A húsvéthétfő utáni gyengébb piaci likviditás mellett tavaly december vége óta a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción jelentkezett a leggyengébb vételi érdeklődés. Ennek ellenére az aukciós...
A reggeli stabil kezdés után a javuló nemzetközi befektetõi hangulattal párhuzamosan erõsödni kezdett a forint és 302 körül háromhetes csúcsra ért az euróval szemben. Mindezt lényegében...
Romániában július elsejétől 9 százalékra csökken a kenyér áfája: erről már megszületett a politikai döntés a kormányzó Szociálliberális Szövetségben (USL) - jelentette be Daniel Chitoiu román pénzügyminiszter vasárnap.
Az elmúlt 20 évben a hazai ingatlanpiacon megszámlálhatatlan fejlesztés ment végbe, ingatlanos cégek tucatjai építettek irodaházakat, bevásárlóközpontokat, lakásokat, egyéb kereskedelmi ingatlanokat,...
A ciprusi jegybank várhatóan enyhít a tőkekorlátokon, a nemzetközi hitelezők pedig egy év haladékot adhatnak a ciprusi kormánynak az államháztartási egyenlegcél teljesítéséhez.
Az E.ON ma bejelentette, hogy további 25 százalékos részesedést szerez a Brazil energetikai cégben, az MPX Energetika SA-ban, az után, hogy egy éve 11,7 százalékot már megszerzett.
Kamat-, tartozás- és tartásdíj-kalkulátor kialakítását is javasolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő úgynevezett Fehér könyvben, vagyis abban a stratégiai dokumentumban, amely az egy év múlva hatályba lépő kódexhez kapcsolódó jogszabályok megalkotását segíti.
A francia kormány meg akarja tartani a 62 éves nyugdíjkorhatárt, miközben megreformálja a nyugdíjrendszert - idézte Jean-Marc Ayrault miniszterelnököt vasárnap a Journal du Dimanche című francia hetilap.
A nemzetközi piacokon tapasztalható esések ellenére a vezető nyugat-európai indexek emelkedni kezdtek a nyitást követően. Az erősödés a délelőtt folyamán tovább folytatódott, ami elsősorban a ciprusi...
A ciprusi jegybank várhatóan enyhít a bankrendszer átalakításának elején bevezetett tőkekorlátokon, a nemzetközi hitelezők pedig egy év haladékot adhatnak a ciprusi kormánynak az államháztartási...
A Banco Popolare és a Magnet Magyar Közösségi Bank kedden aláírta azt a szerződést, amely szerint az olasz bank a magyar érdekeltségét a Magnet Banknak adja el - áll a Banco Popolare közleményében....
A tervezett 50 milliárd forint értékben, az előző aukciónál alacsonyabb átlagos hozamszint mellett adott el három hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
A ciprusi jegybank várhatóan enyhít a bankrendszer átalakításának elején bevezetett tőkekorlátokon, a nemzetközi hitelezők pedig egy év haladékot adhatnak a ciprusi kormánynak az államháztartási egyenlegcél teljesítéséhez.
A reggeli stabil kezdés után a javuló nemzetközi befektetõi hangulattal párhuzamosan erõsödni kezdett a forint és 301,5 körül háromhetes csúcsra ért az euróval szemben. Mindezt...
Március közepén megfogalmazott olaj vételi javaslatunk elérte a kiszállási pontként meghatározott 97,5 dolláros árfolyamot, ami a 91,46 dolláros belépési ponttól számítva 6,6%-os nyereséget jelent három hét leforgása alatt - olvasható az Erste elemzésében.
A nem túl jó adatok ellenére is jó hangulatú a kereskedés - kivonul egy olasz bank Magyarországról - a ciprusi jegybank várhatóan enyhít a bevezetett tőkekorlátokon - visszaesett az új autó eladások száma itthon - Nézze meg itt >>
Az Európai Unió CENTRAL EUROPE programjának hosszú távú célja egy, a fiatalok munkaerő-piaci belépését segítő komplex stratégia megvalósítása. Ennek keretében az IT Services Hungary Kft. Debrecen városával és a Debreceni Egyetemmel kialakított együttműködésének elismeréseként elnyerte a YURA (Your Region Your Future) díjat a fiatalok munkaerő-piaci belépését illetve elvándorlásuk megállítását…
Közel 5 százalékkal került feljebb ma a Vodafone részvényárfolyama, miután ismét hírek jelentek meg a vállalat esetleges felvásárlásával kapcsolatban. A Financial Times blogjának, az Alphaville-nek...
Félreértés az, hogy a valutaháború önmagában rossz. Valójában az 1929-33-as világválságban azok jártak a legjobban, akik minél hamarabb a leértékelés útjára léptek. Ha pedig egy nemzetközi...
