A parlament kedden törvényben tiltotta meg, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót.
Kulcskérdés, hogy a kamat csökkenjen, és jóval a jelenlegi 8-10%-nál olcsóbban tegyen lehetővé vállalkozói hiteleket Magyarországon - mondta el Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara...
A hétfő reggeli hirtelen forintgyengülés kedden megismétlődött, amelynek keretében újabb kilenc hónapos mélypontra esett a magyar fizetőeszköz az euróval szemben a 304-es szint közelében. A kilenchavi mélypont a dollárral és a svájci frankkal szemben is elmondható. Délelőtt folytatódott a forint vesszőfutása: az euró jegyzések 305,5-ig ugrottak. Délben az euró jegyzései 305-306 között…
Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvényjavaslatba foglalta a kormány az újabb adójellegű jogszabályok módosítását, a javaslatot egyaránt általános vitára bocsátotta a parlament költségvetési és gazdasági bizottsága hétfőn. Az ellenzéki képviselők a bizottsági üléseken kifogásolták, hogy jogharmonizációs törvénnyel egyéb…
Úgy tűnik, hogy mind az állami kamattámogatás már érvényben lévő, mind legutóbb a szocpol tervezett változásai reményt adhatnak végre a hazai lakáspiac felélénkülésére. Az intézkedések leginkább a...
Vesztegetéssel gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) öt munkatársát, egy osztályvezetőt és két társát a bíróság a múlt hét végén előzetes letartóztatásba helyezte, ketten szabadlábon védekeznek - tudta meg az MTI Hírcentrum.
Az ázsiai piacok gyenge teljesítménye után az európai indexek sem képesek erősödni a kereskedés első óráiban. A vezető nyugat-európai indexek eltérően mozognak, az angol és a német börze emelkedett,...
Fokozatosan, tíz év alatt csökken 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára, miután a parlament hétfőn elfogadta a kormány erre vonatkozó törvényjavaslatát, amely arról is rendelkezik, milyen megoldásokat kínálnak azoknak a bíráknak, akiket az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített jogszabály alapján nyugdíjaztak. A törvénymódosítást az Országgyűlés 263 igen, 8 nem…
Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara keddi rendezvényén beszélt a devizahitelek kérdéséről is. Ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy az ország nem tudja kihasználni a saját maga számára a...
A Scania és a Siemens újonnan létrejött együttműködése magában foglalja a Siemens járművek meghajtására vonatkozó technológiájának és a Scania tehergépjárművek, valamint buszok hajtásláncának...
Az ír diszkont légitársaság, a Ryanair történetének legnagyobb, 18 milliárd dollár összértékű repülőgép-megrendelésére készül - írta az Irish Independent ír napilap kedden.
A magyarok legnagyobb része leggyakrabban szupermarketben vásárol csemegeárut, tejet és tejterméket, míg szaküzletben húst és baromfit, kenyeret vagy péksüteményt, zöldséget-gyümölcsöt - derül ki a Nielsen nemzetközi kutatásából.
Az adókat tovább kell csökkenteni - ha lesz gazdasági növekedés, akkor az eredményeit arra kell fordítani, mondta Orbán az MKIK keddi rendezvényén. Emellett bevételekre is szükség van, az...
A 3 százalékos célszint alá lassult magyarországi inflációs ütem nyomán az eddigieknél nagyobb monetáris enyhítési ütemre kapcsolhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB), feltéve, hogy a forint nem indul "szélsőséges" gyengülésnek - jósolták a februári inflációs adatsor keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
Ingatlanérték-növekedési adó bevezetésének lehetőségeit vizsgálja Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata. A cél elsősorban a Római-partra tervezett mobil gát mögötti - a Nánási és a Királyok útja közötti -...
