munkatársaknak kötelező bejárniuk az irodába, írja a Napi Gazdaság.
ápr. 24
16:20
Újabb prémiumot vont meg Ferenc pápa (HR Portál)
Ferenc pápa eltörölte azt a pénzügyi juttatást, amelyet eddig azok a bíborosok kaptak, akik a vatikáni bankot felügyelik.
ápr. 24
16:21
A kecskeméti Merdeces gyár tele van megrendelésekkel (ProfitLine)
Eredményesnek értékeli a kecskeméti Mercedes-Benz gyár első évét Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
ápr. 24
16:24
Átmenetileg államosíthatnák a bankokat (Portfolio)
Az uniós intézmények közül elsőként az Európai Parlament szakbizottsága elkészítette jelentését a bankok szerkezetváltásának és rendezett felszámolásának kereteiről szóló bizottsági javaslatról. A...
ápr. 24
16:27
Álhírek és elképesztő piaci reakciók: ez már nem az emberek világa? (Privátbankár)
A Bloomberg tévedésből 400 pontos magyar kamatvágásról írt, a Reuters Soros György halálhírét keltette, az AP twitter-fiókját feltörték - hogyan lehetséges, hogy pillanatok alatt dollármilliárdok mozdulnak meg a fals hírekre? Miben reménykedhet, aki bukott a piaci reakciókon?
ápr. 24
16:42
Széttépik a virtuális szuperpénzt (2.) (Portfolio)
Öt nappal ezelőtt az újra száguldó Bitcoin árfolyama megtorpant, nem tudta áttörni a 130 dollár körüli szintet. 3 napig tartó oldalazás után azonban most újra felfelé vette az irányt az árfolyam, már...

Keresés