A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) szerint nehéz helyzetbe kerülhetnek a patikák egy ősszel életbe lépő rendeletmódosítás miatt, azért a szövetség javaslatokat tett az illetékeseknek - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
Mindenki más módszerre esküszik, mellyel a leghatékonyabban lehet a közösségi oldalak felhasználóinak érdeklődését felkelteni. Az Ipsos nemzetközi kutatása arról, hogy ki mire kattint.
Valós tudás nélkül szerezhettek éveken át nyelvvizsgát egy most leleplezett bűnszervezet ügyfelei, akik saját költségeiket is csökkenthették azzal, ha újabb érdeklődőket hoznak, írja az edupress hírlevele. A csoport tagjai ellen bűnszervezetben elkövetett vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt indítottak nyomozást.
Garázsban tartott járművek ezrei úszhatnak el a napokban az ár- és belvízzel, mert csak kevesen tudják: még a külön megvehető garázsbiztosítás is csak limitált fedezetet nyújt a bent tárolt kocsikra és motorokra. A garancia a teljes körű casco, akinek nincs ilyen, az jobban teszi, ha áradáskor a garázsánál védettebb helyre állítja a járművét – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. Friss tapasztalat…
A közúti közlekedés az egyik olyan tevékenység, amelynek végzéséhez - még ha géperejű járművel történik is - meglehetősen minimális képzettség is elegendő, ami főleg a közösségre gyakorolt...
Ha a garázsban tartott autót elönti az árvíz, a garázsbiztosítás csak részlegesen térít, a teljes kárt csak cascóra fizetik ki a biztosítók - hívja fel a figyelmet a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft....
Új pozíciót hozott létre a Comforce Zrt. A jövőben nemzetközi operatív vezérigazgató-helyettes végzi a vállalat nemzetközi üzletfejlesztésével és működésével járó feladatokat, derül ki a cég közleményéből.
Összesen 11 embert foglalkoztat közmunkaprogram keretében négy hónapon át a Zala Megyei Kórház, ahol az ápolás, a háttérszolgáltatások területén és egyes szakterületeken alkalmazzák a jelentkezőket - mondta el az első dolgozók munkába állása kapcsán kedden tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón az intézmény főigazgatója.
Csütörtöktől bruttó három forinttal emeli a MOL a gázolaj nagykereskedelmi listaárát, míg a benzin ára nem változik - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin...
A JATO Dynamics legfrissebb statisztikái alapján idén márciusban összesen 5 085 új személygépkocsi került forgalomba, ami tavaly márciushoz képest 6 százalékos emelkedést jelent. Az idei év első...
Közzétette a Budapesti Értéktőzsde 2013. első negyedévi forgalmi adatok alapján a likvid papírok listáját, melyen a négy blue chipen kívül az Egis szerepel még. A BÉT által publikált 2013. I....
Idén márciusban mintegy 27 pontnyit emelkedett a GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Index. A Vásárlási Hajlandóság Index értéke 11 ponttal, míg a Fogyasztói Várakozások Indexének értéke 41 ponttal magasabb mint tavaly decemberben. A háztartások bizakodóbbak mind saját anyagi helyzetük, mind az ország gazdasági esélyeit illetően. A két évvel ezelőtti szintre csökkent a munkanélküliség…
Miután Ciprus véglegesítette a nemzetközi hitelezőkkel (EU/IMF) az országnak szánt mentőcsomag kereteit, azonnal lemondott tisztségéről Michail Sarris pénzügyminiszter. Ezt már el is fogadta az...
Csütörtöktől bruttó három forinttal emeli a MOL a gázolaj nagykereskedelmi listaárát, míg a benzin ára nem változik. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 414,6, a gázolajét pedig bruttó 417,7 forintért adja majd a kiskereskedőknek....
Ciprus két legnagyobb bankja, a Laiki Bank és a Bank of Cyprus "elvakult mohósággal" bővítette görögországi üzleteit akkor, amikor már minden más cég menekült az országból. Az európai bankfelügyelet pedig még támogatta is őket ebben - írta a Die Welt.
Idén márciusban 5066 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 6,3 százalékkal többet, mint 2012 márciusában - közölte a DataHouse autópiaci adatszolgáltató adataira hivatkozva a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel.
Miután Ciprus véglegesítette a nemzetközi hitelezőkkel (EU/IMF) az országnak szánt mentőcsomag kereteit, azonnal lemondott tisztségéről Michail Sarris pénzügyminiszter. Ezt már el is fogadta az...
A vezető tengerentúli határidős indexek kivétel nélkül erősödést vetítenek előre a nyitást követően. A legnagyobb emelkedésre a tegnap gyengén teljesítő Nasdaq piacán számíthatunk. A határidős...
Nincs pénzkivonás Szlovéniából a ciprusi események ellenére sem - jelentette ki Marko Kranjec, a szlovén jegybankelnök. Állítása szerint napi szinten figyelik a pénzáramlásokat és semmilyen arra...