A miniszterelnök szerint 2014-ben érzékelhető gazdasági növekedés lesz, de nagyon csalódott lenne, ha nem sikerülne már idén meghaladni a költségvetésben prognosztizált növekedést. Anélkül, hogy a kormány be akarna avatkozni a jegybank dolgába, kulcskérdés, hogy a kamatszint Magyarországon alacsonyabb legyen, és a vállalkozók elé kell tárni egy olyan programot, amely jóval a jelenlegi 8-10…
A hétfõ reggeli hirtelen forintgyengülés ma megismétlõdött, amelynek keretében újabb kilenchónapos mélypontra esett a magyar fizetõeszköz az euróval szemben a 305 feletti szinten...
A bírósági ítéletek minősítése, az energiaszolgáltatók ellenségképének felfestése és büntetése is szerepet kapott tegnap a kormányfő napirend előtti felszólalásában. A beszéd és a mögötte zajló...
A norvég állami vagyonalap friss jelentésében közzétette, hogy milyen magyarországi befektetésekkel rendelkezik. Eszerint 70 milliárd forintnak megfelelő korona volt magyar részvényekben, míg...
A Vatera online piactér Lengyelországba költözteti a céget és a szervereket - írja a Népszabadság Online. A szolgáltatás nem változik, és továbbra is magyar jogi környezetben fog működni.
A kisvállalkozások is forintosíthatnák devizahiteleiket. Orbán Viktor szerint ennek érdekében már ebben a félévben elindulnak a programok. A miniszterelnök szerint törekedni kell arra, hogy legalább 50 százalékban magyar tulajdonosok legyenek a hazai bankokban. A miniszterelnök szerint 35 százalékos áfa-kulcsra is szükség lenne, amelyet a luxuscikkekre vetnének ki.
Kulcskérdés, hogy a kamat csökkenjen, és jóval a jelenlegi 8-10%-nál olcsóbban tegyen lehetővé vállalkozói hiteleket Magyarországon - mondta el Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara...
Csaknem korlátlan hatalommal felruházott, közvetlenül Viktor Janukovics elnök alá rendelt pénzügyi rendőrséget készül létrehozni az ukrán vezetőség - hozta nyilvánosságra kedden az ukrán sajtó.
Újabb csomag General Motors részvénypakettet értékesített az amerikai állam februárban, mely még tavaly decemberben jelezte, hogy az autógyártóban levő teljes részesedését el kívánja adni a következő...
Anélkül, hogy a kormány be akarna avatkozni a jegybank dolgába, kulcskérdés, hogy a kamatszint Magyarországon alacsonyabb legyen, és a vállalkozók elé kell tárni egy olyan programot, amely jóval a jelenlegi 8-10 százalékos kamatszint alatt tesz elérhetővé általános vállalkozói hiteleket - mondta a kormányfő kedden Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című…
Magas túljegyzésre a meghirdetett összeg felett értékesített hozamcsökkenéssel, de a másodpiaci hozam felett 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Magas túljegyzésre a meghirdetett összeg felett értékesített hozamcsökkenéssel, de a másodpiaci hozam felett 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Az adókat tovább kell csökkenteni - ha lesz gazdasági növekedés, akkor az eredményeit arra kell fordítani, mondta Orbán az MKIK keddi rendezvényén. Emellett bevételekre is szükség van, az...
Túllépte a hatáskörét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), amikor több anyától megvonta a különféle gyermeknevelési támogatásokat arra hivatkozva, hogy nem valódi munkavégzés miatt, hanem a társadalombiztosítási ellátások megszerzése érdekében kötöttek munkaszerződést a várandósság ideje - állapítja meg legfrissebb jelentésében Szabó Máté alapvető jogok biztosa. Az OEP nem állt meg az…
Varga Mihály szerint egyensúly nélkül nincs értelme növekedni. Az új miniszter örülne, ha a jövőben nem adna ki egymásnak ellentmondó állásfoglalásokat az NGM.
Angela Merkel német kancellár kiszámíthatóbb gazdasági környezet kialakítását kéri Magyarországtól - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Berlinben. Az államfő Guido Westerwelle német...
Megismétlõdött ma a hétfõ reggeli hirtelen forintgyengülés, de ma újabb kilenchavi mélypont alakult ki az összes fontosabb devizával szemben. Az euró jegyzései 305-306 között...
Nem tudott erősödni a hazai börze, a déli órákban még mindig a leggyengébb teljesítményt nyújtja a régióban. A BUX csökkenése elsősorban az OTP-nek köszönhető, a társaság papírjai a mai kereskedésben...
Egyre több bírósági eljárást függesztenek fel a külföldi rendszámú autók magyarországi használatával kapcsolatban - írja az atv.hu. Hankó-Faragó Miklós, szombathelyi ügyvéd és európai szakjogász...
Sorozatban negyedik egymást követő héten is a meghirdetett 50 helyett 60 milliárd forintnyit adott el a három hónapos diszkontkincstárjegyből az Államadósság Kezelő Központ a ma megtartott újabb...
Csaknem háromezer oldalnyi joganyag jelent meg idén február végéig a Magyar Közlönyben, összesen 34 közlönyszámban – áll az Opten céginformációs és jogi szolgáltató közleményében. A legdinamikusabban nem is a törvény-, hanem a rendeleti jogalkotás nő.
A következő hónapokban 2,1-2,6 százalékra csökkenhet a 12 havi infláció, ami lehetővé teszi a jegybanki kamat további mérséklését, a folyamatot ugyanakkor kockázatossá teheti a forint tartós árfolyamgyengülése - fejtették ki az MTI által kérdezett elemzők kedden.
Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara keddi rendezvényén beszélt a devizahitelek kérdéséről is. Ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy az ország nem tudja kihasználni a saját maga számára a saját valuta előnyét a devizahitel csapda miatt. Ígéretet tett arra, hogy még ebben a félévben program indul a kis- és középvállalkozások számára a devizahiteleik forintra váltása ügyében....
A kisebb méretű és alacsonyabb árkategóriába tartozó táblagépek növekvő kereslete és kínálata miatt felfelé módosította az idei táblagép világpiaci forgalmi előrejelzését az International Data Corporation (IDC) amerikai piackutató vállalat.
Csaknem háromezer oldalnyi joganyag jelent meg idén február végéig a Magyar Közlönyben, összesen 34 közlönyszámban – áll az Opten céginformációs és jogi szolgáltató közleményében. A legdinamikusabban nem is a törvény-, hanem a rendeleti jogalkotás nő.
2013. március 1-jén nyújtotta be a kormány T/10238. számon az adótörvények módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amely nemcsak a címben szereplő nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályaira vonatkozik, hanem egy sor egyéb adótörvényt is módosít, többek között a társasági és osztalékadóról szóló törvényt, annak is a látvány csapatsportok támogatására vonatkozó kedvezményét. A…
Megismétlõdött ma a hétfõ reggeli hirtelen forintgyengülés, és ma újabb kilenchavi mélypont alakult ki az összes fontosabb devizával szemben. Az euró jegyzései 306 közelébe ugrottak,...
Orbán Viktor szerint: a kkv-k is forintosíthatnák devizahiteleiket - a beszéd alatt az euró 305 forint fölé ugrott - csökkent az infláció, elemzők szerint ezzel igazolható lesz az újabb jegybanki kamatvágás - Nézze meg itt >>
A kis- és középvállalkozások meglévő devizahiteleinek forintosításáról és a "jelenlegi 8-10%-os" kamatnál olcsóbban elérhető hitelekről beszélt kedden Orbán Viktor. A forintosítás mint lehetőség...
Londoni elemzők szerint mivel 3 százalék alatt a magyar infláció, így jöhet az újabb jegybanki alapkamat vágás, feltéve, hogy a forint nem indul "szélsőséges" gyengülésnek.
Mind az állami kamattámogatások, mind a szocpol tervezett változásai leginkább a teljes piaci forgalom közel 95 százalékát generáló használtlakás szegmensre gyakorolnának jelentős hatást.